Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-23 / 295. szám, szombat

21 KÖZÉLET 2017. december 23. | www.ujszo.com Újabb SIS-es beszélt Kováč elrablásáról Ľuboš Kostk szökésben van, váltóhamisítás miatt 18 éves szabadságvesztésre ítélték (Tomáš Benedikovie felvétele) LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Újabb volt SIS-tag ismerte el, hogy részt vett ifjabb Michal Kováč 1995-ös elrablásában. ĽuboS Kosík, aki gyakorlatilag megerő­sítette Fegyveres Oszkár korábbi vallomását, ugyan jelenleg szökésben van, de állítása szerint hajlandó tanúskodni a bíróságon is. Ľuboš Kosík a Sme napilapnak adott interjújában részletesen leírja ifjabb Michal Kováč elrablását, be­szél a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) működéséről, és beszámol arról is, hogy az SIS igazgatóhelyettese adott parancsot Fegyveres Oszkár és Ro­bert Remiáš meggyilkolására. „Ahogyan Hrbáček Svéchotával ké­szült Fegyveres meggyilkolására, ugyanúgy készítette elő Remiáš meggyilkolását is” - mondta Kosík a Smenek. Parancsot teljesített Kosík az interjúban megerősíti Fegyveres vallomását. Beszámo­lója szerint az államfő fiának elrab­lását az SIS fedett ügynökeinek egyik csoportja végezte, amelynek ő is tagja volt. A csoport közvetle­nül Jaroslav Svéchotától, az SIS igazgatóhelyettesétől, Ivan Lexa jobbkezétől kapta az utasításokat. Azt ugyan visszautasítja, hogy ő rabolta volna el Michal Kováčot, azt mondja, hogy az akció vezetője Michal Hrbáček volt, akit ő vitt az autójában. Feladata Kováč autójá­nak a megállítása volt. „Elismerem, hogy az SIS paran­csait teljesítettem, az akció mögött az SIS állt, Hrbáček irányította és én is részt vettem benne. A feladatom az volt, hogy elfogjak egy embert, ami gyakori feladat. Azt nem tud­tam, hogy utána mi lesz vele” - ál­lítja Kosík. Hrbáček, az ártatlan Michal Hrbáček idén nyáron, a Nový čas bulvárlapnak azt állította, hogy semmi köze nem volt Kováč elrablásához. „A televízióból tud­tam meg. Aznap vagy egy nappal később. Mint a többiek” - válaszolta arra a kérdésre, hogy mikor hallott először az államfő fiának elrablásá­ról. Kosík szerint Hrbáček minden­kit megfenyegetett, aki részt vett az akcióban, hogy hallgasson, mert kü­lönben elteszik láb alól. „Hrbáček később felhívott bennünket, és azt mondta, hogy titkos akció volt, ha valaki elárulja, likvidálni fogják” - mondta Kosík. A volt ügynök emellett beszél több emberrablásról, amelyeket vélet­lenszerűen kiválasztott, egyszerű emberek ellen követtek el, vállalko­zók befolyásolásáról, politikusok ellen készített lejárató akciókról. Kosík szökésben Kosík jelenleg szökésben van, mivel váltóhamisítás és a kiszabott büntetés elkerülése miatt összesen 18 évre ítélték jogerősen. A hivata­los információk szerint Maliban bujkált, ahol nemzetközi letartózta- tási parancs alapján a helyi rendőr­ség már 2016-ban elfogta, és most állítólag a kiadatásra vár. A szlovák igazságügyi szervek kérésére azon­ban a mali hatóságok nem válaszol­nak. Lapunk információi szerint az interjút Matúš Burčík közvetítő se­gítségével készítette Kosíkkal. ARemiái-iigy Kosík Ivan Gašpar rendőrfőkapi­tányt azzal vádolta meg, hogy nem lépett Robert Remiáš gyilkossága ügyében, pedig tőle már korábban több információt is kapott. „Még a Remiáš-gyilkosság elévülése előtt egyik rendőr barátomnak elmond­tam, hogy vannak információim er­ről a büntetőügyről. Ő Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány barátja, így megkértem, hogy mondja el ne­ki. Tájékoztatta is róla, de Gašpar nem szólt hozzá, és nem is lépett az ügyben” - mondta Kosík az interjú­ban. A rendőrség tegnap nyilatkozat­ban cáfolta Kosík szavait. „Kosík úr a szökése előtt többször volt a rend­őrségen, az országos rendőrfőkapi­tány kezdeményezésére is, amikor elmondhatta volna az információit azokról a bűncselekményekről, amelyekben részt vett vagy tudott róluk - áll a nyilatkozatban. - Nem igaz tehát Kosík állítása, amely sze­rint az országos rendőrfőkapitány nem lépett volna, nem biztosította volna a kihallgatását.” Az SaS azt követeli, hogy a rend­őrség belső ellenőrzése vizsgálja meg, hogy Ľuboš