Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-16 / 289. szám, szombat
ÍTT HÍRESSÉGEK PRESSZÓ ■ 2017. DECEMBER 16. www.ujszo.com Királyi karácsonyi gála T izenhárom év után ma ismét fellép Prágában Sarah Brightman, a világ egyik legsikeresebb szopránénekesnője. A Royal Christmas Gála európai turnéjának keretében december 20-án, Budapesten ad koncertet. Az 56 éves Sarah Brightman a világ egyik legjobb énekegyüttesének tarott Gregoriánnál és számos világhírű vendégművésszel együtt hagyományos karácsonyi dalokat ad elő zenekari kísérettel. Brightman vendégei közé tartozik Mario Fragoulis görög tenorista, akivel már többször fellépett. A könnyűzene számára Sir Cameron Macintosh producer fedezte fel Mariót, aki azóta már több sikeres musicalben szerepelt. A karácsonyi gálakoncertnek további két kiemelkedő vendége Fernando Varela amerikai tenorista, aki az idei első albumával többek között Barbra Streisandt és Lionel Richie-t is elbűvölte. Egy további vendég a fiatal kontratenor, Narcis, aki hét évvel ezelőtt egy romániai tehetségverseny győztese lett. Immár négy éve pedig sikeresen együttműködik a már említett Gregorián együttessel, (ké) Sarah Brightman karrierje során 32 millió albumot adott el, amelyekből több mint 180 arany- és platinalemez lett (Fotó: képarchívum) Átadták az Arany Medál-díjakat 2008 óta minden évben szavazhat a közönség az Arany Medál-díj nevű kulturális közönségdíjra, szerdán hat kategóriában adták át az elismeréseket az idei díjazottaknak a budapesti Bethlen Téri Színházban. tjl r M elismerést Mé- /% M szaros Márton JL i m m J kulturális újságíró álmodta meg, s bármelyik alkotó megkaphatja, aki az adott esztendőben művészi produktumot áhított elő. Ez a megkötés pusztán az életműdíjra nem érvényes. A 201-7-es év Arany Medál-díjai közül az év írójának járó elismerést Nádas Péternek szavazták meg. A Kossuth-díjas író mintegy 240 kilométerre lakik Budapesttől, ezért a díjat helyette kiadója, a Jelenkor vezetője, Sárközy Bence könyves szakember vette át Németh Gábortól, a kategória tavalyi kitüntetettjétől. A szerző legutóbbi kötete, a Világló részletek című gigászi terjedelmű, tartalomban is nagy ívű memoár az áprilisban tartott Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, könyvbemutatóját a Katona József Színházban, mintBalról Schneider Zoltán, Enyedi Ildikó, Piros Ildikó, Huszárik Kata, ifjabb Vidnyánszky Attila (Fotó: Deák Szabolcs) egy 300 befogadónak tartották. Az életműdíjas Piros Ildikó szín- művésznő december 23-án esedékes 70. születésnapjára kapta a közönség elismerését. A díjazott elérzékenyiilve vette át a madáralakot mintázó trófeát Szirtes Tamástól, a Madách Színház igazgatójától. Az ünnepségen elhangzott: a Kossuth-díjas színésznő igéző szépségként kezdte karrierjét, azóta, vagyis 19 éves kora óta játszik színházban és az utóbbi időben filmben már egyre kevésbé. Az év színésznőjének elismerésével Huszárik Kata, a Maladype Színház művésze térhetett haza. A magyar film korán elhunyt korszakos rendezőjének lánya jelenleg mintegy féltucatnyi előadásban játszik a kis társulatban. Az év színészének Schneider Zoltánt, a Radnóti Színház tagját választották. A művész 16 éve tagja a teátrumnak, karakteralakításai emlékezetesek. Idén négy sikeres magyar mozifilmben is játszott, a Testről és lélekről, a Kincsem, a Budapest Noir és A Viszkis után a Korhatáros szerelem című televíziós produkcióval bővül a filmszínészi repertoárja. Ha már filmek, az év filmrendezőjének kitüntetésével Enyedi Ildikó térhetett haza. A december elején Príma Primissima-díjjal is elismert művész új filmje, a Testről és lélekről az idei év magyar filmsikere: művészfilm létére kilencvennél több országban vásárolták meg a forgalmazási jogait, tucatnyi nemzetközi díjat söpört be. (ú) Piros Ildikó színésznő december 23-án esedékes 70. születésnapjára kapta a közönség elismerését. w Mindennap karácsony Húsgolyó kelbimbóval, brokkolival rácsonyozást, de azt mondja, ez nehezére esne, mert túlságosan szereti ezt az ünnepet. „Soha nem tudnék ráunni a karácsonyra” - mondta. Mániája amúgy nem karácsonykor, hanem nyáron kezdődött, 1993 júliusában. Szomorú volt, és úgy gondolta, felvidítja magát, ha előrehozott karácsonyt tart. Fel is vidult. Aztán úgy vélte, jó lenne, ha másnap is jó lenne a kedve. Ez újabb karácsonyozáshoz vezetett... és így tovább. Ami ajándékait illeti, ő veszi és csomagolja be magának, és persze ő is bontja ki. Az eddigi legszebb egy Mercedes volt - annak örült a legjobban. Mr. Christmasnek akadtak már követői, de egyikük sem bírta tartósan, és Park büszke arra, hogy ő az egyetlen konstans karácsonyozó a világon. De „beszéljenek” tovább a mellékelt fotók, amelyeket Mr. Park örömmel bocsátott az Új Szó rendelkezésére. (MTI, ug) E gész évben karácsonyt tart a brit Andy Park, így aztán teljesen mindennapi esemény az életében. Az 54 éves férfi rajong a karácsonyért, ezért tartja meg mindennap - már 1993-tól. Azóta több ezer pulykát evett meg, ugyanennyi üveg pezsgőt és sherryt ivott, vagy 100 ezer gyümölcsös muífint falt be, és egy egész vagyont költött dekorációra. A délnyugat-angliai Melksham- ban élő, elvált férfi állítólag minden reggel - a kellő karácsonyi hangulat elérése érdekében - megeszik pár muífint és egy pulykás szendvicset. Fél tizenkettőkor félbehagyja munkáját, hogy hozzálásson az ünnepi pulyka meg- sütéséhez. Pontban három órakor, kezében egy pohár sherryvel, videofelvételről megnézi Erzsébet királynőnek a Brit Nemzetközösséghez intézett ünnepi köszöntőjét. Az ünnepi vacsorára megeszi a pulykából készített húsgolyókat kelbimbóval, sült krumplival és borsópürével, mellé pedig sherryt, bort és pezsgőt iszik. Az ajándékok elhelyezésének is megvan a maga ideje: pontosan este 8 órakor kerülnek a feldíszített fa alá. Ha karácsonyi programja engedi, interjúzik, szinte minden napra jut egy rádió- vagy tévéfellépés, showVideofelvetelról megnézi Erzsébet királynő ünnepi köszöntőjét. ► Mr. Park rajong a karácsonyért és a kutyusért (Fotók: Mr. Christmas/Facebook) műsor, máskor, mint Facebook- oldalán áll, énekel, szórakoztat és zenél. Igazi sztár lett, híre eljutott egészen Amerikába; egy furfangos amerikai tévéstáb nyáron lepte meg Mr. Parkot, hogy megMeglepi magát nézzék nem csal-e, és tényleg ünnepel a nagy melegben is. Már többször gondolt arra, hogy abbahagyja a ka-