Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)
2018-02-09 / 33. szám
8 I KULTÚRA 2018. február 9.1 www.ujszo.com 131 alkotást vetítenek a 4. Magyar Filmhéten Budapest. Szabó István Bizalom című, most digitálisan felújított filmjének vetítésével vette kezdetét szerdán este a 4. Magyar Filmhét - az 1979-es alkotás volt az első Szabó István azon öt munkája sorában, amelyet jelölték az Amerikai Filmakadémia legrangosabb díjára, az Oscart végül 1982-ben a Mephisto nyerte el. A vetítéssel a szemle tisztelegni kívánt a néhány hét múlva 80. születésnapját ünneplő filmrendező előtt. . A 4. Magyar Filmhéten öt kategóriában összesen 131 alkotást vetítenek. A tavaly bemutatott magyar filmek teljes arzenálja látható vasárnapig a budapesti Corvin moziban. Szerepel a programban mind a 18, tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm, köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia és az Aurora Borealis is, valamint 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm és 29 animáció. A mustra díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11 -én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott munkák és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek. A Magyar Filmdíjak idei jelöltjeit vasárnap jelenti be a Magyar Filmhét Facebook-oldalán Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke. (MTI, ú) PENGE A belső kontinens Az utóbbi két-három évtized egyik legfontosabb magyar költői életművét alighanem Schein Gábor hozta létre, aminek a recepció nem adott egyértelműen hangot. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy az 1991 -tői csendesen építkező költői univerzum egyes állomásainak nyelvi világát nem könnyű közös nevezőre hozni. Schein igazából VIDA GERGELY KRITIKAI ROVATA kötetenként vált nyelvet, vagy legalábbis hangnemet, gondoljunk csak (egy példát kiragadva) a prózához közelítő retus (2003) és a Panaszénekek (2005) közti jókora hangnembeli eltérésre. E bevezető után talán paradoxnak hathat a kijelentés, hogy az Üdvözlet a kontinens belsej éből című új kötetet az eggyel korábbi Éjszaka, utazás (2011) közeli rokonának, ha teszik, folytatásának gondolom. Erre nem csak az ad okot, hogy az Éjszaka, utazás 2. ciklusának címét adó verse - a Túl a kordonokon - a legfrissebb kötetbe egy az egyben került át, méghozzá a fontos, kötetkezdő helyre (nem mellékes, de itt nem térhetünk ki rá, a sortördelésben idomult az új versekhez). A verset olvasva magától értetődően idéződnek fel a közelmúlt magyarországi politikai történései, de korántsem direkt módon. Itt jön számításba a vers visszatekintő nézőpontja: a megélt társadalmipolitikai tapasztalat a tudat belső történéseinek részesévé válva, metaforikus viszonyrendszerbe ágyazva kerül az olvasó szeme elé. De ugyanez mondható el, már a kötet egészét figyelembe véve, a lírai én földrajzi-kulturális mozgásteréről, Budapestről, Magyarországról, melynek az egyik versben „Rémország” a neve (Ady „kompországának” 21. századi utódjaként), egy másik helyen pedig „kísértethazámként” szólítja meg a beszélő. A dolgok ilyetén tálalásának a kötetben a hasonlítgatás, hasonlat kifejezések válnak a jelölőivé: „A kijelölt idők/szigetek, nincs köztük átkelés, aforgalmat helyettesítik/ a hasonlítgatások ” (A só íze); „ Vedd ezt a gémet hasonlatnak, mondtam. Arra, amire akarod" (Túl a kordonokon). S valóban, a kötet egésze mintha a hasonlított keresése, körülírása lenne, és egyúttal annak filozofikus belátása, hogy a kimondottak csak hasonlítói lehetnek valami kínzó, de az érzékeket élesre állító hiánynak, amelynek természete sosem tárulhat