Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-08 / 282. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. december 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kisebbségek belső sejtosztódása Nem könnyű velünk, illetve magunknak sem magunkkal A héten egy konferencián olyan emberekkel találkoztam, akik hivatalból foglalkoznak a hazai nemzetiségekkel - pontos fordításban nemzetiségi kisebbségekkel s elmondták, hogy nincs könnyű dolguk, mert nálunk jelenleg hivatalosan 13 ilyen kisebbség van, de mindnek mások az elképzelései és az igényei. Szerintem a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Ugyanis nemcsak hogy 13 eltérő kisebbség van, hanem a kisebbségeknek van egy belső sejtosztódásuk, minek következtében további csoportokra tagolódnak, és tapasztalatom szerint mindezeknek nemcsak egyszerűen más, hanem sokszor teljesen eltérő az elképzelése és az igénye. Egy biztos: nem könnyű velünk, illetve magunknak sem magunkkal. És ez ugyanúgy érvényes a 420 ezres magyarságra, mint a pár száz tagot számláló nemzetiségekre. Például egyszer hallottam egy kisebbségi előadását, amelyben egy idősebb tagjuk munkásságát méltatta. Az előadó fiatal volt, de úgy beszélt, hogy ott szem szárazon nem maradt (legalábbis ezt gondoltam), s eszembe jutott, hogy milyen szép dolog az, ha valakinek így elismerik a közössége érdekében végzett munkáját és érdemeit. Pláne, a fiatalok. Hatalmas taps után egy másik nemzetiség képviselője következett, s miközben beszélt, hátulról már hallatszott valami mozgolódás. A következő előadó pedig megint az előző nemzetiségből került ki, s micsoda döbbenet! Totálisan megcáfolta a fiatalember állításait, a korábban piedesztálra emelt professzort pocskondiázta, s miközben beszélt, hátulról dühös, idegen nyelvű - ama kisebbség nyelvén szóló - bekiabálások hallatszottak, mi, többiek pedig csak ámultunk. S még nem volt vége! Szót követelt az érintett professzor, mert mint kiderült, ő is ott volt, és hát ; ugye,'miről beszélhetett, csakis az utolsó szónok korlátoltságáról. Akkor már szlovák nyelvű bekiabálások is hallatszottak, hogy mi, többiek is értsük, de ezeket inkább nem idézem. A két tábor szabályszerűen egymás- ; nak esett, ott, az előkelő konferencia : előkelő színhelyén, s csak azért nem lett tömegverekedés, amiben éleme- dett kora ellenére valószínűleg a : megdicsőített, maj d sárba rántott úr is részt vett volna, mert mi, többi nemzetiségiek is ott voltunk, s persze, a rendezők, akik megnyugtatták a ke- i délyeket, már amennyire tudták. Jelezni szeretném, hogy ezt az előadást ; nem mi, magyarok produkáltuk. A mostani konferencián más is ; eszembe jutott. Bármennyire osztódik egy kisebbség, tartok tőle, hogy i egyik „sejt”-ből sem lesz többség, i így a kisebbség tudtán kívül(?) maga i ellen dolgozik. Merthogy elhangzott az „asszimiláció” szó is, méghozzá : nem magyar szájból. Ez aztán a fej- ; lődés! Ugyanis néhány éve, amikor ; ezt egy konferencián kiejtettem, a többi kisebbségiek máj dnem megköveztek. NE MONOJA., HO&y NEM VOLT 30 EURÓ JA KORÁBBI IOŐPONTOT KÉRNI! (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF yó\ Menyhárt nem megy Az MKP elnökét hívták az Aktuality.sk hűportál beszélgetőműsorába, helyette Berényi József érkezett. Michal Kovačič megkérdezte, Menyhárt József vajon miért kerüli a szlovák elektronikus médiumokat. „Talán nem tud jól szlovákul?” - érdeklődött a műsorvezető. Mire a stúdióvendég közölte: sok a teendője a pártelnöknek. Nem említette Igor Matovičot, aki szerint az MKP elnöke jobban beszél szlovákul, mint