Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-18 / 14. szám

www.ujszo.com I 2018. január 18. RÉGIÓ I 5 Folyékony hulladékot dolgoznának fel Gényén Külföldi tapasztalatok alapján ma már számos korszerű módszerrel tisztítják a vizet (A szerző illusztrációs felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Február derekáig véleményez­hetik a lakosok azt a környe­zeti hatástanulmányt, amely a folyékony hulladék elszállítá­sát, valamint korszerű techno­lógiával való ökológiai fel­dolgozását vállaló Eztol komp­lexum terveihez kószült. A pozsonyi szókhelyű Grizzly Slovakia Kft. Lóvén, a Gónye városrészben levő ipari parkban móg ebben az övben megkezdené az építkezést. ima A korszerű műszaki eljárást már tizenöt éve alkalmazzák Csehor­szágban, a brünni Kaiser Kft.-ben, azzal a különbséggel, hogy a már előtisztított vizet a szennyvízcsator­nába öntik. Az Eztol cég az előtisz­tított vizet saját biológiai tisztítójá­ba, majd a Perec-patakba önti át. Évente 42 ezer köbméter folyékony hulladék feldolgozását vállalja a be­ruházó. A cég nagy figyelmet fordí­tott a környezeti hatástanulmány ki­dolgozásakor arra, hogy a gényei ipari park közelében számos értékes madarat tartanak nyilván, ám hiva­talosan nem természetvédelmi terü­letről van szó. Léva önkormányzata véleményezte a beruházó terveit, és a város állásfoglalásában az áll, hogy a tervek összhangban vannak a te­rületrendezési tervben foglaltakkal. A város vezetése azonban kéri, hogy a beruházó figyeljen a regionális jelentőségű halastavakra, illetve a megfelelő módon terhelhető utak megépítésére. A cég vezetésének válaszából kiderül, hogy tárgyaltak a lévai halastavakról a természetvé­dőkkel, és minden szükséges óvin­tézkedést megtesznek, vastag zöld sövény választja el a vegetációt az iparteleptől. A csatornahálózat épí­tése miatt kivágott bokrok helyébe újakat ültetnek. A közlekedés kap­csán azt a választ adták a város ve­zetésének, hogy nincs szükség újabb utak építésére, csak a keresztező­désnél lesz szükség egy nyolcvan­méteres bekötősávra. A vállalkozói elképzeléshez készült környezeti hatástanulmány megtalálható a vá­ros honlapján. A fáradt olaj és a kü­lönféle emulziók, olajszűrők elszál­lításával, illetve a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő feldolgozá­sával elsősorban a Nyitra megyében levő vállalatoknak, benzinkutaknak kínál szolgáltatást a beruházó. A központban két műszakban mintegy harminc személyt alkal­maznának. Az Eztol komplexum­ban feldolgozzák, elemzik, majd megfelelő műszaki-vegyi eljárással megsemmisítik az ipari termelés során létrejött folyékony hulladé­kot. Hiánypótló beruházásról van szó, mert Léva száz kilométeres körzetében nem található ehhez ha­sonló ökológiai feldolgozó komp­lexum, a beruházás mintegy hat­millió euróba kerül. Felújítják a SZÁZ ILDIKÓ Megkezdődtek a felújítási munkák a piactéren. Tegnap lezárták a területet, és beindultak a munkagépek. A betonburkolat bontását a piacteret üzemeltető közterület-fenntartó Brent­­ner cég dolgozói végzik. rramw.Ti Várhatón április elsejéig tartanak az átépítési munkák, az árusok standjait addig a néhány méterrel arrébb levő szabadtéri színpad kö­zelébe költöztették át. A virágáru­sok szerdán már itt kínálták a por­tékájukat, a friss gyümölcsöt és zöldséget árulók azonban maradtak a piactér kerítésénél levő szélvédett helyen. A város egy ideje már sür­gette a piactér átépítését, és java­solta a Brantner cégnek, hogy vá­lasszon a korábban tervezettnél va­lamivel takarékosabb, ám kivite­lezhető megoldást. A képviselők nehezményezték, hogy a lakosok többszöri kérésére sem újították fel a területet. Csapadékos időben ázik piacteret az áru, tócsákban áll a víz a pultok­nál. A piacteret eredetileg európai uniós támogatásból újították volna fel. A Brantner a piac területének tulaj donosa, ám ha a cég nyújtaná be a projektet, jóval nagyobb önrészt kellene fizetni, emiatt pedig kény­telenek lennének emelni a bérleti díjat. Ha a piactér visszakerülne a város tulajdonába, az önkormány­zat önrésze csupán ötszázalékos lenne. Kétéwelezelőttaközterület­­fenntartó vállalat szavazást indított a honlapján, a lakosok négy tervja­vaslatból választhatták ki, melyik alapján újítsák fel a piacot. Már 2011-ben és 2012-ben is tárgyaltak a városi képviselők a piacról. Az árusok arra panaszkodtak, hogy rossz állapotban vannak a pultok, és esőben elmaradnak a vásárlók. A régi vasasztalok tárolói alkalmatla­nok az ám raktározására. A pulto­kat kicserélték, ám a standok fölé nem építettek tetőt. A piac korsze­rűsítését eredetileg 2015-re ígérte a város korábbi vezetése. A régióbeli árusoknak állandó vevőkörük van Érsekújvárban, ezért azt szeretnék, ha néhány hónap múlva folytathat­nák az árusítást. Tradicná kvalita Mélyhűtött csirke, aprólék nélkül 1 kg egységár 1,59 EUR/kg Az ideiglenesen csökkentett árak érvényességének időtartama DOBRÁCENA 3 fajta búzaliszt 1 kg DOBRÁCENA 9 fajta tojásmentes tészta 400 g egységár 0,98 EUR/kg Tradicná kvalita Napraforgóolaj 51 egységár 1,10 EUR/I •Aladhá, 'iíná rial Tradicná kvalita XXL toalettpapír 60 m 1 db egységár 0,01 EUR/m HruM >ni£ná Ä: kiás E-ÜTJ POTRAVINY ESjjH SUPERMARKET U"'cl[sJiiTT«M A legjobb hazai eieimiszereK Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! A kiadó es a hirdető fenntartja a jogát, hogy a hirdetésben előfordulhatnak tevedesek, hibák és sajtóhibák. Az arak csak az ideiglenesen csökkentett fogyasztói árak ervenyessege m alatt vagy a készletek kimerüléséig ervenyesek. Egyes árucikkek és szolgáltatások ára, illetve a kedvezmények mértéké nem veszi figyelembe a regionális különbségeket ezen 3 árucikkek és szolgáltatások arai közt. A kedvezményeket az adott régióban ervenyes alternatív árakból nyújtjuk. A röplapon levő termekek kiárusítása nem kizárt a kedvezmény i ’ fl£ időtartama alatt a JEDNOTAII. besorolású boltokban. " S DPI 80029

Next

/
Thumbnails
Contents