Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-20 / 42. szám
161 SPORT 2018. február 20.1 www.ujszo.com PJONGCSANGI „Tényleg szép!" Utoljára alapiskolás koromban éreztem így magam. Kezemben olló és ragasztó, hagyományos koreai papírból vágok ki előre megrajzolt alakzatot, ezt ráragasztom egy szintén formára vágott kartonlapra, kicsit hajtogatom, aztán a legvégén ráragasztok egy szép, madárkás mintájú, szintén roppant exkluzív minőségű papírt. Művészkedésemből poháralátét lesz, amit haza is vihetek. A következő stand még ennél is jobb, egy hosszú boton pörgethetek egy tányérszerű, meglepően nehéz valamit, aminek a neve valahogyan úgy hangzik, „phona”, de hiába kerestem rá, nem sikerült megtalálnom az interneten. Hagyományos koreai játék, kell hozzá némi egyensúlyérzék, elsőre messzire repül a tányér, de aztán ráérzek a ritmusra, és vásári mutatványosként parádézok fel s alá, az ebédre érkező kollégák nagy derültségére. A koreaiak megértették, hogy ha szeretnék az olimpiára látogató újságírókkal megismertetni a kultúrájukat, akkor a lehető legközelebb kell vinni azt hozzájuk. Egy olimpia alatt nincs idő a városban sétálgatni és folklórünnepélyekre járni. Enni viszont azért csak szoktunk néha, ezért a médiafalu étkezdéje előtti hosszú folyosó néhány napra igazi kavalkáddá változott, ahol sok izgalmas dolgot ki lehet próbálni. Mialatt én a tányért pörgetem, kanadai kollégák egy hosszú botot próbálnak néhány méter távolságról bedobni egy magas és keskeny vázaszerű valamibe, egy kínai srác pedig a rongylabda és a tollaslabda keresztezéséből szü-NAPLÓ letett dologgal dekázik bőszen. Beszédbe elegyedünk a koreai lánnyal, aki beavatott a tányérpörgetés rejtelmeibe. Imádja a shorttracket, hamar témánál vagyunk. „Szóval magyar vagy, mint Liu Shaolin Sándor... — mondja elkomoruló arccal. - Ugye ő volt, az, aki...” „Igen, aki elsodort két koreait a döntőben.. ” - szabadkozom. Látom, hogy valamilyen módon most engem is bűnrészesnek tart, ezért inkább elmesélem neki, mint mondott Sanyi a verseny után a mixzónában, amikor arról kérdezték, nem tart-e a koreai közönség haragjától: „Kedvelnek, mert szép vagyok.” Beszélgetőtársam szeme elkerekedik a döbbenettől és a lelkesedéstől: „Te... te beszéltél vele, láttad őt közelről? Ó, tejó ég, tényleg szép! Nagyon csinos fiú! És ahogy mindig belekacsint a kamerába a futamok előtt... Odavagyunk érte! Imádjuk! Úristen, és te beszéltél vele!” Látszik, hogy küzd saját magával, egyrészt meg tudna fojtani egy kanál vízben, mert én láttam a versenyt, amire ő nem kapott jegyet, másrészt nagyon lelkes is attól, hogy találkozott valakivel, aki találkozott a „nagyon csinos” Liu Shaolin Sándorral. Mások is jönnek tányért pörgetni, úgyhogy a beszélgetést be kell fejeznünk. Búcsúzóul a koreai lány még kijelenti: „Természetesen a koreaiaknak fogok drukkolni a hátralévő versenyeken!” Mosolygok, nem gondoltam, hogy másképp lenne. Már majdnem a folyosó végén járok, amikor utánam kiabál: „De Shaolinnak is fogok szorítani, nagyon! Mondd meg neki, hogy tényleg szép!” (bt) Tízcsapatosra bővítik a női jégkorongtornát A 2022-es pekingi téli olimpián a mostani nyolc helyett tíz csapat vehet részt a női jégkorongtomán. René Fasel, a nemzetközi szövetség (IIHF) elnöke tegnap jelentette be, hogy a kínai ötkarikás szervezőkkel folytatott