Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-04 / 254. szám, szombat
hosszúlépést nem tanácsos kérni, és ennek nem a csalódást keltő délmorva borászat az oka. A peremen sorakozik pár műanyag kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy, a semmi ágán. Ezt neveznék gőgös profik, a közbeszerzés ultrák VIP-szektornak, csakhogy R.-ben mindenki innen nézi a meccset. Mindenki VIP. A hármas sípszó után itt jönnek fölfelé a játékosok. Ecsethajú huszonévesek alkotják a csapat gerincét, mintha nyolcas ikrek, laposhasú spílerek még néhány évig. A cserepadról járni cigizni nekik a kardió, a pufidzsekik Marc Chagall: A lakoma (1916) zsebében mindig van szotyi, amit a földi halandó, főleg ha expat, nem kap meg a prágai szupermarketekben sem, hiába ismételgeti tébolyultam hogy slunečnice, slunečnice. A hospoda pedig klubház is és öltöző. És szezonzárót tart a klub. Kezdődik a holtidény, téli pihenő. De a pultnál jut azért táceknyi hely az ilyen illetékteleneknek is, nincs meg a zártkörűség görcse. A pultban felirat: Pravda a láska musí zvítézit nad lží a nenávistí, az igazságnak és a szeretetnek győznie kell a hazugság és a gyűlölet fölött. Igen kifinomult szurkolói rigmus, bár talán nehezen skandálható, gondolhatná a turista, aki a Marsról látogat R.-be. Mire a csapat végez a zuhanyozással, a klubelnök és helyi vállalkozó már kótyagos, dicsér, biztat, szorongatja a házi gólkirály kezét, és viccelődik Novákékon, hogy náluk három generáció is aktív kerettag még. Aztán leleplezi a hatalmas hidegtálakat, amilyenekhez itt a hospodában nem szokott az edzés utáni söprögető, beállós, balbekk, ék. Sonkák, kolbászok, tojások, torma, póré-, fok-, új- és vöröshagyma. Tepertő meg libazsír. Fehér kenyér, átharaphatat- lan nagy karéj. A falu adta össze a játszó személyeknek. Sehol a pizzarendelés fantáziátlan rutinja, se az avokádókrém kifinomult osztályfölénye. S ha mindez elfogy, éjfélre jár majd, addigra mi már prágai pivnicékben újra, durrannak a további sörök és slivovicék mellé a sokat próbált Bohemia chipses zacskók. Harang csendül, ének zendül: így kezdődik meg R.- ben az advent. Fehér Renátó Európaterminál (kanyon) A prágai Masarykovóról indult a vonat, s jött észak-északnyugat felé, a Moldva mentén. R.-t legalább egy akkora visszakanyarulattal öleli körbe a folyó, mint Prága egyik központi kerületét, Holešovicét, ugyanúgy viseli meg minden áradás, csak az nem breaking news, mert itt nincs állatkert, ahonnan menteni kell a zsiráfot. A hely lélek- száma alulról karcolhatja a nyolcszázat, az egyeden említésre méltó objektum a Cseh Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete, ami úgy nyúlik el a folyóparton, mint máshol neogótikus parlamentek. Egyeden említésre méltó objektum: Wikipédia-turisták takaróznak ilyen plédbe. Mi viszont leszálltunk az állomáson egy megközelítőleg sem szigorúan ellenőrzött vonatról, és az október legvégi didergős kora- délutánban besétáltunk, de nem jutottunk beljebb a stadionnál. Kanyon az, a lelátók helyén néhol piknikezhetedenül meredek domboldal, de inkább sziklafal. Az egyik kapu fölött, a fennsíkon kocsma áll, hospoda, helyre terasza pedig a szakadékba lóg, akár egy kifulladt házőrző nyelve. A talajerózió és tektonika nagyvonalúsága, ami a teraszt a helyén tartja, a vallásilag amuzikális csehek számára is egyfajta istenbizonyíték. De www.ujszo.com SZALON ■ 2017. NOVEMBER 4. Mit olvas? FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Ahol Bohuš volt a kulisák oszlop mögül egy csíkba tömörül Tamás Gáspár Miklós filozófus Mint mindenki, aki sokat olvas, én is sokféleképpen olvasok. Egyrészt olvasom mindazt, ami az úgynevezett kutatómunkámhoz tartozik (most éppen a modern forradalmak történettudományi és politikaelméleti irodalmát meg visszaemlékezéseket), másrészt amit a bölcseleti érdeklődésem hoz elém (újraolvasom Hans Blumenberg csodálatos könyvét a kopernikuszi világ geneziséről, Georg Simmel és Alfred Sohn- Rethel pénzelméletét: ezek se kevésbé csodálatosak). Tegnap újraolvastam Litván György Jászi-életrajzát, közben bekapcsoltam a rádiót, s azt mondta egy hang (kiderült: történészprofesszoré), hogy Jászi Oszkár manapság senkit se érdekel, senki nem olvassa. Fura érzés volt. Azután meg persze találomra, összevissza és véletlenszerűen. Elővettem Turgenyev Első szerelem c. elbeszélését. Kamaszkoromban ismertem meg, de elfelejtettem - valami homályosan nyugtalanító emlék maradt utána, de a cím nyomán mégis azt hittem: afféle romantikus történet. Szégyen, gyalázat: