Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-09 / 283. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. DECEMBER 9. U TARCA A SZALONBAN Nagy Hajnal Csilla Hét: Lilla (Képarchívum) L illa ma nehezen ébred. Ez már csak egy ilyen hétfi, gondolja hetente egyszer, a megfelelő reggeleken. Undorodva nézi a felmaradt csokoládékockákat. Tegnapról megmaradt kiflikatonákat reggelizik, és közben a maga mellé sorakoztatott négy kockát nézi. Szeremé addig ho- mályosítani a tekintetét, mígnem elfelejti az ízüket. Fülel, ha mozgolódást hallana, akkor egyszerre kell megennie mind a négyet, a ház többi egység embere nem láthatja meg. Mélyen alszanak, a ház különböző szegleteit szuszogva össze. De a csokoládénak meg kell evőd- nie, micsoda ocsmány szó, rázza a fejét, és mégis. Túl izgatott, túl hevesen várja, hogy milyen íze lesz a következő táblának, amelyet délután kap meg. Nem. Nagyot nyel, aztán kettéharapja az első kockát, azt is lenyeli. Ma jön be hozzá a férfi, akinek sehogy sem tudja megjegyezni a nevét. Minden egyes ruhadarabján, változatos pontokon, felfedezhető egy hímzett N betű.- Anna varrta rá - mesélte egyszer a férfi nevetve Lillának, mintha annak tudnia kéne, kiről van szó. - Ezzel a betűvel kezdődik a kedvenc Beatles-dala, ami szerinte rólam szól. De azt sosem mondta el, melyik dalról van szó. Délelőtt érkezik, körülbelül hétnapos borosta öleli körbe nyugodt arcát, együttérző sóhajjal áll meg előttem. Sosem kellett tőle semmit elkobozni, sokszor próbáltam már elképzelni, milyen ollókat használ N., de még nem mertem megkérdezni. Ügy képzelem, hogy egy bonyolult, szinte megfejtheteden szerkezetű ollója van, ezzel vágja le ruhájáról a rojtokat, hisz még egyet sem láttam rajta soha, ezzel nyit fel minden gumi- cukros-, fűszeres-, tengerisós-, gi- tárhúros-, kenyeres-, fényképes- és vitaminoszacskót. Ügy képzelem, olyan dolgokat is ollóval bont fel, amelyekhez egyáltalán nem is volna erre szükség, de a börtönbe sosem hozza ezt az ollót magával. Homorítok miatta a szabályokon. Csak egy kezdőbetűt mond, minden héten mást látogat meg, és egy könyvet visz be hozzá. Belelapozok, miközben felolvasom neki, kik vannak ezzel a kezdőbetűvel odabent. Ma egy Bukowski-verseskötetet Lu Cong: Portré hozott, és épp fontolgatja, hogy Laurának vagy Lázárnak adja-e oda. Olvastad?, kérdi, bólogatok, aztán jelzem a rendszerben, hogy Hanrug Laurához látogató érkezett. Mikor kijön, megkínálom őt egy kocka csokival, N. fáradtan, mosolyogva hárítja el, és csak egy pillanatra áll meg, én pedig végigfutok rajta a tekintetemmel, és hiába emlékszem, hol voltak a hímzett N betűk rajta egy fél órával ezelőtt, ilyenkor elhomályosulnak a szemem előtt, valószínűleg ügyedenül leplezett kétségbeeséssel nézek utána, ott, az ingujján biztosan volt egy, nem emlékezhetek ennyire rosszul, sehol sincs, mintha soha nem is lett volna, mintha odabent ruhát cserélt volna valakivel, vagy mintha minden betű a bélés oldalára bújt volna. Megeszem a kocka csokit, azok közül, amelyeket nem lehetett elosztani héttel. Ez mindig megnyugtat. Lillának ma nincs sok dolga, hétfőn kevesen bírják elviselni az olyan rácsokat, amelyeket nem az ő számukra készítettek oda. Papírfigurákat próbál hajtogatni, összegyűlik a nap folyamán legalább harminc, senkire sem hasonlítanak, egymásra és önmagukra a legkevésbé. A látogatási idő vége felé megérkezik Ursula fia, az egyeden látogató, aki nem csinál úgy, mintha először járna itt. Kifelé menet kabátja belső zsebéből fáradtan előhúz egy tábla csokit, és a pultra rakja, Lilla izgatott, tudja, hogy addig nem ehet az új csokiból, amíg a régit nem fogyasztotta el, de már nem ugyanolyan az íze, már elkezdett megszikkadni, és különben is, túl ismerős, vége lehetne már ennek a hétnek, lepleznie kell az izgatottságát, máskülönben sosem lesz vége, érzi, ha kimutatná a benne forrongó izgalmat, a férfi nem adná oda neki a csokoládét, hiszen pont arra van szüksége, hogy akinek odaadja, azt ez a legkevésbé se érdekelje. Hazafelé végig halkan dúdol valamit, épp annyira halkan, hogy halljam, de ne ismerjem fel, kinyújtja a nyelvét, egy pillanatra úgy tűnik, rám, de aztán csak ráhelyezi az utolsó előtti kocka