Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-22 / 294. szám, péntek

KÖZÉLET

www.ujszo.com | 2017. december22

3

Közel a kulturális autonómiához

Fiala szerint a KKA egyik előnye, hogy megszűnhet egy feszültségforrás a magyar kisebbség és az állam között

(Somogyi Tibor felvétele)

LAJOS P. JÁNOS

Az új évben már a Kisebbségi Kulturális Alap fogja folyósítani a kulturális támogatásokat a kisebbségi szervezeteknek, az év végéig várhatáan megszületnek az első pályázati felhívások is. Az alapról ás az alap működését szabályozé törvényről Fiala- Butora János kisebbségi jogokkal foglalkozó jogászt kórdeztük.

A Kisebbségi Kulturális Alap támogatói, valamint a törvényt előkészítő és koalíciós támogatással elfogadtató Híd kulturális autonómiáról beszél, a másik oldal szerint viszont az alap létrejötte nem jelent nagy változást, csak nőtt a kisebbségi kultúra támogatására szánt pénz. Hol van az igazság? Melyik a pontosabb meghatározás?

Nem tudom, hogy tényleg van-e két oldal, de az alapot létrehozó törvényt két szempont szerint értékelhetjük: az egyik az, hogy volt egy helyzet, egy kiindulópont, egy finanszírozási forma, és ehhez képest vizsgálhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer előrelépést jelent-e. A másik szempont, hogy van egy elképzelés arról, hogy a kisebbségi kulturális autonómia mit takar elméletben, és ennek a mostani rendszer mennyire felel meg. Mindkettő releváns szempont, mind a két oldalról értékelhetjük a törvényt, de ez mégis két külön szempont. Attól, hogy valami nem kisebbségi kulturális autonómia, még lehet jobb az előző rendszernél.

Az első szempont alapján mit mondhatunk? Létezett egy korábbi támogatási rendszer, ehhez képest előrelépés az alap létrejötte?

Sokáig vártunk erre a törvényre. Szinte minden évben politikai csatározások folytak a körül, hogy mennyi pénz jut majd a kisebbségi kultúrára, és azon belül mennyit kapnak az egyes kisebbségek. Ez zsarolás eszköze is volt, az egyes kisebbségeket így lehetett szembeállítani egymással. Ehhez képest nagy és fontos előrelépés, hogy ezt a helyzetet a törvény rendezte, fixen meghatározta, hogy mekkora a támogatás összege, és mennyi jut az egyes kisebbségeknek. Reméljük, hogy így elkerülhetőek lesznek a korábbi viták, és ezzel egy feszültségforrást is kivettünk a magyar kisebbség és az állam, valamint a magyar kisebbség és a többi kisebbség viszonyából. Általában a magyarokat fordították szembe a többi kisebbséggel. Ugyanakkor az új törvény egyébként is rendezte a viszonyokat. Most tudjuk, hogy hogyan történnek majd a kifizetések, hogyan és ki dönt a pályázatokról. Ezek a feltételek eddig szinte évente változtak, ami nagy bizonytalanságot vitt a rendszerbe, és senkinek sem volt jó. A másik komoly problémája a korábbi rendszernek az volt, hogy késett a pályázatok kiírása, késtek a kifizetések, ez is részben abból adódott, hogy nagy volt a bizonytalanság, sok volt a változás. Reméljük, ezeket a problémákat is kezelni tudja majd az újonnan felálló alap. Úgy gondolom, hogy minden, amit felsoroltam, komoly előrelépésként értékelhető.

A törvény maga mennyire jó? Normaszövegként mennyire pontos, mennyire végrehajtható?

A törvény jó abból a szempontból, hogy rögzíti azokat a vitás pontokat, amelyek eddig gondot okoztak. Már ez óriási előrelépésnek tekinthető. Vannak azonban hibái is. Ezt a törvényt a jelenlegi helyzetre írták. A most felálló alapot a jelenlegi törvény alapján lehet jól irányítani, de nincsenek benne azok a garanciák, hogy ez a rendszer a jövőben is jól tudjon működni.

Milyen garanciákra gondol?

