Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-21 / 293. szám, csütörtök

m UTAZAS 2017. DECEMBER 21. www.ujszo.com A Ryanair elismeri a szakszervezeteket M egváltoztatva több évtizedes üzletpolitiká­ját a Ryanair hajlandó elismerni egyes, a pilótákat és légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezeteket, és azokkal kész a tárgyalásokra, hogy elkerülje a sztrájkot. Az ír diszkont légitársaság közleményében azt írta, írásban tájékoztatta az ír, brit, német, olasz, spanyol és portugál pilóta­szakszervezeteket, hogy kész tárgyalni a fizetésekről, illetve munkakörülményekről. Hang­súlyozták ugyanakkor, hogy a konkurens légitársaság pilótáit is képviselő szakszervezetekkel továbbra sem állnak szóba. Az elmúlt napokban az ír, az olasz, a német és a portugál pilótákat tömörítő érdekképvi­seletek is sztrájkot jelentettek be a karácsonyi időszakra. A német pilóták egy részt a Lufthansa pilótáit tömörítő Vereingung Cockpit képviseli, velük a Ryanair továbbra sem hajlandó tárgyalni. Az olasz szakszervezet már jelezte, hogy visszavonta a sztrájkfenyegetését. A piló­ták magasabb fizetést, illetve stabilabb munkakörülményeket szeretnének, többségüket ugyan­is nem a Ryanair, hanem egy ír munkaköztvetítő alkalmazza, és emiatt nem a bázisuk szerinti ország, hanem az ír jogrendszer vonatkozik rájuk. (MTI) Az ideális karácsonyi helyszín a finn, sarkvidéki Kakslauttanen Arctic Resort. Szánkószafarik, szaunázás és némi itóka segít ellazulni a különös havas tájon. (Képarchívum) ' > jiWjj u-fj- .............. E gyelőre nem tudni, a Ryanair munkatársai ezzel a lépéssel gyakrab­ban vagy ritkábban használják a sztrájkot, hogy elérjék követeléseiket (Képarchívum) Bevásárolt az amerikai Delta Száz darab Airbus A321 neo keskenytörzsű repülőgépet vásárol az Airbustól az Egyesült Államok egyik legnagyobb légitársasága, az adantai székhelyű Delta Air Lines. Nem ez az első eset, hogy a Delta nem az amerikai Boeingtől vásárol gépet, legutóbb Airbus A350-es szélestörzsű gépeket vettek az európai konkurenstől, így a 840 darabos flottában 200 darab Airbus szolgál. Az üzletnek elemzők szerint leginkább a Boe­ing és a Bombardier közti harchoz van köze. A Boeing ugyanis az amerikai hatóságoknál kezde­ményezte, hogy büntetővámot vessenek ki a kanadai Bombardier gépeire, mert azokat dömping­áron adja a gyártó, mert tiltott állami támogatásban részesült. A USA közlekedési minisztériu­ma elfogadta az érvelést, és 300 százalékos büntetővám kisza­bását kezdeményezte. A Delta 75-öt darab Bombardier CSeries regionális gépet vett, amelyet a büntetés miatt 300 százalékkal drágábban vehetne csak át. A Bombardier emiatt szövetkezett az Airbusszal, amely átvette a CSeries projektet és a gépek az Egyesült Államokban fogja gyártani, így álláspontjuk szerint elkerülhető a büntetővám. (MTI) Szállodai élményrangsor M ár ilyen is van! Az egyre fo­kozódó spe­cifikáció oda vezet, hogy a sokezernyi szálloda rangsorolását nemcsak csillagok és stílusok sze­rint értékelik, hanem szezonok és élmények szerint is. Ezen a téren a londoni Berkeley verheteden, az exkluzív Knights- bridge-en, London szívében lévő hotel nemcsak a gondosan kivá­lasztott karácsonyi díszek, egyedi menük terén nyújt kiválót, de tetőtéri teraszán a vendégek klasz- szikus karácsonyi filmeket nézhet­nek a nagy szabadtéri képernyőn, miközben meleg puha pokrócok­ba bugyolálva, egy csésze forró csokoládét kortyolgatnak - írja az alltomresor.se nevű svéd turisztikai online újság. A második helyen a párizsi Hotel Plaza Athénée végzett, amely saját korcsolyapályával büszkél­kedhet. Az ideális karácsonyi helyszín persze a finn, sarkvidéki Kakslaut­tanen Arctic Resort, a végtelenül hosszú éjszakák azonban koránt­sem unalmasak — a szánkószafarik, a szaunázás és némi itóka segít