csokoládét, még két- saroknyira van az otthontól, megáll, lehunyja a szemét, Annára gondol, elképzeli, mindig másmilyennek képzeli, most épp vastag a bokája és finoman húzott a szeme, és nagyon kék, és a haja is, bizonyos szögből és megvilágításban, de mindig csak olyankor, amikor Anna nem láthatja. Sőt, amikor senki nem láthatja. Csak Lilla láthatja és én. Csak én és Lilla. Amikor belép az ajtón, nem szólal meg, nem hívja fel magára a figyelmet, mert ekkor eszébe jut, mit fog ma este a kádban olvasni. Enyhén remegni kezd. Ennek valakire emlékeztetnie kellene őt, úgy érzi, de fogalma sincs, hogy kire. Igyekszik teljesen hangtalanul készíteni el körülbelül tíz egység tojásból a rántottát, félelmetes lassúsággal szeleteli a paradicsomot, a hagymát és a paprikát, hogy mire a kés a deszkához érne, megállhasson, az utolsó milliméteren. Az Üvegbura dacosan néz rá a polcról. Úgyis tudja, hogy Lilla le fogja őt vermi, aztán együtt fognak fürödni, nincs vesztenivalója. A hátlapon Sylvia minden héten egy kicsivel halkabban nevetgél. Legszívesebben odaadná neki az utolsó kocka csokoládét, és nem tudja, hogy haragból vagy kedvességből tenné. Ruháit a csempére dobálja, a könyvet a kád a szélére, és megáll a tükör előtt. Egyeden, lassú mozdulattal integet nekem, és nyelvemre helyezi az utolsó kocka csokoládét. Legszívesebben belefullasztana engem. De mindig meglepődik, hogy az utolsó kocka megint ízlik neki, hétfőn este fogyasztja a legnagyobb ámulattal, és erről folyton elfeledkezik, mintha előtte egész héten azon dolgozott volna, hogy ne emlékezzen rá, mennyire élvezi az utolsó kocka csokoládét. Beleereszkedik a vízbe, aztán mire kihűl a víz, kihúzza a dugót. A falnak támasztom a papírlapot, és leírok mindent, amiről én nem tudhatok. Felírom rá az összes nevet, amit ismerek, miközben a börtönből hazahozott papírfigurák szétázott foszlányai éhesen ereszkednek a vízzel a kád aljára. Egyre elnehezülnek a szemhéjaim, ahogy próbálom kibetűzni az összemosódó szavakat. Messzire hajítom a tollat, koppan a falon és a csempén is, körbefutja a házat a visszhang. Lilla hétfőn a kádban alszik el. ...érzi, ha kimutatná a benne forrongó izgalmat, a férfi nem adná oda neki a csokoládét, Mit olvas? Szőke Erika képzőművész A napokban jelenik meg Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című könyve, melyet volt szerencsém illusztrálni. így természetesen mélyebben beleástam magam a kötet mondanivalójába, és úgy érzem, sikerült is vele eggyé válnom. Az olvasás, és az alkotás is, nagyon élvezetes volt, könnyed és élettel teli. Olyan otthonias, mivel az egész könyv a mi falusi szójárásunk, illetve az elődeink cifrás nyelvén íródott. A gyógynövényekkel „fűszerezett” elbeszélések nagyanyáink világába kalauzolnak, azaz vissza a gyökerekhez. Nemrég olvastam hasonló témájú könyvet, Kateŕina Tučková Üldözött istennők című regényét. Kosziba Klaudia ajánlotta nekem azzal, hogy „ez neked való könyv, szeretni fogod”. És valóban, nem csalódtam: sem a könyvben, sem Klaudia emberismeretében. A néprajzi jellegű regény a Fehér-Kárpátokban található falvak javasasszonyainak sorsáról, modern boszorkányüldözésről számol be. Érdekes rituálék, szokások tárulnak fel, amelyek mintha ismerősek lennének egy pár régi mendemondából. Győrffy Ákos Haza című kötete is elvarázsolt, melyben a szerző barangolásra, felfedezésre ösztönöz minket, hogy adjuk át magunkat az újnak, az ismeretlennek. A természettel egyesülve egy lelki sétára indulunk, közelebb kerülve másokhoz, de főleg önmagunkhoz. Tetszenek az érzéki tájleírások és a gyerekkori emlékeket felidéző sorok. Gyakran veszem elő Ramón Gómez de la Séma elhunyt spanyol író Nuevas Greguerías című kötetét, melyet mellesleg Chema Madoz illusztrált. A greguería elnevezés de la Séma nevéhez fűződik, s az aforizmához hasonló tömör, szellemes definíció a hétköznapi életből. A humor és metafora segítségével a valóságot más szemszögből világítja meg. Nagyon inspirativ és játékos jellegű olvasmány. Egy-két kedvencemet idézném (saját fordítás): Az eső azt hiszi, hogy az esernyő az írógépe. A költészet lyukat fúr a mennyezetbe, hogy láthassuk az eget. FEUEGYZESEK ÚTKÖZBEN A rom és az igazi. Betlémska kapie A Nemzed Könyvtárból hazafelé menet gyakran vágtam át a Betlémske námestia, arrafelé valahogy ritkult a turisták népsűrűsége. Három alkalommal próbálkoztam bejutni a Betlémska kaplAsz, mindháromszor zárva volt, negyedszer megfogadtam, hogy utoljára próbálkozom. Nem olvastam utána semminek, nem is reméltem, hogy bebocsátást nyerek, így kissé meglepett, hogy a Bedehemi-kápolna, bár ugyanott van, ahol Húsz János prédikált (csehül), ám mégsem ugyanaz a hely. Mondhatni, más falakhoz beszélt a mester (mistr). A Károly Egyetem által alapított kápolnában nem tartottak miséket, csak prédikációkat. A rektor (Húsz) személyében prédikáció egyszerre disputáció is volt, egyszerre egyházi és egyetemi hagyomány. Szavát az egyszerű néptől a királyné Bajor Zsófiáig (IV. Vencel neje) hallották meg azok, kiknek füle volt. Csak Húsz konstanzi fogsága idején áldoztattak itt, s két szín alatt (pod dobojt zpúsobou). A reneszánsz idején rendes plébániatemplomként működött, sok prágai polgár temetkezett ide. 1521-ben Münzer Tamás prédikált itt (Engels a kommunizmus előfutárának tekintette az anabap- tizmust), később felújítják. II. Rudolf felséglevelének köszönhetően a Cseh Testvérek egyháza (Jednota bratrská) veszi át. A fehérhegyi csata után II. Ferdinánd a jezsuitáknak adományozza, akik akkoriban az egész egyetemet irányították. A kápolna a huszitizmus felszámolása után, továbbra is az egyetem birtokában, úgy váltogatta a funkcióit, akár az egyenruha a viselőjét. Az egyetem később elveszítette, majd visszanyerte, a jezsuita rend betiltása után pedig a közeli Szent Egyed-templom (kostel Sv. Jiliji) filiáéjaként működött. 1786-ban végül lerombolták rossz állapota miatt, csak a néhány láb magas faltömbök maradtak, a helyén fát raktároztak, majd az 1830-as években tömbházat építettek a helyére, felhasználva a romanyagot is. Már Alois Kubíček is szorgalmazta újjáépítését a fél évezredes Husz-évfordu- lóra, amikor az Óváros téren lévő szobrot is emelték, na meg a másik Betlehemi-kápolnát Zižkovon. Mindhiába. A kommunistákra kellett várni, hogy az 1948-as fordulat után a tömbházat lebontsák 99 Nem biztos, hogy jobb a rekonstrukció, mint a romok - tehát az igazi (byl znárodnén a zboren). A mai Betlehemi-kápolna az ötvenes évek elején épült újra — s nem újjá. Ma az egyetem építészeti karának díszterme, itt szokott lenni a diplomaosztó. Vezetőm, egy kedves öregasszony, akinek fél szeme világát szürkehályog homályosítja, mindent tud, s kérdéseimre örömmel válaszol - Wycliffe maradványainak kihantolásával majd elégetésétől és Rajnába szórásától Húsz élet- történetén át a huszita háborúkig. Érdeklődésemre még Húsz De sex erroribus (O šesti bludech) című munkája kivonatát (výcuc) is megkapom, miután visszatértem a Húsz egykori házában berendezett kiállításról. Micsoda forradalom volt! Majd egy évszázaddal Luther előtt. Igaz, Csehország belerokkant, majd jött a fehérhegyi rendszerváltás. A huszitizmus öröksége, mely elevenen nem maradt fenn, minden rendszernek kedvezett, mely ideológiák lencséjén át böngészi a történelmet. A nemzetébresztés korában mint a radikális, független nemzetállam retrospektívája, az első Republika idején mint a demokratikus nemzeti önrendelkezés előképe, a kommunista hatalomátvétel után mint a nép olyan uralma (proletárdiktatúrája), amely a szociális egyenlőség társadalmi struktúráját igyekezett megteremteni. S Szlovákiából honnan? Kérdezi végül a vezetőm. A nyelvem elárul- de nem eléggé. Ja, hát délről, valójában magyar, ja, a lánya most jött haza Írországból, az Amazonnak dolgozott, most áthelyezték Szeredre némi benefitzkkel. Igen, ott van a közelben - hagyom rá. Bár még sosem jártam Szereden. Szlovákia jobban teljesít, mondja, erre nem tudok mit felelni. Pozsonyt is milyen szépen rendbe hozták. Később derül ki, nem az utóbbi évek beruházásainak üvegpalotáira gondol. Még a hetvenes években vagyunk. Dicséri a várat. Eszembe jutnak a romok, amelyeket sosem láttam. Mondom, nem biztos, hogy jobb a kényszerűen tökéleden - tehát hamis- rekonstrukció, mint a romok- tehát az igazi. Radéji by ste se dívali na zHceniny? Megvonom a vállam./iŕ nevím. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
