Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-05 / 4. szám
KULTÚRA www.ujszo.com | 2018. január 5. 9 Yossi (Daniel Radcliffe) és Kevin (Alex Russell) a sebes folyó sodrásával próbál megküzdeni (Fotó: Bontonfilm) Trianonozotl - elítélték a Kárpátja énekesét Marosvásárhely. A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (kb. 2100 euró) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét - írta a Csíki Hírlap. A bírósági ítélet szerint az énekes az „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék tévesztését” tiltó törvénycikket sértette meg nagy nyilvánosság előtt a 2014. június 6-i Csíkszeredái koncerten, amely miatt a román legfelsőbb ügyészség vádat emelt Petrás ellen. Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt terűPENGE letek visszaszerzésére a Krímfélszigeten érvényesített orosz modell alapján. Fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat. Az ügyészség idegengyűlölő, fasiszta, raszszista jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak. A vádlott nyilatkozata szerint minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. Petrás János László úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű volt. (MTI, k) A vadon csapdái Greg McLean átélhető mozit rendezett megtörtént eset alapján TALLÓSI BÉLA Greg McLean izgalmas, élvezhető, erősen átélhető, pergő sodrású túlélőfilmet rendezett az egykori izraeli világutazó, a ma Ausztráliában élő író, Yossi Ghinsberg memoárja alapján, amelyben valósan megélt dzsungelbéli túrakalandjáról, viszontagságairól számolt be. Greg McLean kirándulós horrorfilmeket (A fenevad, Wolf Creek - A haláltúra) rendezett eddig, amelyekben - hasonlóan, mint e mostani művében - kalandor turisták indulnak el a nagy ismeretlenbe, ám útjuk nem úgy alakul, ahogy eltervezték. A rendezőnek tehát volt lehetősége és módja jártasságot szerezni a mozgóképes félelemkeltésben. A gyakorlatát remekül érvényesíti mostani kalandfilmjében is, amely azzal tér el az előzőektől, hogy valós eseményeket, egy valóban bejárt-megtett túrautat elevenít fel, valós (nem fiktív) túlélőhelyzetekkel. Stefan Duscio operatőr szintén jól ismeri a műfaj vizuális követelményeit, és azokat szem előtt tartva követi a kamerájával a túraeseményeket: a varázslatos tájban izgalomkeltő felvételeket készít, amelyek jóval azt megelőzően érzékeltetik a veszélyt, mielőtt bekövetkeznének a fenyegető helyzetek. Ezekben - az ilyen-olyan bajjal járó állapotokban - meggyőző hitelességgel élnek a színészek: mindenekelőtt a Yossit életre keltő Dániel Radcliffe, aki igazi drámai hőssé érett, valamint a Kevint alakító Alex Russell, aki kiválón hozza a megbánó, életmentő rebellis figuráját. Valós túlélőkalandot felelevenítő mozit nézve az emberben akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon az érintetett mi vezérli, miért vág neki a kockázatos útnak, akár úgy is, hogy előzetesen nem közli úti célját senkivel. Mint a 127 óra című életrajzi dráma szerencsétlenül járt hőse, Áron Ralston (James Franco megformálásában), aki egyedül indult el FILMKOCKA Dzsungel ■ Eredeti cfm: Jungle ■ Szlovák cím: Strateny v díungli ■ Színes ausztrál-kolumbiai kalandfilm, > 2017,115 perc ■ Rendező: Greg McLean ■ Forgatókönyvíró: Yossi Ghinsberg, Justin Monjo ■ Operatőr Stefan Duscio ■ Zene: Johnny Klimek • Szereplők: Daniel Radcliffe, Thomas Kretschmann, Alex Russell, Lily Sullivan, Jacek Komán, Joel Jackson a Utah államban lévő kanyon falainak megmászására. Ezúttal Yossi Ghinsberggel kapcsolatban tesszük fel a kérdést. Huszonkét éves korában odahaza, Izraelben hiába győzködték a hozzátartozói, hogy ne szakítsa meg a tanulmányait, és ne induljon el a nagyvilágba. Nem lehetett eltéríteni a szándékától: 1981-ben egy életre szóló kaland reményében elutazott a bolíviai La Paz városába, ahol két hasonszőrű fiatallal, Kevinnel és Marcusszal (Joel Jackson) társult. A Machu Picchut tervezték megmászni egy olyan élmény játszi reményében, amely jobbá, többé tette volna őket. A fiatalokat azonban eredeti úti céljuktól eltéríti egy hirtelen felbukkanó titokzatos idegen, az osztrák Karl (Thomas Kretschmann). Azt ígéri, hogy elkalauzolja őket egy felfedezőtúrára, az amazóniai őserdő még felfedezetlen területeire. Az ajánlat előbb megosztja a három fiatalt, végül mégis meggyőzik egymást, és nekivágnak a vadonnak. Ha a készülődés során figyelnének a baljós jelekre, tán el se indulnának. Mi nézők a vászonról sütő feszültségből (meg egyébként is) tudjuk, hogy rosszul döntenek, és azt is, mi vár ráj uk meg ránk a film