Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-11 / 284. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2017. december 11. PANORAMA Tíz szövetségi állam 700 tűzoltót küldött az egyesült államokbeli Kalifornia déli részébe az erdőtűz megfékezésére. Ugyanakkor visszavonták azt a korábbi rendelkezést, amelynek értelmében Santa Barbara megye egyes, a tűz által veszélyeztetett részein a lakosság evakuálására készültek. Ettől függetlenül az embereket arra figyelmeztették, hogy nincs kizárva a lángok újraéledése. A hatóságok arról is beszámoltak, hogy Kaliforniában a hat legnagyobb tűzfészekben mintegy ezer építmény tönkrement és további 25 ezret a megsemmisülés veszélye fenyegeti. Mintegy 585 négyzetkilométernyi területen tombol a tűz, és az itt élő 90 ezer embernek egyelőre még nem engedélyezik a visszatérést otthonaikba. (TASR/AP-feivétei) r Újabb fáraókori sírokat tártak fel Elárvereztek egy német falut Berlin. Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót ért meg az Alwine nevű település. A Berlintől délre, mintegy kétórányi autóútra lévő falucskának mindössze tucatnyi, főként nyugdíjas lakója van. Az erdőkkel körülvett faluban a házak egy része már összedőlt, a többi felújításra szorul. A polgár- mester szerint a megmenthető házak felújítása mintegy 2 millió euróba kerülne. A telep a keletnémet időkben egy közeli brikettgyárhoz tartozott. Amikor az ország újraegyesítése után a gyár bezárt, a lakosok jó része elköltözött. A falut 2000-ben egy testvérpár jelképes összegért, egy német márkáért vásárolta meg, a hanyatlást azonban ők sem tudták megállítani. Egyikük halála miatt kellett most elárverezni Alwinét, a falu kikiáltási ára 125 ezer euró volt. Az egyetlen licitáló telefonon tett ajánlatot és kevesebb mint öt perc alatt végül 140 ezer euróért szerezte meg a kilenc szürke lakóházból, kátyúkkal bontott utcából és egy erdős részből álló települést. (MTI) Lakóháznak ütközött egy kisgép San Diago. Lakóháznak ütközött egy kisrepülőgép San Die- góban, a balesetben két ember meghalt, és ketten megsérültek. A gép pilótája súlyos hajtóműhibáról értesítette az irányítótornyot röviddel azután, hogy felszállt a Mongtomery-Gibbs repülőtérről, és közölte: visszafordul. Megpróbált leszállni egy iskola sportpályáján, de túl nagy sebességgel landolt, és egy lakóháznak ütközött. Az épületben ekkor nem volt senki. Szemtanúk látták, amint a gép zuhanórepülés után próbál landolni, s hallották is, hogy akadozik a motorja. A tűzoltók a baleset után két perccel a helyszínen voltak. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Luxor. K6t újabb fáraókori sírt tártak fal régészek az egyiptomi Luxorban. A Nílus folyó nyugati partján elterülő Drá Abul Naga nekropoliszban talált leletek mintegy 3500 évesek - jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi tárca. A sírok a 18. dinasztia korából valók, nemes embereket, a fáraó udvarának hivatalnokait temették el bennük. A sírok léte már évtizedek óta ismert volt, Frederica Kampp német régész fedezte fel azokat az 1990-es években, de a régészek most először végezték el a feltárásokat. Háled al-Anani tárcavezető elmondta, hogy a sírok feltárása részét képezi a minisztérium azon erőfeszítésének, hogy segítsenek feléleszteni Egyiptom idegenforgalmát az ókori műkincsek bemutatásával. A sírokban találtak egy múmiát, fából készült, festett halotti maszkokat, több száz szobrot, amelyek a 17. dinasztia végéhez, a 18. dinasztia elejéhez köthetők. A sírfalakon lévő feliratok és festmények alapján a régészek arra következtetnek, hogy a sírok I. és II. Amenhotep és IV. Thotmesz, a 18. dinasztiái fáraóinak idejéből valók. Az egyiptomi műemlékvédelmi tárca az elmúlt hónapokban számtalan új feltárásról adott hírt, december elején az ókori egyiptomi oroszlánfejű istennőt, Szehmetet ábrázoló újabb 27 szobrot fedezett fel egy európai-egyiptomi régészcsoport III. Amenhotep fáraó halotti templománál a Nílus-parti Luxor közelében, az ősi Théba területén. Megtalálták egy ókori egyiptomi királynéhoz kötődő, nagyjából 4300 éves obeliszk egy darabját a Gíza tartománybeli Szakkara nekropoliszban. Egyiptomi régészek egy fáraókori aranyműves sírjára bukkantak októberben Luxor közelében, amely nemcsak a több mint 3500 éve élt férfi, hanem felesége és két gyermeke múmiáit is rejtette. 123 NAPTÁR December ► NÉVNAP Árpád Az Árpád régi magyar férfinév, az árpa szó -d kicsinyítőképzős származéka. A-d képző a valamiben bővelkedőt is jelenti, így jelentése azonos lehet árpás, árpácska jelentésével. ► MAI ÉVFORDULÓINK 225 éve született Joseph Mohr osztrák katolikus pap, a Stille Nacht (Csendes éj) című karácsonyi dal szövegírója. 105 éve szü letett Ca rlo Ponti olasz filmproducer. 85 éve született Kovácsi Aladár olimpiai bajnok öttusázó, vívó. 15 éve hunyt el Sütz Ha Jászai Mari-díjas színésznő. NAPI VICC Bemegy egy férfi az ideggyógyászhoz:- Segítsen, doktor úr. Bacilu- sok szállnak az arcom felé! - csapkod a kezével.- Ne felém hajtsa! Ne felém hajtsa! ► ORVOSMETEOROLÓGIA A reumásokra az ekcémá- sokra kedvezőtlen hatással van az időjárás. Fejfájás, depresszió is előfordulhat, jelentkezhetnek a fantomfájdalmak. Melléklet az Új Szóban! E HÉTEN 100 eUrÓt NYERHET! 7WT, 0 iL DRAMA — EGYVERE MINOR 0 * «szt ► »1 1\ \ T-f FEL ANGOLUL kllllANOHNV A POFA g“ tmat LIMITED. ISZERSZAM RÖVIDEN SVEDVAL NEVELŐ Keresse kedvenc napilapjával szombatonként ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449). I Rovatvezetők: Lajos P János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Milan Mokráň, tel.: 02/ 59233102, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostných menšín 2017. m ELFOGADJUK *2 ÚJSÁGÍRÓK ES NjcWoh yj ™«*»i 91 S pitit Academy rmti'