Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-12 / 285. szám, kedd
www.ujszo.com | 2017. december 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A hinta száll SÁNTA SZILÁRD alábbi történetet készen kaptam az egyik barátomtól. Valóságalapja van: így történt. Részemről a hozzáadott érték minimális, közreadom hát, hogy volt. Nem azért kezdem ezzel, mert az írásnak szüksége lenne mankóra, a realitás talaján a gyökerek megerősítésre, hanem hogy jelezzem, itt tartunk. Főhősünk fajának átlagos példánya. A freskókon mosolygó, angyalarcú gyermek és a körmét és fogát növesztő furfangos kisgyermek közti skálán valahol középen legó- zik. Kedvenc tartózkodási helye egy kelet-közép-európai főváros játszótere. Nem a legjobb kerületben, nem is a legrosszabban található, viszonylag új játszótér. A bejáratnál apró tábla, kék alapon sárga csillagok. Eksztatikus, katartikus élmény, spontánul feltörő szavak Az embergyerek minden héten eljön ide, szép időben gyakrabban, esős és szeles napokon ritkábban. Előfordul, hogy a nagyszülőkkel, vagy apával, vagy anyával. A szülők nagyon ritkán jönnek együtt, többnyire azt mondják, valakinek dolgozni is kell. Kutyával tilos a belépés: vagy a gyerek, vagy a kutya. Egy kis sziget ez a hely: forgalomtól elzárt, zöld lombsátor övezte gye- rekzsibongás. Az ökojátszótér elrendezése mintaszerű, természet- és gyerekbarát anyagok felhasználásával épült má- szókák, hinták, csúszdák és homokozó. Itt tombolnak a lakásukat elhagyó gyerekek, aggódó szavak, tekintetek kíséretében csúsznak, másznak. Próbálgatják saját határaikat. Vigyázz, mert kitöröd a nyakad, s akkor dühös leszek! - mondja időnként nem túl meggyőzően egy nagyi. A kivitelezők itt nem spóroltak, a mulcsozás szemet gyönyörködtető, a süppedős, puha fakéregapríték a legszigorúbb szülői elvárásoknak is megfelel. Régen láttak gyomot errefelé. A kerti csap nem csöpög, a szemetes kosarak is épek, rendszeresen ürítik őket. Lekerekített élek, gyalult, sima felületek. Rend és tisztaság van. Nem véletlenül szeret itt hancú- rozni csemeténk. A játszótéri elemek és kiegészítők a legújabb szabványoknak is megfelelnek. Mindig ugyanabban a sorrendben történik a meghódítás: mászóka, csúszda, végül a hinta. A homokozó már uncsi. Ha mozgásérzékelőn figyelnénk, a hőtérkép megmutatná, ugyanazt a pályát járja be minden alkalommal a kicsi pulya. Ha valamelyikre várni kell, mert sokan vannak, hát megvárja, szisztémával dolgozik. Legutóbb a hintára kellett várni, de megérte. Újabban a laphintán már egyedül is boldogul, csupán a kezdőlökést kell megadni és lábbal löki magát előre-hátra. Egyre magasabbra lendült, erősen kapaszkodott. Arca kipirult, a tincsei elszabadultak. Érezte arcán a szelet, a csúcsponton csak az eget látta maga fölött. Eksztatikus, katartikus élmény volt, s akkor üvölteni kezdett, spontánul törtek fel a szavak: Állítsuk meg Brüsszelt! Jó reggelt! ......