Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-21 / 293. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA www.ujszo.com | 2017. december 21. 117 Egyetemi mesterkurzus a humor jegyében Nemesi Attila Lászlé érdekfeszítő előadását hallgathatták meg a pozsonyi magyar szakos egyetemisták. A pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszé­ke hetedik alkalommal indította el Mesterkurzus című előadás- sorozatát. A vendégelőadók hagyo­mányosan a magyar irodalom- és nyelvtudomány kiemelkedő képvi­selői, akik szakterületük legújabb kutatási eredményeiről tájékoztatják a tanszék hallgatóit. Az idei évad nyitó előadását Ne­mesi Attila László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tudományos dé­kánhelyettese, a Magyar Nyelvé­szeti Tanszék docense tartotta. Az előadó egyik fő kutatási területe a pragmatika, ehhez kapcsolódott az előadás témája is, melyben a humort a pragmatika eszközeként mutatta be. A témaválasztást örömmel fo­gadta a hallgatóság, hiszen a prag­matikai ismeretek gyarapításának egy érdekes, figyelemfelkeltő mód­ját ígérte. Bevezetésképpen az előadó el­mondta, hogy Kabos Gyula volt a legkedvesebb humoristája, ezért egyszer egy konferenciára készülve úgy döntött, előadása témájával az ő emlékeelőttfogtisztelegni. Végül ez volt számára az a pillanat, amikor el­döntötte, hogy további szakmai pá­lyája során a humor és a pragmatika összefüggéseivel mélyebben is fog­lalkozik majd: egyrészt érdekesnek tartotta mint kutatási témát, más­részt ösztönözte az a tény, hogy ke­véssé volt feltérképezve, így sokféle vizsgálati szempontot kínált. Az előadás során Nemesi Attila László fokozatosan vezette be hallgatósá­gát a témába: előbb a humor fogal­mát járta körül, majd feltárta a kü­lönböző humorelméletek lényegét, ezután ismertette Grice és Leech tár­salgási maximáit, melyek az ideális társalgás normarendszerét írják le. A továbbiakban nyelvi játékokon, fra- zémákon, könyvek és filmek komi­kus történetein szemléltette, mi eredményezi a humoros szituáció kialakulását: valamennyi példában azért keletkezett komikus helyzet, mert az egyik fél valamely maxima figyelmen kívül hagyásával meg­szegte a társalgás mintaszerűnek tartott szabályait. Nemesi Attila László mesterkur­zusa logikusan felépített tudásanya­got közvetített, az előadó stílusának köszönhetően mindvégig megőrizte a hallgatóság figyelmét. Azokat, akik érdeklődnek a pragmatikai ku­tatások iránt, az előadó arra biztatta, bátran válasszák témaként a humort, hiszen ennek vizsgálata eddig feltá­ratlan területekre kalauzolja el őket. Kiss Krisztina kiadványszerkesztő szakos hallgató Fergeteges pápai kirándulás BESZÁMOLÓ Iskolánk, a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola Szabó Gyula 1.18 diákja és két vezető ta­nár, Bubniak László és Vasík Má­ria négy felejthetetlen napot töltött Pápán az Acsády Ignác Szakkö­zépiskola vendégeként a Határta­lanul program keretében. A fogadó iskola tartalmas idő­töltést szervezett számukra. A vá­rosnézésen kívül a környék neve­zetességeivel is megismertették őket. Elmentek Gannára és Döb- röntére, megnézték a Kékfestő Múzeumot, kirándultak a Ba- konyba, Csesznek várát is megte­kintették, lemásztak a vár melletti szurdokba, valamint Zircen az Apátság.épületében a Természet- tudományi Múzeumot is megláto­gatták. A szerda este fergeteges hangulatban telt, mivel a pápaiak­kal közösen vidám vetélkedőn mérték össze tudásukat. Másnap a helyiek részvételével hidegtálké­szítő és terítő csapatversenyre is sor került. Diákjaink felfestették Dunaszerdahely látképét az iskola falára, hogy ezzel is látványosab­bá tegyék és egyben megörökítsék ottlétüket. Tavasszal intézményünkben töltenek négy napot a pápai diákok és tanáraik, hogy ezáltal is szoro­sabbá fűzzék a két iskola kapcso­latát. Tamási Éva tanár A dunaszerdahelyi szakközépiskolások kirándultak a Bakonyba, és Csesznek vá rát is megnézték (Fotó: DÉSZ) Dunaszerdahely Komenský utca 5872-11., Telefon: 0911/618 170 Munkanapokon nyitva: Hétfő: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Kedd: 9.00-12.00 I 13.00-16.00 Szerda: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Csütörtök: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Péntek: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Komárom Petőfi utca 22., Telefon: 035/770 20 09 Munkanapokon nyitva: Hétfő: 9.00-12.00 I 13.00-16.00 Kedd: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Szerda: 8.30-12.00 I 13.00-16.30 Csütörtök: 9.00-12.00 I 13.00-15.00 Péntek: 9.00-12.00 t/t SSä receptjeivel bőséges olvasnivaló, versek, novellák, mesék, fejtörők, viccek 212 OLDALON AZ ÉV MINDEN NAPJARA-A CSALÁD KALENDÁRIUMA Érsekújvár Mihály bástya 4., Telefon: 035/644 41 62 Munkanapokon nyitva: Hétfő: 9.00-12.00 I 13.00-16.30 Kedd: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Szerda: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Csütörtök: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 Péntek: 9.00-12.00 I 13.00-14.00 TÖBB MINT 200 RECEPT 152 OLDALON OLVASÓINKTÓL ES BUGÁR KRISZTINA, A VASÁRNAPI ASZTAL MUNKATÁRSÁTÓL V ’ m a? Nemesi Attila László fokozatosan vezette be hallgatóságát a témába (Fotó: MT)

Next

/
Thumbnails
Contents