Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-02 / 1. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com2018. január2. 7 Mi is itt vagyunk Se Fico, se Kiska nem említette köszöntőjében a kisebbségeket Túl nagyot valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom, nem sok szlovákiai magyar családban koccintottak tegnap hajnalban Szlovákia megalakulásának 25. évfordulójára. Ebből nem következik, hogy a szlovákiai magyarok en bloc úgy éreznék, rossz dolguk van ebben az országban 2018-ban - egy részük biztosan így érzi, egy másik biztosan nem, ezt akármelyikünk felmérheti személyes tapasztalatai alapján is. Ott viszont biztosan nem tartunk, hogy a szlovákiai magyarok természetes módon azonosulnának ezzel az államalakulattal, mint egy „közös álommal”, amelyet az itt élő szlovákokkal és más nemzetiségekkel együtt álmodunk. Pedig lehetne másképp is. Igaz, hogy a nemzetiségi feszültség, amely akár csak tíz éve is meghatározta az ország hétköznapjait, mára alábbhagyott, de mindmáig nem fordult át valódi pozitív viszonyba, egymás igazán aktív, nemcsak egyéni jó példákban megélt, hanem általánosan elfogadott kölcsönös tiszteletébe. Ez a fiatal Szlovákia nagy adósságainak egyike. Az ország két legfőbb vezetője, Andrej Kiska és Robert Fico közül - akik két politikailag és világnézetileg eltérő közegből jönnek - egyik sem említette újévi beszédében, hogy az országot az elmúlt huszonöt évben szlovákok, magyarok, romák, ruszinok és mások együtt építették. Fico úgy kezdte beszédét, „drága szlovákok, tisztelt polgártársak”, s bár ez utóbbiba minden bizonnyal a kisebbségeket is beleértette, említésüket nem vállalta fel. Kiska egyszer tért ki beszédében a kisebbségekre, amikor rámutatott, Szlovákia sikerességét nem a kisebbségüldözés hozta meg. Az államfő egyenlőségről, szolidaritásról beszélt, ami természetesen nagyon is rendjén van. Azonban a pozitív, konkrét gesztus azok felé, akikben meg kellene erősíteni, hogy ez az állam nemcsak megtűri, hanem tényleg tiszteli is őket, ismét elmaradt. Ezeket a gesztusokat mifelénk nem szokás számon kérni, hiszen alapvetően a „hallgass, amíg békén hagynak” kultúrájában élünk. Ha viszont Szlovákia tényleg „felnőtt”, ahogy ezt a mostani évforduló kapcsán többen hangoztatták, ideje lenne feltenni ezeket a kérdéseket is. Azaz: eleget tesz-e az állam annak érdekében, hogy az állampolgárai nyelvre és nemzetiségre való tekintet nélkül otthon érezzék magukat itt? Mert ha az esetleges gesztusokat bárki provokációnak minősítené, akkor a feszültség továbbra is eleven, ami semmi jót nem jelent a jövőre nézve. Ha viszont tényleg nincs feszültség, akkor helyük lenne a gesztusoknak is. Ez esetben pedig egymás kölcsönös tiszteletére lehetne építeni az ország következő évtizedeit, és meglenne minden esély, hogy ezek az évtizedek a magabiztos és jó érzésű gyarapodásról szóljanak. (Lubomfr Kotrha karikatúrája) GÁLZSOLT Eldől Fico sorsa 2018-ban? Jósolni nagyon nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan - mondotta Mark Twain. Pontosabban sokan a híres amerikai írónak tulajdonítják e mondást, mások Niels Bohrnak, aki meg egyébként Robert Storm Petersennek tulajdonította... Szóval nemcsak a jövőt nehéz megmondani, hanem azt is, kitől származik egyáltalán ez a mondás, azaz a múlt interpretációja sem egyszerű. Varázsgömb híján mégis jobb, ha a tényékbe és a korábbi folyamatokba kapaszkodunk és valószínűségekről beszélünk. A szlovákiai választók mindig is túlnyomórészt blokkokon belül mozogtak. A két blokk a legszebben a 2009-es elnökválasztásokon