Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-27 / 296. szám, szerda
www.ujszo.com | 2017. december27. SPORT 115 Pribilinec nem akarja a kocsmában keresni a védenceit Jozef Pribilinec nem gyűjti az elismeréseket, azt sem tudja, az olimpiai aranyérme éppen hol van (SlTA-felvétel) BŐDTITANILLA Ő volt az első szlovák atléta, aki olimpiai aranyat szerzett, de nem réved nosztalgikusan a múltba, és a Sportlegenda cím sem igazán hozza lázba. Jozef Pribilineccel beszélgettünk. Az Év sportolója-gálán a Sport- újságírók Klubja életművének elismeréseként „sportlegendává” avatta. Mit jelent önnek ez a cím? Nem gyűjtöm a díjakat, elismeréseket, kitüntetéseket. Tele van velük a padlás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem értékelem nagyra, hogy rám gondoltak. De ha körülnézek, annyi nagyszerű egyéniséget látok magam körül... Kicsit olyan érzésem van ezzel a díjjal kapcsolatban, hogy lesz, akié lesz. Gazdag pályafutásáért azonban nem túlzás, hogy sportlegendának nevezzék... Lehetséges. De nem magam miatt örülök neki, hanem a szeretteim miatt, akiket ez boldoggá és büszkévé tesz. Hagyok valamilyen nyomot magam után. Ez egy kellemes elismerés. S tényleg ne tartson senki se beképzeltnek, se cinikusnak, de igazán nem gyűjtöm az ilyesfajta titulusokat. Visszatekintve hogyan értékeli a pályafutását? Szép volt. Érdekes. Számomra pedig gazdagító. Minden sportoló azért versenyez, hogy nyeljen. Ebből a szempontból örülök, hogy nekem azért összejött néhány dolog, voltak jó eredményeim, még ha többet is kihozhattam volna magamból. Azért is örülök, mert az én időmben még nagyon sok volt az őszinte rajongó. Abban az időben mindenki hátulról, a sportrovattól kezdte olvasni az újságot. Nagy volt a nemzeti büszkeség. Nem a pénzért csináltuk, hanem a himnuszért. Az volt a legnagyobb dicsőség, amit az ember elérhetett, hogy több tízezer ember előtt csak neki játszották el a himnuszt. Közben pedig azt is tudtuk, hogy otthon mennyi ember büszke ránk. Csehszlovákia nem volt nagy ország, most pedig Szlovákia még kisebb. Azokért a dicsőséges érzésekért megérte sportolni. Huszonkilenc éve a szöuli olimpián megnyerte a 20 kilométeres gyaloglást. Hogyan emlékszik vissza a diadalra? Ez az időszak már régen mögöttünk van. Új arcok jönnek, új eredmények, és tisztelettel kell adóznunk előttük. Ezzel nem azt mondom, hogy a régi bajnokokat nem kell tisztelni, vagy nem kellene a tapasztalataikat kihasználni. De a hírnév már az új generációnak jár, és ez így van rendjén. Nem is azt mondom, hogy nosztalgiázva emlékezem a régi dolgokra, inkább úgy fogalmaznék, úgy érzem, mintha valaki mással történt volna, és engem ez nem érint. De ahogy éllovasként begyalogolt az olimpiai stadionba, és a tömeg tombolása mellett megszerezte az aranyérmet, az bizonyára feledhetetlen élmény... Az élet megy tovább, de ezeket az Jozef Pribilinec ► Született: I960, július 6-án Kopernicában ► Sportág: gyaloglás ► Legnagyobb sikerei: olimpiai bajnok (1988, Szöul-20 km),2xvb- ezüstérmes (1983, Helsinki -20 km; 1987, Róma-20 km), Európa-bajnok (1986, Stuttgart - 20 km); Ebezüstérmes (1982, Athén - 20 km), fedett pályás vb- ezüstérmes (1987, Indianapolis - 5 km), fedett pályás Európa-bajnok (1987, Liévin-5km; 