Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-11 / 8. szám

MEGKÉRDEZTÜK Fókuszban WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO<®UJSZO.COM Jainia LukáCová, a Központi Munka-, SzociAus és Családügyi Hivatal vezér­igazgatójának AZ IRODAVEZETŐJE Ki intézhet parkolási igazolványt? A parkolási igazolványról szóló eljárás az egészségkárosodott személy vagy a kiskorú egészségkárosodott gyermek szülőjének, illetve a hatályos bírósági döntés alapján őt gondozó személynek az írásos kérvénye alapján kezdődik. A kérelem benyújtható írásban személyesen vagy postai úton, de igénybe lehet venni az elektronikus ügyintézést is. Szükség esetén a kér­vényező felhatalmazhat valakit, hogy helyette intézkedjen. A felhatalmazást nem kell közjegyzővel hitelesíttetni. Parkolási igazolványt olyan személy­nek hagyhatnak jóvá, akit az illetékes szociális ügyi hivatal súlyosan egész­ségkárosodott személynek minősített, és az állapotát felülvizsgáló orvos szakvéleménye szerint nem veheti igénybe a tömegközlekedést, személy­­gépkocsira van utalva, lehet súlyosan mozgáskorlátozott, gyengénlátó vagy mindkét szemére vak. A parkolási igazolvány tulajdonosának nem kell jogosítvánnyal, sőt, saját autóval sem rendelkeznie. Az okmány nem kötődik semmilyen konkrét gépkocsihoz vagy rendszámhoz. Vagyis a súlyosan egészségkáro­sodott személy bármilyen kocsiba beülhet, és ha nála van a parkolási igazolvány, az őt szállító autó a ÍZP-seknek kijelölt helyen parkol­hat? Igen. A parkolási igazolvány kizáró­lag annak a súlyosan egészségkároso­dott személynek szolgál, aki számára kiállították, és bármelyik gépjármű­ben használhatja, amelyiket igénybe vesz. Használatkor az igazolványt az autó szélvédője mögött úgy kell el­helyezni, hogy előlapja a hatályosság és a jogosultság ellenőrzése céljá­ból látható legyen. Az igazolványt nem lehet „kölcsönadni” a kedvez­ményre jogosulatlan személynek. Ha a kocsit más célra használják, a parkolási igazolványt el kell távolí­tani. A kedvezményeket, előnyöket a közlekedési törvény szabályozza. Eszerint az igazolvánnyal ellátott autó az egészségkárosodott emblé­mával jelzett helyen parkolhat, egy ideig olyan helyen is várakozhat, ahol a várakozást jelzőtábla tiltja; indo­kolt esetben sétálóutcába vagy oda is behajthat, ahol azt közlekedési tábla tiltja, de nem szabad veszélyeztetni a gyalogosok életét. (sza) 14 Szenior 2018. január Havonta nyújtott, rendszeres támogatások a súlyos egészségkárosodás ko4*n ziLn, SZEMÉLYI ASSZISZTENS ► személyi asszisztensre a 6-65 év közti egészség­­károsodottak jogosultak ► az asszisztensi feladatok végzéséről szerződést kell kötni, és az egészség­­biztosítási járulékot az asz­­szisztens helyett az állam fizeti, az asszisztensnek járó támogatásból nem kell járulékot fizetni sem a Szociális Biztosítónak, sem az egészségbiztosí­tóknak ► az asszisztens órabére 2,78 euró ► közeli családtag is lehet asszisztens, de csak kor­látozott mértékben, bizo­nyos feladatokat végezhet el, és asszisztensként évente legfeljebb 1460 órát dolgozhat ► annak az egészségkároso­dottnak, akinek a szociális ügyi hivatal jóváhagyja a támogatást személyi asszisztensre, fel kell mutatnia az asszisztenssel kötött szerződést; pontos havi kimutatást kell készí­tenie arról, az asszisztens hány órát töltött az egész­ségkárosodottal; igazolást kell írni az asszisztensnek kifizetett havi jutalomról (a hivatalban legkésőbb a következő hónap 5. napjáig kell leadni). ► az asszisztens feladata a segítségnyújtás olyan tevé­kenységekben, melyek az egészségkárosodott önál­lóságát növelik, lehetővé teszik számára a mun­kavállalást, hozzásegítik a gazdagabb társadalmi élethez ► egy asszisztens átlagosan évente legfeljebb 7300 órában láthatja el feladatát. GONDOZÁSÉRT JÁRÓ TÁMOGATÁS ► ha az egészségkároso­dott személyt nyugdíjas gondozza, a támogatás összege egy gondozott esetében 92,52 euró, kettő vagy több gondozott esetében 122,13 euró havonta ► 49,80 euróval nő a támo­gatás összege, ha a gon­dozott eltartott gyermek, és a gondozónak nincs más jövedelme ► ezt a támogatást olyan személynek adják, aki 6 évesnél idősebb súlyo­san egészségkárosodott személyt gondoz, lehet az gverek, szülő, unoka ► nem hagyják jóvá a gon­dozási támogatást, ha az egészségkárosodott személynek már van személyi asszisztense ► a támogatás összege: ha­vonta 249,35 euró, kettő vagy több gondozott esetében 323,36 euró; ha a gondozott személy igénybe veszi valamilyen szociális vagy oktatási intézmény szolgáltatásait legalább heti 20 órában, a gondozási támoga­tás 223,44 euró, kettő vagy több gondozott esetében 304,87 euró havonta; 315,96 eurós támogatásra számít­hat az a gondozó, aki egyszerre több egész­ségkárosodott személyt gondoz, miközben az egyik igénybe veszi valamilyen szociális vagy oktatási intézmény szolgáltatásait, a másik nem vesz igénybe ilyen szolgáltatást ► az állam hozzájárul a gondozó személy nyug­díjbiztosításához mind­addig, amíg szükséges. A régi szabályok szerint az állam legfeljebb 12 évig fizethette a bizto­sítást, vagyis az a szülő, aki születésétől fogva > gondozza egészségká­rosodott gyermekét, a gyermek 18 éves koráig az állam biztosítottja lehetett. Jelenleg nem létezik semmilyen határ: a gondozó személy addig lehet az állam biztosított­ja, amíg arra szükség van. Feltétel, hogy havonta legalább 140 órát gon­dozza a rászorulót. KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTÁSI TÁMOGATÁS ► ha az egészségkároso­dott a károsodás miatt nem veheti igénybe a tömegközlekedést, és személygépkocsira van utalva, miközben nincs saját autója, viszont munkahelyre, iskolába, valamilyen szociális intézménybe személy­­gépkocsival kell szállítani, akkor szállítási hozzá­járulást kérhet, ez csak akkor jár, ha a jövedelme alacsonyabb a létmini­mum ötszörösénél ► összege legfeljebb havi 101,78 euró. Milyen feltételek mellett hagyják jóvá a támogatást? ■ az igénylő súlyosan egészségkárosodott személynek minősül * a szociális ügyihivatal felülvizsgáló részlege javasol valamilyen anyagi támogatást ■ a támogatás konkrét összege függ az igénylő éves bevételeitől, vagyona összértékétől ■ az igénylő vagyonának értéke nem baladhatja meg a 39 833 eurót ■ a támogatást külföldre nem folyósítják * az ismételt támogatást egy hónapra visszamenőleg fizetik ki ■ a támogatást attól a hónaptól hagyják jóvá, amelyikben elkezdő­dött a jóváhagyási eljárás mm

Next

/
Thumbnails
Contents