Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-17 / 40. szám
m SZALON ■ 2018. FEBRUAR 17. www.ujszo.com Nagy Hajnal Csilla Kánaán 2. Négy mániája volt, legalábbis enynyit számoltam meg. Az első egy apróság, amit könnyen megszoktam, hogy nem lépett repedésekre. Nem magyarázta meg, miért, de néha, amikor sétáltunk és nagyobbat lépett, vagy egy pillanatra kitért a pályájából, nevetett és hozzátette, repedés. Akkor vált ez kissé bonyolulttá, amikor elejtett a konyhában egy fazekat, és megrepedt a csempe. Ha valami olyasmi történt a házzal, ami nem okozott különösebb problémát, például lepercent a vakolat, vagy kávés lett a kanapé, azzal nem csináltunk semmit. Amikor eldugult a lefolyó, megjavítottam. De nem tudtunk rájönni, hogy a konyha közepén éktelenkedő, görbe S betű formájú repedés vajon mekkora problémát fog okozni. Aztán ő megszokta, hogy kerülgeti, úgyhogy én is rászoktam, azóta láthatadan a repedés. A második az volt, hogy folyton minden szavamat érteni akarta. De sosem kérdezte, miért mondtam valamit. Csak megjelent az arcán a ránc, ami azt jelentette, hogy ízlelgeti a szavaimat. Ez olyankor anynyira lekötötte őt, általában egész napra, hogy főzni se jutón ideje. Vagy annyira utált étté, hogy azt akarta, dögöljek éhen. Úgyhogy olyankor én főztem neki. A harmadik mániája én voltam. Néha azon kaptam, hogy biztos távolságból néz, és különböző helyeken csíp a bőrébe. Amikor ilyenkor odanéztem bosszúsan összehúzta a szemöldökét, megrázta a fejét és elment. Időnként motyogott valamit egy mozgólépcsőről, és megkérdezte, mit keresek itt. Aztán egyszer nyíltan megmondta, nem biztos benne, hogy létezünk. Valamivel ezután pedig, hogy majd ő elbújik, én meg keressem meg. Erre már csak halványan emlékszem. Azt hiszem. És a lepedők. ★ * * Három nap álldogálás után az ágyamban ébredtem. Másra nem emlékszem, csak az egyre erősödő, morajló zúgásra, majd arra, hogy valami hozzáér az arcomhoz.- Még sosem ébredtem fel ennyire. Azt mondta, tudja, hogy baj van. Luminita Taränu: evo-cazione XLV - Rain Man Olyan óvatosan mondta, hogy elhittem neki. Meg, hogy aznap nem megy munkába, hanem bemegyünk a városba, és bemutat az egyik barátjának.- Nem tetszik a világ ennyire ébren! Magához húzott és azt kérte, nyugodjak meg. Megmondtam neki, hogy nem vagyok nyugtalan. Azt mondta, tudja, hogy baj van, és segít, hogy már ne legyen. Hogy eltünteti a repedést a konyhában. De akkor épp kiláttam a konyhába a válla fölött, és figyeltem, ahogy a repedés életre kel, biccent, és távozik az életünkből.-Tudom, hogy baj van.- Olyan veled beszélgetni, mint egy üzenetrögzítővel. * * * Éppen kiszedtem a mosásból a lepedőit, amiket aznap reggel rakott be, mikor meghallottam, hogy hazaért. Dühösen vágta be maga mögött az ajtót, a cipőit a padlóra, a táskáját a tükör elé. Felemeltem a teli kosarat, és kimentem hozzá a nappaliba. A fotelban ült, bal térdét dörzsölte, és cigizett.- Mi történt?- Összevesztem Dr. Leonnal. Higgadtan letettem mellé a kosarat a fotelba. Nem szólaltam meg. Nézte egy darabig.- Folyton meg akarja mondani, mi bajom van.- Azt hittem, jól kijöttök - mondtam óvatosan. A félig égett cigit precíz mozdulattal a hamutartóba állította.