nézése közben. A legtöbben ugyanis bejártuk már a dzsungelt ilyen vagy olyan minőségű és műfajú filmekkel (nem beszélve a valóságshow-król). Igazából újat, meglepőt, meghökkentőt ez az opus se mutat. A Dzsungel mégis más élményt nyújt az eddig megismerteknél: a rendező és az operatőr ugyanis olyan szuggesztíven láttatja az eseményeket, hogy filmjük egyszeriben átélőmozivá válik. A néző résztvevő lesz, átéli a balsikerű, pokollá, illetve rémálommá vált út minden nyűgét, a hihetetlen megpróbáltatásokat, a fertőzésektől kezdve az éhség gyötrelméig. Duscio kamerája nyersen mutat meg olyan gyomorfordító helyzeteket, amelyektől csak hüledezünk, és itt-ott lebukunk a széktámla mögé. Megrettent például a kényszerű megoldás, hogy Yossi saját kezűleg kénytelen megműteni magát, majd a feldagadt homlokából egy testes pondrót húz elő. Ám még ez sem zavaró, mert Greg McLean mindvégig jó aránnyal váltakoztatja a tragikus véget sejtetőt a reménykeltő újraindulásokkal. E dzsungelkaland erénye, hogy a vadon valós csapdáira épít, és nem fiktív akciókkal bombázza a nézőt. Egyszerűen azzal vált ki hatást, hogy megmarad az életért folyó küzdelem reális, erősen nyers ábrázolásánál - emberevő fenevadak és egyéb szörnyek szerepeltetése nélkül. Jólesik a végén leengedni, rádöbbenve, hogy bármi történt is, mindvégig moziban ültünk. Filmet néztünk a javából. Miórt óppen Feliinger Tamás? Feliinger Károly az előző évtized második felében kezdte kidolgozni azt a versnyelvet, amely a Rész és egész című kötettel (Lilium Aurum, 2012) állt elő teljes fegyverzetében. A szerző azóta szinte évente jelentkezik új verseskönyvvel (köztük válogatott kötetekkel), a termékenység azonban nem ártott meg a versek színvonalának. Sőt. Feliinger VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA műveit idegen nyelvekre fordítják, s mára összmagyar viszonylatban is számon tartják. E versbeszéd maga mögött hagyta a Nagy László-i romantikát, a váteszi kísértéseket, s egy szikár, sok hatást befogadó és magába építő, asszociatív, reflektált költészetet hozott létre. Az ősszel megjelent, Köti a sötétséget című kötet tovább árnyalja és tágítja a fellingeri költői nyelv hatókörét. Azt is mondhatnánk, a megtalált személyesség költészete ez: Feliinger lírájában korábban is jelen volt a naplószerűség - a beszélő szinte egy naplóíró módszerességével rögzíti a mindennapok kisszerű történéseit-, de az új kötet mintha valóban arra törekedne, hogy a lehető legkisebbre vonja a távolságot a beszélő szubjektum és az életrajzi értelemben vett én között. Miközben természetesen tudja, hogy az életrajzi személyiség is szövegszerű konstrukció. Számos utalás található erre a könyvben, például a kötetzáró darabban: „ Eddig kizárólag/ a vezetéknevemet/ írták le hibásan, /most a keresztnevemet írták el. /Egy bizonyos Feliinger Tamás / neve szerepel két megjelent/versem fölött. ” Az előbbi idézet folytatásában már a véletlen és sorsszerű kettősét hozza játékba a vers: „ Biztosan így kellett történnie/a Tamás név nem lehet/véletlen, /abban ugyanis nem hiszek. ” Ennek a kettős dinamikának az egész kötetre kiterjedő jelentősége van. A hátlapra kiemelt egysoros remeklés is a véletlennek játssza ki a költészetet: „A vers a csönd szúrópróbája. ” Mindez üres fecsegés lenne, ha a kötet versei nem tennék, amit mondanak: a versek asszociációs mezejében az állítások, az epikus futamok megakadnak, más irányt vesznek majd visszatérnek stb., miközben metaforikus jelentéseket vesznek fel. így lepleződnek le a hétköznapokat és a róluk való beszédet formába rendező (determináló) sablonok. így kell tekinteni a fent említett életrajziság kérdéskörére is. Mindezt azért tartottam fontosnak pontosítani, mert a kötet fő témája, az elhunyt apa meggyászolása, bizony ilyen kontextusban történik meg. A kötet gerincét a gyászév teszi ki, annak kommunikálható külsőségeivel és szomorú linearitásával: koszorúigazítás, hagyaték, ilyen-olyan rokonok és effélék. Közben persze az apa-fiú-anya kapcsolat is kibontakozik, egyszer a gyerekkorban vagyunk, másszor a haldoklás stációit olvassuk. De bárhol (illetve bármikor) is vagyunk, a tudat hátsó kamrájában mintha mindig ugyanaz a kérdés keresné a választ: mi az, ami az egymásra halmozódó jelenekből megőrzésre méltó, s mi az, ami felejthető? In memóriám Alois Alzheimer. Feliinger Károly: Köti a sötétséghez. Media Nova M, Dunaszerdahely, 2017.112 oldal. (A kötetet volt szerencsém szerkesztőként olvasni, a pontozástól elfogultság okán eltekintek.) FELLINGER KAROLY KÖTI A SÖTÉTSÉGET
