Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-15 / 38. szám
14| ISKOLA UTCA 2018. február 15. | www.ujszo.com Szakma Sztár Fesztivál 2018. január 22., reggel 7 óra. Fáradtan és bosszúsan keltem ki az ágyamból, mígnem rádöbbentem, hogy a Szakma Sztár verseny reggelére ébredtem. Kimerültén és fásultan keltem fel, mivel éjjel 5 órán át oldottam a tavalyi feladatsorokat. Reggeli kávém, mint a személyiségem és megjelenésem is, sötét és keserű. Napok óta vártam erre a pillanatra, és most eljött. Belül egyszerre izgatottságot és félelmet éreztem. Utam a helyszín felé, a fejemben levő gondolatokkal együtt, zavaros és döcögős. A helyszínen néhány osztálytársam várt rám, illetve a vizsga kezdetére. Ezen a napon nem tekinthettem másként rájuk, mint az ellenfeleimre. A vizsga előtti percekben nem is néztünk egymás szemébe 2 másodpercnél tovább. Mindegyikünk a tudása legjavát akarta nyújtani, hiszen ez a verseny életünk nagy lehetősége. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy ő lehet a SZAKMA SZTÁRJA, és gyanítottam, hogy a A Szakma Sztár résztvevői vetélytársaim fejében is hasonló gondolatok motoszkáltak. Mielőtt beléptem a terembe, minden egyes lépés egyre nehezebb lett, de emlékeztettem magam, hogy nem szabad negatív gondolatoknak eluralkodniuk rajtam. A verseny témája az informatikán alapult, pontosabban a hálózatok építésével és karbantartásával volt kapcsolatos. Mivel az érettségi egyre jobban közelít, ez a verseny remek erőfelmérőnek bizonyult a vizsga előtt. A hálózatokkal, illetve az alapvető hardverrel és szoftverrel kapcsolatos kérdéseket, úgy gondolom, sikeresen megválaszoltam. Ami az elektrotechnikát illeti, ott akadtak nehézségek, de persze megoldottam, aggodalomra semmi ok. Összességében örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen, hiszen segített rávilágítani, hol is tartok szakmai felkészültségben. Mészáros Kristóf, II. L, Szabó Gyula 21 Szakközépiskola, Dunaszerdahely (Fotó: SZGYSZ) Egy este a Nemzetiben A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola diákjai és pedagógusai a „Nemzeti a diákokért” projekt keretében tekintették meg Budapesten a Nemzeti Színházban Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét. Az előadás előtt a színházlátogatók megnézték a Nemzeti Színház szoborparkját, ahol a közelmúlt nagy színészeinek egy-egy legendás szerepükben megörökített életnagyságú bronzszobra áll. Megcsodálták a színház épületét, mely egy hajó képzetét kelti, majd átadták magukat az előadás nyújtotta élménynek. Vörösmarty Csongor és Tündéje a hetedik évfolyamban tananyag, így nagyon jó alkalom nyílt a klasszikus dráma élet közeli megismerésére. Az élet értelmét kutató filozofikus mű Vidnyánszky Attila rendezésében a diákok számára csodálatos látványvilágával, a földi élet kézzelfogható szimbólumaival érthetővé vált. A mű értelmezése kapcsán folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a színházi élmények továbbgondolkodásra ösztönözték a diáksereget. A tanulók saját maguk is megpróbálták megfogalmazni az égi-földi szerelem egyesülésének lényegét: a boldogság csak akkor éri utol a fiatal szerelmeseket, ha hisznek a közös jövőjükben. Az Eötvös Utcai Alapiskola vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki a budapesti Nemzeti Színháznak, hogy az idei évadban harmadik alkalommal volt lehetősége ingyen megtekinteni a magyar drámairodalom egy-egy klasszikusának kiemelkedő