Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-19 / 291. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2017. DECEMBER 19. LABDARÚGÁS 2017 11 edzésén esett össze, és nem élte túl a szívrohamot. Tioté a pályafutása csúcsaként 2010 és 2017 közön a Newcastle Unitedben szerepelt. A válogatottal szerepelt a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon, két éve pedig tagja volt az Afrika-ku- pát nyert együttesnek. Guardiolánál nincs jobb Szenzációs formában fútballozik a Manchester City labdarúgócsa­pata a 2017/18-as idényben, az együttes mindössze két tétmérkő­zésen nem tudott nyerni: augusz­tus 21-én, az Everton elleni 1-1-es döntetlen mellett december 6-án, a Sahtartól kapott 2-1-re a Bajno­kok Ligájában. A csapat edzőjéről, Pép Guardiolá- ról pedig csak szuperlatívuszok- ban lehet beszélni: a múlt szerdai, Swansea City elleni 4-0-s siker azt jelentette, hogy a Bundesliga és a La Liga után a Premier League- ben is egy általa irányított csapaté a veredenségi rekord, ami tovább folytatódott a Tottenham legyőzé­sével. Ezzel immáron zsinórban 16. meg­nyert meccsnél tart a City, ezzel megdöntötte az Arsenal 2002 feb­ruárja és augusztusa között felállí­tott 14 meccses csúcsát. Guardiola anno a Barcelonával a spanyol élvo­nalban 16, a Bayern Münchennel a Bundesligában 19 meccsen át nyert folyamatosan, ez nem lehet a vélet­len műve. Barcelona-PSG: az év párharca A Bajnokok Ligája 2016/17-es éva­dában akadt néhány kiemelkedő mérkőzés, a legváradanabb, legtöbb vitát kiváltó eredményt azonban egyértelműen a Paris Saint-Ger- main és a Barcelona nyolcaddöntős csatája hozta. Úgy tűnt, a párharc már az első mérkőzésen eldőlt, a csoportkört ve- redenül abszolváló franciák ugyan­is hazai közönség előtt a kétgólos Angel Dí Maria vezérletével 4-0-ra kiütötték a spanyolokat. A három héttel később rendezett visszavá­gón teljesen reménytelennek tűnt a Barca helyzete, az 50. percben azon­ban Lionel Messi tizenegyesével már 3-0-ra vezettek a katalánok. A 62. percben aztán Edinson Ca- vani szépített, és miután még a 88. percben is 3—1 állt a hazaiak neve mellett, a szurkolók el is indultak haza. Rosszul tették: Neymar a 88. és a 91. percben szabadrúgásból, majd büntetőből betalált, a végső döfést azonban Sergi Roberto adta meg, aki a 95. percben beállította a 6-1-es végeredményt. A Barca így 6-5-ös összesítéssel továbbjutott, a sajtó pedig közben arról írt, ehhez a csodához komoly bírói segítség kel­lett. Akadt olyan madridi újságíró, aki petíciót indított az újrajátszásért - persze eredménytelenül - , mert számításai szerint Deniz Aytekin játékvezető tizenhárom vitatható ítéletet hozott a mérkőzésen. Hogy mennyit ért ez a siker? Dönt­se el mindenki saját maga: a Barce­lona a következő körben sima 3-0- val pottyant ki a Juventus ellen. Neymar, a legdrágább Ha már Neymar szóba került, az ő személye is megosztotta a köz­véleményt: a brazilok világklasz- szisa ugyanis úgy döntött, négy év után elhagyja a Barcelonát, és a PSG-hez igazol. A francia csapat augusztus elején jelentette be hi­vatalosan, hogy ötéves szerződést kötött Neymarral, akit 222 millió euróért vásároltak ki élő szerződé­séből a saját jogi képviselői. A 2017-es évben Zinedine Zidane (balra) és Pép Guardiola emelkedett ki az edzők közül Gianluigi Buffon: egy legendával kevesebb lesz ott a vb-n »Pép Guardiola, az úthenger Leghosszabb győzelmi sorozat rekordja a La Ligában: Pép Guardiola és a Barcelona (16) Leghosszabb győzelmi sorozat rekordja a Bundesligában: Pép Guardiola és a Bayern München (19) Leghosszabb győzelmi sorozat rekordja a Premier League-ben: Pép Guardiola és a ManCity (16, folyamatban) majd a döntőben ismét Chilével ta­lálkozva 1-0-ra nyert. Nikolicsot a Bayembe! Igazságtalanok lennénk, ha össze­állításunkból kihagynánk a legjobb (formában lévő) magyar csatárt, Nikolics Nemanját, aki sorozatban negyedszer (összesen ötödik alka­lommal) lett gólkirály: 2014-ben és 2015-ben a Videoton, 2016-ban a lengyel Ixgia, 2017-ben pedig az amerikai Chicago Fire csapatában volt a legeredményesebb. A zentai születésű csatárnak a vá­logatottnál nem sikerült a nagy áttörés, igaz, a korábbi szövetségi kapitány, Bernd Storck úgy nyi­latkozott, nem tudja megtalálni a helyét a csapatban. Nikolics erre köszönte, de inkább a klubcsapa­tát választotta, majd amikor Szélesi Zoltán hívására visszatért, két meccsen két gólt szerzett. Az átigazolásokkal