Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-16 / 289. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. DECEMBER 16. 17 TÁRCA A SZALONBAN Tóth László Széljegyzetek elszelelt napokhoz Valamit a fordításról... M indig izgalmas vállalkozás egy verset lefordítani nyelvünkre. Ezt itt most nem részletezem, héttengernyi - szak- és vallomásos - irodalma van ennek, s itt-ott belőlem is kiszakadt már egy-egy mondat (replika) minderről. De talán ennél is izgalmasabb, ha olyan fordítással találkozunk, amit már mi is lefordítottunk, s összevetjük a kettőt. Ilyenkor még arra is rádöbbenhetünk - s az egészben talán ez a legborzasztóbb, ez a szembesülés -, hogy munka közben a figyelmünk esetleg kihagyott egy pillanatra, s elsildottunk valami fölött, ami fölött műfordító társunk nem. így rég(ebb)i újságokat nézegetve- lapozgatva ma is kezembe került egy olyan szlovák vers, melyet valakivel - körülbelül ugyanabban az időben - mindketten lefordítottunk magyarra, s mindkettőnk munkája meg is jelent: az övé egy folyóiratban, az enyém versfordításkötetemben. Persze, azonnal előkerestem az én változatomat is, és párhuzamosan kezdtem olvasni a kettőt, fordításainkat sorról sorra összevetve az eredetivel. Különösebb tanulságokat persze nem érdemes levonni az ilyen szoros egybevetésekből, játéknak viszont kétségtelenül jók az efféle kísérletek is. Mert természetesen mindkettőnk fordításában akadtak sorok, amelyek betűről betűre megegyeztek egymással, s voltak, amelyek ha jelentésükben nem is, szóhasználatukban, árnyalataikkal eltértek egymástól; s olyan is volt, amikor az ő megoldását éreztem szerencsésebbnek, s volt, amikor az enyémet (bár a szlovák költő versének jelentése, hangulata stb. w ...akadtak sorok amelyek betűről betűre megegyeztek egymással, s voltak, amelyek ha jelentésükben nem is, szóhasználatukban, árnyalataikkal eltértek egymástól... ahogy én fordítottam. A pillanatnyi rövidzárlat tehát - ezúttal? - mégse nálam következett be. Megesik az ilyen, s bekövetkezhetett volna akár nálam is... különben is ez ostoba szótévesztések kiszűrésére volnának hivatottak a kontrollszerkesztők, akiknek közreműködésétől a könyvkiadók legtöbbje még a mai ínséges viszonyok között sem tekint el, a folyóirat-szerkesztőségekben viszont elképzelhetetlen (kivitelezheteden) az alkalmazásuk. Feltédeniil megjegyzendő azonban, hogy az eredetínek megfelelő mindkettőnk fordításában többé- kevésbé megmaradt, már ameny- nyire egy fordításban az eredeti szándék megmaradhat). Miként ez természetes is, s nincs benne semmi rendkívüli. Végül is ő is, én is ugyanabban a Kosztolányi emlegette gúzsba kötve táncoltunk, mely az egyikünknek itt engedett, a másikunknak ott, de azért kötelékünk kötelék maradt mindenképp. Az egyik sornál azonban, a vers vége felé már, valósággal összerezzentem. A vers lírai hősét ugyanis az egyikünk az első utcán jobbra (vpravo’) indította el, a másikunk - én - balra (Vľavo’)! Na itt viszont az egyikünk bakot lőtt! Nosza, lássuk, merre küldte el versbéli énjét a szerző: „Vydaj sa prvou ulicou / vľavo...” - tehát mégiscsak balra, szóhasználattól az én fordításom nem lett jobb, s a kérdéses szótévesztéstől műfordító kartársam munkája sem lett rosszabb. Pontosabban nem ettől lett jobb vagy rosszabb az egyikünké vagy a másikunké, ha egyáltalán az lett valamelyikünké is. De a kelleténél már így is több szót vesztegettem erre... holott, lehet, talán szót sem érdemelt volna az egész história... Francis Bacon: George Dyer portréja tükörben, 1968 Mit olvas? Grendel Ágota az Új Szó szerkesztője Amikor Örkény István egyik kedvenc íróm lett, nem ismertem munkássága egy részét. Az egypercesekbe szerettem bele. Mert egyébként is a novella volt a kedvenc műfajom, abba aztán nem lehet semmi fölöslegeset beleírni, mint mondjuk egy regénybe, a novella nem tűri, hogy a szerző - az író - elkalandozzon, ellenben azt tűri, hogy az olvasó képzelete szárnyakat kapjon, és huss, beleképzelje magát például Örkény novelláiba. Vegyük csak a Hogylétemről címűt:-Jó napot.-Jó napot.- Hogy van?- Köszönöm, jól.- És az egészsége hogy szolgál?- Nincs okom panaszra.- De minek húzza azt a kötelet maga után?