Andrej Danko. Berényi rutinosan válaszolgatott: tagadta, hogy pártját a magyar kormány vagy a Fidesz anyagilag is támogatná, vagy az MKP hasznot húzna a nemzetiségi kulturális intézményeknek, iskoláknak, újabban a kisvállalkozóknak juttatott magyarországi közpénzekből. Higgadtan felelt a regionális önkormányzatisággal kapcsolatos felvetésekre is. Akkor bizonytalanodott el, amikor arra kérték: konkrétan mondja el, mit követelne az MKP, ha 2020-ban bejutna a parlamentbe. Általánosságokkal felelt, egy kivétellel: a nyelvrendőrség megszüntetését. Nyilván több konkrétumot Menyhárt sem mondott volna. Alighanem ezért utasítja el a felkéréseket, konkrét követelések nyilvános emlegetésével ártana a remélt együttműködésnek. Matovié azt hangoztatja, az MKP normális vezetői nem akarnak semmiféle autonómiát. Menyhárt viszont többször kifejtette: „Feladatunk, hogy a Fico fejét követelő Matovičcsal és társaival megértessük: ránk csak akkor számíthatnak, ha a magyarság megmaradását szolgáló intézkedéseket is támogatni tudják”. Nem lesz egyszerű mást és többet elérni a Híd eddigi eredményeinél, ezt nyilván az MKP elnöke is tudja. Magyar vétő a NATO-ban A szerdára tervezett NATO-Ukrajna külügyminiszteri tanácsülést nem tartotta aktuálisnak a magyar kormány, és megtorpedózná az EU-Ukrajna vegyes bizottság mai ülését. Ilyen diplomáciai nyomással igyekszik rábírni Kijevet a kárpátaljai magyar iskolák, s ezáltal a magyar közösség létét veszélyeztető oktatási törvény visszavonására. Jogos követelés, helyes a határozott fellépés. A NATO 11 tagállama viszont tiltakozott a vétó miatt. Szerintük ez az államközi vita távolról sem olyan súlyos, mint az orosz- ukrán konfliktus. Mire Szijjártó Péter azt válaszolta, Magyarország Ukrajna integrációjának leghangosabb támogatója lesz újra, ha Kijev eltörli a törvényt. A nyugati politikusok és a nyilvánosság előtt is hatásosabbak lennének a magyar érvek, ha az Orbán-kabinet tettekkel cáfolná a nyugati vádakat, hogy egyre inkább Putyin érdekeit szolgálja. Legújabb példaként az elavult magyar helikoptereket hozzák fel. A terv szerint a 30-35 éves szovjet-orosz gépeket korszerű nyugati gyártmányokkal váltották volna, ám az Orbán-kormány végső döntése szerint az öt szállító és a tizenkettő harci helikoptert orosz cégek újítják fel, 26 milliárd forintért. A magyarországi ellenzék rámutatott: azért a pálfordulás, mert ebből és a Paks II bizniszből nem kevés pénzt a Fidesz oligarchái vágnak zsebre, amit Brüsszel-ben és Washingtonban is lámák és egyre hiteltelenebbnek tartják a magyar külpolitikát. Emiatt csökken a jogos kisebbségvédelmi lépéseinek súlya is. Hét fagyhalál Pozsonyban Még nincs farkasordító hideg, de már hét hajléktalan fagyott meg Pozsonyban - olvasom a Vagus civil szerveződés honlapján, ahol egy drámai segélykérő felhívás is olvasható: a szociális munkásokat tömörítő társulásnak tegnap magánadományokból 75 euró volt a számláján. Az ám, szociális államról papoló Fico úr és kormánya! Bele kellene hallgatni az osztrák, a cseh és a magyar közrádió híreibe, amelyek rendszeresen közük, hányán nyújtanak segítő kezet nekik, mekkora állami és egyéb támogatásból dolgozhatnak. Ilyesmiről nálunk alig hallok, holott hajléktalanok nálunk is vannak. Nem is kevesen. Cselekedni kellene hát, hogy megelőzzük az újabb tragédiákat. Amikor a hagyomány teher A napokban konferenciát szerveznek a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) a térségbeli, azon belül is a magyarországi civil világ helyzetéről. Ä rendezvény szeretne több lenni a civil szervezetek rossz helyzetét