Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-15 / 38. szám
www.ujszo.com UTAZAS 2018. FEBRUAR 15. TU Prága látképe. A legtöbb turista Csehországba Németországból érkezett, a második helyen Szlovákia áll 688 ezer turistával (Fotó: Shuttestock) Egyre népszerűbb célállomás Csehország Rekordszámú, több mint 20 millió turista szállt meg tavaly (2017) a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban, ami 9,1 százalékkal több, mint 2016-ban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában. A kereskedelmi szálláshelyeket igénybe vevő külföldi turisták száma éves szinten 9,2 százalékkal, a cseh turistáké 9 százalékkal emelkedett. „A szálláshelyek igénybevétele tavaly rokordot döntött. A szállodák, panziók és más hasonló szálláshelyek vendégeinek száma első ízben túllépte a 20 milliót. Ez 1,7 millióval több, mint 2016-ban. A vendégéjszakák száma is rekordot döntött, és meghaladta az 53 milliót” - mondta Pavel Vancura, a statisztikai hivatal munkatársa. A cseh idegenforgalmi irodák szövetségének közlése szerint a hazai és külföldi turisták száma az öszszes cseh régióban emelkedett. A legnagyobb mértékben — 14,6 %-kal — a dél-morvaországi turisták száma nőtt. Tíz százalékot meghaladó növekedést mutatott ki a Pilseni, az Ustecky, a Karlovarsky és a Morva-sziléziai régió is. A kereskedelmi szállásokat 10,2 millió külföldi és 9,9 millió cseh turista vette igénybe. A legtöbb turista már hagyományosan Németországból érkezett, a kétmilliós szám 3,9 százalékkal magasabb, mint 2016-ban. A második helyen Szlovákia áll 688 ezer turistával. Itt 7,2 százalékos a növekedés. A harmadik Lengyelország, 578 ezer turistával. A negyedik helyre Oroszország került, ahonnan éves szinten 35,3 százalékkal érkezett több látogató, ami 476 ezer személyt jelent. Piaci szakértők szerint az orosz turisták száma azt jelzi, hogy újra gyorsan emelkedik érdeklődésük Csehország iránt. Aránylag gyorsan emelkedik a kínai, a délkoreai és a tajvani turisták száma, s nőtt az ukrán látogatók száma is. Általános vélemény, hogy a következő években a külföldi turisták számának további növekedésére lehet számítani Csehországban. A cseh utazási irodák jelenleg azonban egyre inkább nem a turisták számának általános növekedésére, hanem a gazdagabb, módosabb látogatók megnyerésére összpontosítanak. (MTI) Ellepi a szemét az Északi-sarkot A tengerbe jutó műanyaghulladék az Északisarkvidéket sem kíméli, a műanyag mikroszemcséi beépülnek a tenger jegébe, és a sarkkörön túli élővilágot is veszélyeztetik. Kutatók szerint manapság bármerre néz az ember az Északi-sarkvidéken, mindenütt jelen van a műanyagszennyezés. A norvég halászok attól félnek, hogy a mindeddig a környezetszennyezéstől mentesnek tartott halállomány is elveszti kedvező reputációját. A plasztikhulladék zöme a kihajított halászfelszerelésekből származik. A hajótulajdonosok már tisztában vannak vele, hogy évszázadokba telhet, amíg felül lehet kerekedni az elmúlt néhány évtized felelődenségén, amely miatt a tengerbe került a sok műanyaghulladék - számolt be róla a BBC News. A norvég környezetvédelmi miniszter szerint a politikusok eddig nem mérték fel, hogy valójában milyen kiterjedt problémával is állnak szemben. A Norvég Sarkkutató Intézet közelmúltban nyilvánosságra hozott összefoglaló jelentése rámutatott, hogy további kutatásokra lesz szükség, amelyek teljes mélységében feltárják a műanyaghulladék károsító hatásait. A jelentés hangsúlyozta, hogy a műanyagszennyezés hatását eddig a zooplanktonban, a