Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-22 / 17. szám

www.ujszo.com | 2018. január 22. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Régiónkban gyorsabban drágulnak a lakások A jegybank szerint a kettő-, három- és négyszobás szlovákiai lakások ára már mosttörténelmi csúcson van (Képarchívum) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Pozsony. Régiónkban jóval gyorsabban drágulnak a lakó­­ingatlanok, mint a nagy uniós tagországokban - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb jelenté­séből. Szlovákiában az árak már a történelmi csúcsokhoz közelítenek. A lakóingatlanok árának a legna­gyobb éves növekedését Csehor­szágban mérték, ahol egy év alatt több mint 12 százalékkal ugrottak meg az árak. Több mint 10 százalékos volt a drágulás azonban Magyarországon is, Szlovákiában pedig 7,3 százalék. Németországban és Franciaország­ban ezzel szemben nem egész 4 szá­zalékos drágulást mértek, Olaszor­szágban pedig csaknem 1 százalék­kal csökkent a lakóingatlanok ára. „Régiónkban dinamikusabb gaz­dasági növekedésnek lehetünk ta­núi. Látványosan nőtt a foglalkoz­tatottság és a bérek, ráadásul tovább­ra is viszonylag olcsón lehet hitelhez jutni, így nem csoda, hogy a lakóin­gatlanok iránt is egyre nagyobb az érdeklődés, ami az árakon is meg­látszik” - nyilatkozta Martin Lazík, Magyarországi és határon túli magyar borászok erősítették meg együttműködési szándé­kukat szombaton Budapesten, amikor Budafokon aláírták a II. Kárpát-medencei Borszer­ződést a borvidékek és a bor­kultúra fejlesztésére. Budapest. A magyarországi és a határon túli borászok közötti együttműködés első eredményei már mutatkoznak, de jól működő háló­zatok kellenek a magyar borkultúra határokon átívelő, Kárpát-medencei fejlődéséhez - nyilatkozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügy­minisztérium (KKM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Sze­rinte az elmúlt másfél-két évben már támogatás is járult az elképzelések­hez. Százas nagyságrendben kaptak ; a Nehnutel’nosti.sk portál elemzője. Szlovákiában a lakóingatlanok ára : lassan a 2008-as csúcshoz közelít. Míg akkor egy négyzetméter átlago­san 1550 euróba került, manapság ez 1350 euró. Az egyes ingatlanok kö­zött azonban látványos különbségek ; vannak. Míg a családi házak ára még : mindig nagyjából 12 százalékkal : alacsonyabb, mint 2008-ban, a laká­­■ sok esetében a különbség már csu­határon túli borászok több millió fo­rintot fejlesztésekre. Ha a kormány folytathatja munkáját a választások után, a 100 milliós forintos nagyság­rendből a milliárdosba léphetnek át e téren - jegyezte meg az államtitkár. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke sze­rint a szerződés - amelyet a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a magyar Országgyűlés, a kormány és Budafok-Tétény Ön­­kormányzatának képviselői láttak el kézjegyükkel - lehetővé teszi, hogy a magyar borászat fejlődését szívü­kön viselők közösen munkálkodja­nak a Kárpát-medencében. Becslé­sek szerint egymillió hektárnyi sző­lőterületre teljed ki a magyar borá­szok tevékenysége, e terület nagy ré­sze válhat a feltámadó Kárpát­pán 1 százalék. A jegybank elemzése szerint a kettő-, három- és négyszo­bás lakások esetében pedig már most történelmi csúcson vannak az árak. „Jó hír, hogy idén várhatóan lelas­sul az ingatlanárak növekedési üte­me” - nyilatkozta Jozef Futrika-nic, a CSOB ingatlanfinanszírozási osztá­lyának a vezetője. Az UniCredit Bank például az idei évre már csak 2,4%-os drágulást jósol. (sita, tasr, mi) medencei magyar nagy borrégió ré­szévé. „Ez a borrégió nemzetközi te­kintetben is verhetetlen lesz, ha az innen származó magyar borokat Kárpát-medenceiként tudjuk meg­jeleníteni. Ez nem revizionizmus, hanem csak leírása egy borászati ré­giónak, amely segítheti a sikeres gazdálkodást” - mondta Németh. „A mostani adatok alapján a tava­lyi magyarországi szüret jobban si­került a vártnál, mivel 3,1 millió hek­toliter bor került a pincékbe, szem­ben