Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-23 / 45. szám
vww.ujszo.com I 2018. február 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR A magyar szever Elképzelem a majdani kutatót, aki értelmezni próbálja ezt a szöveget LAMPL ZSUZSANNA O lvasókkal arról beszélgettünk, milyen érdekes az, hogy valaki valamit leír, és előfordul, hogy más meg teljesen mást ért alatta. Mintha mindenki egy kicsit magát olvasná. Igen, a szöveg befogadásának könyvtárnyi irodalma van. Egy csomó tudományos munka. Én is olvastam néhányat, mert érdekel a gondolatátvitelnek ez a különös titka. Most mégis egy film jut az eszembe, A halhatatlan kedves. Beethoven titkos szerelméről kapta a címét. Többször is megnéztem, mert az egyik kedvenc színészem, Gary Oldman játszotta a főszerepet. S van a filmben egy jelenet, amikor egy rajongója felkeresi a nem épp barátságos zeneszerzőt, hogy a szolgálatába álljon. Igyekszik őt megnyerni, elmondja neki, mennyire imádja a zenéjét, s hozzáértését bizonyítandó, elkezdi elemezni a mester egyik szimfóniáját. Hogy az milyen csodálatos! Eláradozza, hogy mi mindent, milyen nemes ideákat vél kiérezni a tragikusan hömpölygő zenezuhatagból. Beethoven némán figyeli, aztán megszólal. Az egészen másképp volt, mondja. Abban a zenében nem egy hősi lélek érzései tükröződnek, hanem egy kétségbeesett férfi keserűsége. Egy férfié, akinek találkoznia kell élete szerelmével, s tudja, hogy ha nem ér oda időben, a nő elmegy, és soha többet nem jön vissza. Es vágtatnak a lovak, repül a kocsi, de egyszer csak vihar kerekedik. Már nemcsak az ostor csattog, hanem a villámok is, s a nagy égiháborúban hirtelen kitörik az egyik kerék. Nem tudnak továbbmenni, s a férfi ott áll a zuhogó esőben, rettegve, hogy későn érkezik (mi, nézők tudjuk, hogy így lesz, és a semmivé lett randevú miatt teljesen más, szomorú irányt vesz az élete). Hát erről szól az a zene. Néha ilyen apró mozzanatokon múlik a jövő. Ha lett volna mobil, Beethoven odacsönget a halhatatlannak és hasta la vista, bébi (bocs, ez egy másik filmből van). De akkor meg sem születik az a szimfónia. Persze néha a mobil sem segít, összekuszálódnak szándékok és akaratok, és olyasmi születhet belőlük, amit senki sem sejtett, senki sem akart. S nemhogy a késő utókor, sokszor mi magunk sem értjük, hogyan és miért történt, ami megtörtént (ezt nevezzük tudományosan kontrafinalitásnak). Ezen gondolkodom, s akkor szemembe ötlik egy kedves tanítványom, Attila csodálatos sora, egy ifjú félj üzenete asszonykájának. „Az vagy nekem, mint szever 2 tavaszi betonszigete körül a púpava”. A mondat betölti lelkem minden zugát! Aztán elképzelem a majdani kutatót, aki értelmezni próbálja ezt a szöveget. Még a púpavát talán csak megfejti, de a szever, ráadásul 2? De mit jövő! Hiszen ezt ajelenkori magyarországi olvasó sem értheti igazán, mert... Mert mindenki magát olvassa. S magát úja. Ó, szever 2! Imádok magyar lenni. Szlovákiai magyar. I 7 Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Nacionalistából aligha lesz demokrata Az ismert magyar közmondást időszerűsítettem a magyar és a többi nemzeti kisebbség új helységnévtábláival kapcsolatos indulatos kommenteket olvasva. Mi csípi a szemüket? Csupán az, hogy a szlovák nyelvű tábla alatt - ott, ahol a törvény erre lehetőséget nyújt - azonos méretű táblán tájékoztatnak a kisebbség nyelvén. Ami jelzésértékű: azt jelenti, Szlovákia egyenrangúként kezeli őket, az anyanyelvűk helyi hivatali