Például túl nagy az igazgató hatásköre. Ha ő ezzel nem él vissza, és ha jól irányítja az alapot, akkor jó működést fog eredményezni. De nincs garancia arra, hogy ki lesz a következő igazgató, akit már egy másik politikai garnitúra fog kiválasztani. A múltban is adódtak problémák abból, hogy ki irányította a kisebbségi támogatások elosztását, említhetném például a Mečiar- korszakot, amikor a magyar kultúrára szánt pénzből finanszíroztak magyarellenes röplapokat.

Mely hatásköröket tartja túlságosan szélesnek?

Gyakran hangsúlyozták, hogy a kisebbségek választják meg a szakmai tanácsokat, amelyek a pénzt osztják el, a pályázatokat értékelik. De az 5 tagból csak hármat, a másik kettőt az igazgató nevezheti ki, és ráadásul a törvény semmilyen feltételt nem szab meg ajelölttel szemben. Az igazgató szinte bárkit jelölhet.

Bizonyos alapfeltételeket teljesítenie kell a jelöltnek.

Csak annyi, hogy a kultúrában tapasztalatokkal rendelkező személynek kell lennie, de még azt sem szabták feltételül, hogy az adott kisebbség kultúrájában kellett dolgoznia.

Ezt a hatáskört azzal is indokolták, hogy a kisebb létszámú kisebbségek miatt van erre szükség.

Meg lehetett volna írni a törvényt úgy is, hogy az igazgatónak csak akkor lenne kinevezési joga, ha a kisebbség nem tudja feltölteni a tanácsot. Most gyakorlatilag az igazgató bárkit jelölhet a neki fenntartott két helyre. Ugyan jelenleg szerintem megfelelő emberek kerültek a magyar tanácsokba, a testületek összetétele jó, de nincs garancia arra, hogy a következő igazgató - aki valószínűleg nem magyar lesz, hiszen a többi kisebbség követelni fogja, hogy legyen egyfajta rotációs rendszer - is megfelelő tagokat jelöl majd.

De még mindig ott van biztosítéknak, hogy 3 tagot a kisebbség képviselői választanak, az igazgató pedig csak kettőt.

Igen, de ez nem magyarázza, hogy miért van szükség a 3:2-es arányra, miért nem lehet 5:0 az arány. Milyen pluszt ad az a két ember, akit az igazgató nevez ki. Lehetne mondani releváns okokat is, például azt, hogy szükség van egyfajta egyensúlyra az egyes szakterületek vagy a régiók között. Mondhatnánk, hogy ha választanák őket, akkor mindannyian csallóköziek lennének, mert ott van a legtöbb kulturális szervezet. Ezek

Fiala-Butora János

releváns szempontok, lehetett volna kezelni törvényi szinten, most azonban ez az igazgató belátására van bízva. A másik problémás pont a transzparencia. A törvény korábbi verziójában nagyon komoly transz- parenciaszabályok voltak, például kimondta, hogy a pályázatok értékelését nyilvánosságra kell hozni, meg kell indokolni, hogy ki miért kapott vagy nem kapott támogatást. Ezek az elfogadott változatban már nincsenek benne, nem értem, hogy miért kerültek ki. Az alap képviselői azt mondják, hogy ők továbbra is transzparens módon fognak eljárni, ami jó dolog, és én hiszek nekik, de erre a törvény nem kötelezi őket, bármilyen másik garnitúra azt mondhatja, hogy ő nem köteles semmit nyilvánosságra hozni. Tudjuk, hogy ebből a múltban óriási problémák voltak. Nemcsak korrupcióról lehet szó, hanem az alap hiteles működéséről. Az alap akkor tud hitelesen működni, ha mindenki elfogadja, hogy a döntéseit legitim szempontokra alapozta.

A transzparenciát nem lehet belső működési szabályokkal kezelni?

Lehet, de nehezebb. A belső szabályok egyrészt könnyebben megváltoztathatóak, másrészt ily módon nem lehet megszabni bármit. Bizonyos kötelezettséget csak törvény írhat elő. Nem kötelesek például a pályázók sem beleegyezni olyan adatok nyilvánosságra hozatalába, amelyekre a törvény nem kötelezi őket. Az alap belső szabályzata erre nem biztos, hogy elég lesz. Most csak hipotetikusan beszéltem, nem láttam a belső szabályokat, ha nyilvánosak lesznek, át kell majd tanulmányozni. A másik probléma pedig - amit már említettem -, hogy ezek a szabályok könnyen megváltoztathatóak, például, ha lesz egy új igazgató.

