Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-04 / 278. szám, hétfő

www.ujszo.com I 2017.decemberi PANORÁMA 119 Tartályhajóval ütközött, majd felborult egy haiászhajó tegnap a Sárga-tengeren, a balesetben 13-an meghaltak, két ember után még kutatnak - közölte a dél-koreai parti őrség. A 9,77 tonnás, sporthorgászok számára bérelt halász­bárka fedélzetén 20 utas és kétfős legénység volt. A hajó egy jóval nagyobb tartályhajóval ütközött, majd felborult egy híd alatti keskeny szorosban az Incshon melletti Jongdzson szigeténél. (tasr/ap) Az iszlamista terror hamis áldozata Légszennyezés Európában Darmstadt. Elküldte első fel­vételeit az Európai Űrügynökség október 13-án felbocsátott Sentinel-5P (Őrszem) műholdja a Föld légkörének szennyezettsé­géről, köztük a nitrogén-dioxid- koncentráció nagyságáról az eu­rópai kontinens térségében, az indiai erőművek okozta lég- szennyezésről a dél-ázsiai tér­ségben, a szén-monoxid globális eloszlásáról és az indonéziai Agung vulkán kitörésekor a lég­körbe került kén-dioxid mennyi­ségéről. A Copemicus európai uniós tudományos program újabb műholdjának az a feladata, hogy a lehető legrészletesebben mu­tassa be a légkör szennyezettsé­gét. Az Európáról november 22- én készült felvételek a fosszilis üzemanyagok használata okozta nitrogén-dioxid-koncentrációt mutatják, a szennyezés a legna­gyobb Hollandia, a németországi Ruhr-vidék, az olaszországi Pó folyó völgye és Spanyolország egyes térségei fölött - olvasható az Európai Űrügynökség hon­lapján, ahol közzétették az első felvételeket. (MTI) r Ókori templomot talált egy drón Tel-Aviv. Több mint kétezer éves templomot találtak drónfel- vételek segítségével egy izraeli katonai kiképzési területen. Az ókori Lákis település környékén - kamerákkal felszerelt katonai drónok felvételem—egy kb. 2200 éves templom vagy palota ma­radványait fedezték fel. „A drón- felvételek segítettek meghatá­rozni, hol kell ásnunk. Gyorsan kiderült, milyen különleges épü­letet fedeztünk fel: az edomita nép egyik templomát” - írta közle­ményében Oren Gutfeld, a Jeru- zsálemi Héber Egyetem munka­társa. A régészek szerint az or­szágban olyan kevés edomita emlék maradt fenn, hogy ezek egy kézen megszámolhatok. A törté­nelem viharai során az edomiták - úgy, mint a zsidó nép - vándo­roltak és újra meg újra leteleped­tek a Szentföld különböző terü­letein. Országukat a babiloniak rombolták le a Kr.e. 6. század­ban, a perzsa uralom alatt Júdea déli hegyvidékén voltak városa­ik. A hellenizmus korában végül asszimilálódtak a zsidókkal. (MTI) Hat hónap letöltendő ós 18 hó­nap felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélte csalási kísérlet vádjával azt a 29 éves francia férfit Versailles büntetőbíró­sága, aki hazudott, amikor a francia sajtéban azt állította: a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő iszlamista merényletek túlélője. Párizs. A mentős végzettségű Cédric Rey számos televízióban és lapban részletesen elmesélte, hogy a terrortámadások estéjén a Bataclan teraszán tartózkodott két barátjával, amikor meglátta a dzsihadistákat. Azt állította, hogy rálőttek, de a neki szánt lövések áldozata egy terhes nő Houston. Az amerikai Voyager-1 űrszonda hajtóműveit 37 év kiha­gyás után kapcsolták be újra. Ez a NASA legtávolabbi és leggyorsab­ban száguldó űrbéli szerkezete, de még így is sikeresen végrehajtották az akciót. Az űrszonda a hajtóművek segítségével tud elfordulni, hogy jó irányba álljanak az antennái, és kom­munikálni tudjon a Földdel. Az űrkutatók most négy tartalék hajtóművet használtak, ezeket 1980. november 8. óta egyszer sem kap­csolták be. A NASA JPL mérnökei 2014-ben vették észre, hogy a Voyager-1 helyzetét irányító fő hajtóművek romlani kezdtek, és egyre nehezebben adnak le adott egységnyi energiát. Ahogy a NASA lett. Az átélt sokkra hivatkozva a férfi több hét betegszabadságot vett ki, majd Franciaország jelképét, egy Marianne-t tetováltatott a karjára, amely mellé a támadások dátumát íratta. Tavaly kártérítésért folyamo­dott a terrorizmus áldozatainak alapjához, és egyéb pénzügyi csalá­sokat is megpróbált elkövetni arra hivatkozva, hogy túlélő. A kártérí­tési alapokból