használatát illetően is. Méghozzá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának szellemében, amelyhez Szlovákia is csatlakozott. Vagyis csak annyi történt, hogy Érsek Árpád közlekedési miniszter és Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos az európai értékrend alapján lépett. A szlovák nacionalisták szemében azonban vörös posztó az eddiginél valamivel nagyobb magyar felirat. Ez a történet tanulság azoknak is, akik törvénymódosításokat követelnek a kormánykoalíciós Hídtól. Erre a közvéleményt mérgező politikusok miatt mostanság kicsi az esély, de ellenállásukat leginkább kis lépésekkel lehet és kell is megtömi. Végveszélyben az ivóvizünk Csáky Pál és több brüsszeli képviselőtársa levélben fordul Robert Fico kormányfőhöz és Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez a vereknyei vízszennyezés ügyében. Még a múlt században az egykori Dimitrov Vegyi Művek veszélyes anyagokat tartalmazó hordóinak százait ásták el a Pozsonyhoz tartozó település Holt-Duna ágában. Részben a bősi vízerőmű miatt megemelkedett a talajvíz, emiatt szivárognak a hordók, és ez a csallóközi ivóvízkészletet is veszélyezteti. A környezetvédelmi tárca lényegében a csernobili szarkofághoz hasonló eljárással, szigetelő kapszulával kívánja megállítani, majd rendszeresen ellenőrizni a szennyezést. Más megoldásra állítólag nincs pénz az államkasszában. Csáky ezt másként látja. Szlovákia 2020-ig Brüsszelből 15,3 milliárd eurót kap, ebből kellene forrást találni a hordók és a mérgezett talaj eltávolítására. Riadót fújt a Szlovák Természetvédelmi Egyesület is (SOS), nyílt levélben követelte a kormány biztonsági tanácsának azonnali összehívását. Az SOS szerint az állam képtelen eleget tenni a csallóközi ivóvíz ellenőrzésével kapcsolatos feladatainak és tételesen felsorolja a mulasztásokat. A két levélre egyelőre nincs válasz, ha csak nem azt a bejelentést szánták annak, hogy a kabinet uniós forrásból 180 millió eurót szán a súlyosan szennyezett kistérségek megtisztítására. Viszont egyre értékesebb stratégiai kincsünkről, a csallóközi ivóvíz megóvásáról egy szó sincs a közleményben. Álszentek diadala Szlovákiában a hivatalos adatok szerint a 18 évesnél fiatalabbak 30 százaléka már drogozott. Egyesek kíváncsiságból slukkoltak néhányat a marihuánás cigiből, vagy a buliban ectasyt dobtak be, viszont vannak, akik már ebben a korban szenvedélybetegek. Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter neves szakemberek közreműködésével törvénymódosítást nyújtott be, amely a fenti két kategória között különbséget tett volna. Ha valakinél minimális mennyiségű kábszert találnak, akkor ez első alkalommal szabálysértésnek minősülne, és legfeljebb 165 eurós bírsággal járna. Ám ha az illetőt egy éven belül ugyanígy elcsípik vagy bármikor nagyobb mennyiségű drogot találnak nála, akkor bűnvádi eljárást indítanának ellene. A tárcavezető a naiv vagy túlságosan kíváncsi tiniket akarta megvédeni a rendőri túlkapásoktól, egyúttal pedig visszaterelni őket a veszélyes útról. Nekirontottak azonban a tervezetnek az SNS potentátjai, azt rikoltozva, hogy nem engednek a zéró toleranciából. Andrej Danko is beállt közéjük, holott nem is olyan régen Ján Slota alázatos kiszolgálójaként szemet hunyt a volt pártelnök mattrészegen elkövetett közéleti botrányai felett. Őt sem érdekli az a tény, hogy a hatályos törvény látszólagos szigora ellenére vészesen növekszik a fiatalkorú drogosok száma. Ezért a