Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-02 / 27. szám
121 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2018. február 2.I www.ujszo.com Kitiltja a bitcoint a közösségi portál A Facebook nem való a kisgyerekeknek „Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a digitális eszközök és a közösségi média túlzott használata káros a gyerekekre és a tinédzserekre, aminek fényében nagyon valószínű, hogy ez az új alkalmazás ártani fog a gyerekek egészséges fejlődésének" - idézte a BBC News a levél íróit (Fotó: Shuttersctock) MTI-HÍR A Facebook a felületein megtiltja minden krip to valuta hirdetését - jelentette be kedden, új stratégiája részeként a cég. A Facebook közleményében azt írta, hogy a hirdetéseknek biztonságosnak kell lenniük, a megtévesztésnek és a félrevezető reklámoknak nincs helyük a Facebookon. Ezért ezentúl megtiltják minden reklámozónak, még azoknak is, amelyek törvényesen működnek, hogy a Facebookon a bitcoin vagy más hasonló kriptovaluták hirdetéseit terjesszék - úja az MTI. A Facebook szerint ezek a pénzügyi termékek és szolgáltatások gyakran összefüggésbe hozhatók megtévesztő hirdetési gyakorlattal. A közlemény szerint a cég azt szeretné, hogy „az emberek nyugodtan, a becsapás félelme nélkül fedezzenek fel új termékeket és szolgáltatásokat, gyűjtsenek róluk ismereteket a Facebookon”. Új stratégiájuk része annak a törekvésnek, hogy „sikeresebben leleplezzék a csalókat és a megtévesztő reklámgyakorlatokat”. A stratégia végrehajtásának minden platformjukon érvényt szereznek, beleértve a Facebookot, az Audience Network hirdetési szolgáltatást és az Instagramot is. A több mint kétmilliárd aktív használót számláló Facebookot az utóbbi időben rengeteg kritika éri, amiért a 2016-os amerikai elnökválasztás kampányában nem tudtak gátat szabni az álhírek és az orosz finanszírozású politikai reklámok, események terjedésének, és azóta is ellentmondásos vagy megkérdőjelezhető hatékonyságú lépéseket tettek a problémák megoldása felé. Meg azért is, mert néhány társukkal együtt úgy általában is túl nagy befolyást szereztek kritikusaik szerint. A kritikákra a Facebook egyre nyomatékosabban igyekszik reagálni, Mark Zuckerberg cégvezér az év elején be is jelentette, hogy az idei fogadalma a Facebook megjavítása. Ennek részeként már decemberben arról beszélt maga a cég is, hogy kutatókkal közösen arra jutottak, tényleg rossz hatással lehet ránk a szolgáltatás. Január közepén aztán bejelentették, hogy óriási változások jönnek a Facebookon, például kevesebb médiatartalom (azon belül is több helyi érdekeltségű cikk), illetve több személyes és aktív online tevékenységre ösztönző cikk fog megjelenni a hírfolyamunkban. A médiumok megbízhatóságát pedig az emberekre bíznák, bár ez az álhírellenes lépés erősen vitatott. MTI-HÍR A Facebook nem való kisgyerekeknek, mert nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét, és nem képesek még megóvni a magánéletüket sem - fogalmazta meg aggodalmait egy kedden közzétett nyílt levélben több mint száz szakértő és gyermekjóléti szervezet. A nyílt levél írói felszólították Mark Zuckerberget, a Facebook tulajdonosát, hogy vonja vissza a tavaly decemberben elindított Messenger Kids nevű alkalmazást, amelyet kifejezetten a 13 év alatti korosztálynak szánt a cég. „A Messenger Kids lesz valószínűleg az első olyan közösségi média platform, amelyet széles körben használni fog az általános iskolás korosztály. Egyre több kutatás bizonyítja azonban, hogy a digitális eszközök és a közösségi média túlzott használata káros a gyerekekre és a tinédzserekre, aminek fényében nagyon valószínű, hogy ez az új alkalmazás ártani fog a gyerekek egészséges fejlődésének” - idézte a BBC News a levél íróit, akik szerint az applikáció egy „felelőtlen” próbálkozás arra, hogy Facebookhasználatra csábítsa a kisgyerekeket. A levél szerint a fiatalok egyszerűen nem állnak készen arra, hogy profiljuk legyen a közösségi oldalakon, mert „nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét, amelyek még a felnőtt felhasználók körében is gyakran félreértésekhez és konfliktusokhoz vezetnek”. A nyílt levélre válaszul a Facebook azt írta, hogy az alkalmazás tavaly decemberi elindítása óta az ország minden tájáról érkeztek olyan szülői visszajelzések, amelyek szerint a Messenger Kids segít nekik kapcsolatot tartani a gyerekeikkel, és a gyerekeknek is lehetőséget ad arra, hogy a család többi tagjával beszéljenek. „A nagy távolságokra lévő családtagokkal és barátokkal való beszélgetéshez nincsen szükség Messenger Kids-profilra. A gyerekek használhatják a szüleik Facebook-, Skype- vagy egyéb fiókját ahhoz, hogy a rokonaikkal beszélgessenek. De akár még a telefont is felemelhetik” - olvasható a nyílt levélben, amely egy sor olyan vizsgálatot idéz, amely