Klasszikus karácsonyi filmélmény a szálloda tetőteraszán ellazulni a különös havas tájon. A Fairmont San Francisco Hotel több mint egy évszázada várja a kisebb-nagyobb vendégeket egy gigantikus mézeskalács házzal, amely a szálloda hallját díszíti. A legötletesebb a Mikulás-lakosz­tály, ahol Santa Claus társaságában nézünk meg tipikus karácsonyi filmeket, miközben forró italokat kóstolgatunk. A hóborította norvég erdők kö­zött található a mesés karácsonyi élményt nyújtó Herangtunet Boutique Hotel. Hangulatos parti a meleget árasztó kandalló előtt, V A hóborította norvég erdők között mesés karácsonyi élményt nyújt a Herangtunet Boutique Hotel jéghalászat és a kutyaszán sem hiányzik az élmények közül. A svájci Dolder Grand Hotel azzal (Képarchívum) próbálja elcsábítani a vendégeket, hogy személyre szabott, saját ka­rácsonyfát díszítenek számára. A német Althoff Hotel Fürstenhof után egy amszterdami következik, a L’Europe, amely felejtheteden karácsonyi menüjével tűnik ki. A Häringe-kastély Stockholm bel­városától félórányira van, az élmé­nyek közül kiemelkedik a karácso­nyi színház és a szánkózás. A 10. helyen a New York-i Plaza Hotel végzett, oly sok film forgatási helyszíne, amely mindig legenda volt - és karácsonykor sincs ez más­ként. (turizmus.com) Elkészült a hason landoló LÓT 767-es végső jelentése H at évvel a baleset után készült el a hasán landoló LÓT Boeing 767- es balesetének végső jelentése, amelyben egyebek közt a hidraulikai rendszer hibáját nevezték meg fő okozóként. Emlékezetes, a LÓT Boeing 767- 300-as, SPL-PC lajstromú gépe 2011. november 1-jén az L016- os, Newark-Varsó járatot telje­sítette, és a hidraulikai rendszer hibája miatt nem tudta kiengedni a íútóműveket, ezért behúzott fu­tókkal, hason landolt, majd csú­szott több száz métert a Chopin- repülőtér 33-as jelű futópályáján. A megközelítés során már világos­sá vált, hogy valószínűleg a hidra­ulika-rendszerben lehet a problé­ma, bár a fékszárnyakat a pilóták ki tudták engedni. A gép először a repülőtér közelében várakozott A LOT L016-0S járatát teljesítő pilóták úgy végezték el a hasraszállást, hogy a fedélzeten lévő 231 emberből senki sem vesztette életét (Fotó: airiines.net) 2750 láb, 830 méter magasságban, és a lengyel légierő F16-osainak se­gítségével állapították meg, hogy a futók behúzott állapotban vannak, melyeket az alternatív rendszerek­kel sem sikerült kiengedni. Ezt követően a pilóták úgy döntöttek, hogy a felesleges üzemanyag elfo­gyasztását követően hasra szállnak a Boeing 767-essel. Az Aviation-Safety.net beszámoló­ja szerint a végső jelentésben több okot is felsoroltak. Elsőként a hid­raulika-rendszerhez csadakozó, a jobb oldali főfútó egyik tömlőjének leválását jelölték meg. A hidraulika-rendszer meghibá­sodása következtében a főfutókat nem lehetett normál módon ki­engedni, egy biztosíték kiugrása miatt pedig a íútóműveket alter­natív módon nyitó rendszer sem működött. A jelenség kialakulásához az is hoz­zájárult, hogy a biztosítéktáblán nem védte semmi a biztosítékokat a véleden kikapcsolástól. A futómű­vek alternatív kinyitásáért felelős rendszer, C829 jelű biztosítékának elhelyezése megnehezítette, hogy a pilóták észrevegyék, hogy az kikap­csolt állapotban van. A LÓT mindezeken felül nem ren­delkezett megfelelő eljárásrenddel az ilyen esetekre, amelyek mentén az üzemirányító központ műszaki támogatást nyújtott volna a piló­táknak és segíthette volna a problé­ma felismerését és megoldását. Mindezek ellenére a LÓT LO16-os járatát teljesítő pilóták úgy végezték el a hasraszállást, hogy a fedélzeten lévő 231 emberből senki sem vesz­tette életét. A gépet azonban már nem lehetett megmenteni, a bal­esetben javíthatadanul károsodott, két évvel a balesetet követően szét­darabolták. (airportal)

Next

/
Thumbnails
Contents