végül azért nem ré­szesülhetett, mert nem tudta doku­mentumokkal igazolni, hogy a hely­színen tartózkodott a merényletkor. A nyomozók a merénylet után egy évvel kezdtek gyanút fogni, miután a férfi nem tett feljelentést, azaz nem szerepel a merényletsorozat miatt előkészítés alatt álló per felperesei fogalmazott, 21 milliárd km-re a Földtől nincsenek szerelőműhelyek, ahol beállíthatnák a szondát. Az űrhivatal által összehívott szakértői csoportnak elő kellett keresnie az évtizedekkel ezelőtti leírásokat, hogy megtudják, miként reagál majd az űrszonda az utasításaikra. Olyan extra kihívásokkal is meg kellett küzdeni, hogy a Voyager rendszere a ma már teljesen elavult assembly kódban lett megírva, amit ma már elég kevesen ismernek. Minden egyes próbaindítás eredményeire 19 órát és 35 percet kellett várni, ennyi idő alatt jutnak el a jelek az űrszondáról a földi antennákhoz. Mára azonban kiderült, hogy a hajtóművek jól használhatók, (index) között, és a Bataclannál elkövetett támadásról elmeséltekben több részlet is gyanúra adott okot. Példá­ul az, hogy egyetlen terhes nő sem halt meg a merényletben. A férfi mobiltelefonjának vizsgálata után kiderült, hogy a gyanúsított 2015. november 13-án a merénylet idő­pontjában a Bataclantól 30 kilomé­terre tartózkodott, s csak éjfél felé látták szemtanúk a környéken. Ami­kor Cédric Rey októberben értesült arról, hogy keresi a rendőrség, azon­nal jelentkezett kihallgatásra, amelynek során őrizetbe vették, mi­után elismerte, hogy hazudott. A két évvel ezelőtti párizsi merényletso­rozat óta hét embert ítéltek el ha­sonló bűncselekmények miatt. (MTI) Tudatos gázolás New Yorkban New York. Egy ember meg­halt és öten megsérültek tegnap reggel egy New York-i bár előtt kitört dulakodás résztvevői kö­zül, mert egy autó soföije szán­dékosan közéjük hajtott. Az in­cidens a nagyváros Queens ne­gyedének egyik vízipipa bálja előtt történt. Az elkövető fehér színű Hyundai Sonata típusú au­tójával elhajtott a helyszínről. A sérültek egyike kritikus állapot­ban van, a többiek állapota stabil - mondta el Lee Jones, a New York-i rendőrség szóvivője. Hozzátette: a szórakozóhely előtti dulakodásban két embert megké­seltek, az ő állapotuk stabil. (MTI) NAPTÁR December 4 ► NÉVNAP Borbála A Borbála görög eredetű és a Barbara magyaros módosu­lata. Jelentése: külföldi név. ► MAI ÉVFORDULÓINK 240 éve született Jeanne Francoise Julie Récamier francia írónő, akinek nevét nem munkássága, hanem egy róla elnevezett jellegzetes kárpitozott heverőtípus, a re- kamié őrizte meg. (1777) 125 éve született Francisco Franco y Bahamonde spanyol politikus, 1939 és 73 között Spanyolország vezetője. A Caudillo (Vezér) 1936 és 1939 között felmorzsolta a köztársasági erőket. A véres polgárháborúnakfélmillió ál­dozata volt. (1892) 95 éve született Gérard Phili­pe francia színész. (1922) 375 éve hunyt el Armand- Jean du Plessis de Richelieu francia bíboros, államférfi, Franciaország európai nagy­hatalmi állásának egyik meg­alapozója. (1642) ► NAPI VICC A telefon cseng, és Móricka veszi fel a kagylót.- Szervusz, beszélhetnék az apukáddal? Itt a főnöke be­szél.- Melyik? - kérdezi Móricka - az a piszkos patkány, az a kö­vér disznó, vagy az a tróger? ► ORVOSMETEOROLÓGIA Mérsékelt ha­tású lesz az uralkodó időjá­rás. A hideg gondokat okozhat a légzőrendszeri problémákban szenvedőknek. Megjavították a Voyagert D E N N t K SME ÚJ szó Korzár Uj vasúti menetrend! ZSR VLAKOVÝ CESTOVNÝ PORIADOK 2017/2018 ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt, Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Milan Mokráň, tel.: 02/ 59233102, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjeszté­si osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a ki­adó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások ter­jesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jo­gosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízá­sából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostných menšín 2017. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXET es UKAOVLAt* U j JKMNUCqWFVÄUKY r^fTi jő I Petit Academy --------A ŕSJKt

Next

/
Thumbnails
Contents