világlátásuknak megfelelő felvilágosításra kellene helyezni a hangsúlyt, ami viszont nem ígér azonnali eredményeket. Ráadásul a közvélemény álláspontja sem egyértelmű, az álszent magatartást viszont díjazza. Főleg emiatt söpörte le az asztalról az SNS a valósággal szembenéző kezdeményezést. Mit is szeretne elérni az ENSZ menekültügyben? FELEDY BOTOND K örbeszaladt a magyar sajtóban a hír, hogy az ENSZ új menekültügyi egyezményen dolgozik. A kezdeményezést érdemes kicsit közelebbről is megnézni, hogy helyi értékén kezelhessük. 2016 őszén mind a 193 ENSZ-tagállam, köztük Magyarország és a visegrádi országok is aláírták a New York-i Deklarációt, amely a migránsokra és menekültekre vonatkozó új szabályrendszer kidolgozását, és az ehhez tartozó munkamenetrendet tartalmazza. A két dokumentumban nincs érdemi áttörés, új ötleteket lebegtetnek, de nincs olyan kötelező jogerővel búó radikális újdonság, ami az érvényben lévő genfi menekültügyi egyezményt átírná. A két dokumentum közül az egyik a menedéknyújtási rendszerre (tehát a menekültekre, oltamazottakra) vonatkozik, a másik a migrációra (tehát a jogszerűen egyik országból másikba költöző emberekre). Ezekről készül egy úgynevezett „zero draft”, az első szöveges verzió. Ez olyan, mint a témazáró előtt a gimnazista ceruzával írt pontjai a fogalmazáshoz. Vagy még olyan se. Sok-sok tárgyalási kör, számtalan további „draft” (vázlat) fog még érkezni, míg eljutnak egy „final draft”-hoz, amelyről aztán bármeddig tárgyalhatnak. Az is elég valószínűnek tűnik, hogy a végső dokumentumot sem fogják kötelezőjogerővel felruházni, vagy ha mégis, akkor a tagállamok egyenként döntik el, hogyan ratifikálják. Ebből a lényeg: ahogy eddig sem születhetett, úgy ezután sem születhet egyetlen olyan nemzetközi dokumentum sem az ENSZ Közgyűlésében, amely figyelmen kívül hagyná egy országcsoport érdekeit. Az EU éppen azért különleges, mert vannak a tagállamok által közösen kijelölt területek, melyeknél abban állapodtak meg a szerződések akarásakor, hogy nem kell konszenzus, hanem minősített többséggel elfogadható a mindenki számára kötelező döntés. Ez elég ritka megoldás a nemzetközi szervezeteknél, ennél jóval óvatosabbak a szervezetek, különösen a nagyok - az ENSZ pedig mégiscsak a legnagyobb. Ami a teljes képhez hozzátartozik, hogy a genfi egyezményeket a második világháborút követően úgy fogadták el, hogy csak az európai országokra vonatkoztak. A hatvanas években bővítették globális rendszerré, meghívva országokat a többi kontinensről, amelyek egyébként maguk döntötték el, hogy az egyezmény (az ún. protokoll) mely részeit alkalmazzák. Úgy is mondhatnánk, évtizedek óta nem végeztek komoly karbantartást a menekültügyi jogi rendszeren. A migrációról pedig végképp nincs érdemi nemzetközi megállapodás, amely képes lehetne a 21. század várható kihívásait kezelni. Ne feledjük, hogy az évente felkerekedő milliók nagy része már klímamenekültnek számít, a globális felmelegedés - vagy az abból következő erőszak, elnyomás - miatt kénytelenek úrnak indulni. A menekültek kisebb része politikai és polgárháborús menekült - ez az, amit most Európában érzékelünk. Épp ezért felfoghatatlan, hogy a politikusok nem értik meg a klímaegyezmények lényegét: ez a leghatékonyabb eszköz a migráció hosszú távú kezelésére. Ha bekövetkezik a felmelegedés radikálisabb forgatókönyve, akkor rossz esetben százmilliók kelnek útra. Ezt elkerülni falakkal nem lehet, csak okos klímapolitikával.