összefüggésbe hozza a kamaszok közösségi médiahasználatát a depresszió és a szorongás fokozott kockázatával. Mint írják, azok a kamaszok, akik naponta egy órát eseteinek, kevésbé elégedettek az életük csaknem minden területével. Azok a 13-14 éves gyerekek, akik hetente hat-kilenc órát töltenek a közösségi portálokon, 47 százalékkal nagyobb eséllyel vallják magukat boldogtalannak, mint azok a társaik, akik kevesebbet használják a közösségi médiát. A nyílt levél aláírói között van a Campaign for a Commercial-Free Childhood nevű amerikai gyermekjóléti szervezet, a massachusettsi American Civil Liberties Union és a Parents Across America is. A támogatók névsorában egy sor magánszemély, köztük Susan Greenfield brit tudós, írónő is szerepel. A Facebook korábban úgy harangozta be az ingyenes alkalmazást, hogy az lehetőséget ad a gyerekeknek a családtagjaikkal és a szüleik által jóváhagyott barátaikkal való biztonságos beszélgetésre. Az applikáció nem saját Facebook-, illetve Messenger-fiókot jelent, hanem úgy működik, mint a szülő profiljának kiterjesztése, és a használata szülői engedélyhez kötött. A cég intemetbiztonsági szakértőkkel együttműködve fejlesztette ki az applikációt olyan szülők megkeresései nyomán, akik nagyobb ellenőrzést akartak a gyermekük közösségi médiahasználata felett. A Facebook hangsúlyozta továbbá, hogy az alkalmazást és az azon keresztül gyűjtött adatokat nem használja fel hirdetési célokra. A cég azt szeretné, hogy „az emberek nyugodtan, a becsapás félelme nélkül fedezzenek fel új termékeket és szolgáltatásokat, gyűjtsenek róluk ismereteket a Facebookon" (Képarchívum) és biztonságra fókuszál majd az iOS 12 Stabilitásra ÖSSZEFOGLALÓ Iparági pletykák szerint módosította az iOS 12-re vonatkozó terveit az Apple. Ez alapján a vállalat elhalasztott jó nóhány újítást, ezek helyett pedig erőforrásait inkább a különfóle hibák kigyomlálásra fókuszálja. Az esetleges döntés egybevág a felhasználók panaszáradatával, a tavaly szeptemberben megjelent, azóta pedig már az aktív eszközök kétharmadán futó iOS 11 ugyanis korábban talán még nem tapasztalt panaszáradatot hozott magával. Felhasználók tömkelegé elégedetlen a legújabb iOS-t futtató iPhone vagy iPad készülékével, lassulások mellett leginkább lefagyásokról, illetve más, a termékek rendeltetésszerű használatát megkeserítő problémákról szólnak a reklamációk. A döntés állítólag elsősorban az újrarajzolt kezdőképemyőt érinti. Pletykák szerint az Apple már jó ideje dolgozik az immár bő 10 éve ugyanarra az alapra épülő koncepció utódján. A 2007-ben bemutatkozott felhasználói felület egy évtized alatt szinte alig változott, csupán az iOS 7 hozott ráncfelvarrásokat, a 2013-ban megjelent frissítéssel elsősorban az ikonok dizájnját, illetve az ahhoz kapcsolódó elemeket szabták át Cupertinóban. Jelen állás szerint úgy fest, hogy a jól ismert felület idén még biztosan a felhasználókkal marad, és legkorábban valamikor jövőre, az iOS 13-mal futhat be a jelentősen áttervezett fejlesztés. Az iOS 11-re már a megjelenés napjaiban özönlöttek a panaszok. A mobilos operációs rendszer első verziója készülékek tucatjainak akkus üzemidejét vágta meg, ám egyes (nem hivatalos) források szerint ennek oka csupán az új főverziók utáni, háttérben futó takarítás és (újrajindexelés számlájára volt írható - amely azonban nem csak töltőre dugva futott. A számológépet érintő triviális hiba azonban egészen egyértelműen a fejlesztést és tesztelést végző csapat sara volt, az egyszerű alkalmazás ugyanis bizonyos esetekben nem tudta követni a bevitel sebességét, így például az 1+2+3 műveletre 6 helyett 24-et adott eredmény gyanánt az Apple alkalmazása. Bár a december elején kiadott iOS 11.2 ez utóbbit javította, felhasználói visszajelzések szerint még így is bőven maradt foltoznivaló az operációs rendszerben. A legújabb panaszok egyebek mellett gyors merülésről, elmosódott vagy lefagyott zárképemyőről, csengőhanggal kapcsolatos hibáról, illetve a kamera alkalmazásának összeomlásáról szólnak. A pár évvel korábbi iOS- minőséghez viszonyított szokatlan hibák ismét rávilágítottak a fejlesztési modell egyik legfőbb problémájára: az Apple évek óta ragaszkodik szigorú ütemtervéhez, amely szerint ha törik, ha szakad, minden szeptemberben új iOS-nek kell megjelennie. A szoftver ugyanakkor egyre komplexebb, és bár az Apple lassan, de biztosan igyekszik megszüntetni a régebbi készülékek támogatását, a hardveres megfelelés is jóval összetettebb, mint pár évvel ezelőtt. A tesztelés így nagyobb terhet ró a feladatot végző szakemberekre, amellyel olykor láthatóan nehezebben birkóznak meg határidőre, mint néhány évvel korábban. (hwsw) A panaszcunami miatt átírta eredeti tervét az Apple, új funkciók helyett in kább hibákat javít majd a 12-es iOS (Fotó: Shutterstock