rajzolódott ki Ivan Gasparovic (55,53 %) és Iveta Radicová (44,47 %) megszemélyesítésében. Ez is mutatja, hogy mindig a balos populista-nacionalistaautoritatív blokk volt kicsit nagyobb, ezen belül a legnagyobb „népvándorlás” a hívek Meciartól Ficóhoz való áramlása volt. Ezen a blokkon belül többnyire egy domináns (FIZDS, Smer), és több kisebb párt (főleg az SNS) működött. A 2012-es parlamenti választások példátlan sikere (1,13 millió szavazat, 44,41 %) óta a Smer leszálló ágban van, akárcsak egykor a HZDS. Először a 2014-es elnökválasztásokon szenvedett csúfos vereséget Fico (40,6 %), majd a 2016-os parlamenti választáson zuhant vissza a Smer 28,3%-ra, vagyis 16 százalékponttal. Végül legutóbb a megyei választásokon verte tönkre az ellenzék meg a függetlenek. A Smer gyengül, de szavazóinak többsége a blokkon belül az SNS-hez meg Kotlebához vándorolt vagy otthon maradt. Csakhogy a blokkban nem látszik az a kihívó, aki le tudná nyomni a Smert (ahogy annak idején Fico a HZDS-t). Valószínű, hogy erre Danko alkalmatlan lesz, ezért a Smer még mindig blokkjának fő erejeként jöhet ki a 2020-as választásokból és 2016-hoz hasonlóan megpróbálhat egy újabb „tákolmányt” összehozni a kormányzáshoz. Az nem túl valószínű, hogy a Smer fölé kerekedne egy jobbközép párt. A jobboldal inkább abban reménykedhet, hogy míg Fico kiábrándult hívei inkább otthon maradnak, addig a jobboldaliak, akiknek 12 év után már nagyon elege van Ficóból, jobban mozgósíthatók. Vagy abban, hogy a szavazatok főleg a másik blokkban fognak elveszni (mint 2002-ben). így vagy úgy, összejöhet egy széles koalíció. Persze, ha Fico egészségügyi problémái miatt tartósan kidől, vagy beüt egy durva világgazdasági válság, akkor ez jelentős - de nehezen belátható - változásokat hozhat. Ilyen esetben a Smer dezintegrációja sem kizárt. A másik blokkban a nagy kérdés Stefunko és Beblavy pártjának népszerűsége. Mennyi (potenciális) szavazót tudnak megszólítani a progresszívek és az Együtt, illetve honnan fogják őket toborozni? Ha a másik oldalról is nagyobb számban sikerülne - főleg a progresszíveknek, akkor ez az első alkalommal lenne így. Lehetne középbal (igazi szociáldemokrácia, mert a Smer csak a nevében az) a szlovák politikában, a blokkos felosztás részben meghaladottá válna, akár paradigmaváltás is lehetne. Ha azonban megint csak a korábbi blokkon belül zajlik az átcsoportosulás, akkor marad minden a régiben. Ez nem zárja ki a kormányváltást, csak a valószínűségét csökkenti, s akkor inkább valamilyen patthelyzet várható. A magyar pártok, illetve a szélsőségesek (Kotleba) helyzetének alakulása külön fejezet. A fasiszták nulla koalíciós potenciálja miatt erősödésük a patthelyzet vagy az amorf koalíciók (tákolmányok) kialakulását segíti, esetleges kiesésük a parlamentből a minimális arányban győztes oldalt juttathatná nagyobb többséghez. A magyar pártok koalíciós potenciálja ellenben elég nagy, de ezzel - meg instabil helyzetükkel (melyik oldalon állnak, bejutnak-e és hogyan?) - inkább a bizonytalanságot erősítik. Mindezt figyelembe véve, és visszatérve a címben feltett kérdéshez, nem valószínű, hogy 2018 sorsdöntő lesz Fico számára. Úgy tűnik, a túlélésre játszik, valahogy elevickélni a 2020-as választásokig, aztán majd meglátjuk. Ez be is jöhet, hacsak nem kavar be egy váratlan esemény (Nassim Taleb fekete hattyúja), de ezt nem tudjuk, mert ugye jósolni nagyon nehéz. Kényeztető átnevelés - luxusterápiával harcolnak a dzsihád ellen Úszómedence, füvesített terület a sivatagban, árnyókos teraszok: a rijádi Mohammed