művét. Dr. Kovács Tünde, az Eötvös Utcai Alapiskola igazgatóhelyettese írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is várjuk a diákok, pedagógusok beszámolóit iskolájuk eredményeiről, eseményeiről, a tehetséges diákok sikereiről. Az írásokat és a fényképeket — jpg formátumban - az iskolautea0ujszo.com vagy az ujszo0ujszo.com címre küldhetik, (ú) Hűséggel és szeretettel VARGAELEONÓRA A 2017-es Katedra dQat Csölle Ilona, a felbári alapiskola nyugalmazott pedagógusa kapta sokrétű pedagógiai tevókenysógóórt. Áldozatos munkájával bizonyította, hogy kisiskolában is lehet eredményeket elérni. Személyében olyan pedagógust ismerhetünk meg, aki mindnyájunk példaképe lehet. Honnan az indíttatás a pedagógusi pályára? Egy csallóközi kis faluban, Kislúcson születtem, ahol édesapám az ötvenes években az alsó tagozatos iskola néptanítója volt. Ő nevelt az anyanyelv szeretetére, s igényes irodalmi műveket adott a kezembe. Már kiskoromban elhatároztam, hogy felnőttként az ő nyomdokaiba lépek. 1957 szeptemberében szüleim beírattak a felbári iskola 1. osztályába. Örömmel és könnyen tanultam. Alsó tagozatos tanító nénimre, a jóságos és kedves Pörge Máriára máig szeretettel gondolok. A felső tagozaton Vajas Antónia magyar-történelem szakos tanítónő embersége és műveltsége által lett a példaképem. 1966-69-ben a Somoijai Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola diákja voltam. Hogy magyartanár lettem, azt az iskola elismert és nagy tudású tanárának, Husvéth Máriának köszönhetem. A sikeres érettségi vizsga után a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán folytattam tanulmányaimat, és magyar-német szakos tanári oklevelet szereztem. Ezzel életem legnagyobb vágya teljesült. Első munkahelyemen, a Dunaszerdahelyi Gimnáziumban német nyelvet tanítottam. Kollégáim tisztelettel és szeretettel vettek körül mint pályakezdő pedagógust, én pedig igyekeztem helytállni. Állíthatom, sikerrel; a németóráidat nagyon kedveltük. Felejthetetlen élmények részesei lettünk, német barátokat szereztünk az akkori „csereprogram” keretében. Hogy is volt ez? Kapcsolatba léptem a berlini Heinrich Schliemann Középiskolával, melynek diákjai sok éven keresztül leveleztek a dunaszerdahelyi gimnazistákkal. Személyes találkozókat is szerveztem a két iskola tanulóinak és pedagógusainak. Felbár kulturális életéért is sokat tettél. Pedagógusi munkámat 1977. szeptember 1-től falumban, Felbáron folytattam. Tagja lettem a Csemadok helyi szervezete vezetőségének, színházlátogatásokat, irodalmi műsorokat szerveztem, melyekre ma is nosztalgiával gondolok. A felbári iskolában kitűnő kollégák közé kerültem. Kezdettől fogva osztályfőnök voltam, ami sokat jelentett számomra. Már az elején megtapasztaltam, hogy a nevelésben szép szóval és türelemmel érhetek el eredményt, a személyes példamutatás pedig mindennél fontosabb. Szerencsés voltam, hogy az egyik legvonzóbb tantárgyat, a magyar nyelvet taníthattam. A tanítási órák mellett a szakköri foglalkozásokat kedveltem a legjobban. A 70-es és a 80-as években az általam vezetett színjátszó csoport eredményesen szerepelt a járási és a kerületi versenyeken, sőt egy alkalommal Győrben is vendég(Fotó: Cs. I. archívuma) szerepeltünk a Petőfi Sándor Ifjúsági Házban rendezett karácsonyi műsorban. Közben szorgalmasan készültünk a vers- és prózamondó versenyekre, a Szép magyar beszéd járási fordulóira és a német nyelvi olimpiákra is. Szép