Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-22 / 44. szám

www.ujszo.com I 2018. február 22. HASZNOS TANÁCS 9 t/ k ' ' I" h ' ✓ felhasználása: ház és lakás felújítására, karbantartására kezettől lakásszerzés céljából i ••(/••I j­■■ Olcsó hitel pedagógusoknak ÖSSZEFOGLALÓ Alig egy hét áll még a pedagó­gusok rendelkezésére, hogy benyújtsák hiteligényüket a Művelődéstámogató Alaphoz. Újdonság, hogy év elején is lehet kölcsönért folyamodni. Korábban csak évente egyszer, szeptember végéig lehetett próbálkozni, idén azonban már három határidő közül lehet választani. Az első február 28. TÉMA: pedagógushitel A Művelődéstámogató Alap (FNPV) főiskolai hallgatóknak és pedagógusoknak nyújt hitelt, és fő­leg az utóbbiak részéről rendszerint óriási az érdeklődés, a kereslet álta­lában túlszárnyalja a kínálatot. Az FNPV által nyújtott hitelek egyik legnagyobb előnye az alacsony ka­matláb, hátránya pedig az, hogy nem igényelhető egész évben bármikor. Korábban csak egyetlen határidő - szeptember 30. - létezett, és aki le­késte ezt a dátumot, egy évet kellett várnia, hogy ismét benyújthassa igényét. A pedagógusok ezt több­ször nehezményezték, míg végül az oktatásügyi minisztérium kidolgoz­ta a vonatkozó törvény módosítását, mely egyebek mellett több határidőt vezetett be - most már évente há­romszor lehet kölcsönért folyamod­ni: február 28-áig, június 30-áig és október 31-éig. A törvénymódosítás nemcsak a határidők számát bővítette, hanem a kamatlábat is emelte. Azelőtt évente lefaragtak a kamatlábból: 2013-ban 4,1% volt, ami 2016-ra fokozatosan 0,89%-ra csökkent. Most viszont tör­vényből kifolyólag 3%, ami a 0,89%­­hoz képest ugyan nagy ugrás, viszont még mindig előnyösebb a bankok ál­tal nyújtott kamatlábaknál. A keres­kedelmi pénzintézetek által kínált szabad felhasználású kölcsönök ka­matlábai 6-7 %-nál kezdődnek. Ki jogosult pedagógushitelre? A pedagógushitelt kizárólag a pedagógiai alkalmazottak vehetik fel, az igénylő lehet: tanár, tanító, mester, nevelő, pedagógiai asszisz­tens, külföldi lektor, sportiskola és sportosztály edzője, korrepetitor. Pályázhatnak az iskolában dolgozó szakemberek, a pszichológusok, az iskolai logopédusok, a speciális pedagógusok, a gyógypedagó­gusok, a szociális pedagógusok és azok a doktoranduszok is, akik nappali tagozaton tanulnak (belső doktorandusz). Az utóbbiak di­ákhitelt is kérhetnek, vagyis mérlegelniük kell, mi éri meg jobban, mert csak az egyik fajtára jogosultak, a kettőt nem kombinálhatják a későbbiekben sem. Az oktatási tárca megerősítette az FNVP által nyújtott hitelek szociá­lis jellegét is. Bővítették azoknak a szociális jellegű feltételeknek a kö­rét, melyek alapján előnyben lehet részesíteni az igénylőket. Lehetővé vált, hogy ha valaki munkanélküli­vé válik, vagyis amíg szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásá­ban, halasztást kaphat, azaz ez idő alattnemkell törlesztenie a hitelt. Az új feltételek értelmében a kölcsönt igényelhetik azok a főiskolai peda­gógusok is, akik a kérvény benyúj­tásának határidejéig nem töltötték be 35. életévüket. Az FNPV-től nemcsak a pálya­kezdők, hanem az összes pedagógiai alkalmazott vehet fel kölcsönt, de az iskolák nem pedagógiai alkalma­zottai - például a gondnok, a köny­velő, a szakácsok, a takarítónők stb. - nem jogosultak rá. A legkisebb egyszerre igényel­hető tétel 1000 euró, a legmagasabb összeg 15 ezer euró. A tapasztala­tok szerint a tanárok leggyakrabban 3-5 ezer eurót kémek. Korábban 5000 euróig nem volt szükség ke­zesre, ezt az összeget 3000-re csök­kentették. Vagyis jelenleg 3000 euróig nem kell kezes, és szabad felhasználású hitelről van szó. En­nél magasabb összeg esetében azonban már szükség van egy ke­zesre, 10 ezer felett pedig a pénzt csak meghatározott célra lehet for­dítani. A pedagógushitelt többször is fel lehet venni, ám egy személy számára összesen legfeljebb 30 ezer eurót hagyhatnak jóvá, a kezdő pe­dagógusként felvett kölcsönt ebbe nem számolják bele. A pedagógushitel céljából 2,4 mil­lió eurót különítettek el az állami költségvetésből, ami 100 ezerrel több, mint az előző évben. A február 28-áig benyújtott hiteligényekre 600 ezer eurót fordítanak. A júniusban benyújtott kérvényeket ugyancsak 7 gyakori hiba 1. Gyakran csak a nyomtat­vány első oldalát adják le, nem az egész kérvényt. 