-± Wa ZtZ pr~T7ZÍT / \\ ____'—] (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ficoés egészségügyi válságmenedzsere GÁLZSOLT A kormányfő, aki egy évtizede a Zajac-féle törvényes és szimbolikus, 66 centes (20 koronás) egészségügyi díj ellen hadakozott, most a saját kormánya és parlamenti többsége által megszavazott, korántsem szimbolikus és alighanem törvényellenes 30 eurós díjat akarja visszavonni. A fagyi rendszeresen visszanyal... Az eset egyben jól szimbolizálja, hogy a populizmus bajnokai képtelenek mit kezdeni a szlovák egészségügy problémáival. Mióta Fico első kormánya legnépszerűbb intézkedéseként nullára vitte le a gyűlölt díjak közül a legfontosabbakat, a probléma rendszeresen visszatér. A kórházak, rendelők kiapadhatatlan kreativitással eszeltek ki újabb és újabb díjakat, a minisztériumok pedig szélmalomharcot folytatnak ezzel. Hadakozzanak ellenük bárhogy is, különböző jogcímeken most az ilyen díjakból több folyik be, mint Zajac idején! Ennek a megkoronázása volt Fico egészségügyi válságmenedzserének az a terve, hogy a külön rendelési órákra érkező páciensek maximum 50, illetve (később már „csak”) 30 eurót fizessenek a kivizsgálásért. Fico ezt ösztönösen lesöpörte az asztalról, de a probléma ettől nem oldódik meg, az egészségügy nem ingyenes, és igenis szükség van a díjbevételekre (is). Csak jó lenne ezeket transzparens módon, törvényesen és megfizethető szinten bevezetni, vagyis Zajac-módra. Meg jó lett volna meghagyni a fizetéses időpontra való berendeléses kivizsgálás lehetőségét, amit a második Fico-kormány törölt el... Mert a mostani terv nem ezt vezette volna be újra, hanem az ellátás egy részét fizettette volna ki a pácienssel, ami alighanem törvényellenes (ahogy Rudolf Zajac exmi- niszter figyelmeztetett rá). Már csak azért is jól jönnek/jönnének a pluszforrások, mert a kormány suttyomban közpénzt akar kivonni a rendszerből: bár nem veri nagy dobra, de az állam a saját biztosítottjai (vagyis a társadalom többsége) után fizetettjárulékot 4,4-ről 3,7 százalékra vinné le... Eközben a foglalkoztatottak terhei nőnének, mert eltörölnék az alacsony keresetűeknél a munkaadói járulékkedvezményt, illetve a magas keresetűeknél a járulékplafont. Meg persze kellettek volna az újabban elmeszelésre szánt díjak is. Közben a tavalyi év végén az állami kórházak lejárt adóssága 527 millió euró volt, pedig 2011 -ben már harmadszor (és nyilván utolj ára) adósságmentesítették őket, ezért logikus, hogy most vátják a soron következő, maximum 585 milliósra ígért negyedik (és nyilván utolsó) állami adósságrendezést. Tragikomikus az egész, de a valóságban évente körülbelül 100 millióval nő a lejárt adósságok mértéke az állami egészségügyben - ez az elmúlt évek kőkemény tanulsága. És ott van az állami Általános Egészségbiztosító is, amely a „piac” háromötödét ellenőrzi, és a tavalyi évet „csak” 112,3 milliós veszteséggel zárta. Ez valóságos felüdülés volt az eredetileg várt mínusz után. Kíváncsian váijuk az idei adatokat... A Smer jelöltjei nyolc évig irányították az egészségügyet és válságba vitték azt. Ezután kinevezték Drucker miniszter urat válságmenedzsernek. Tény és való, hogy ő és csapata messze a legfelkészültebb és a leghatékonyabban igyekszik kimászni a válságból. Pedig Drucker a postától jött - ennyit arról, hogy az egészségügyet orvosoknak kell irányítani... Csakhogy Drucker folyton smeres ideológiai falakba ütközik: nem lehet magánosítani, nem lehet hivatalosan illetéket bevezetni, ki kell szolgálni a pártközeli érdekcsoportokat, de azért tegyétek rendbe az egészségügyet, mutassátok meg, milyen jó menedzserek vagytok. Ez így lehetetlen feladat, csak részsikereket lehet elérni, illetve látszatintézkedéseket hozni. A kérdés az, meddig lesz ez vállalható Druckemek és csapatának, hányszor nyeli még le, hogy Fico nyilvánosan