Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-20 / 16. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2018. JANUAR 20. 32 TÁRCA A SZALONBAN Nagy Hajnal Csilla Kánaán 1. A lugasban állok. Már három napja a lugasban állok. Teljesen mozdulatlanul. Bal kezem kissé távolabb tartom a testemtől, jobb kezem gyűrűsujjának a többi ujjammal bezárt szöge pedig árnyalatnyit eltér a megszokottól. Fehér bugyi van rajtam, ha jól emlékszem, melltartó nincs, ezek fölött pedig valami rongy. Pár évvel ezelőtt, mikor a valamelyik fivárosba költöztem, elkezdtem hangokat hallani. Általában suttogás volt, mozgólépcsőkön, bevásárlóközpontokban, sosem olyankor, ha egyedül voltam, és biztosra mehettem volna, hogy a fejemből szólnak. A nevemen szólítottak a hangok, nem történt semmi több. Mindig a legjobbkor vagy a legrosszabbkor, nem tudtak különbséget tenni. Most, hogy három napja egy helyben állok, senki sem szólít a nevemen. Mivel nem veszek magamhoz táplálékot és vizet, lassan meg kéne halnom. De mivel levegőt sem veszek, már három nappal ezelőtt meg kellett volna. Ez viszont nem történt meg. Egy pontba szögeztem a szememet. A kép nem merevedett ki előttem, mindenféle kóbor állatok szimatolnak el egészen idáig, ahol állok három napja, a lugasban, eddig egy kutya sem pisilt le, néhány macska hozzám dörgölte koszos testét. Három napja nem simogattam meg egyik macskát sem. Nem fordulok meg, nem látok be a házba, így csak találgatni tudok, mikor issza a kávéját, mikor ül az ablakba írni, oltja el este az olvasólámpát, mikor hiányol, hiányol-e. Eszrevette-e, hogy nem vagyok odabent, észrevette-e, hogy létezem, vagy azt, hogy nem. Amikor valami olyat mondott, amit nem értettem meg nem főztem aznap. Egyszer leöntöttem olajjal a regényrészleteit. Másnap megkérdezte, ki akartam-e sütni őket, aztán elnevette magát, és kijelentette, hogy új regényének Serpenyő lesz a címe. Mindig így hívott mindent, amit elkezdett írni: új regény. Aztán, amikor nem lett végük, elfeledkezett róluk, kidobta egy mániákus reggelen, sőt, egyszer meg is fürdött bennük, aztán elásta a kertben, és noha egyetlen úgynevezett rég regényt sem tudhatott magáénak, de amikor széleset szagolva a madárcsiripelös reggelbe ismét írni kezdett, mindig azt mondta, az új regényén dolgozik. Néha úgy éreztem, minden régi regénye én vagyok. Ezért is volt olyan nehéz eldöntenem, létezem-e. Andrea Kowch: Innen túl A lugasban-állás pedig egy héttel ezelőtt kezdődött. Első nap ezt mondta:- Ügy nézel ki, mint Kánaán. Ezen a napon festettem meg Kánaánt. Tulajdonkfopen úgyis jobban fiz, mint én. Ó pedig ilyenkor is hagyott nekem a konyhapulton egy tányér ételt. Főzés közben fiityörészik, a fiityörészés nekem megy jobban. Második nap:- Figyeld meg, egyszer meghalok. Azért költöztünk Skóciába, mert hirtelen ez jutott az eszünkbe. Mindig olyan udvart akartam, amelyiket keresztül-kasul ki lehet feszíteni szárítókötelekkel, aztán úgy éreztem magam, mint egy videóklipben, amikor a kifakult lepedők közül előjöttem, és ő a korlátnak dőlve pipázott. Az arca mindig változott, Skócia és a lugas soha. Rengeteg lepedőnk volt! És filyton mostam őket. Néha Ágnesasszűnynak becézett, én meg úgy csináltam, mintha ez lenne a nevem, persze ez nem ment ki sokból, annyi volt az egész, hogy odafordultam, ha meghallottam, hogy Ágnesasszony. Aztán meguntuk, és bevallotta, hogy jobban szereti az igazi nevemet. Pedig az volt a fixa ideája, hogy még nem árultam el neki. Egyszer, nem sokkal azután, hogy ideköltöztünk, megerőszakolt, mert megkértem rá. Hagytam neki egy üzenetet, én pedig kimentem a lepedők közé bolyongani. Fekete bugyi volt rajtam, melltartó