1988, Budapest- 5 km), világcsúcstartó 1983-tól 1987-ig élményeket senki nem veszi el tőlem. Szinte minden érzésre, gondolatra, gondolatmenetre emlékszem arról a versenyről. Fel tudok idézni minden érzést, fájdalmat, fáradtságot, büszkeséget, örömet, ez örökre az életem része marad. Hol tartja az aranyérmét? Valahol el van téve, nem is tudom, hol. Nem is nézegeti? Tudok más gyönyörű dolgokat is nézegetni. Nem révedek vissza a múltba. Az élet megy tovább, még rengeteg dolog áll előttünk, előre kell nézni. Mivel foglalkozik most? Igyekszem minél több időt tölteni a két kisfiámmal. Szeretném nekik megadni azt, amivel az első gyerekeimnek adós maradtam, mert még versenyeztem. Nem szeretne edzősködni, kinevelni egy új gyaloglóbajnokot? Ha akad valaki, aki hajlandó alárendelni magát az elképzeléseimnek, akkor igen, szeretnék. De hogy pazaroljam az erőmet, energiámat, tudásomat, igyekezetemet, aztán esténként a kocsmában vagy a diszkóban keressem a versenyzőmet, és győzködjem, hogy másnap edzeni kell mennie - hát ehhez igazán nincs kedvem. Ha valaki jönne, aki tényleg akar, és ezért áldozatot is tud hozni, akkor nem száz, hanem százharminc százalékra oda fogom rakni magam én is. Változott a gyaloglás az elmúlt három évtizedben, vagy a lényeg ugyanaz maradt? A lényeg ugyanaz. Változtak a bírók, de maga a sportág hasonló maradt. A technika ugyanaz, a teljesítmények is hasonlóak. Az 50 km mondjuk eléggé felgyorsult, de az én távom, a 20 km összevethető azzal, ami régen volt. Szükség van a gyalogláshoz valamilyen különleges adottságra, vagy kitartással, kemény edzésekkel bárkiből jó gyalogló lehet? Az edzések elengedhetetlenek, de nagyon fontos a testfelépítés is. Valaki egyszerűen anatómiailag nem képes arra, hogy függőleges helyzetben úgy feszítse meg a lábát, hogy az a gyaloglás szabályainak megfeleljen. Tehát kellenek hozzá adottságok, de edzésmunka nélkül senkiből nem lesz bajnok. Ön Szöulban lett olimpiai aranyérmes, de már négy évvel korábban, a Los Angeles-i játékok idején is remek formábán volt, oda azonban a bojkott miatt nem utazhatott el. Hogyan élte meg ezt a helyzetet akkor, és hogyan tekint rá most? Már megbékéltem vele, de akkoriban nagyon rosszul érintett a dolog, kritizáltam is ezt a lépést. Később megértettem, az egy ilyen kor volt. Valószínűleg így kellett lennie. Ha a vonat alá ugrok, ha felakasztom magam, akkor sem tudtam volna változtatni a döntésen. Februárban ismét olimpia lesz Dél-Koreában, ezúttal a téli játékoknak ad otthont az ország. Önnek milyen emlékei vannak Koreáról? A lehető legjobbak. Még ha lettek volna is hiányosságok, döcce- nők, ezeket mind eltörölte volna a tény, hogy győztem. Ezzel minden sportoló így van: lehet valahol a legrosszabb szervezés, a legrosszabb étel, a legkényelmetlenebb szállás, aki aranyérmet nyer, az mindig elégedett lesz. Ráadásul a szöuli olimpiát tényleg nagyszerűen megszervezték. Ha érzelmek nélkül próbálom értékelni, akkor is azt kell mondanom, hogy kitűnő volt. Biztos vagyok benne, hogy a pjongcsangi játékokat is rendkívüli magas színvonalon rendezik meg. PILLANATOK A GÁLÁRÓL A legjobbak nélkül Lehet bármilyen szórakoztató a program, az Év sportolója-gála lényege az, hogy az ország legkiválóbb