Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-22 / 17. szám
Nem adja fel, harcol a „szörnyedelemmel” Egy évvel ezelőtt szenvedett kettős bordatörést Székhelyi József. Megbodott az udvaron, és egy sziklába ütötte a mellkasát. Banális dolognak tartotta, de egyre nagyobb mellkasi fájdalmak gyötörték, dz kilót fogyott, csaknem egy hét leforgása alatt hat liter folyadékot kellett lecsapolni a mellkasából. Örült, hogy végre kap levegőt, de az öröm nem tartott sokáig, ugyanis a szövettani vizsgálat kimutatta, hogy rákos daganat van a tüdejében. A színészlegendát meg kellett műteni, s az operáció közben derült ki, hogy nagyon komoly a baj, ugyanis áttéteket is találtak a szervezetében. A Jászai Mari-díjas színművész egy televíziós beszélgetésben azt nyilatkozta: eleinte azt mondták neki, nem tüdőrák, nem is áttétes prosztatarák, hanem valami egyéb. Aztán kiderült, hogy mégiscsak tüdőrákja van, méghozzá egy elég ronda fajta - ahogy maga a színész leírta, hozzátéve, hogy van több áttétje is, de nem foglalkozik azzal, hogy hol. Egyszerűen rábízta magát az orvosaira, és minden kezelésnek áll elébe. „Tudom, hogy a küzdő felek közötti felkészültségi szint ég és föld, de azt is tudom, hogy én vagyok a föld, és nem megyek az égbe” - jelentette ki. A munkatempóból sem nagyon vett vissza. A művész december elején kezdte el a kemoterápiás kezelést. Kicsit szorongva várta, de felkészítette az orvos, hogy mire számíthat. Nagyon elszánt, élni akar. „Most munka van, meg család. Főleg a család, a gyerekeim, az unokáim, az életünk. Nem adom föl, ellenállok, harcolok ezzel a szörnyedelemmel. De azért megvisel. Remélem, elég erős maradtam, hogy győzni tudjak. A legsebezhetőbb pontom a türelem. Világ életemben az volt a bajom, hogy nem vagyok elég türelmes. Szinte alig alszom, mert eszem magam.” (tubán) Afiiík késői érése is hajlamosító tényező, hiszen sok hántásnak lehettek kitéve emiatt. n is lehet testképzavaruk használata. A kemény edzés és a szigorú étrend önmagában nem kóros, de amikor az edzések és az izomtömeg növelése felett elvész a kontroll, akkor ez az egészséges tevékenység könnyen kórossá válhat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden testépítő izomdiszmorfiás lenne, tény azonban, hogy körükben az ádagpopulációhoz viszonyítva gyakoribb, mintegy 4-5 százalékos az izomdiszmorfía előfordulása Magyarországon, egy amerikai kutatás pedig hozzávetőleg 10 százalékot említ. Az izomdiszmorfiás páciens kényszeresen foglalkozik azzal, hogy erős izomzatra tegyen szert, Kemény edzés naponta többször, speciális diéta, anabolikus szteroidok, testépítés: mi lehet mögötte? Korábban elsősorban a nőkre volt jellemző, de napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban fordul elő a testképzavar. Őket leginkább az úgynevezett izomdiszmorfia, vagyis az izomzat méretével való kényszeres foglalkozás jellemzi. rengeteg időt, energiát fordít erre. Mivel az edzései és a szigorúan betartott étrendje köré szerveződik a napja, beszűkül az érdeklődése, háttérbe szorulnak társas és intim kapcsolatai, sok esetben pedig különféle szereket, például anabolikus szteroidokat is használ. Rejtett zavarról van szó, az érintettek ritkán keresnek segítséget. Ezért is fontos, hogy a rokonok, barátok felfigyeljenek a tünetekre, és felhívják az érintett figyelmét erre a problémára. Hajlamosító tényezők A kórképhez számos egyéb mentális zavar társulhat, melyek jelentősen ronthatják az egyén életminőségét. Az eddigi vizsgálatok alátámasztják az izomdiszmorfía evészavarokkal, mint pl. bulimia, illetve hangulati és szorongásos zavarokkal, úgymint depresszió, pánikzavar, szociális fóbia, általános szorongásos zavar és kényszeres-rögeszmés zavarokkal való kapcsolatát. A helyzetet pedig tovább ronthatják az egyéb társuló állapotok, önértékelési zavarok, rosszabb életminőség és anabolikusszteroid-fuggőség. Az izomdiszmorfia kialakulásában több hajlamosító tényező is szerepet játszik gyakori, hogy az érintettnek gyermekként vagy serdülőkorában súlyproblémája volt, amely egyaránt jelenthetett túlsúlyt vagy túlzott soványságot, ami miatt társai csúfolhatták Sok esetben korábban anorexiás volt az érintett, és ennek kompenzálásaként alakult ki az izomdiszmorfia. A pszichoterápia szerepe Nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak 12 ez-az egeszseg A legfőbb jellegzetesség az, hogy