Kosík igazat mondott-e, a rendőrfőkapitány tudhatott-e valamit a Remiáš- gyilkosságról, ám ennek ellenére nem tett semmit. Fegyveres veszélyben? Kosík saját állítása szerint az ügyészségen is beszélt a Fegyveres ellen tervezett merényletről is. „Fegyveres likvidálásának előké­szítéséről vallottam Bazinban, amit a vizsgálótiszt továbbított a NAKA- nak. Ezt a vallomást lefényképez­tem, és elrejtettem. Nem tudok ró­la, hogy a rendőrség vizsgálta vol­na” -jelentette ki Kosík. Az ügyészség állítása szerint nincs birtokukban olyan vallomás, amiről Kosík beszélt. „A Fő­ügyészség nem rendelkezett és nem is rendelkezik információkkal Fegyveres Oszkár meggyilkolásá­nak előkészítéséről” - jelentette ki tegnap Andrea Predaj hová, a Fő­ügyészség szóvivője. Fegyveres a Denník N-nek tegnap azt mondta, a rendőrség nem értesítette arról, hogy most valaki merényletet ké­szít ellene. RÖVIDEN Kanyaró: már négy fertőzött van Pozsony. A fővárosi Kramáre kórházban kezelik azt a 41 éves nőt, akinél tegnap igazolták a kanyarót - tájékoztatott Facebook-oldalán a Regionális Közegészségügyi Hivatal (RUVZ). „Meghoztuk a szüksé­ges intézkedéseket a járvány ter­jedésének megakadályozása ér­dekében” - közölték a hivatal orvosai további pontosítás nél­kül. Az első három személy (két férfi és egy nő) egymástól kapta el a fertőzést, ugyanazon a mun­kahelyen dolgoztak. A legna­gyobb valószínűséggel a tegnap kórházba került nő is tőlük kapta el a kanyarót, hivatalosan viszont lapzártánkig nem támasztották alá ezt az információt. (TASR) 76 hazárdhonlapot zártak be Pozsony. Illegális hazárdjátékot üzemeltető 76 honlapot zárt be a pénzügyőrség. Az ilyen honla­pok üzemeltetését a pénzügyőr­ség idén júliustól figyeli, s mind­eddig több mint 200 oldalt sike­rült beszüntetniük, az üzemelte­tők akár 500 ezer eurós bírságot is kaphatnak. (dp) A vállalkozók szerint egyre terjed a korrupció A vállalkozók 43,2 százaléka szerint a korrupció mértéke emelkedett az utóbbi években (Jozef Jakubčo felvétele) LAJOS P. JÁNOS A korrupció általános is egyre terjed, állítja a vállalkozók köriben végzett felmérésre hivatkozva a Vállalkozók Szövetsége (PÁS). Csak 4 százalékuk mondta, hogy sohasem találkozott vele. Pozsony. A megkérdezett vállal­kozók csaknem fele, 48,9 százalé­kuk a vállalkozásukkal kapcsolat­ban találkozott a korrupcióval, to­vábbi 214,4 százalékuk a magánéle­ti helyzetekből ismeri, derül ki a PÁS december elején végzett felmérésé­ből. A szövetség összesen 1400 vál­lalkozót szólított meg anonim kér­dőívével, a kitöltött űrlapot azon­ban csak 132-en küldték vissza. A legkorruptabbak A vállalkozók szerint a két leg- korruptabb terület az uniós alapok és az állami segélyek elosztása, illetve a közbeszerzés. Azok közül ugyan­is, akik a vállalkozásuk területén ta­lálkoztak korrupcióval 54,6 száza­lék állította, hogy ez az uniós alapok elosztásával, 50,9 pedig azt, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatban tör­tént. Magas azonban a vállalatok közti korrupció is, rögtön a harmadik he­lyen áll a menedzserek által a kon­kurens cég vagy a kereskedelmi part­nerek lefizetésére tett ajánlat. A vá­laszadók 32,4 százaléka tartotta ezt komoly problémának. Ezt azonban rögtön a hivatali korrupció követi, 27,8 százalékuk találkozott azzal, hogy különböző hivatalos igazolá­sok, engedélyek, igazolások ügy­intézése során pénzt vagy valami­lyen más juttatást kértek tőlük, vagy így gyorsították az ügyintézést. Ahol jobb a helyzet A lista másik végén a bankok, biztosítótársaságok és a magánbe­fektetők állnak, ezeket az intézmé­nyeket csupán 1,9 százalék emlí­tette lehetséges korrupcióforrás­ként. Alacsony a korrupció a munka­erőpiacon (1,9%), a környezetvé­delemben (6,5%) és még az adóhi­vatalokban is (8,3%). A vállalko­zók körében még mindig jelen van a zsarolás és a védelmi pénz kérése, 9,3 százalékuk nevezte ezt komoly problémának. A válaszadók többsége (43,2%) szerint a korrupció mértéke emel­kedett az utóbbi években, további 42,4 százalék szerint pedig nem változott. Mindössze 11,4 százalék véli úgy, hogy a korrupció mértéke csökkent.

Next

/
Thumbnails
Contents