Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-09 / 6. szám

www.ujszo.com I 2018. január 9. KÖZÉLET 3 Már a Google-t is megadóztatná az állam A pénzügyminisztériumot zavarja, hogy a Google és a Facebook csak minimális adót fizet Szlovákiában (TASR-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nagy nemzetközi társaságok megadóztatására készül a pénzügyminisz­térium. Az internetes platformokon működő cégekre, mint az Über alternatív taxisszolgálat vagy a Booking.com és az Airbnb szállásfoglalók már elvileg januártól is kivethetne adót, a Google vagy a Facebook meg­adóztatása egyelőre csak terv. Az adóbevételről szóló, januártól hatályos jogszabály szerint az inter­neten működő társaságok minden egyes, a világhálón lebonyolított üzlet után kötelesek adót fizetni. Ez vonatkozik az Uberre vagy a már említett szállásfoglaló portálokra. Problémás kivitelezés Már most biztos, hogy legalább az Ubertől nem lesz egyszerű megkö­vetelni a törvény előírásainak be­tartását. Az alternatív taxisszolgá­lat ugyanis nemzetközi szerződé­sek alapján tevékenykedik az or­szágban, s ezeknek a szlovák jog­szabályoknál is nagyobb súlya van. Ezért, ha itt akarnák megadóztatni az Ubert, ahhoz elkerülhetetlen lenne a nemzetközi előírások mó­dosítása. Az Über továbbra is azt állítja, hogy a hatályba lépett törvénymó-Készítik a terepet Danko és Fico kitüntetéseihez Pozsony. A kormány már szerdán rábólinthat annak az új bizottságnak a megalapítására és működési szabályzatára, mely az újonnan alapított állami kitünte­tésekre befutó jelöléseket bírálja majd el. A parlament októberben hagyta jóvá a Jozef Miloslav Húrban és az Alexander Dubcek állami díjak alapításáról szóló jogszabályt. A törvény gyakor­latilag Robert Fico kormányfő és Andrej Danko, a parlament el­nökének reakciója arra, hogy Andrej Kiska államfő szerintük nem megfelelő személyeknek adományozza az állami kitünte­téseket. A Jozef Miloslav Hurban-díjat a parlament elnöke adományozhatja oda magánsze­mélyeknek, illetve csoportok­nak. A kitüntetést nem szlovák állampolgárok is megkaphatják. A díjat szeptember elsején osztja ki a házelnök, és a parlament al­kotmányjogi bizottsága jelölhet szeméig, illetve csoportot a díj­ra. A jelöléseket május 31-ig kell megtenni. Hasonló a helyzet az Alexander Dubcek állami díjjal is, melyet a mindenkori kor­mányfő adományozhat magán­­személyeknek, illetve csopor­toknak. A díjat államünnepen oszthatja ki, a jelöléseket a kor­mányhivatalhoz kell eljuttatni, és a díjról a kormány dönt. Mindkét új állami kitüntetéshez, melyet idén ítélhetnek oda először, pénzjutalom is jár, mégpedig az átlagkereset huszonötszörösé­nek megfelelő összeg. Ez a 940 eurós átlagkereset mellett idén 23500 eurót jelenthet. A díjjal járó költségeket az adományozó hivatal fedezi. (ie) dosítás semmit sem változtat a vál­lalkozás kötelezettségein. „Az Über Szlovákiában rendesen bejegyzett társaság, amely minden előírt adót befizet” - közölte Miroslava Jozo­­vá, az Über cseh és szlovák piacért felelős szóvivője. Állítja, folyama­tosan intenzíven tárgyalnak a szlo­vák illetékesekkel, minisztériu­mokkal arról, hogy vállalkozásuk összhangban legyen minden jogsza­bállyal és előírással. FINTAMÁRK Elutasította a Szlovák Ipari Szabványhivatal a szélsőséges LSNS lógója különböző színváltozatainak bejegyzését. Egyelőre tehát nem lesz