feltöröli vele a padlót. A robotok már köztünk vannak FELEDY BOTOND A mikor a Mesterséges Intelligenciáról (AI) vagy robotokról beszélünk, még mindig sokan hajlamosak felsóhajtani és azt gondolni, hogy ez majd az unokáik problémája lesz. Pedig az informatikusok és mérnökök ezt már régen elhozták közénk, és éppen az a nagy eredmény, hogy nem úgy beszélünk ezekről a dolgokról, mint „robotokról” vagy sci-fi-lényekről, hanem a hétköznapjaink legnormáli- sabb alkotórészeiről. Alighanem a gyakrabban internetező olvasók nagy része már eseteit robottal a bankjánál vagy más online szolgáltatónál. Ma már teljesen természetes, hogy egy csetro- bottal kezdi a cég a válaszadást, merthogy a kérdések jelentős része hasonló, és ha nincs egyedi eset, azt a robot is kiválóan meg tudja válaszolni. A különbség pedig ritkán tűnik fel. Sőt... A híres Turing-teszt éppen azt célozta, hogy mikor tudja egy mesterséges intelligencia elhitetni egy emberrel, hogy ő nem robot. Tehát a tesztalanyokat cseteltették hol emberrel, hol géppel, és a végén meg kellett mondani, hogy szerintük mikor kivel kommunikáltak. 2015- ben az Eugene Goostman névre keresztelt robot először tudta „megnyerni” ezt a versenyt, a tesztalanyok több mint felével elhitette, hogy ember. A legtöbb nagy IT-cég már rég teszteli a mesterséges intelligenciákat a közösségi médiában. A Twittertől a Microsoftig próbáltak már tanuló AI-kat szolgálatba állítani, a gond inkább az, hogy tőlünk, emberektől tanulnak, és egyelőre azt még nehéz meghatározni, hogyan határolódjanak el a szélsőségektől, hogyan vegyék figyelembe a társadalmi érzékenységet. A Twitter-robot két hét alatt náci lett, holott nyilván nem minden felhasználó ezt az utat járja be. A kép- és arcfelismerő rendszereknél is kellett hozzá idő, hogy a különböző bőrszínekből már nem adódnak félreértések. Messzire vezet, de az adózástól az alapjogokig újra kell gondolnunk a társadalmi rendszereinket. A robotok után is kell majd adót fizetni úgy, mint a munkavállalók után? Milyen szintű komplexitástól számítunk „robotnak” valamit? Hiszen már a kávéfőző vagy egy új porszívó is annak minősülhet... Adójogi szempontból vajon csak a gyár helyi termelését fogják figyelembe venni, nem pedig az előállítókat, legyenek azok emberek vagy Al-k? Főleg a kelet-európai ipari zónákban ez még rengeteg fejtörést fog okozni. A digitális etika az önvezető autóktól a kibertestrészekig mindenütt fel fog bukkanni. Vajon beprogramozható-e egy mesterséges robotkar arra, hogy soha semmilyen körülmények között ne üssön meg senkit? Hogyan fogja a kisebbségi problémákat érzékenyen kezelni egy keresőszoftver, amely nyilván nagyobb mennyiségű ellenséges tartalmat találhat egy többségi nemzet nyelvén, mint a kisebbségén? Ha egyszer létrejönnek a célpontot önállóan választó drónok, meddig engedhetjük ezt a technológiát terjeszkedni? Tarta- lomgyártó robotok ellen tudnak-e a közösségi médiafelületek hatékonyan védekezni, lehet-e egyes platformokat kizárólag emberi azonosítás feltételével használni? Ezek a kérdések nem a holnap, hanem a ma dilemmái. Mert ha nem adunk idejekorán válaszokat erkölcsi alapon ezekre a felvetésekre, akkor néhány programozó kénytelen lesz ezeket magától meghatározni, ami a sztenderdek hiányát eredményezheti és azt, hogy a társadalom nem tudja kontrollálni a saját IT-kömyezetét. Emberi gondolkodásra fel!