az érintettek túlzásba vitt edzéssel, speciális étrenddel sokszor anabolikus szteroidok segítségével hatalmas izomzatot építenek k, de magukat továbbra is vékonynak, gyenge fizikumúnak látják A testépítők számítanak a leginkább veszélyeztetettnek, körükben mintegy 4-5 százalékos az izomdiszmorfia előfordulása. Komplex zavarról van szó, amelynek hátterében számos hajlamosító tényező állhat. A kórképet fordított anorexiaként írják le. Az anorexiás páciensek akkor is kövérnek látják magukat, ha már valójában kórosan soványak, az izomdiszmorfiások pedig a túlzásba vitt edzésekkel felépített erős izomzatúkkal is elégedetlenek, túl gyengének, soványnak látják magukat, a testképzavar kifejezett. Naponta többször edz Az izomtömeg növelése érdekében jellemző lehet a napi többszöri edzés, illetve a speciális - alapvetően magas fehérjetartalmú - diéták követése és a táplálékkiegészítők 2018. JANUAR 22. www.ujszo.com EGY HÉT A SZEPASSZONNYAL Január 22. - a Hold a Halak jegyében van Készítsen lábfurdőt és végezzen talpmasszázst. A C-vitamin befolyásolja a hormontermelést, ezáltal elősegíti a kiegyensúlyozott lelki életet, a jó alvást, a megfelelő stresszkezelést és a jobb koncentrációt. A citrom illata felfrissíti az érzékszerveket. Január 23-24. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejre, az agyra, az arcra és az életerőre hat. Eddze magát mosolygással és a jókedv terjesztésével. A mosoly hat a lélekre, ami viszont összefügg az egészséggel. Mindig van valaki, akire mosolyogni tud, akit meg tud simogatni vagy meg tudja fogni a kezét, ezzel javíthatja a hangulatát. Készítsen mandulatejet, amely az ajurvéda szerint támogatja az intelligenciát és az emlékezetet, szeretkezés után is jó az enetgia pótlására: V2 pohár hántolt mandulát turmixoljon szét 2 pohár vízben, szűrje le és hűtse ki, esetleg ízesítse mézzel. Január 25-26. - Hold a Bika jegyében van A Bika a nyakat, a mandulát, a szaglást, az ízlelést, a tarkót és a vállat befolyásolja. Megfázás esetén nagyon hatékony. a hagyma - fertődeníti a szájüreget és az egész emésztőrendszert, erősíti a szívet, csökkenti a vérnyomást, a cukor- és zsírszintet... Indiában nyersen fogyasztják a különböző fűszeres lepényekhez. A hagymatea receptje: felaprított hagymát és almaszeleteket tegyen vízbe, és forralja fel. Adjon hozzá majoránnát, majd hagyja állni 10 percig, szűrje le, és édesítse mézzel. Amikor az arcát keni be krémmel, ne feledkezzen meg a nyakról és a dekoltázsról sem, ez növekvő Holdkor nagyon hatásos. Január 27-28. - a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek a tüdőre, a légcsőre, a légzésre, a karra és a kézre hat. Lélegezzen be és ki az orrán keresztül. Az orrban lévő csillószőrök felfogják a port és a baktériumokat, felmelegítik és megnedvesítik a levegőt, így védik a tüdőt. Torokfájásra, mellkasi fájdalomra és hasonló panaszokra az ajurvéda hasonlóan, mint nagyanyáink, a fokhagymát, a hagymát és a tormát ajánlja. Ezek általában könnyen beszerezhetők, ráadásul helyi forrásokból. Próbálja ki a gyors fokhagymalevest: a zúzott fokhagymát keverje össze sóval, adjon hozzá tenyerében összemorzsolt majoránnát, s öntse le forró vízzel. Kezdje meg az egynyáriak és a brokkoli vetését. (www.krasnapani.cz ) A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: shutterstock, képarchívum; Levélcím: Egészség, Bajkalská 19/B, 82101, Bratislava A fiúk késői érése is hajlamosító tényező, hiszen sok hántásnak lehettek kitéve emiatt. Megszégyenítés, bántalmazás, szexuális abúzus is állhat a háttérben. Ha a családi tényezőket nézzük, akkor gyakran rajzolódik ki elénk egy túlóvó anya, vagy olyan apa, aki alig vagy egyáltalán nem volt jelen a gyermek életében. Nem véleden, hogy a betegség tipikusan késő serdülőkorban, kora felnőttkorban alakul ki. Egyéni hajlamosító tényezőként lehet említeni az alacsony önértékelést, a testtel való elégedetlenséget és a kényszeresrögeszmés folyamatokra való hajlamot. Az izomdiszmorfiának számos negatív következménye van, például izomsérülés, kardiovaszkuláris betegségek fokozott kockázata, evészavar vagy szteroidfüggőség is kialakulhat, emellett mentális zavarok, így hangulatingadozás, szorongás, depresszió is jelentkezhet. A betegség komplex volta miatt a kezelésben elsődleges szerepe van a pszichoterápiának és ha indokolt, azt gyógyszeres terápia egészítheti ki. (informed)