védjegy Kotlebáék jellegzetes zöld-fehér egyenlő szárú kettős keresztje. A szélsőséges párt egyik lógóját már korábban bejegyezték. A logóváltozatok bejegyzésének elutasítását a hivatal illetékes osz­tályának vezetője, Zdena Hajnalová számolt be. Elmondása szerint a párt 2016 decemberében hat védjegy­kérvényt nyújtott be. Ebből négy a párt lógóját tartalmazza különböző színkombinációkban (fekete, fehér, és a már rég ismert zöld), kettő pe­dig csak szóbeli megjelölést hasz­nál, a ES Nase Slovensko, és a Kot­­leba - Eudová strana Nase Slovens­ko megnevezést. Kotlebáék a logó­­használat körét kifejezetten szélesre vették: ha a hivatal bejegyezte volna a színváltozatokat, a lógót csak a párt használhatta volna például hőlég­ballonokon, egyenruhákon, alko­holos italok címkéjén, sőt, toalett­­papíron is. A hivatal azonban a párt lógóját tartalmazó, kombinált védjegyeket decemberben elutasította, a két szó­belit még augusztusban pedig beje­gyezte. Hajnalová szerint kettős ke­resztes lógók elutasításának oka az volt, hogy a megjelölések nem áll­tak összhangban a közrendről szóló törvénnyel. Kérdésünkre, pontosan mit tartott a hivatal jogsértőnek a ló­gókkal kapcsolatban, azt mondta: az eljárás egyelőre még zajlik, a döntés nem jogerős, így részleteket nem árulhat el, míg Kotlebáék ki nem Ján Bazovsky közlekedésbizton­sági elemző szerint további problé­ma, hogy az Európai Unió Bírósága nemrég kimondta, hogy az Über nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a „szerves része” egy átfogó, közlekedési szol­gáltatásnak. A bíróság döntése sze­rint azért is kell közlekedési szol­gáltatásnak minősülnie, mivel gaz­dasági szempontból ez jelenti az el­sődleges elemet a vállalat műkö­merítik az összes törvényes felleb­bezési lehetőségüket. Azt azért sejteni lehet, miért uta­sította el a lógókat a szabványhiva­tal: a szélsőséges párt egyértelműen a Hlinka-gárda jellegzetes, egyenlő vízszintes szárú kettős keresztjét koppintottá le. Peter Kovác jogász, aki korábban megtámadta a védje­gyekről szóló beadványokat, és blogjában alaposan körüljárta a tör­ténetet, azt írta, a Hlinka-gárda ke­resztje olyan fasiszta jelképnek szá­mít, mellyel meg lehet sérteni a köz­rendet és a jó erkölcsöket, így erre hivatkozva a el lehet utasítani a véd­jegy bejegyzését. Kotlebáék az el­utasítás ellenére továbbra is korláto­zás nélkül használhatják a különböző színváltozatú lógókat, jelenleg csak annyi történt, hogy nem kapták meg hozzá a kizárólagos jogokat, melye­ket a védjegyekről szóló törvény ga­rantál. Kotlebáék a Hlinka-gárda je­lére emlékeztető kettős keresztes lo­désében, az utasok és a sofőrök összekapcsolása interneten keresz­tül csak másodlagos. Eszerint pedig az Ubert nem lehet megadóztatni az internetes platformokra vonatkozó szabályokalapján. „Olyan szabá­lyokat kellene betartania, mint bár­milyen más taxisszolgálatnak. A so­főrjeinek pszichológiai tesztet kel­lene abszolválniuk, az autóban klasszikus taxamétereket kellene szerelni, az autóknak pedig szigorú gojának zöld-fehér, vagy akár fekete­fehér színkombinációkban tehát má­sok is használhatják, míg a szélsősé­ges párt meg nem szerzi hozzájuk a védjegyoltalmat. A pártnak egyébként egy logóvál­­tozatra még 2014-ben sikerült véd­jegyoltalmat szereznie - egy szürke alapon fehér egyenlő szárú kettős keresztre, az ESNS nevével. Ezt a