nem, fölötte meg valami rongy. Olyan ruhadarabok, amiket nem szeretek, amiktől úgy akartam megszabadulni, hogy letépi őket rólam, miközben sikoltozok. Hallottam, ahogy megérkezik, elolvassa a cetlit az instrukciókkal leveti a kabátját, bemegy a fürdőszobába, megmossa a fogát, a megtévesztés kedvéért lehúzza a vécét, kijön, és tudja, hol vagyok. Az arca folyton változott, Skócia és a lugas soha. A harmadik napon nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Reggeltől estig szeretkeztünk, aztán amíg én mindent beletettem a fazékba, amit a szekrényben találtam, ő paradicsomot hozott a kertből. Megnéztem, megszáradt-e már Kánaán, aztán szétnyomtam rajta a legszebb paradicsomot. — Kiskoromban volt a nagymamámnál egy festmény, ami sosem száradt meg csúnya sötét vonalak domborzata díszítette a papírt, és bármikor hozzányúltál undok cuppanással vált el tőle az ujjad - ilyeneket meséltem neki esténként, amikor úgysem figyelt rám. Akkor, miután megerőszakolt, nem beszéltünk néhány napig. 0 napközben munkában volt, én mindenféle kacattal díszítettem a házat, öntöztem a virágokat, és vacsorát főztem, mikor megérkezett megettük, aztán két külön szobában írtunk lefekvésig és éjjel csak a lábunk ért össze. Negyedik nap:- Mit szereméi ma játszani? — Bújócskát! Először a lepedők mögött álltam meg, aztán mikor kezdett esteledni, visszamerészkedtem a lugas áttetsző levelei alá. Már három napja állok itt. Azért költöztünk Skóciába, mert évekkel ezelőtt vettünk itt egy házat, lugassal, rozsdás szárítókötelekkel, düledező falakkal. Az egyeden festményemet pedig az udvarnak azon a pontján tartom, ahol folyton esik az eső. És nem veszek levegőt. Egyszer egy barátom, Dr. Leon megkérdezte, hogy ismerkedtünk meg.- Utánam szólta mozgólépcsőn. FEUEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Szent Mihály útján II. Mit olvas? Bogyó Noémi író, menedzser Olyan az életem, mintha hullámvasúton robognék fénysebességgel. Hol szárnyalok, hol émelyeg a gyomrom tőle. Ezres fordulatszámmal zakatol az agyam, cash flow, kampány, tárgyalás, prezentáció, aztán képek, történetek, ödetek, közben pizzát sütök, állatkert, tígrisprimadonna, sárga albínó piton, szerelmes oroszlánpár, bolházó majmok - módszeresek, mint a költségvetésem, ami még nem készült el, semmi idő lábjegyzetre. Az életstílusomat hűen tükrözi az olvasási stílusom is. Folyamatosan 4-6 könyvet olvasok egyszerre, sok-sok váltással, megszakítással. Esténként, ha jut rá időm, az utóbbi hetekben Zeruja Salev Szerelmes életét olvasom, és vele párhuzamosan Vladimir Nabokov Lolitáját Újra. A ridikülömben a sok kacat mellett a napokban felváltva utazik Gabriel García Márquez Bánatos kurváim emlékezete és Závada Péter Roncs szélárnyékban című verseskötete, s hála nekik mindig és mindenütt ki tudok lépni a mindennapjaimból. Ahogy ma a szervizben, amikor a szerelő srác néhány percig ott szobrozott mellettem, mert úgy bele voltam merülve Márquez mágikus világába, hogy nem hallottam meg, hogy szól hozzám. Nem akarom zavarni, mosolygott félszegen, megvárva, hogy felnézzek; elkészült az autó. Mit olvas? Gabriel García Márquez Bánatos kurváim emlékezetét. Felcsillant a szeme: Ez olyan...? Igen, ez olyan, hogy nem kell Kolumbiába utaznia, csak kinyírnia a könyvet, nem kell szerelmesnek lennie, hogy átélhesse, mert a szerelme ott fog feküdni maga mellett, és nem kell megöregednie ahhoz, hogy megtanulja, hogyan lehet egy idegen, üres szobából otthont varázsolni kedvesének, álomból, illúzióból s a mindennapokból pedig privát boldogságot. valaki megírná a párizsi utcasarkok irodalomtörténetét egy könyvben, nyilván franciául, a Boulevard Saint Germain és Saint Michel sarkát tárgyaló hosszú fejezetben bizonyára nem sok hely maradna a közép/kelet-európai tintanyaló jövevényeknek. André Ady tán bekerülhetne, ha már itt írta a Párisban járt az Őszt, bár azt már talán éppoly nehéz lenne elmagyarázni, mit jelentett számára az irodalomtörténet által „Párizs-élmény”-ként emlegetett dolog, mint annak jelentőségét, hogy épp e sarok teraszán verselte meg azt az elmúlást, amelyet nyelvének hagyománya Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra kezdetű, a Szeptember végén és Berzsenyi Dániel A közelítő tél című verseihez köt. Hevesi András ebbe a fejezetbe pedig szinte biztosan nem férne be, pedig a magyar irodalomban Szomory Dezső (aki szintén kimaradna) mellett az ő Párizs-regénye (Párizsi eső) a legjelentősebb. A hely a regényben többször előkerül, s másodszorra éppen a sarok lényegére tapint, arra, hogy - Quimbyvel szólva - az maga az otthontalanság otthona. ,A boulevard St.-Michel hozzám tartozik, szinte a testemen hordom, mint a ruhát, már valósággal átizzadtam. Néhány hét alatt a maga képére formált. Ez az egyeden környezet, amelyből nem rívok ki: [...] helyettesíti az otthont[.] Az ellenséges és gonosz külvilág a boulevard St.-Germaine sarkán kezdődött.” Persze, az otthontalanság és az otthontalanság otthona nem azonosak. A sarok először a regény elején (itt is hullanak a levelek, akárcsak Adynál) csak mint az otthontalanság helye vagy puszta kulisszája jelenik meg. Fenomenológiai szempontból ugyanaz a mechanizmus rejlik az otthontalanság otthonának jelensége mögött, mint az ismeretlen ismerős esetében, akivel úgy egyszercsak szembetalálkozunk az anonimitás terének forgatagában, s ismerősnek gondoljuk az idegent. Hevesi hőse például emberekhez rohangál a párizsi utcákon ismerősnek vélve őket - az idegenbe csöppent emberek jól ismerik ezt az idegenség-effektust. Az őrjített fejezetet e sarokból érdemes lenne alaposan megírni, mert a közép/kelet-európai tintanyalók saját jövevény helyzetük tudatában („mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén”), de főleg a sarok forgatagában a lét transzcendens lényegét ragadják meg. Az allegória határai feloldódnak önmaguk és a forgatag átmenetiségében, a tömeg anonimitásában (ld. Lee Ungno és Edit Piaf La Foule), az idő illékonyságában (mindig azok a levelek, az Őszi sanzon utolsó sorában is: „Feuille morte”), az évszakok és a szemafor váltakozásának monotonitásában. Az ember e sarkon sem rokona, sem ismerőse, sem utódja, sem boldog őse senkinek, senkinek; forgatagában lehet „Eszak-fok, titok, idegenség”. S mire rájövünk, hogy mind járókelők vagyunk az életben, már elénk is állít az ismeretlen ismerős, Saint Michel, a halál angyala. A tér a lényeg, a Szent Mihály tér. Mindig tömve van turistákkal. Szobrát a szökőkút felett III. Napóleon („empereur des Fran^ais”) alatt emelték 1860-ban. A test kéjt ébreszt. Az angyal teste férfi, arca nő. Androgün reneszánsz férfitest (állítólag Raffaello Louvreben található Szent Mihály-képe ihlette), amely nőé is lehetne. A vértezet ráadásul olyan csalafinta, hogy lehetetlen eldönteni, leszorított női vagy dagadó férfimellet rejt-e. Az arc, mintha egy empír Júnó szoboré volna, nemcsak, hogy nemtelen, de félelmetesség helyett szinte érzelemtelen. Legfeljebb békésen sötét. A nemtelen test és kifejezéstelen arc lehetne bármely ismeretlen ismerősé. Innét indultunk /ével azon a májusi napon a Luxembourg-kert felé. Száz Pál Qabriel Garcia CMárquez ' Bánatos kurváim emlékezete ■% Ha A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com . Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