- Kötelet? - kérdeztem hátrapillantva. - Azok a beleim. És így tovább, és így tovább, föl leheme sorolni az összesét, például az 1949 című összesen háromsoros, de komplex korrajz. A Hír szintén, más(kor). Persze, a Tóték, a Macskajáték és a többiek is élvezetes olvasmányai a magyar irodalomnak. No de volt idő, amikor másról, másként kellett írnia, ha nem az íróasztal fiókjába akarta zárni a regényét, hanem folyamatosan jelen akart lenni az iroeialomban. így született meg és adatott ki 1951- ben a Házastársak (Szépirodalmi Könyvkiadó). A szocialista realizmus ékes példája. „Aztán ránézett Pirosra, gyengéden figyelte varrogató kezét, ügyedenül megsimogatta a haját. Az, hogy ilyen lomposan, pucc nélkül ült itt, különösen meghatotta Fajt Zsigót... Odalépett az éjjeliszekrényhez és kivett a fiókból egy könyvet, Barát és Kundler Erősáramú kapcsolásait.” És ez így megy 415 oldalon át. Közben persze nem bír magával, ki-kikacsint, hogy érezzük, tudjuk, ez nem ő. Ez a kényszer. Amit valószínűleg nem érzékelhetett B. F.-né kartársnő, aki a 30. sz. üzem versenyében elért eredményéért érdemelte ki ezt a regényt 1951. november 21-én, amit később utódai egy antikváriumban értékesítettek. FEUEGYZESEK ÚTKÖZBEN A másik Betlémska kapie iikov. Amikor leendő • W prágai lakhelyem kör- M nyékét böngésztem a M Google Mapsen, előM «# szőr fel sem tűnt a dolog. Talán csak éppen a költözés előtti napon. Betlémska kapie. A szomszéd utcában. Pontosabban a szembeni homlokzat mögött, a házsoroktól körülzárt udvaron. Rá se kattintottam, tudtam, ez baromság, valami hülye turista tévedésből vagy nemtörődömségből épp Žižkov közepére taggelte be a bedehemi kápolnát, amelyről még az is tudja, aki csak az útikönyvekben találkozott vele, hogy az Óváros szívében van. A költözés után el is feledkeztem az egészről, s az elkövetkezendő google-mapsezések során már fel sem tűnt. Aztán néhány hónappal később, jóval azután, hogy láttam az igazit, elém került: létezik egy másik Betlémska kapie is, s a kettőnek, mint később kiderült, szinte semmi köze egymáshoz. A költözés előtti napon nyertem bebocsájtást oda. Akkor jártam ott harmadszor. Kevesen tudják, hogy a másik egyáltalán létezik, sőt, az óvárositól régibb. A kettő megépítése mögött két ellentétes motiváció munkált, melyet halálra szült idea táplált. Míg az Óvárosban a múltat a jövő technikájával teremtették újjá, addig Žižkovon az új teremtése a múlt eszközeivel történt. Ne tévesszen meg senkit az álgótika az egyik, a kubizmus a másik oldalon. Ami réginek tűnik, az új, pontosabban: a régi forma imitációja új elvek mentén. Ami pedig újnak tűnik, az régi, mint az új forma imitációja régi elvek mentén. A Žižkovi Bedémska kaplenak nincs (legalábbis közveden) köze a huszitizmushoz, mondja a vezetőm, pontosabban nem a huszita egyház birtokolja, amelyet az első Republika ideológiájától áthatva alapítottak annak születésekor újra — s nem újjá. Ne tévesszen meg senkit a homlokzaton a felirat: „K 500 LÉTÉ PAMÁTCE / MUČEDNICKÉ SMRTI / MISTRA JANA HUSI” a két mellszobor között - egyikük biztosan Húsz, a másik talán Co- menius. A homlokzaton könyvön nyugvó aranykehely szobra. Ugyanez látható odabenn a presbitérium felett. A kališník hagyományhoz a reformált egyházak is kötődnek (hlási se k tradict). Az evangélikus egyház, amely a kápolna tulajdonosa, egyszerre régebbi és fiatalabb a (neo)huszitizmus- nál - mivel Mária Terézia türelmi rendelete óta működhet hivatalos, elismert egyházként. (Egyébként Zižkovot áthatja a huszitizmusra való emlékezés, nemcsak Žižka csatája miatt, amely toponímaként fennmaradt, de a későbbi humán megtelepedés majd urbanizáció során létesült utcák, terek nevei tekintetében is.) Mikor Žižkovon gyarapodni kezdett az evangélikus közösség, az egyház megvásárolta a frekventált Prokopova egyik sorházát, és a belső udvaron 1914-ben imaházat emeltetett a fel évezredes Húsz évfordulóra. A torony később épült, anélkül az épület inkább zsinagógára emlékeztetett. A 70-es években, amikor az efiársak (soudruzi) Žižkov lerombolását és szocialista mintalakónegyedként (moderní sídlišté podie socialistického vzoru) való újjáépítését tervezték (az ún. asanace Ziikovd), a kápolna számára sem szabtak jövőt. František Potméšil, az akkori lelkész elérte, hogy a kápolnát műemlékké nyilvánítsák (1975), és sorsa elől megmeneküljön - Hússzal ellentétben ez a menlevél használt. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