hogy lehettem ilyen dőre és bárgyú, hiszen tudom, mi az, amit Thomas Mann „a szent orosz irodalom”-nak nevezett. Ez az elbeszélés (majdnem kisregény), akár a Tolsztojé, a Bál után, azt mutatja meg, hogy nincs rettenetesebb, mint a szerelem. A félénk fiatal fiú érzi, hogy ideáljának „titka van”, hogy kacérkodásai és jóképű fiatal férfiakból álló udvartartása mögött misztérium lappang. A titok csakugyan borzasztó, hiszen amikor meglesi a lányt, kiderül, kit szeret: a fiú apját - aki lovaglóostorával csak úgy ráhúz a fiatal nőre, aki megcsókolja a fájó vörös nyomot a saját meztelen karján. Ez a szadisztikus szexuális epizód valaki mással, ráadásul az apjával: ez a tapasztalatlan fiú első szerelme. Rosszabb aligha képzelhető. A Bál után-ban is titka van a menyasszonynak: az ifjú vőlegény — akit elbűvöl a lány apjának bájos férfiassága, délceg- sége, lovagiassága - hajnalban ébred, amikor jövendő ipja, az ezredes, éppen halálra vesszőztet egy újoncot, már ahogy a cári hadseregben szokás. A szerelemnek persze vége. És ez a vég borzalmas. Minden jó könyv nyugtalanító; mert az emberi állapot nyugtalanító. Telidestele van kegyetlenséggel, szégyennel, csalódással. Ahol az érzés találkozik a társadalommal, ott a pokol. L ibeú. Szállsz le a villamosról, de a pocsolyánál a többi leszálló utassal ellentétben befordulsz. Az ajtóban az asztalon kiadványok, belépő nincs, becsületkassza. Ezt látva öntudatosan előretörsz az ajtóban álló szakállas pasas mellett, hiszen elkéstél, Adam tűpontos, mint mindig, jöjjön zápor, zivatar vagy bármilyen végítélet. Kissé megszeppenve beszél a kis csoportnak. Néhányan álldogálnak, a többiek hármasával ülnek a zsöllyékben, amelyek egy háború előtti moziból jöttek át ide a szomszédságból. Kevés, de mindenféle korú és nemű ember, leginkább helyiek és Adam jövendő barátnője, Sophie, aki Pá- , rizsből költözött ide nemrég valami ösztöndíjjal, irtózatos Hra- bal-rajongó. Nem ő az egyedüli hipsterka, de rajtad kívül csak ő fog fotózni. Aztán eM veszi át a szót. A régi libeňi zsinagógát, amely még a 16. században épült, persze már rég lerombolták. Az új zsinagóga már a gettó falain túl épült az emancipáció után. Neoromán stílus, igazi asszimiláns tér, bár ma már nincs meg, annak idején „orgonás misék” voltak, a bima (vágy almemor) a keleti falnál az áron ha-kodes előtt, az ókeresztény basilica formát követi, a két mellékhajó felett a női rész, de az elkülönülést nem sokáig tartották be szigorúan. eM csak morzsolgatja az információkat, alig győzöd felcsipegetni. Az áron ha-kodes maradt meg egyedül eredeti állapotában. A magas, egyszerű és méltóságteljes faköltemény kopottasságában még titokzatosabb, de ahogy a homályba vonja az ablakokból egyszeriben beragyogó hideg napfény, ha valaki kitárja a két oszlop közötti kaput, megcsillan a Tóra mellvértje, megcsendül a két rimonim, a korona (keter Tóra) felragyog, s az írásból a •tsákhór, az emlékezet parancsa fénylik fel. Az ütött-kopott falak kifakult színeit feltámasztja a nap. A levert sarkú oszlopok szerény díszeikkel (néhány szőlőinda a boltív alatt) most még élesebbnek tűnnek a kifehérlő mész miatt. „Za války budova synagógy slou- žila jako skladišté konfiškovaného židovského majetku.” Mondja eM. Ezt a zsinagógát is le akarták rombolni, hasonlóan ahhoz az utcasorhoz, ahol Bohumil Hrabal, Egon Bondy és Vladimír Boudník lakott. De a nagyívű városalakításba beleszólt ’68, és elfeledkeztek a zsinagógáról. A sarki, frissen a háború után alakult S. K. Neumann Színház kulisszaraktáraként funkcionált, ahol Bohuš volt a kulisák. Hogy az oszlopélek kimutatják a foguk fehérjét, részben az ő munkásságának is köszönhető. Az ötvenes évek végén a kulisszákkal kitömött épület végében (elejében, a keleti falnál), a munkásosztály harcainak eljátszásához asszisztáló kulisszák mögött az áron ha-kodes gyakran volt tanúja Hrabal, Bondy és Boudník éjszakába nyúló eszmecseréinek (ne Bohušt küldjed sörért, mert ő ottfelejti magát a pulton a csapossal dumálva). A három barát egy házban lakott, azon a soron, amelynek meg voltak számlálva a napjai. Már indulunk is, míg nézelődpm, egyedül maradok az üres zsöllyék között, s csak akkor látom, hogy az erőszakos napfény a jobb első a padlón, majd szemben az épület bal sarkában, közvedenül az áron ha-kodes mellett. Csak egy pillanatra látszik, ahogy a fény élében táncol a por, megreped a padló, kettéhasad az egész épület. A többiek már a vihar utáni fényben sütkéreznek odakint. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