eredményeket értél el a német nyelv oktatásában is. Megosztanád velünk a tapasztalataidat? Eredményes munkát csak új tanítási módszerekkel és tankönyvekkel, modem segédeszközök alkalmazásával végezhettem. Ebben az iskolavezetés a legnagyobb mértékben támogatott. Az órákon a fő hangsúlyt az önálló szövegalkotás elsajátítására helyeztem. Hogy jól dolgoztunk, az is bizonyítja, hogy volt diákjaim közül többen is német szakos tanári diplomát szereztek különböző egyetemeken. Munkád során mindig találtál új feladatokat. A 2000-es évektől a Katedraversenyek jelentettek számomra új kihívást. Diákjaimmal lelkesen kapcsolódtunk be az irodalmi versenyekbe, s két alkalommal az első helyen végeztünk az országos döntőben. Közben a 7. és 8. osztályok legjobb helyesíróival a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyre készültünk. A kitartó munka eredményesnek bizonyult. Az évek során tizenöt felbári diák jutott az országos fordulóba, közülük tizenegyen képviselték a felvidéki iskolákat Budapesten a Kárpát-medencei döntőkben. Ha ki kellene emelned egy eredményt, eseményt, mi lenne az? A legkiemelkedőbb eredményt 2010-ben érte el az iskola tehetséges tanulója, Somogyi Pál, aki ezen az igényes versenyen az első helyen végzett. Ezzel a teljesítményével ő lett a Simonyi-verseny történetében az első határon túli győztes. Az ELTE BTK zsúfolásig megtelt nagytermében, a Gólyavárban egy kis csallóközi iskola tanulóját köszöntötte az elismerést jelentő vastaps. Az évek során sosem fáradtál el. Mi adott mindig újabb inspirációt? Egy-egy sikeres szereplés mindig ösztönzést adott a tanulóknak és nekem is a további munkához. Boldog voltam, amikor láttam, hogy a szülők velem együtt örülnek gyermekük sikereinek. Hogyan vélekedsz egykori iskoládról, melyben majd negyven évig tanítottál? A felbári iskolában most is komoly és következetes munka folyik, amely évente megmutatkozik a különböző felmérések és versenyek eredményein. Ez számomra azért is felemelő érzés, mert a tantestület felét egykori tanítványaim teszik ki. Jó látni, hogy szorgalmasan, becsületesen végzik munkájukat, s igyekeznek megfelelni az új pedagógiai kihívásoknak. Feladatuk nem könnyű, hiszen naponta kell bizonyítaniuk, hogy a kis létszámú iskolában is színvonalas munka folyik, ahol felkarolják a tehetséges tanulókat, de a lassabban haladókkal is lelkiismeretesen foglalkoznak. Milyen tanáccsal látnád el a kezdő és gyakorló pedagógusokat? Jómagam a 2015-ös tanév végén nyugdíjba vonultam. Az utánam jövőknek üzenem, hogy fordítsanak nagy gondot a szakmai önművelésre, bátran forduljanak tanácsért a tapasztaltabb kollégákhoz, legyenek igényesek önmagukkal szemben, diákjaikat pedig neveljék türelemmel és szeretettel emberségre és magyarságra. Tudom, hogy az alapiskola befejezése után is sok diákod fordult hozzád segítségért. Amikor két évvel ezelőtt elköszöntem diákjaimtól, búcsúzóul a táblára írtam a telefonszámomat. Ezzel jeleztem, hogy ha bármikor szükségük lenne a tanácsaimra vagy a segítségemre, ezen a számon mindig a elérnek, mert a „lámpás”, míg ki nem alszik, fáradhatatlanul világít minden kis magyar gyermek számára. Befejezésül áruld el pedagógiai hitvallásodat. Most, hogy megkaptam a legjelentősebb szakmai elismerést, elgondolkodtam azon, mivel érdemeltem ki ezt a megbecsülést. Hiszen nem tettem mást, csak a munkámat végeztem lelkiismeretesen és a szívem szerint „hűséggel és szeretettel”.