bin Najef Tanácsadó ós Gondozó Központ ötcsillagos wellness üdülőnek tűnik, ám valójában itt „sanyargatják" a dzsihádistákat. A társadalmi visszailleszkedést szolgáló létesítmény a bíráló szerint nem más, mint a terrorizmusért járó jutalom. A létesítmény igazgatója ugyanakkor azt vallja, sikeres receptet találtak a vallási szélsőségek ellen. „A cél, hogy helyreigazítsuk a gondolataikat, tévképzeteiket az iszlámról, amelytől eltértek” - magyarázta Jahja Abu Maghajed igazgató. , A bennlakóknak azt az érzetet akarjuk nyújtani, hogy ők is normális emberek, akiknek esélyük van visszatérni a társadalomba. Az alapgondolat az, hogy a meggyőződéseket nem lehet kényszerrel, csak más meggyőződésekkel megváltoztatni.” A központ pszichológusa, Ali al- Afnan a programot végigjárt egyik résztvevő telefonhívását követően elmondta: a férfi, akivel beszélt, egykor Afganisztánba ment, hogy a tálibok oldalán harcoljon. Mára családapa, és vissza akar térni az egyetemre tanulni. „Ez a férfi ékes példája annak, hogy az emberek második esélyt érdemelnek” - tette hozzá Afhan. Tóvá, uszoda, nők A fehér ruhákba öltözött fegyencek jobbára olyan radikális csoportok tagjai, amelyek kapcsolatban állnak az al-Kaidával vagy a tálibokkal. Alacsony épületekben laknak, amelyek alapberendezéséhez nagyképemyőjü televíziók és óriáságyak tartoznak. Mindez ápolt füves területtel és pálmafákkal teli környezetben. A raboknak edzőtermük, és uszodájuk is van, ezen felül külön lakások állnak rendelkezésükre, ahol feleségeiket fogadhatják. Az egész a luxusbörtön és a szabad kijárás egyfajta keveréke. M ű vészetterápia A fegyenceket papok és kezelőorvosok gondozzák, például beszéd- és művészetterápiás foglalkozásokon. A bennlakókat mindenekelőtt házasságra és gyermekvállalásra bátorítják. Az elképzelés szerint a család a legjobb ellenszere annak, hogy valaki ismét fegyvert ragadjon. Aki három hónap után sem mutatja jelét annak, hogy jó útra tér, arra rendes büntetőeljárás vár - hangsúlyozta Abu Maghajed. Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követi a muszlim királyság, emiatt régóta bírálják. A vahhábita eszmeiség teremtette meg az olyan szélsőséges csoportok ideológiai alapjait, mint az al-Kaida. Ugyanakkor Szaúd- Arábia saját maga is dzsihádisták célpontjává vált, akik már több merényletet is elkövettek a királyságban. A nagy befolyással rendelkező Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ezért harcot hirdetett a vallási szélsőségekkel szemben és a mérsékelt iszlámhoz való visszatérést tűzte zászlajára. A radikalizmus elleni küzdelemben a gondozó központ kiemelt szerepet játszik. 2004 óta a saját adatai szerint több mint 3300, terrorcselekmények miatt elítélt férfit kezelt. Abu Maghajed szerint 86 százalékos a sikeres kezelések aránya. Mint mondta, a siker fokmérője az, hogy valaki legalább tíz évig nem tér vissza a fegyveres dzsihádhoz. A kezeltek 14 százaléka a normálistól eltérő viselkedést mutat, de közülük is csak elenyésző hányadban ragadnának ismét fegyvert - tette hozzá. Visszaesők John Horgán, az amerikai Georgia Egyetem terrorizmus-szakértője viszont azt állítja, hogy a valóságban jóval nagyobb a visszaeső dzsihádisták hányada, hiszen a központ egykori lakói közül többeket is láttak konfliktusövezetekben. Horgán szerint dicséretes a szaúdiak igyekezete, hogy beszédterápiával próbálkoznak, de nagyobb átláthatóság nélkül a programban résztvevőkről lehetetlen megítélni, mit érnek az erőfeszítések és valójában megakadályozzák-e a kezelt személyek visszatérését a harcokba. (MTI)