sportolóit együtt láthassa a közönség. Idén az egyéni kategória első három helyezettje és a győztes csapat sem jelent meg a díjkiosztón. Az idei második helyezett Petra Vlhová és a harmadik helyen záró Veronika Velez-Zuzulová azért nem vehetett részt a gálán, mert javában tart a szezonjuk. Ezáltal értelemszerűen az alpesi sízők csapatát (amely a kollektívák között győzött) sem várhattuk az esten. A harmadszor az év sportolójának választott Peter Sagan már korábban jelezte, hogy nem fog elmenni sem az Aranypedál, sem az Év sportolója-díj átadására, mert feleségével és idén született kisfiával, Mártonnál szeretné tölteni minden szabadidejét. Az indoklás érthető, de az is, hogy a nézőkben maradt hiányérzet. Hámor és a nyolcasok Az ankét történetében először egy hegymászó is bekerült a top 10-be. Peter Hámor az első szlovákként a világ mind a tizennégy nyolcezres csúcsát meghódította - az utolsót, a Dhaulágirít idén mászta meg. „Nagyon jólesik, hogy a hegymászás, ez a nézők nélküli sport most egy kicsit nagyobb publicitást kap” - mondta az 53 éves sportember, aki a 8. helyezettnek járó elismerést vehette át. „Úgy látszik, ezek a nyolcasok már hozzám nőttek” - tette hozzá nevetve Hámor. Sagan esete az álriporterrel A riportalanyairól látszólag semmit sem tudó, csetlő-botló, mindent összekutyuló álriporter hálás téma, amelyet idén az Év sportolója-gála szervezői is kihasználtok. Mojmír Procházka majdnem minden díjazottal készített interjút. A kajakos Gelle Pétert arról faggatta, az a hajó, amit az indiánok használnak, kajak-e vagy kenu, Veronika Velez-Zuzulovától megkérdezte, milyen nyelven beszél a férjével, Livio Magonival („Jesszus, hát ő nem a férjem, ő a Petra edzője” - nevetett fel kényszeredetten Zu- zulová), Petra Vlhovát Ausztriában látogatta meg, és interjú közben háromszor is elcsúszott a havon, Peter Hámort pedig arra kérte a Tátra alatt, melengesse meg a kezét, mert otthon hagyta a kesztyűjét. Procháizka Peter Sagant is felkereste egy spanyolországi edzőtáborban. „Jövőre olimpia lesz Pjong- csangban, hogyan készül rá?” - hangzott a kérdés. „Azt a, hát én nem is tudatosítottam, hogyjövőre olimpia lesz! - vágta rá Sagan, majd enyhén tanácstalanul hátrafordult, megkérdezte a mindig mindenhol mellette lévő médiatanácsadóját, hogyan is van akkor ez ezzel az olimpiával. - Ja, hogyjövőre téli olimpia lesz...” (bt) Matej Tóth vastapsot kapott Jozef Pribilinecnek egy másik gyalogló olimpiai bajnok, Matej Tóth adta át a sportlegendának járó trófeát. A Rióban 50 km-en győztes Tóth felszabadultan vehetett részt a gálán, mivel nem sokkal korábban megkapta a hivatalos értesítést, hogy felmentették a doppingvádak alól, amelyek a biológiai útlevelében található eltérések kapcsán merültekfel. AmikorTóthota színpadra szólították, a közönség ugyanúgy felállva tapsolt, mint amikor egy évvel korábban ő lett az év sportolója. Mostani harcával kapcsolatban ő maga is úgy fogalmazott, nehezebb volt, mint megnyerni az olimpiát. A nemzeti színházban láthatóan meghatottan fogadta a szimpátiatüntetést, de aztán gyorsan igyekezett a főszereplőre irányítani a figyelmet: „Szeretném hangsúlyozni, hogy én itt csakdíjátadó vagyok, az igazi sportlegenda Jozef Pribilinec!" (bt)