a várt 2,8 millió hektoliterrel. A többlet várhatóan nagyobb kivitelt is jelent majd, a borexport így idén meghaladhatja a 700 ezer hektolitert, Európában ugyanis kevesebb szőlőt szüreteltek a tavalyinál” - tette hozzá Gál Péter, a Földművelésügyi Mi­nisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. (MTI) Szlovákiában több a fiatal vállalkozó Pozsony. A szlovákiai vállalkozók körében jóval nagyobb a fiatalok aránya az uniós átlagnál - derül ki a Slovak Business Agency (SBA) legújabb felméréséből. Szlovákiá­ban a vállalkozók csaknem 13 szá­zaléka 30 évnél fiatalabb. Ebben a kategóriában az uniós országok közül egyedül Luxemburg előz meg bennünket, ahol ez 14 száza­lék. Csak összehasonlításképpen: a 30 évnél fiatalabb vállalkozók ará­nya Lengyelországban 8,7, Cseh­országban 8,3, Magyarországon pedig csupán 5,6%. A 60 év feletti vállalkozók aránya Szlovákiában ezzel szemben alig haladja meg a 6%-ot, míg az uniós átlag 15,3%. Az SBA felmérése szerint egyéb­ként a szlovákiai vállalkozók több mint fele 30 és 50 év közötti. (TASR) így tettók tönkre az állattenyósztóst Pozsony. Az előző kormányok el­hibázott agrárpolitikája súlyos ká­rokat okozott a szlovákiai állatte­nyésztőknek - nyilatkozta Gabriela Matecná földművelésügyi minisz­ter hétvégén a berlini Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fó­rumon (GFFA). A tárcavezető szerint a szarvasmarha-állomány az 1993-as 900 ezerről mára 400 ezerre esett vissza. A sertésállo­mány ugyanekkor 1,8 millióról 585 ezerre zsugorodott. Matecná sze­rint az elkövetkező időszakban szeretnék megállítani a csökkenést, ezért fontosnak tartja, hogy az ál­lattenyésztés több támogatáshoz juthasson. (SITA) Túl vannak a nehezén a görögök London. Görögországnak és Spa­nyolországnak az eddiginél jobb adós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Görög­országnak a Standard & Poor’s az eddigi ,3 mínusz”-ról ,3”-re emelte az osztályzatát. A Fitch Ratings Spanyolország hosszú le­járatú deviza-államadósságának osztályzatát javította az eddigi „BBB plusz” szintről egy foko­zattal a már elsőrendű befektetői kategóriának számító „A mínusz”­­ra. Az osztályzatjavítások indok­lásában egyaránt szerepel ajavuló költségvetési és növekedési telje­sítmény. (TASR, MTI) Drágábbak lesznek a szomszéd országok Pozsony. Kevesebb pénzt kapunk az euróért, ha a szomszédos orszá­gokba utazunk - derül ki a Capital Economics tanulmányából. Az egyik legnagyobb londoni globális pénzügyi-gazdasági elemzőköz­pont szerint a globális feltörekvő térség egészében a forint, a cseh korona és a lengyel zloty a legjob­ban teljesítő három valuta 2017 eleje óta. Az elemzők várakozásai szerint a három fizetőeszköz a be­látható előrejelzési távlatban is erős marad. A Capital Economics prognózisa az, hogy a forint az idei évet és 2019-et is 300 forint/euró környékén zátja. A cég az időszak végére 4,05 zloty/eurós, illetve 24,50 korona/eurós árfolyamokat vár a jelenlegi 4,17 zloty/eurós, il­letve 25,40 korona/eurós szintek helyett. (MTI, TASR) Angol font 0,8836 H Lengyel zloty 4,1716 Cseh korona 25,433 fü Magyar forint 309,20 Horvát kuna 7,4352 H Román lej 4,6594 Japán jen 135,54 Q Svájci frank 1,1758 Kanadai dollár 1,5246 Q USA-dollár 1,2255 Q VÉTEL-ELADÁS Privatbank« 1,26-1,19 26,00-24,73 OTP Bank 1,28-1,17 26,48-24,24 322,08-294,93 Poatabank 1,26-1,19 26,13-24,60 320,84-296,16 Szí. Takarékpénztár 1,27-1,18 26,05-24,60 322,15-294,40 Tatra banka 1,26-1,19 26,17-24,55 321,29-295,69 ŐSOB 1,26-1,20 26,01-24,72 MMtM Altalánoa Hitelbank 1,26-1,19 26,12-24,60 322,20-294,46 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Szorosabb lesz az együttműködés a Kárpát-medence borászai között Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • Hova és hogyan utaznak olvasóink? • Mely célállomások a legnépszerűbbek, ha pihenni szeretnének? • Ellátogatunk Rómába, Isztambulba és Dél-Amerikába. Január 25-én Keresse kedvenc napilapjával együtt í IT C 7 O az újságárusoknál! W

Next

/
Thumbnails
Contents