fel: „Deakármi történik, mindig zajlik valami más is ’’ (Zuhanás). Azaz, pontosítva, a valóság és hiány meghaladhatatlan egyidejűségéről van itt szó. Schein verseinek mélyéről ez az alapvető hasadtság hangzik fel, aminek a par exellance állapota a 3. ciklusban a rák, a konkrét, testi és valós, a halálos betegség. „Ami vagyok, abban sűrűsödik, ami fáj. A pontban, ahol ” (A fájdalom színe). A ciklus (Kórházi reggelek) megrendítő képet fest a szenvedés és gyógyulás egyes stációiról, de ami ennél is figyelemre méltóbb, hogy milyen gyönyörűen illeszkedik a kötet hiányt faggató metaforikus rendjébe. Hiszen még a könyv elején hangzik el a Só íze című remeklésben: „A hasonlítgatás olyan, mintegy betegség, amelytől/nem lehet szabadulni. Megtelepszik a szervezetben... ” A finom, sűrű szövésű nyelvi szövet csak az utolsó ciklusban feslik fel imitt-amott, egy-egy nem túl szerencsésen kiválasztott mondatnak köszönhetően. De tényleg ennyi. Sebein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből. Jelenkor Kiadó, 2017.104 oldal. Értékelés: 10/10 Sárbogárdi Jolán szlovák rokona Daniela Kapitánová regényében ott a könyörtelen megértés (Szkárossy Zsuzsa felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ Negyvennégy évesen, álnéven írta első regényét a komáromi Daniela Kapitáflová. A Könyv a temetőről a kortárs szlovák irodalom eddigi legnagyobb szenzációja; két éve a magyar fordítást Parti Nagy Lajos mutatta be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Bíré Kriszta előadásában most előadás születik a műből. Samko Tálé, a történet hőse szellemi fogyatékos, törpe növésű férfi, aki mindent utál, ami eltér a normálistól. Ezért ő maga is szeretne belesimulni a környezetébe, aminek viszont nagy ára van. Besúgót nevel belőle városának nagy hatalmú ura. Tizenhat évvel a szlovákiai megjelenése után Mészáros Tünde érzékeny fordításában került a regény a magyar könyvpiacra. A kötet budapesti bemutatója a 2016-os nemzetközi könyvfesztiválon volt, ahol Parti Nagy Lajos méltatta, Samko Tálét pedig rögtön rokoni kapcsolatba hozta az ő Sárbogárdi Jolánjával. Daniela Kapitánová nyilatkozta is akkor, mennyire megtisztelő számára, hogy épp Parti Nagy Lajos lett az, aki betessékelte az ő Samkóját a magyar irodalmi életbe. „Mivel a Magvető adja ki az én írásaimat is, Karádi Évának, a könyvfesztivál egyik szervezőjének jutott eszébe, hogy milyen jó lenne, ha ezt a könyvet én mutatnám be - mondja Parti Nagy Lajos. - Grazban voltam éppen, oda küldte el nekem Éva a szöveget, és el is kezdtem olvasni a gépben. Rögtön éreztem, hogy nagyon jó. Pont az a fajta próza, amit nagyon kedvelek. Tíz mondat után látni, hogy a magyar fordítás teremt-e nyelvek vagy csak kínlódik. Mészáros Tünde teremtett egy nyelvet, az kellett ahhoz, amit Kapitánová kitalált. Nekem ez nagyon beleillett abba, amit a kelet-közép-európai - elnagyoltan fogalmazva - örkényes, hrabalos, hasekes mindennapi groteszkjeinkről gondolok. Nem nagyon volt mit bemutatni a könyvön, hiszen a történetet úgysem meséli el az ember, legfeljebb azt tanácsolja: tessék elolvasni, ezt érdemes! S aki ezt elkezdte, az mind szájtátva olvasta végig, majd azt mondta: ez tényleg jó!” Samko Tálé nemcsak Sárbogárdi Jolánnal, bizonyos fokig a Tóték postásával és a Sörgyári capriccio Pepin bácsijával is rokon. Csak ő elesettebb, gonoszabb hozzájuk képest, ráadásul pöffeteg is, hiszen többet képzel magáról, mint az említett két figura. „Az volt jó, hogy Kriszta is oda tudott jönni a könyvbemutatóra, így ő is személyesen megismerkedhetett Danielával, aki mint író nagyon úgy viselkedett, ahogy én