halaknál, a tengeri madaraknál és az emlősöknél figyelték meg. A kutatók vizsgálatai szerint egyliternyi olvadt északi-sarki jégben akár 234 műanyagrészecske is lehet. Ez jóval magasabb koncentráció, mint amit a nyűt tengeren tapasztaltak. A jelenséget a kutatók szerint az magyarázza, hogy a jég a víz felszínén alakul ki, és a műanyagszemcsék is ott úszkálnak, így beleépülnek a képződő jégbe. A szakemberek még nem tudják, hogy mennyire veszélyes ez a jelenség. Ugyanakkor aggódnak az Eszaki-sark élővilágáért, amelyre komoly hatással van a folyamatosan kiolvadó jégből a tengerbe kerülő nagy mennyiségű műanyagrészecske. Geir Wing Gabrielsen, a norvég tanulmány egyik szerzője rámutatott, hogy a hetvenes évek végén a térségben költő északi sirályhojszák emésztőrendszerében még csekély mennyiségű műanyagrészecskét találtak, de 2013-ban már több mint 200 műanyagszemcse volt a gyomrukban. Mint hozzáfűzte, Norvégia déli térségének szennyezettségét elsősorban a háztartásokból származó műanyag okozza, a Spitzbergákon azonban a szennyezettség 80 százaléka a halászattal kapcsolatos tevékenységből ered. A felmérések azt mutatják, hogy az utóbbi években a halászattal foglalkozók már egyre jobban tisztában vannak a környezetvédelem jelentőségével, különösen azért, mert a szennyezés a megélhetésüket fenyegeti. (MTI) Aggódnak az Északi-sark élővilágáért, amelyre komoly hatással van a folyamatosan kiolvadó jégből a tengerbe kerülő nagy mennyiségű műanyagrészecske (Fotó: Wikipedia) 2015-ben kiutasítottak az országból öt külföldit, akik meztelenül fényképezkedtek a világhírű Angkorvatban; a templomkomplexumban azóta feketelistára került a lenge öltözék (Fotó: Wikipedia) Kiutasították Kambodzsából a pornográfiával vádolt turistákat Elengedték és kiutasították Kambodzsából a „pornográfia” címén letartóztatott 10 külföldi turista többségét, a botrányt okozó Siem Reap-i mulatságnak csak a három feltételezett szervezője maradt őrizetben. A hét külföldit azzal a feltétellel engedték el, hogy elhagyják az országot és nem sértik meg a közrendet, vagyis nem gyűlnek csoportba és nem buliznak. A múlt hét folyamán mindannyian távoztak Kambodzsából - közölte a vádlottak jogi képviselője, Ouch Sopheaktra a The Phnom Penh Post című lappal. Az elengedett turistáknak nem kellett óvadékot letétbe helyezniük, de a vádak érvényben maradnak ellenük - mondta az ügyvéd. Tíz turistát, köztük öt brit, két kanadai és egy-egy norvég, holland és új-zélandi állampolgárt tartóztattak le január 25-én Siem Reap városban azon a címen, hogy „pornográf táncot mutattak be” egy magánvillában üzleti céllal rendezett mulatságon. A partiról nyilvánosságra került fotók tanúsága szerint sokan félmeztelenek voltak, sőt, egy sötét szobában többen nemi aktust imitáltak. A „pornográfia” bűncselekményét egy évig terjedő börtönnel és akár 500 dollár pénzbírsággal sújthatják. A nyilvános házibuliról összesen 87 személyt állítottak elő, de a nagy többség megúszta a botrányt egy figyelmeztetéssel és azzal, hogy kioktatták őket, miért volt helytelen a viselkedésük. Ouch Sopheaktra szerint egy-egy brit, holland és norvég állampolgár maradt őrizetben mint szervező. A kambodzsai hatóságok kevéssé tolerálják, ha a turisták túl sok testfelületet hagynak fededenül. 2015-ben kiutasítottak az országból öt külföldit, akik meztelenül fényképezkedtek a világhírű Angkorvatban; a templomkomplexumban azóta feketelistára került a lenge öltözék. (MTI) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3