- Meg azt, hogy már nem cigizel. Szúró tekintettel nézett rám. Lassan felemelte a kosarat, és kisétált vele a kertbe. Én az ajtónak dőltem, és figyeltem, ahogy leszedi a szárítókötelekről a már megszáradt lepedőket, és felakasztja az újonnan mosottakat. Két lepedő között mindig ugyanannyi helyet hagyott. Mindig mezítláb ment ki a kertbe. Figyeltem koszos talpacskáit, ahogy a magason felhúzott kötelekhez ágaskodott. Elképzeltem, hogy nincs ott. Az életemet nélküle. Maró szomorúságot vártam, de nem éreztem semmit. Csak a semmit. És még azt is alig.- Bár annyi ágyunk lenne, mint amennyi lepedőnk - sóhajtottam, mert nem volt más mondanivalóm. Ez se volt. * * * Egy darabig én voltam a leggyönyörűbb nő a világon. Aztán repedés voltam a konyhapadlón. Aztán ázott lepedő illata voltam. Aztán nem szűnő fejfájás. Amikor a legutolsó lepedőt is felakasztottam, megfordultam. Ott állt az ajtóban és engem nézett. Három évvel ezelőtt, mikor megkérte a kezemet azt mondta, szimfónia vagyok, tündér egy aknamezőn. Azt, hogy én vagyok a diszharmónia, amelyet a szívbillentyűiből komponáltak. Minden, ami voltam, belőle eredt. Aztán mozgólépcső voltam egy zsúfolt város szélén felépített bevásárlóközpontban. Egy darabig nézett, és semmit nem tudtam leolvasni az arcából. En voltam az összes arckifejezése, az összes Joztje. Az összes új regénye. És már hónapok óta nem írt egy sort sem. * * * Utálja a pszichológusát. Ha tudná, hogy a pszichológusa, talán már meg is ölte volna. * * * Egyre gyakrabban látom magam a szárítóköteleken reggelente. Ö már munkában van, én egy ecsettel a fülem mögött kávét iszom az udvaron, és nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy a lepedők közti helyek pont olyan szélesek, mint a nyakam. Semmi másra nem volna szükségem, csak arra, hogy biztos legyek benne, hogy létezem. Csak egy kis időre. Csak néhány óráig, néhány percig tudni szeretném, hogy létezem-e. * * * Most látom csak, hogy a múlt idő sem teszi biztossá az életben maradást. Az is csak egy másik bizonytalanság jelene. * * * Csak lenne már vége. Vagy tartana örökké. Talán ha megszáradna a festmény. Talán akkor.- De komolyan. Hogy ismerkedtetek meg?- Sehogy. Kristóf György filmrendező Mostanában a szakirodalom mellett a szépirodalmat is annak megfelelően választom, hogy éppen min dolgozom. Parti Nagy Lajos Fülkefor „meséit” lapozgatom, Pan- Dji észak-koreai novelláit, a Vádiratot, és Szvetlána Alekszijevics fehérorosz kis történeteit. Regényben Krasznahorkai Lászlótól a Báró Wencheim hazatért kezdtem el, Marc Eisberg Black Out című könyve mellett. Rendszeresen utazom, úgyhogy leginkább, vonaton, repülőn és reptereken olvasgatok az utóbbi időben. J aroslav Hasek nem a tények embere volt. Talán ennek tulajdonítható az is, hogy nem hagyott hátra úti- (vagy egyéb) naplót, sem önéletrajzot, ahol bármiféle tényt rögzített volna magáról. Az író életrajzát máig nem sikerült (s persze már nem is fog) rendesen megírni, az események és tények esetlegesek, a szerző csak ködösít (mystifikace), a kortársak tanúsága pedig csak szóbeszédek (povídání) garmadával szolgál, melyek főszereplője halála után (de tán már jóval előtte) maga is irodalmi karakterré alakult. Radko Pydík (haskolog) életrajzának a találó és zengzetes Toulavé Housle címet adta. Hogy pontosan merre bolyongott Hasek a század első tizenöt esztendejében, sokszor szintén csak sejthető. Riportokat, útibeszámolókat sem írt (az csak a háború után jön igazán divatba), írt viszont egy halom utazásai által ihletett humoreszket, anekdotát novellát, melyeket lapokban közölt, s részben ezekkel alapozta meg irodalmi karrierjét, mindamellett, hogy efféle ambíciói sosem voltak. De sajnos (hálisten!) pénz kellett a következő bolyongáshoz, így meg kellett írni őket, mert a hírlapi közlés akkor még (boldog kor!) pénzforrásnak számított. „Na Slovensku” kezdte, kát. Délen a hatalom őrző szeme ekkoriban könnyen horvát irredentának vagy rác anarchistának nézhette bohém Jaroszlávunkat. S miféle hazafi lett volna az, aki nem csukatja le őt Erdélyi útja során „Dr. Vlado”-val, azaz Aurel Vladdal, az oláh országgyűlési képviselővel. S mire a monarchia bürokráciájának lomha malmai tisztázták ártatlanságát, addigra már több novellája is elkészült fejben. Hasek egyébként valamennyire magyarul is tudott, elbeszéléseibe a lengyel, a szerbhorvát és a német mellett a magyar nyelv mászik be leginkább, s hogy a bábeli zűrzavart tetézze, sokszor helytelenül, frázisok töredékeiként, úgy, ahogy szerzőjére ráragadt. A magyar vonatkozású elbeszélések zömét lefordították (persze az exterritóriumokéit már kevésbé). Vozáry Dezső esszéjének már a címe is irodalmiadan: Szerette-e Hasek a magyarokat? „Hasek a rendszer, s nem a nemzet képviselőit látja” állapítja meg Václav Lacina proletár cikkében {Hasek és a magyarok, Új Szó, 1953. 04. 15.). ,A „magyar kapcsolatoknak” _ alaposabban Dobossy László igyekezett a végére járni. E gondtalan jóléttel (az összes „utódállam” jobban teljesít) kecsegtető nianonozó és csehszlovákozó évben igazán érdemes Hasek ezen apró gyöngyszemei közül váamely akkor, a századforduló idején „Uhry” volt, ahogy a későbbi években Erdély és Szlavónia is, s Galícia, ahol többször is megfordult, szintén a Monarchia kebelén ringott. A második balkáni háború alatt, úgy tudni, Macedóniában is járt. Itáliában többször, pláne Velencében. Sokszor még a hozzá legközelebb álló emberek sem tudták, hová tűnt el hetekre. Legenda szól arról, ahogy egy átsörözött koratavaszi prágai éjszakán a kocsmából kijőve döntötte el, hogy még hajnal előtt elindul „do Uher”. Ezek a kóborlások (toulky) aztán kiváló meséket szültek, lévén, hogy a magyar csendőr éppúgy nem szereti a magyarokkal ezeréves házasságban élő tótok izgatását a pánszláv csehek által, ahogy a muszka határőr sem szereti a kelet-galíciai határon kéretlenül csámborgó monarchiabeli figurálogatni, mondhatni, igazi monarchista útikalauz anarchista kalandoroknak- mivel stopposok akkor még nem voltak, sem hippik, s mára sem nagyon maradt belőlük. Hogy ezek az írások mennyire alapozták meg a majdani Svejket, az nem csak néhány helyszín tekintetében látszik. Hasek karneváli világban bolyongott, ahol az emberek pusztán bábok, a sors esetleges, a hatalom önmaga paródiája, racionális cselekvés csak könyvekben létezik. S mivel mindez mélyen igaz, mélyen vicces is. A sztereotípiák tekintetében, melyekben Hasek szinte dagonyázik, pláne. A magyarok urasak, a székelyek szerencsétlenek, a tótok birkák (kivéve a szilaj gyetvaiakat), a polákok nyomorultak, a zsidók hisztérikusak, az oláhok szavahihetőknek, a rácok nyakasak, a cigányok a mának élnek, a bohémek meg alapból... Idzsopldzso. Igaz, sok mindenben különböznek, ezek bort isznak, azok sört, amazok pálinkát (koralky, s nem korálky), végső soron egyik sem jobb a másiknál. Mind iszik, mint a gödény. Kefekötő. Kefar. Kartáckáí, izé, kartácník. Száz Pál FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Monarchista útikalauz anarchista kalandoroknak A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. E-mail: szalon@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