foglalkozó Transfbrmarkt.de szerint már nem Dzsudzsák Balázs a legértékesebb magyar futballista, és Nikolics olyan szintre jutott, hogy menedzsere Vladan Filipovics szerint akár ko­moly topligás csapatban is szere­pelhetne. „Lehet, hogy mindenki röhögni fog, de én tudom, hogy a Bayern egy olyan csatárt keres, aki Lewandowski mögött — a cseréje­ként - játszhatna Münchenben. Ha ott lenne Nikolics, lehet, hogy nem játszana rendszeresen, de ha csak Lewandowski sérülése esetén kapna lehetőséget, akkor is biztosan meg­állná a helyét” - mondta Filipovics. Benevento-balszerencse A topligákban még sohasem for­dult elő, hogy egy csapat hosszú­hosszú fordulókon át győzelem, sőt, pont nélkül álljon. A Serie A újonca, a Benevento 14 mérkőzést húzott le pont nélkül, majd jött a december 3-i, Milan elleni mérkő­zés, amelyen a 95. percig 2-1-es vesztésre állt. Akkor egy bal oldali szabadrúgásra az előrerohanó ka­pus, Alberto Brignoli érkezett a legjobban, és 11 méterről szép gólt fejelt. Ezzel legalább az első pont­ját megszerezte csapata, azonban a győzelemre továbbra is várnia kell. Pincési László Az év mérkőzésén a Barcelona Sergi Roberto góljával ütötte ki a BL-ből a PSG-t A sajtó azóta még több figyelmet szentel neki, írtak már arról, hogy összekülönbözött csapattársaival és Unai Emery edzővel is, a legfrissebb pletykák szerint pedig nem is érzi jól magát a francia fővárosban, és A Bayemben Nikolics lehet, hogy nem játszana rendszeresen, de amikor lehetőséget kapna, biztosan megállná a helyét. (Vladan Filipovics menedzser) visszatérne inkább Spanyolország­ba. De nem korábbi klubjához, az FC Barcelonához, hanem a Real Madridhoz. Az biztos, hogy a mad­ridiak elnöke, Florentino Pérez úgy nyilatkozott, hogy a játékosnak a Real színeiben több esélye lenne az Aranylabda elnyerésére. Monaco: fent és lent Az előző szezon egyik legnagyobb meglepetését az AS Monaco szerep­lése jelentette, a csapat nyolc pont­tal megelőzte a PSG-t, és 17 év után ismét aranyérmet nyert. Ráadásul a Bajnokok Ligájában is szédülete­sen játszott, a nyolcaddöntőben a Manchester City, a negyeddöntő­ben a Borussia Dortmund ellen is hat-hat gólt szerzett, végül a négy között a Juventus tudta megállítani. A csapatot, ahogy kell, szét is kapták a nyáron, többek között Bernardo Silva, Benjamin Mendy (mindkettő Manchester City), Tiemoue Bakayoko (Chelsea) és Kylian Mbappé (PSG) is távozott, így aztán az új szezonra újra össze kellett rakni a csapatot, amely a BL csoportköréből győzelem nélkül, 6-16-os gólkülönbséggel kizúgott, és a bajnokságban is jócskán lema­radva követi a PSG-t Zokogó Buffon Az év egyik szívszorító interjúját a 39 éves olasz kapus, Gianluigi Buffon adta, aki a svédek ellen el­bukott világbajnoki pótselejtezőt követően zokogva jelentette be vá­logatottbeli visszavonulását. „Sajná­lom, de nem magam, hanem a csa­pat miatt. Nem értük el a célunkat, ezért vagyok csalódott, nem pedig a befejezés miatt” - nyilatkozta a 175-szörös válogatott Buffon azt követően, hogy Olaszország csapata hatvan év után nem jutott ki a lab­darúgó-világbajnokságra. Nagy csalódás a holland szurko­lók számára, hogy a tavalyi Eb után a jövő évi vb is csupán álom maradt, de Kamerun, Ghána, Elefántcsontpart, a legutóbbi két Copát megnyerő Chile, illetve az idei Arany-kupán első helyen zárt Egyesült Államok sem lesz ott Oroszországban. Lemaradt a vébéről a magyar csa­pat is, amely egy kínos csúcsot is magáénak mondhat: egy naptári éven belül kikapott Andorrától és Luxemburgtól is. Német erőfölény Nem elég, hogy Németország a vi­lágbajnoki selejtezőket hibádanul, minden idők legjobb eredményével (tíz győzelem, 43—4-es gólkülönb­ség) vette, még a Konföderációs Kupát is megnyerte, nem is akár­milyen csapattal. Joachim Löw szövetségi kapitány úgy döntött, a felkészülés egyik állomásaként használja fel a FIFA- tornát, és olyan játékosokat válo­gatott be, akiknek nem biztos a helyük a keretben, azaz tombol bennük a bizonyítási vágy. A 23 fős keretben Julian Draxler a 30 válo­gatottságával a legrutinosabbnak számított, nem véledenül kapta ő a csapatkapitányi karszalagot. Mindössze kilencen rendelkeztek legalább tíz mérkőzéssel a nem­zeti csapatban, és csupán heten akadtak, akik már szereztek gólt válogatottmezben. Ezek után a csapat veredenül győzött, a cso­portban csupán Chilével ikszelt, az elődöntőben Mexikót 4-1 -re verte,

Next

/
Thumbnails
Contents