egyeztetések után döntöttek a létszámbővítésről. ,A női világbajnokságokon is tíz csapat szerepel, 2022-től kezdve az olimpián is így lesz” - mondta. A női hok-i 1998-ban, Naganóban debütált a téli játékokon, s azóta csak az USA (1) vagy Kanada (4) diadalmaskodott, s mindössze egyetlen döntő volt nélkülük (2006, Torino, Kanada-Svédország). ' Pjongcsangban is USA-Kanada finálét rendeznek csütörtökön. (MTI) DOBOGÓSOK ■ Gyorskorcsolya Férfi 500 m: 1. Havard Lorentzen (norvég), 2. Csa Min-kju (koreai) +0,01,3. Kao Tying-jü (kínai) +0,24. ■ Bob Férfi kettes: 1. Kanada (Justin Kripps, Alexander Kopacz) és Németország (Francesco Friedrich, Thorsten Margis) 3. Letto^zág (Oskars Melbardis, Janis Strenga) 3:16,91. KRÓNIKA ■ Jégkorong Nők, elődöntők: Egyesült Államok-Finnország 5:0 (2:0,2:0, 1:0), Kanada-OAR 5:0 (1:0,1:0,3:0). ■ Curling Férfiak, selejtező: Koreai Köztársaság-Olaszország 8:6, Nagy-Britannia-Dánia 7:6, Svájc-Svédország 10:3, Egyesült Államok-Kanada 9:7 - extra end után. Az állás: 1. Svédország 6 győzelem/7 mérkőzés, 2. Svájc 5/7,3. Kanada és Nagy-Britannia 4/7,5. Japán és Norvégia 3/6,7. Egyesült Államok 3/7,8. Dánia, Olaszország és Koreai Köztársaság 2/7. ■ Síugrás Férti nagysánc, csapatverseny: 1. Norvégia (Johann Andre Forfang, Robert Johansson, Andreas Stjemen, Daniel Andre Tande;) 2. Németország (Karl Geiger, Stephan Leyhe, Richard Freitag, Andreas Wellinger) 1075,7; 3. Lengyelország (Maciej Kot, Stefan Hula, Dawid Kubacki, Kamil Stoch) 1072,4. Nők, selejtező: Japán-Svédország 5:4, Egyesült Államok- Kína 10:4, OAR-Oánia 8:7, Nagy-Britannia-Svájc 8:7, Koreai Köztársaság-Svéd o rszág 7:6, Egyesült Államok-Dánia 7:6, Kanada-Japán 8:3, Svájc-OAR 11:2. Az állás: 1. Koreai Köztársaság 5 győzelem/6 mérkőzés, 2. Japán és Svédország 5/7,4. Nagy-Britannia és Egyesült Államok 4/7,6. Kanada 3/6,7. Kína 3/7,8.0AR és Svájc 2/7,10. Dánia 1/7. ■ Műkorcsolya Jégtánc, az állás a rövidprogram után: 1. Tessa Virtue, Scott Moir (kanadai) 83,67; 2. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (francia) 81,93; 3. Madison Hűbbel, Zachary Donohue (amerikai) 77,75. Folytatódik a harc az I. ligás röplabdás aranyéremért jóba Mihály : mmammmmmmmmmmmmmmmmmmm A komáromiak (piros-fehérben) jelenleg másodikok a tabellán (Fotó: Facebook) máromiak nagyobb tapasztalata, koncentráltsága és játékérzéke döntött a játszmák fináléjában. A második mérkőzésen végig folytatódott a fej fej melletti izgalmas játék. Mindkét csapat az utolsó erejéig harcolt minden labdáért, ami a röplabdarajongóknak élvezetes játékot, olykor szép megoldásokat eredményezett. A vendégek szervái néha gondot okoztak a komáromi térfélen, a hazaiak játéka viszont színesebb volt, néha ravasz is, de pontot érő megoldásokkal. Legponterősebb játékosuk Habán Máté volt, aki helyezett, olykor erős szerváival megzavarta a vendégek szervafogadását, s támadásait is nehezen vagy egyáltalán nem tudták hárítani a trencséniek. A második meccs eredménye (3:1 — 25:22, 24:26, 25:22, 25:23) is tükrözi a játék képét, de annyit azért hozzá kell tenni, hogy a Duna-partiaknak meg kellett dolgozniuk a győzelemért mindkét meccsen. Ennek egyik oka, hogy a trencséni tehetséges fiatalok alkotják a szlovák U17-es válogatott gerincét, akik szinte állandó intenzív edzésben vannak. A végén a köszönő tapsot mindkét csapat megérdemelte. A VK Spartak UJS Komárno egyetemi I. ligás fé rfi-röplabdacsapata a bajnokság kezdetétől ádáz küzdelmet vív a bajnoki címre esélyes zsolnai csapattal az első hely megszerzéséért, ami az extraligába jutásra kiírt osztályozén való részvételt ér. Pillanatnyilag a zsolnaiak birtokolják az első helyet, de két meccsel többet játszottak a vetélytársaknál, a komáromiak szorosan követik őket 78 ponttal (32 mérkőzésből 26 győzelem, 6 vereség), s az érmekért versenyben vannak még a vágújhelyiek is 76 ponttal. A hétvégén, a 18. kettős fordulóban a Duna-partiak a középmezőnyben tanyázó COP Volley Trencín B csapatát fogadták, amelyet nagy csatákban kétszer 3:l-re győztek le jó játékkal. Robin Pélucha védencei ezzel visszaszerezték az egy fordulóra elvesztett második helyüket. Az első meccsen a trencséniek már az első játszmában jelezték, hogy nem lesz könnyű dolguk a hazaiaknak, mert minden játékelemben átlagon felüli teljesítményt mutattak a lelkesedéssel játszó fiatalok. Különösen az adogatásaik lepték meg a komáromiakat, játékosaik nagyobbik fele támadó szervát alkalmazott. A 3:l-re végződött találkozón (25:22, 25:12, 20:25, 25:23) egy kivételével minden játszma a lehető legszorosabb volt. Felváltva vezettek a csapatok 1-3 ponttal a szettekben, igazán elhúzni azonban egyik sem tudott. A játékrészekben a ko-SPORT A TV-BEN 11.00,16.00 - DIGISPORT 4, DIGISPORT 1 (magyar): Dubaji női tenisztorna 18.00 - M4 SPORT: Újpest-Paks labdarúgó Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés 20.00 - EUROSPORT 2: Snooker World Grand Prix, Preston 20.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Rio de Janeiró-i férfitenisztoma 20.45 - M4 SPORT, DIGISPORT EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NÉGY NEMZET TORNÁJA: Lengyelország-Magyarország 2:3 (0:0,2:1,0:2), magyar gólszerzők: Odnoga (34.), Sofron (44.), Magosi (56.). A torna végeredménye: 1 Kazahsztán 3 győzelem/O vereség, 2. Magyarország 2/1,3. Olaszország 1/2,4. Lengyelország 0/3. NHL: NY Rangers-Philadelphia 4:7, Colorado-Edmonton 2:4, Carolina-New Jersey 2:3 - hosszabbítás után, Columbus- Pittsburgh 2:5, Detroit-Toronto 2:3, Tomás Tatar (D) 1+0, San Jose-Dallas 5:2, Winnipeg-Florida 7:2. ■ Kézilabda FÉRFI Bajnokok LIGÁJA, csoportkor, 12. forduló, A csoport: Vardar Szkopje-Szeged 34:30 (16:14), a Szeged gólszerzői: Srsen 6, Zsitnyikov, Kállman 5-5, Sigurmannsson 4, Skube, Bánhidi 3-3, Sostaric, Thiagus Petrus 2-2. ■ Kosárlabda NBA, ALL STAR-MECCS: Stephen-csapat-LeBron-csapat 145:148(42:31,36:45,34:33,33:39). ■ Röplabda NŐI EXTRALIGA, az 5-10. helyért, 5. forduló: Pezinok- Kezmarok 3:0 (24,20.16), Trnava-Spisská Nová Vés 3:0 (15, 14,18). ■ Tenisz BUENOS AIRES-I FÉRFITORNA, döntő: Dominic Thiem (osztrák, 1 .(-Aljaz Bedene (Sszlovén) 6:2,6:4. DOHAI Ndl TORNA, döntő: Petra Kvitová (cseh, 16.)-Garbine Muguruza-Blanco (spanyol, 4.) 3:6,6:3,6:4. 4, CT 2: Chelsea-Barcelona labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés 20.45 - SPORT 1 (magyar): Bayern München-Besiktas labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, 1. pn prlfn7P9 1.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: Washington-Tampa Bay jégkorong NHL-mérkőzés 4.05 (szerda) - NOVA SPORT 2: Vancouver-Colorado jégkorong NHL-mérkőzés NŐI VILÁGRANGLISTA (záröjelöen a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Caroline Wozniacki (dán) 8010; 2. (2.) Simona Halep (román) 7965; 3. (4.) Garbine Muguruza (spanyol) 6175; 4. (3.