szeretem. Nem játszotta az eszét, de láttuk, hogy pontosan tudja, mit akart, és azt meg is tudta valósítani a regényben. Nagyon közel áll hozzám az ő világa, ahogy működnek a figurái. Eleve a monológ mint forma, az a töröttes, esettes nyelv is tetszik, amelyet Tünde talált az eredeti szöveghez. Samko, mint minden nagyon beszélni és Parti Nagy Lajos mondani akaró valaki, egyszerre sok mindent akar áteresztem a szíve és a lelke keresztmetszetén. Ettől minden egy kicsit görcsös lesz, esett. Viszont az is igaz, hogy nagyon ravasz ez a történet. Nem egymás mellé rakott darabokból áll. A keresztszálai is nagyon erősek, de nagyon izgalmas az is, ahogy Samko Tálé bemutatja a családját, a többi érdekes figurát és a városát. Mindent úgy ad elő, mintha az a világ leghétköznapibb mozzana„Valaki mantraszerűen mondja, mondja és mondja, hogy igazolja saját magát. Erre az érzetre, hangra bátran lehet hagyatkozni, mert ismerős." Parti Nagy Lajos ta lenne. Ha mindenáron metaforát akarok keresni, akkor ez olyan, mintha itt, Kelet-Közép-Európában a maga módján mindenki ilyen együgyű lenne, aki ezekbe a történetekbe birkamód belemegy. Ez is a titka Kapitánová könyvének, hogy tizenhét évvel a hazai megjelenése után nem avul. Hab a tortán, hogy szlovák nézőpontból úgy láttatja a magyarokat, ahogy a hétköznapi szélsőjobb Európában néz mindenki mást - saját magán kívül. Az egész történet azt hangsúlyozza, hogy ez a férfi retardált, gyengeelméjű, pedig ennél bonyolultabb a képlet. Ha Daniela csak egy halmozottan hátrányos helyzetű férfit írt volna meg, akkor meglett volna a veszélye annak, hogy kicsit szebbre stilizálja, mint amilyen. Csakhogy ennek az embernek megvan a magához való esze. Rengeteg mindent elhallgat. Kisebb-nagyobb hazudozások láncolata a két elfedés között, ami látszik. Nagyon érdekesen adagol. Állandóan hallunk egy hangot. Valakinek a hangját, aki mantraszerűen mondja, mondja és mondja, hogy igazolja saját magát. Erre az érzetre, hangra bátran lehet hagyatkozni, mert ismerős. És nem azért, mert földrajzilag közel a hely, hanem mert ez a hely ott van mindenkiben. Lédús, élvezetes szöveg ez, nagyon húzott engem is.” A szlovák írónő meghívására Parti Nagy Lajos és felesége, Bíró Kriszta ellátogattak Komáromba, és végigjárták a regény eredeti helyszíneit. „Jó párszor jártam már a városban, de ez így különleges alkalom volt. Sokkal elevenebb, teltebb, telítettebb lett a szemünkben, hiszen kapcsolódik hozzá valami. Egy olyan borzasztóságot, mint a pártbizottság épülete, körbe kellene keríteni, és belépőjegyet lehetne szedni, ilyenből ugyanis már nincs sok. Kár lenne ledózerolni, * eltüntetni a szemünk elől, hiszen hozzátartozik a múltunkhoz.” A Pionírszív címmel készülő előadás próbái már javában folynak az Örkény Színházban, s ahogy Parti Nagy Lajos mondja: olyan nagyon nem lepte meg őt, hogy Kriszta bújik Samko Tálé bőrébe, hiszen játszott ő már férfiszerepet korábban is. Az alkatához ez is megy. „Danielának a szeme sem rebbent, amikor Kriszta bejelentette neki, hogy mire készül. Szabad kezet adott neki. Minden azon múlik, mennyire tud a színész azzá válni, akit megformál. De nemcsak neki, hanem Szenteczki Zitának, a rendezőnek is komoly kihívás ez a darab. Nagyon megkínlódnak vele, abban biztos vagyok. Samko Tálé meglehetősen groteszk figura. Hrabal alakjai egy pöttyel szerethetőbbek, mint ő. Mészöly Miklós mondta egyszer valahol, hogy a szeretet tulajdonképpen könyörtelen megértés. És ennek a regénynek a szövegében én megéltem a könyörtelen megértést. Bármit írhat Daniela ezek után, biztos vagyok benne, hogy a Magvető kiadja.”