2. Nem töltik ki az egész kér­vényt (hiányoznak a törvény által megkövetelt adatok­­születési hely, elérhetőség­­főleg a kérvény 5. részét szok­ták üresen hagyni). 3. A kérvényről hiányzik az igénylő aláírása. 4. A nyomtatványt az igénylők átjavítják és kiegészítik (utó­lag beírnak adatokat, kihúz­nak szöveget). 5. Hiányoznak a szükséges mellékletek (főleg a munka­adótól felejtenek el igazolást kérni arról, hogy a kérvényező házastársa is pedagógiai al­kalmazott). 6. A kötelező mellékleteken kívül számos fölösleges do­kumentumot csatolnak a kérvényhez (különböző okle­veleket, igazolások másolatát, melyek nem függnek össze a hitel jóváhagyásával, az igénylő előnyben részesíté­sével). 7. Rosszul tüntetik fel a kért összeget (pl. kérik a lakásfel­újítás árát, feltüntetik a teljes összeget, de nem kerekítik egész százasokra). (sza) 600 ezer euróból fogják kielégíteni, s a legnagyobb összeget, 1,2 millió eu­rót majd ősszel osztják szét, az októ­ber 3 l-éig benyújtott kérelmek alap­ján. (sza) Hitel lépésről lépésre 1. Szerezzük be és töltsük ki a szükséges formanyomtatványt! Kizárólag az FNPV által kiadott űrlapokat fogadják^el - letölthető az alap honlapjáról (www.fn­­pv.sk). Szlovákul, számítógépen vagy nyomtatott betűkkel kell kitölteni. Ne felejtsék el aláírni! Pontosan fel kell tüntetni a kért összeget és a futamidőt. A kér­vényt a munkaadónak is ki kell töltenie, ő egyebek mellett meg­adja az igénylő havi nettó bérét. Ez az adat azért fontos, mert a ha­vi törlesztő részlet nem haladhat­ja meg a nettó bér egyharmadát. 2. A nagy érdeklődés miatt sorrendet állítanak fel a kérvé­nyek beérkezési ideje szerint, miközben előnyben részesítik azokat, akik a főállásban peda­gógusok, akik először igényel­nek ilyen hitelt, illetve akik kez­dő pedagógusnak számítanak, azaz az iskola befejezésétől leg­több 5 év telt el. Ha valaki több helyen is tanít, és szeretné, hogy a pedagógiai munkáért végzett összes'tiszteletdíját figyelembe vegyék, az összes munkaadótól igazolást kell kérnie a munkavi­szonyról és a keresetéről. 3. A kitöltött nyomtatványt a szükséges mellékletekkel együtt február 28-áig kell eljuttatni az alapba, személyesen (munkana­pokon 8.00-15.30 között) vagy postán. Az alap címe: Fond na podporu vzdelávania, Panenská 29,81103 Bratislava 1. 4. Az FNPV 60 napon belül elbírálja a kérvényeket. A sike­res igénylők listáját közzéteszik az alap honlapján (www.fh­­pv.sk), és írásban is értesítenek, két példányban postázzák a hi­telszerződésjavaslatát. Az aláírt hitelszerződést a kézhezvételtől számított 30 napon belül vissza kell küldeni az alapba, különben érvénytelennek nyilvánítják. Kötelező mellékletek: 1. a pedagógiai tevékenységet igazolása 4- a munkaadó a nyomtatvá­nyon igazolja a munkaviszonyt 4 az FNPV elfogad külön e célból kiállított igazolást is, mely nem lehet 30 napnál régebbi 2. a havi nettó fizetés igazolá­sa ♦ á munkaadó a nyomtatvá­nyon igazolja •4 elfogadnak különálló iga­zolást is, amely nem lehet 30 napnál régebbi. Nem kötelező mellékletek: Ha az igénylő szeretné, hogy kérvényét előnyben részesítsék, csatolhat néhány nem kötelező dokumentumot: 1. a főiskolai oklevél másola­tát, mellyel igazolja, mikor fe­jezte be tanulmányait - 5 évig kezdő pedagógusnak számít 2. dokumentumot, amellyel igazolja, hogy rokkantnak számít — ezt a munkaadó közvetlenül a nyomtatványon is igazolhatja, de lehet csatolni a TZP-igazolványt vagy a Szociális Biztosító igazo­lásának másolatát 3. igazolást arról, hogy az igénylőnek a házastársa is peda­gógus. JÖVŐ HETI TÉMÁNK: DUÁLIS KÉPZÉS ■ MIT AD A DIÁKOKNAK ■ Ml A LÉNYEGE ■ HOGYAN LEHET RÁ JELENTKEZNI

Next

/
Thumbnails
Contents