A tanácsok tagjainak választási rendszere és az alap működési rendszere megfelelő?

Én ezt jónak tartom, figyelembe véve azt is, hogy mindenkinek megfelelő döntést nem lehet hozni. A tanácsok tagjait kisebbségi szervezetek képviselői választják meg, ennek van egyfajta hagyománya, például a kormány kisebbségi tanácsának tagjait is hasonlóan választják. Ez alapvetően egy jó megoldás. Nyilván az optimális az lenne, ha a kisebbség mint olyan, vagyis valamennyi magyar nemzetiségű lakos részt venne ebben a folyamatban. Ez a kisebbségi személyi elvű autonómia lényege. De ha nem a lakosság választ, akkor még mindig jobb, ha a kisebbségi szervezetek képviselői

választanak, nem pedig valamiféle politikai mechanizmusra, például pártok közti megegyezésre bízzuk a tagok kiválasztását. A rendelkezésre álló alternatívák közül még mindig ez a legjobb.

Az ideálishoz mérve hogyan értékeli a törvényt? Nevezhetjük ezt kulturális autonómiának?

A kulturális autonómiát, magát az autonómiát sokan úgy képzelik el, hogy törvénnyel megvalósítható. De az nem olyan dolog, amit beleírok a törvénybe, és megvan. Ugyanúgy, ahogyan a demokráciát sem lehet törvénnyel létrehozni. Egy diktatúra attól még nem válik demokráciává, ha átírjuk az alkotmányát. Autonómiáról akkor beszélhetünk, ha jól működik az a mechanizmus, amellyel egy kisebbség ki tudja fejezni azt az akaratát, hogy ő milyen prioritásokat képzel el a kultúrpolitika területén, és ha ezek megvalósulnak. Vagyis olyan kulturális tevékenységekre jut támogatás, amelyeket a kisebbség fontosnak tart. Nem az a kérdés, hogy van-e vagy nincs autonómia, hanem az, hogy mennyire működik jól. Formálisan az autonómia azt jelenti, hogy valakinek döntési jogköre van. A törvény kimondhatja, hogy a kisebbség dönt, de hogy tényleg a kisebbség igényei, preferenciái valósuljanak meg, az egy hosszabb tanulási folyamat kérdése. Most az kell, hogy jól működjön az alap, minél jobban el tudja kerülni a politikai, gazdasági érdeklobbik befolyását. Ha ilyen rendszer alakul ki, akkor azt mondhatjuk, hogy a kisebbségi kulturális autonómia jól működik. Ezt a törvény segítheti, de nehezítheti is. Amit most látok, abból azt tudom mondani, hogy az alap ígéretesen indul, de benne vannak a kockázatok, amelyeket említettem, például a transzparenciával kapcsolatban.

Mire lesz még szüksége az alapnak a jó működéshez?

Az alap szakmai döntéseket fog hozni, de ehhez nagy szükség lenne arra, hogy szakmai és társadalmi szinten is rögzítsük, hogy melyek azok a prioritások, melyek ázok a támogatandó területek, amelyeket a szlovákiai magyar kultúrában támogatni szeretnénk. Erről sokaknak van véleményük, vannak szakemberek is, akiknek nagyon szilárd elképzelésük van arról, hogy mi a támogatandó, és mi nem. De ezt nagyon fontos lenne leírni, mert akkor lenne egy hivatkozási alap, ami szükséges a kulturális alap működéséhez. Ilyen dokumentum nélkül a döntések a döntéshozók szubjektív véleményén alapulnak majd, ami senkinek nem jó. Mindig azt hangoztatjuk, hogy az értékes kultúrát akarjuk támogatni, de nincs egyetértés abban, hogy mi az értékes. Hogyan hasonlítsuk össze egy kisváros népdalfesztiválját egy szórványtelepülés kolbászfesztiváljával, ami lehet, hogy az adott vidéken az egyetlen magyar rendezvény. Ezekről a szakembereknek is teljesen eltérő elképzeléseik vannak. El kell dönteni, hogy például akarunk-e szlovákiai magyar filmkultúrát, és erre mennyi pénzt tudunk szánni. Ilyen szakmai kérdéseket kell eldönteni. Ez is az autonómia megvalósulása. Tudnunk kell azt, hogy hol állunk, és hová szeretnénk eljutni.