Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-08 / 5. szám

ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Szlovák főváros lett Kelet- ás Közép-Európa első városa, amelyben már elérhető az elektromobilok töltésére szolgáló gyorstöltő állomás legújabb generációja. A rendszert csak múlt pénteken hozták működésbe a legnagyobb alapterületű pozsonyi bevásárlóközpont, az Avion földalatti parkolóházában. A klasszikus töltőállomások há­lózatból töltik az autókat, az új rend­szer viszont a hálózaton kívül egy külön elemet, vagy az elem és a há­lózat kombinációját is használhatja. A rendszert üzemeltető GreenWay társaság képviselői szerint a töltőál­lomáson az elem a hálózatból is fel­töltődhet olyankor, amikor csökken az áram ára, esetleg megújuló ener­giaforrásból, például napelemekből. „Ez az első lépés olyan töltőháló­zat kiépítésében, amely nemcsak energiát biztosít az elektromobilok számára, hanem az autókban találha­tó elemek millióiban rejlő potenciált is kihasználja” - nyilatkozta a Green­Way egyik alapítója, Peter Badík. Változás 2030-ig Az Európai Unió (EU) azt akarja, hogy 2030-ig minden harmadik el­adott gépkocsi tiszta meghajtású le­gyen - közölte az új töltőállomás megnyitásakor Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energetikai unió­ért felelős biztosa. „Ez annyit jelent, hogy elektromotorral, hidrogénmo-Maroé Sefőovié, az energetikai unióért felelős uniós biztos szerint 2030-ig minden harmadik, az Európai Unió területén eladott autónak „tiszta" meghajtással kellene rendelkeznie (TASR-feivéteiek) torral vagy olyan erőforrással ren­delkezzen, amelynek nagyon erős hibrid összetevője van. Főként a vá­rosokban kellene olyan motorokat használni, amelyek tiszták, tehát semmilyen káros anyagot sem bo­csátanak ki a légkörbe” - pontosított Sefcovic. Európa egészsége Az EU által felvázolt célkitűzést a biztos szerint elsősorban az európa­iak egészsége miatt fontos elérni. „Jelenleg az unióban évente négy­­százezer ember hal meg a városok­ban jelenlevő légkörszennyezés mi­att” - figyelmeztetett Sefcovic, aki szerint arról sem szabad megfeled­kezni, hogy ha Szlovákia továbbra is a világ vezető országai közé akar tartozni az autógyártásban, akkor az elektromobilitásról sem szabad megfeledkeznie. „Ha a következő években is a leg­jobb minőségű és a legbiztonságo­sabb autókat akarjuk gyártani az országban, akkor fel kell készül­nünk erre a fontos technológiai lé­pésre és tudatosítani kell, hogy ezt a folyamatot többé nem lehet leál­lítani” - közölte Sefcovic. Meg­győződése, hogy az utakon évről évre több lesz az alternatív meghaj­tású autó, mert nemcsak az EU, ha­nem a fiatal generáció és a városok polgármesterei is egyre tisztább légkört akarnak. Tiszta mobilitás Az Európai Bizottság csak néhány hónappal ezelőtt hozta nyilvános­ságra a Tiszta Mobilitás Csomagot, amely meghatározza, milyen felté­teleket kell teljesíteni ahhoz, hogy az unió útjain minden eddiginél több elektromos meghajtású gépkocsi közlekedjen. Ez a dokumentum nem rejti véka alá, hogy elkerülhetetlen az elektromos töltőállomások hálóza­tának mielőbbi bővítése. „Európában már most minimum 800 ezer töltőállomásra lenne szükségünk, ám ebben a pillanat­ban körülbelül kétszázezer áll ren­delkezésre. Ez is igazolja, hogy a hálózat bővítése a legszüksége­sebb, ezért erre a célra 2020-ig összesen 900 millió eurós támoga­tási csomag lett elkülönítve” - zárta le az uniós biztos. (dem, TASR) E-autók eladása: Norvégia vezet MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Oslo. A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autáknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid meghajtású jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint. Norvégiában tavaly 52 százalékra emelkedett a forgalomba helyezett új autókon belül a tisztán elektromos és a hibrid jármüvek részaránya a 2016- os 40 százalékról az OFV (Opplys­­ningsradet for Veitrafikken AS) ki­mutatása szerint. Nőtt az eladás Norvégiában tavaly 158 ezer új autót helyeztek forgalomba, 2,6 százalékkal többet, mint 2016-ban. A forgalomba helyezett autók szá­ma tavaly volt a harmadik legma­gasabb az ország történetében az 1985-ös 159 ezer és az 1986-os 167 ezer után. Zéró-emissziós új autót 33 ezret helyeztek forgalomba tavaly Nor­végiában, az összesnek a 20,9 szá­zalékát a 2016-os 16 százalék után. A becslések szerint a nulla károsanyag-kibocsátású járművek részaránya 2018-ban 25 százalékra emelkedik a forgalomba helyezett új autók között. Belsőégésű és elektromos mo­torral is rendelkező hibrid autóból kerek 49 ezret helyeztek forgalom-Zéró-emissziós új autót 33 ezret helyeztek forgalomba tavaly Norvégiában ba 2017-ben, az összes gépjármű 31,3 százalékát. 2016-ban a statisz­tikák szerint még csak 29,2 száza­lék volt ez az arány. A dízelmotoros autók részaránya tavaly 23,1 százalékra csökkent a forgalomba helyezett járművek kö­zött a 2016-os 30,8 százalékról. Öt évvel ezelőtt, 2012-ben az arány még 64 százalék volt. Kedvezmények Norvégiában az elektromos autók számos adó- és díjkedvezményt él­veznek, mentesülnek például az au­tópályadíj és a parkolási díj megfi­zetése alól. Norvégiában az autóeladásokat a VW Golf (minden hajtás együtt) ve­zette tavaly, a második helyen a BMW i3 (elektromos és plug-in hib­(Gabriel Kuchta felvétele) rid hajtás) autója állt, a harmadikon a Toyota Rav4 (hibrid és benzin haj­tás), a negyediken pedig a Tesla Mo­del X tisztán elektromos autó. A ki­sebbik Tesla, a Model S a nyolcadik az eladási rangsorban a Volkswagen Passat, a Mitsubishi Outlander és a Toyota Yaris után. A Top-10-es rangsort a Skoda Octavia és a To­yota C-HR zárja. r Uj szabályok szerint kapunk kerékbilincset Budapest. A legfontosabb, hogy sokkal részletesebben kell dokumentálni az elszállítás kö­rülményeit és a jármű adatait Magyarországon. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a jármű elszállítása előtt jegyző­könyvet kell felvenni, majd leg­később 48 órán belül értesítést kell küldeni az elszállított jármű üzembentartójának is, amelyben arra is figyelmeztetni kell, hogy a kocsi elárverezhető. A jegyző­könyvben szerepel az elszállítás oka, költsége, a jármű elszállítás előtti helye, rendszáma, gyárt­mánya, típusa, színe, és külföldi rendszámú jármű esetén az ál­lamjelzése. Valamint: a jármű látható sérülései és egyéb meg­hibásodásai, különleges felsze­relései. Ha a jármű lezáratlan volt, akkor az abban lévő ingó­ságokat tételesen fel kell sorolni. A jármű elszállításáról az ismert üzembentartót legkésőbb 48 órán belül értesíteni kell, és fel kell szólítani, hogy fizetési kö­telezettségét teljesítse, valamint a járművet és a járműben talál­ható ingóságokat vegye át. A külföldi forgalmi rendszámú jármű elszállítása esetén - az üzemben tartó megállapítása céljából - a közterületfelügyelet megkeresi annak az államnak a hatóságát, ahol a járművet for­galomba helyezték. A rendelet idéntől hatályos és már a folya­matban lévő ügyekre is alkal­mazni kell a szabályokat. (hvg.hu) AUTÓ-MOTOR 2018. január 8. I www.ujszo.com Négyszázezer halott a rossz levegő miatt 141

Next

/
Thumbnails
Contents