taglaló elemzések egyikénél, és úgymond megol- dásorientáltan próbálnának ott felvetni olyan gyakorlatokat, melyek megállíthatják az NGO-k (nem kormányzati szervezetek) marginalizálódását, kiszorulását a közéletből. A szervezőknek köszönhetően helyet kapott a programban - e sorok írójának előadásában - a magyar és a szlovák civil szféra összehasonlítása. Pontosabban az a kérdés, hogy mit tanulhatunk mi, magyarok a szlovák civil világ működéséből? Mert lehet belőle tanulni, nem is keveset, legalábbis véleményem szerint. Még ha ezt talán nem is esik jól hallani (olvasni) a kulturális és közéleti hagyományaira, intézményeire büszke magyarok egy részének. De talán éppen itt rejlik az egyik probléma: a magyarországi hagyományokban, az intézményekben. Hagyománya alakult ki ugyanis annak, hogy a magyar szuverenitásért és vezetésért különböző politikai lágerek vérre menő küzdelmet folytatnak. A szembenállásnak ezt a tradícióját tovább intézményesítették a 20. századi magyar kataklizmák, amelyekben a társadalom egymással szembenálló vesztesekre és győztesekre tagolódott. Vörös terror szemben a fehér terrorral; bethleni konszolidáció révén erősödő középosztály szemben a Numerus clausus által sújtott zsidósággal; egyesülő magyar nemzetrészek a revízió során, szemben a holokauszt áldozataival. És bármennyire is egységesen fojtotta el a kádárizmus az antimarxista kvázi-középosztály köreit, a különböző világnézeti csoportok között nem alakult ki az „ideológiai szolidaritás” légköre. Voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnhetett, hogy ezen túl lehet lépni - ilyen volt '56 például - de a hagyományaink, intézményeink erősebbnek bizonyultak. A politikai lágereknek ez a mély kulturális kódja egy rossz, felesleges, káros hagyomány. És itt tűnik úgy, hogy a semmiből kinövő, gyö- kértelen, sokszor újgazdag szlovák civil világnak óriási helyzeti előnye van. Ha Szlovákiában elindul egy pártfüggetlen, civil jelölt a helyi önkormányzati választásokon, az egyéni teljesítményének jóval több figyelem juthat, mint Magyarországon. Magyarországon, ha a semmiből előbukkan egy jelölt, egy politikai gyüttment, a nagyközönség mindenekelőtt meg akarja fejteni, „mi fajta”. Mi a véleménye a kettős állampolgárságról, Trianonról, vagy most a migrációról? Tudni szeretnénk a jelöltjeink véleményét egy sor olyan kérdésben, amire egyébként semmi ráhatásuk nincs. Ahelyett, hogy az egyéni teljesítményeikre, képességeikre, nyelvvizsgáikra, az általuk ültetett fák számára, vagy általában a civil munkájuk eredményére lennénk kíváncsiak. Szlovákia ötödik legnagyobb városát, Nagyszombatot olyan polgár- mester vezeti, aki zöld aktivistaként vált ismertté, a semmiből győzte le a jobb- és baloldali jelölteket. Fákat ültetett és így népszerűvé vált. Magyarország ötödik legnagyobb városában, Győrben van esélye egy ilyen jelöltnek? Vagy van esélye mindenféle civil szervezetek jelöltjeinek, hogy szavazatok tömegét kapják és bejussanak Budapest vagy Miskolc önkormányzati testületébe? Csak összehasonlításképp: Pozsony és Kassa önkormányzati képviselőinek harmada nem parlamenti pártok jelöltje. Nyilván a szlovák civil élet sem egy leányálom, és a rengeteg független jelölt egy része mögött a fene tudja, milyen erők állnak (például gazdasági). A szlovák választási magatartásnak a képlékenysége mindenesetre olyan nyitottságot és felszabadultságot is sokszor magával hoz, amiben előtérbe kerülnek az egyéni teljesítmények; és ez olyan vonás, ami ma rendkívül hiányzik a magyarországi közhangulatból. LAMPL ZSUZSANNA KOLLAI ISTVÁN