változatot minimum 2022-ig kizá­rólagosan használhatják, ha nem ve­szik el tőlük. Erre pedig jó esélyük van, Hajnalová ugyanis még május­ban úgy nyilatkozott, nem záiják ki, hogy a hivatal beavatkozási eljárást indít. Kérdésünkre, hol tart most ez a folyamat, Hajnalová azt mondta, még nem indult el, ez csak akkor tör­ténhet meg, ha jogerősen lezárul a többi logóváltozattal kapcsolatos el­utasítási folyamat. Ezután a szab­ványhivatal ex offo is cselekedhet, de a védjegyet gyakorlatilag bárki megtámadhatja. technikai normáknak kell megfelel­niük” - állítja Bazovsky, aki szerint ezeket az előírásokat eddig egyetlen törvény sem szabályozza. Következők a sorban Szlovákia viszont még több tár­saságot akarna bevonni az adórend­szerbe, konkrétan a Google és a Fa­cebook társaságokat, így Peter Kazimir (Smer) pénzügyminiszter csatlakozni akar azokhoz az uniós országokhoz, amelyek megadóztat­nák ezeknek a társaságoknak a rek­lámbevételeit. Szlovákia ugyanis mind ez ideig egyetlenegy centet sem látott ezeknek a cégeknek a reklám­­bevételeiből. Példának okáért a Google tavaly 46 809 euró adót fizetett be Szlová­kiában. A társaság ugyanis a szlovák piacon hivatalosan csak az adatfor­galmat bonyolítja le, a reklámbevé­teleiből viszont a Bahamákon adó­zik, minden ilyen tevékenysége itt van regisztrálva. A holland HÉT Fi­­nancieel Dagblad lap nemrég közöl­te, hogy a Google hasonló lépések­kel egy év alatt 3,7 milliárd eurót is megtakaríthatott. Kazimir jelenleg azt akarja meg­várni, lesz-e ezen a téren valamilyen látszata a koordinációnak. „Nem akarjuk feltalálni a spanyolviaszt, ám csatlakozni szeretnénk azon progresszív országokhoz, amelyek érzékelik ezt a problémát” — mondta az elmúlt napokban a pénzügymi­niszter. (dp, hnonline.sk, SITA) RÖVIDEN A csereföldekről a Vasárnapban Pozsony. Aki továbbra is sze­retné megművelni a kilencvenes években kapott csereföldjét (ezekkel a csereföldekkel kár­pótolták a korábban elkobzott, államosított telkek gazdáit), ha­ladéktalanul fel kell vennie a kapcsolatot a helyileg illetékes földhivatallal, és február végéig kérnie kell a bérleti szerződés meghosszabbítását. Aki ezt el­mulasztja, elvesztheti a csere­­földet. Áz eljárás részleteiről a december 28-i Új Szóban írtunk, most kissé kibővítve olvashat a témáról a Vasárnap e heti, 2. számában. (ú) Rezník leállította a Riportereket Pozsony. Váratlanul leállította Jaroslav Rezník, az RTVS igazgatója a közszolgálati tele­vízió ismert oknyomozó, Ri­porterek című műsorát. A köz­média sajtóosztálya állítja, a műsort azért törölték az adás­ból, mert nem tudott minőségi témákat feldolgozni. Az RTVS vezetését az is zavarta, hogy a Riporterek egyszer politikai, egyszer fogyasztóvédelmi, majd történelmi témákkal fog­lalkozott, a sajtóközlemény szerint a műsortstruktúra nem volt kompakt. Az egyik riportra legutóbb a Matica slovenská (MS) nemzeti kulturális szer­vezet panaszkodott, melynek élén Rezník apja áll. Egyébként a Riporterek volt az utolsó ok­nyomozó tévéműsor az ország­ban. (TASR) Nem jegyezték be Kotleba lógóját LUDOVA STRANA NASE SLOVENSKO LUDOVA STRANA NASE SLOVENSKO LUDOVA STRANA NASE SLOVENSKO LUDOVA STRANA NASE SLOVENSKO 0-°““ cutfÖVÍ tUUOVA SfkAHA HA?t StOVtHMlO M«M MOVmsKO A kettős kereszttel ellátott zöld lógó nem kapott védjegyet (SITA-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents