Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-04 / 254. szám, szombat
o N Helena Vondráčková: Magyarul is énekeltem 12. oldal 2017. november 4., szombat, 11. évfolyam, 44. szám Éltem és meghaltam. Penig nem akartam. Iskolai tanulmányaink idejéből a legismertebb sírvers Jirí Wolker Epitáfiuma. „Itt nyugszik Jirí Wolker. Költő volt. Szerette a világot,/ verekedni készült jogaiért./ Meghalt mielőtt kiránthatta volna/szívét a harcban. Huszonnégy évet élt” - szavaltuk magyarul és csehül is, és éreztük, hogy a pár sorban minden benne van, amit egy életről el lehet mondani. a sírversek lényege, tömören és velősen jellemezni a holtat - olykor komoly, tiszteletteljes, máskor humoros, sőt ironikus hangnemben. Kevesen írják meg a saját sírversüket, leginkább az életben maradottakra hárul ez a feladat, akik néha a halált sem veszik komolyan. A tréfás sírverseknek egyes magyarlakta vidékeken - főleg Erdélyben - komoly hagyománya van. A 20. század elején Budapesten élt Rosner Armin sírkőfaragó által kiadott Humoros sírversek gyűjteménye című könyvben ez olvasható a magyar sírversek humoráról: „Hogy mi bennük a humor s hogy menynyi a tréfa, öngúny vagy keserűség, azt lehet vitatni. De hogy valamennyiből a sajátos magyar néplé- lek száll az olvasó felé, az a derűs, megbékélt, angyali türelmes lélek, melyet annyira szeretünk a magyar parasztmesékben és népballadákban, az kétségtelen.” Rosner Ármin pedig melegen tanácsolja: ,A temető költészetének humoros sírvirágai olvasásánál gondoljunk inkább a magyar ember kedélyes mondására: »Sotase halunk meg!... Vagy ha mégis, hát ne vegyük túl komolyan, mert a megholtnak már mindegy, az élőket pedig nem kell sokáig keseríteni” . íme Rosner Ármin gyűjtéséből néhány gyöngyszem, a lelőhely feltüntetésével: Amik vagytok, Voltunk mi, Amik vagyunk, Lesztek ti, Ti rátok is egy sír vár, Ha a végérátok lejár. (Berkesz) Itt nyugszik a feleségem, Az Istennek hála, Amig élt: a pergő nyelve Sosem pihent nála. Jámbor utas: tágujjál el Mihamarabb innét, Mert felébred és a veszekedést Veled kezdi ismét. (Rohamoz) Itt nyugszik Nagyméltóságos GRÓF WALDSTEINJÁNOS parádés kocsisának 5 éves unokája Köcsög Palika (Bozók) Éltem és meghaltam Penig nem akartam. (Debrecen) A tréfás hangvételű vagy inkább csipkelődő, ékelődő versek nem ismeretlenek a magyar irodalomban sem. A 18. században keletkezett vagány diákdalok már tükrözték a civakodást, az odamondogatást, jóllehet nem volt bennük politikai töltés vagy a korunkban megnyilvánuló szatirikus és maró gúny. Kis jóindulattal tekinthetjük ezeket a fiktív sírversek előfutárainak, hangsúlyozva, hogy a halálhoz - mint apropóhoz - nem volt közük. Időben tovább haladva gondoljunk csak az Arany és Petőfi között, kapcsolatuk elején zajlott baráti évődésre, árnyaltan fogalmazott, finom, verses pengeváltásra, persze ezek még emelkedett hangvételű, az udvariassági játékszabályokat betartó írások voltak. Harmad- sorban, vagy száz évvel később, a játékos szellemi vetélkedők és rejtvények, ugratások vagy bökversek megjelenésének és verbális terjedésének is megvan a hazai nyoma, különösen Karinthy, Kosztolányi, Babits, valamint a körülöttük csoportosulok kapcsolatában volt jellemző az ilyenfajta verselés. Weöres Sándor kötetlen formájú, egysoros versei tömörségükben, hangulatukban, sőt egyik-másik még témakörében is közelít a fiktív sírversekhez, bár ő sohase nevesítette azokat, inkább típusokra ismerhettünk rá, mintsem konkrét személyekre. Mondanivalójuk általános. Mint Weöres írja: Koporsót faragsz magadból A vesztes győzött, a győztes vesztett Az élők öntőformája sírgödör. Képes Géza epigrammái már kifejezetten ide tartozók, bár ő sem nevesítette azokat, azonban egyikmásiknál rá lehet jönni, ki lehetett a hivatkozott illető. Teljes biztonsággal azonban mégsem állíthatjuk, hogy ki a versben megcélzott konkrét személy. Meghalt egy nagy író, nagy csendben, elhagyottan. Szép temetése lesz. Neki már, persze, mindegy. Az írószövetség halottjának tekinti, Kit már életében halottnak tekintett, (feltehetően Gábor Andorról van szó) A mellőzést remekül bírta Az ünneplés vitte sírba. Magyar irodalmi berkekben minden bántó él ellenére sok, igen szellemes fiktív sírvers született. Másokban viszont nemcsak kegyetlen irónia fogalmazódik meg, kifejezéseik és durva hangvételük, enyhén szólva, nem teszi szalonképesé őket, a vaskos kétértelműség, az obszcén, nemegyszer kifejezetten trágár megfogalmazás. Utóbbiak leginkább szóban terjedtek, és mivel a szellemi elit játékairól volt szó, a sokszori továbbadás elkerül- hetedenül változatok keletkezéséhez vezetett. Néhol csak a rímek cserélődtek ki, másutt a kollégák kiegészítették, továbbköltötték a verseket. Egy biztos, hogy ezek java részét kiemelkedő toliforgatóink alkották. A fiktív sírverseket sokan afféle városi folklórnak, kávéházi viccnek tekintik, de ezek is irodalmunk részét képezik, és egyfajta korrajzot adnak az adott időszakról. Ez még annak ellenére is igaz, hogy a fiktív sírversek eredeti szerzőire csak elvétve lehetett rátalálni, és hitelt érdemlően bizonyítani kapcsolatukat a verssel. A sírversek mindig kötött terjedelműek, hiszen megadott kopjafára, keresztre vagy márványlapra kell elférniük. Ezen versek nagyszerűségét, ízét, szellemességét éppen a tömörségük biztosítja, hiszen ez jellemzi a költő alkotóképességét, mesterségbeli tudását. Bár nem kifejezetten erre az esetre gondolt Radnóti Miklós, amikor a következő négysorosát megírta, felidézése mégis ide kívánkozik Barátaim, ha rövid a papír Az ember akkor apró verset ír... higgyétek el a rövid is elég meghalok, s úgyis minden töredék. A terjedelemre vonatkozó megkötést legtöbben betartották, sőt, mint az alábbi példákból láthatjuk, néhányan még alul is múlták. Itt nyugszik Balázs Béla Sebaj! Itt nyugszik K. Zsuzsanna Hozsanna (Koroknai Zsuzsanna) Itt nyugzik Ortutay Gyula Hulla - nulla AVas avas (Vas István) Itt nyugszik az öreg Miké fia Szia! (Mikó András újságíró) A II. világháború után az egykori Darling presszóban rendszeresen találkozó írók, költők körében születtek az első ilyen versek. A legelső fiktív sírverset Jékely Zoltánnak (Áprily Lajos fiának) tulajdonítják, aki éppen egy elutasított kézirat, az „Alom” című majdnem kinyomtatott kötet megmentett levonatával a hóna alatt toppant be. Ahogy ő idézte a kiadó referensének szavait: „Dekadens temetőköltészet, beadott versei fejfákra vésett rigmusoknak (temetőköltészetnek) még jók lennének, de igazi alkotásoknak nem tekinthetők”, így indokolt a cenzor. Erre reagált Jékely keserűen és dacosan, most már a Darlingban, az éppen ott tartózkodó kollégáihoz fordulva: „Jó, hát megmutatom ezeknek, hogy mi az. Valóban tudok temetői rigmusokat is írni.” És megszülettek az első bökversek vagy epigrammák, amelyekkel nyilvánvalóan az elutasítók, majd az azokhoz közel állók irányába lőtte nyilait. Hamarosan eljutott a pártzászlót lengetőkig, akik vitorláikat az erősödő, új politikai szélirányba fordították, és sikereiket nem annyira tehetségüknek, mint inkább az akkor már egyre határozottabb kommunista rendszernek köszönhették. Ezen alkotói tevékenységben hamarosan követték őt a többiek, a darlingi asztaltársaság tagjai. Ezek közé tartozott Határ Győző, Kormos István, Mándy Iván, Pilinszky János és Zelk Zoltán is. Az idők múlásával azután nemhogy elhalt volna a műfaj, hanem fokozatosan bővült a kör, az alábbi, nem kevésbé igényes tollú, míves hozzáértőkkel: Bajomi Lázár Endre, Csukás István, Nemes Nagy Ágnes, Timár György. A találkozók színhelye áttevődött a szigligeti alkotóházba, és ott a fiktív sírversek költése valóságos szellemi erőpróbává, mesterségbeli játékká vált. Joggal merül fel a kérdés, vajon mennyire tekinthetők hitelesnek a fiktív sírversekben leírtak? Valóban jellemző a megnevezett személyekre, tevékenységükre és magatartásukra vonatkozó kritika? Fedi a valóságot, vagy túlzó, esetleg minden valóságalapot nélkülöz? Abból kiindulva, hogy e verseket jól ismerték a kortársak, azok tartalmával egyetértve, maguk is továbbadták, úgy vélhetjük, az alkotók fején találták a szöget. Ha a terjesztőknek valamelyik sírverssel kapcsolatban eltérő lett volna a véleményük, úgy azt azonnal kifejezésre juttatták volna oly módon, hogy visszatartják azokat. Inkább az ellenkezőre volt nem is egy példa, nevezetesen a megpendített, elítélt tulajdonságot tovább élező kiegészítések születtek. Az alábbi sírversekhez például, az utolsó sor csak később tevődött. Itt nyugszik Keszi Férget féreg eszi. Jól teszi. Itt nyugszik Kuczka Péter Magassága jó két méter. Tehetsége milliméter. A fiktív sírverseket mindig hangsúlyos megfogalmazás jellemzi, csakúgy, mint ahogy a karikatúrák is azokat a jellemzőket nagyítják fel, amelyek az illetőben feltűnőek és kifigurázhatok. Ilyen megközelítésben a megnevezettek - nem egy esetben - még bizonyosfajta népszerűsítésnek is tekinthették a sírverseket, akiről ilyet írtak, az biztosan jelen volt a köztudatban. Nagyobbrészt azonban nem kímélték az illetőt az alkotók, kifogásolt tulajdonságát, legyen az kiugró testi jellemző vagy elítélendő morális, illetve szellemi torzulás, kíméletle- nül figurázták ki a versekben. Itt nyugszik Milán a Füst Ami nála otthon bili Az nálad az üst Agyvérzésben halt meg Kassák Mert éltében sem olvasták. Elhunyt uszkár Gellért Oszkár Müve raktárakban doszt áll Gyászolja a munkásosztály. Mindent összevetve a humoros sírversek nem csak az elhunytból, sokkal inkább a inkább a halálból űztek tréfát. Mert aki még elolvasta saját fiktív sírversét, az vagy nevetett, vagy dühös volt, de mindenképp eleven. Akinek pedig a sírkövére vésték az alábbihoz hasonló sommás szentenciát, az már nemigen tiltakozhatott, de legalább a temetőlátogatók jót derültek rajta: Drága plébánosunk, aludj békében e sír alatt. Mi is sokat aludtunk prédikációid alatt. Vrabec Mária A szaploncai vidám temető. A mintehy 800 kék fejfáról leolvasható a máramarosi falu egész története. (Képarchívum)