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5910; 5. (5.) Karolina Plíöková (cseh) 5080; 6. (6.) Jelena Ostapenko (lett) 5000; 7. (7.) Caroline Garda (francia) 4625; 8. (8.) Venus Williams (amerikai) 4277; 9. (9.) Angelique Kerber (német) 3220; 10. (21.) Petra Kvitová (cseh) 3086; ...19. (18.) Magdaléna Rybáriková 2405,33. (30.) Dominika Cibulková (szlovákok) 1485,35. (35.) Babos Tímea (magyar) 1430,114. (114.) Jana Cepelová 596,121, (121.) Viktória Kufrnová 513, 130. (129.) Karolina Schmiedlová (szlovákok) 462. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA: 1. ( 2.) Roger Federer (svájci) 10 105 pont; 2. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 9760; 3. (3.) Marin Cilié (horvát) 4960; 4. (5.) Grigor Dimitrov (bolgár) 4635; 5. ( 4.) Alexander Zverev (német) 4450; 6. (6.) Dominic Thiem (osztrák) 4220; 7. (7.) David Göttin (belga) 3280; 8. (8.) Jack Sock (amerikai) 2880; 9. (ff.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 2825; 10. (9.) Juan Martin del Potro (argentin) 2815;... 62. (62.) Fucsovics Márton (magyar) 825; 98. (99.) Lukéit Lackó 561,132. (130.) Andrej Martin (szlovákok) 446,136. (134.) Gombos Norbert (szlovákiai) 428,149. (147.) Jozef Kovalík 374,178. (150.) Martin Klizan (szlovákok) 306. ■ Atlétika ALBUQUERQUE-I FEDETT PÁLYÁS VERSENY, férfi 60 m: f Christian Coleman (amerikai) 6,34-világcsúcs. ■ Vívás VK, Vancouver, férfi-párbajtőrcsapat: 4. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Somfai Péter). AKTUÁLIS ► A svájci Roger Federer rotterdami győzelmével újra átvette a vezetést a férf iteniszők világranglistáján, s 36 évesen minden idők legidősebb világelsője lett. Federer először 14 éve vezette a rangsort, amelynek eddig 302 héten át állt az élén. ■ Sportfogadás LOTO, 7. játékhét (vasárnap), I. húzás: 26, 36, 39, 42, 43, 45; pótszám: 15, NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1288,30 euró euró (7); 4. díj: 36,90 euró (391) 5, díj: 18,40 euró (588), 6. díj: 5,60 euró (6751), 7. díj: 5,60 euró (7524). JACKPOT: 1 134 538,50 euró. II. húzás: 17,18, 20, 28, 31, 45; pótszám: 47. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (1); 3. díj: 250 euró (7); 4. díj: 25,00 euró (510), 5. díj: 10,00 euró (549), 6. díj: 5,00 euró (5757), 7. díj: 3,00 euró (9331). JOKER-szám: 299432. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (15); 4. díj: 33 euró (126); 5. díj: 3,30 euró (1354). L0T0 5 a 35-ből: 6,7,12,21,35. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 253,30 euró (71), 3. díj: 3,30 euró (2358). KENŐ - vasárnap: 2,3,9,12,14,16,19,26,30,32,40,42, 47,53,54,61,63,67,68,75. Kenő Plusz-szám: 53. KENŐ JOKER - vasárnap: 376424. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (3); 4. díj: 30 euró (8), 5. díj: 2,50 euró (92), 6. díj: 0,50 euró (891). A magyar T0TÚ 7. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2, X, 2,1,1,2,2,2,1,2,1,1, X -1. NYEREMÉNYEK^ telitalálat szelvényekre 2 545 605, a 13 találatosokra 467 950, a 12 találatosokra 9400, a 11 találatosokra 730, a 10 találatosokra 245 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálat szelvény sem volt, az 5 találatok 59 250, a 4 találatok 2240 forintot érnek.