Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-06 / 280. szám, szerda

www.ujszo.com I 2017. december 6. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 9 Egyre több pénzt hagyunk az üzletekben Pozsony. Szlovákia gazdasága az idei harmadik negyedévben a Statisztikai Hivatal múlt hó­napban közzétett gyorsjelen­tésében jelzettnél is gyorsab­ban nőtt. Egyre több embernek van munkája, a fizetésnöveke­désnek köszönhetően pedig jóval több pénzt hagyunk az üzletekben. A tegnap közzétett adatok szerint az ország gazdasági teljesítménye 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. „A növekedés to­vábbra is a látványosan bővülő la­kossági fogyasztásnak és az egyre ígéretesebben alakuló beruházások­nak köszönhető” - nyilatkozta Ka­tarína Muchová, a Szlovák Taka­rékpénztár elemzője. „A dinamikus növekedés szinte az összes fontos mutatón meglátszik. A gazdaság felpörgésének köszönhető­en egyre több az új munkahely” - nyi­latkozta Alexander Ballek, a Statisz­tikai Hivatal elnöke. Szerinte a fog­lalkoztatottak száma a harmadik ne­gyedév végére elérte a 2,543 milliót, ami csaknem 40 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 20 és 64 év közötti korosztály 71 százaléka dolgozik. A férfiaknál ez az arány eléri a 78, a nőknél a 65 százalékot. Az elmúlt hó­napokban ráadásul csaknem 22 ezer betöltetlen állás volt az országban. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy az állástalanok száma több mint A kereskedők bevételei mára csaknem utolérték a gazdasági válság 2008-as kirobbanása előtti szintet (Vladimír Simieek felvétele) 42 ezerrel, 220 ezerre esett vissza az elmúlt egy évben, ami 8 százalékos munkanélküliségnek felel meg. Az állástalanok csaknem fele Epeijes és Besztercebánya megyében él, több mint a negyedük pedig soha életében nem dolgozott. A foglalkoztatottsági mutatók ja­vulása, a szakképzett munkaerő egy­re nagyobb hiánya Ballek szerint a béreken is meglátszik. A havi bruttó nominálbér az elmúlt egy évben több mint 5 százalékkal, 935 euróra nőtt. A legnagyobb bruttó átlagbért továbbra is az IT-szektor (1631 euró), a ban­kok (1592 euró) és az energiaszol­gáltatók (1560 euró) fizetik. A sor vé­gén a szállodaipar és az éttermek ta­lálhatók, 607 euróval. A növekvő fizetéseknek köszön­hetően a lakosság megtakarításai is több mint 4 százalékkal, 12,4 milli­árd euróra nőttek, miközben jóval na­gyobb összeget költhettek el. „Az üz­letek bevételei ennek köszönhetően nagyjából 6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Mára így csaknem utolérték a gazdasági válság 2008-as kirobbanása előtti színvona­lat” — nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, aki sze­rint a javuló gazdasági mutatóknak köszönhetően az elkövetkező idő­szakban tovább nőhetnek a kereske­dők bevételei, becsléseink szerint a szlovák gazdaság növekedési üteme az elkövetkező időszakban sem las­sul. Az idei évre 3,3 százalékos bő­vüléssel számolunk, jövőre pedig a beruházásoknak köszönhetően to­vábbi javulás várható” - tette hozzá Muchová. (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nincs gond az órintőká nyákkal Budapest. Rémhír az a közösségi média magyar felhasználóinak a körében teijedő állítás, hogy nem biztonságos az érintős (PayPass rendszerű) bankkártya - jelentette ki az Országos Rendőr­főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési osztályának veze­tője. Németh Ágnes szerint egyetlen eljárást sem indított a rendőrség úgynevezett „elektro­nikus zsebtolvajlás”, vagyis olyan eset miatt, hogy valakinek a Pay­Pass rendszerű bankkártyájáról hordozható terminál használatával illetéktelenül pénzt vettek volna le. Nem is kaptak ilyen bejelen­tést. Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője közölte, hogy minden 300 ezer bankkár­tyás vásárlásra csak egy csalás jut, és ezeknek az eseteknek is a 72 százaléka online környezetben, többnyire internetes vétel során történik. (MTI) Jóval több lakás épül Szlovákiában Pozsony. A könnyebben hozzá­férhető és olcsóbb lakossági hite­leknek köszönhetően egyre töb­ben döntenek új lakás vásárlása vagy családi ház építése mellett, ami a lakásépítésre is rányomja a bélyegét. A Statisztikai Hivatal szerint az idei év első kilenc hó­napjában 11 284 lakás építését fe­jezték be, csaknem 14 százalékkal többet az előző év azonos idősza­kához képest. Nagyjából 7 száza­lékkal, 75 ezerre nőtt az épülőfél­ben levő lakások száma is. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK | VALUTA Árfolyam VALUTA Árfolyam Angol font 0,8818 n Lengyel zloty 4,2020 n Cseh korong 25,653 Magyar forint 313,96 i±i Horvát kuna 7,5543 a Román lej 4,6337 n Japán jen 133,37 a Svájci frank 1,1673 Kanadai dollár 1,4966 a USA-dollár 1,1847 D VÉTEL - ELADÁS | BANK DOLLÁR 1 CSEH KORONA 1 FORINT 1 Privatbank! 1,21-1,15 26,22-24,94 mi OTP Bank 1,24-1,13 26,71-24,46 327,14-299,57 Postabank 1,22-1,15 26,38-24,84 325,87-300,80 Szí. Takarékpénztár 1,23-1,14 26,29-24,83 327,46-299,26 Tatra banka 1,22-1,15 26,41-24,77 326,39-300,37 ČSOB 1,21-1,15 26,26-24,95 hm Általános Hitelbank 1,22-1,15 26,37-24,83 ■ 327,48-299,27 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) iRodinnaTehla Pŕs' (sajt) 100 g egységár 4,90 EUR/kg SUPERMARKET Az ideiglenesen csökkentett árak érvényességének időtartama Kofola 2 ízben 1,51 egységár 0,33 EUR/I Nescafé Gold instant kávé 200 g egységár 29,95 EUR/kg Spišská Borovička 40% 0,71 egységár 9,99 EUR/I Mélyhűtött Exklusiv alaszkai tőkehalfiié, vagy Exklusiv halfiié tőkehalfélékből 400 g egységár 6,23 EUR/kg Nescafe GOLD « i w t v . J 7* T , f ^ POTRAVINY ooqp jcamoTA ■ SUPERMARKET Facebookon Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! A legjobb hazai élelmiszerek A kiadó és a hirdető fenntartja a jogát, hogy a hirdetésben előfordulhatnak tévedések, hibák és sajtóhibák. Az árak csak az ideiglenesen csökkentett fogyasztói árak érvényessége alatt vagy a készletek kimerüléséig érvényesek. Egyes árucikkek és szolgáltatások ára, illetve a kedvezmények mértéke nem veszi figyelembe a regionális különbségeket ezen árucikkek és szolgáltatások árai közt. A kedvezményeket az adott régióban érvényes alternatív árakból nyújtjuk. A röplapon levő termékek kiárusítása nem kizárt a kedvezmény időtartama alatt a JEDNOTA II. besorolású boltokban. RE 170623

Next

/
Thumbnails
Contents