Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-04 / 254. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. november 4. SZOMBATI VENDÉG I 9 Emmy-díjas magyar színésznő Gáti Kati: „Nem pihenhetek a babérjaimon. Itt egy percig sem hiheted el, hogy sikeres vagy, minden múlandó..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Nincs még egy magyar színésznő Hollywoodban, aki annyit és olyan produkciókban dolgozna, mint ő. Kathleen Gáti, vagy ahogy a mi fülünkben szebben cseng, Gáti Kati úgy építette fel kinti pozícióját, mint fecske a fészkét. Kitartással, szorgalommal, egyedül, mások segítsége nélkül. Előnyre csupán a nyelvtudásának köszönhetően tudott szert tenni. Magyar bevándorlók lányaként született Montrealban. Édesapja Temesvárról jött tanulni Budapestre, később neves karmester lett, édesanyja kon- zervatóriumi növendék volt, operaénekesi szakra járt, amikor megismerkedtek. Lányuk balett-táncosnak készült, méghozzá a moszkvai Bol- sojba, ezért kezdett el oroszul tanulni, ám amikor rádöbbent, hogy nem igazán balerina alkat, a színészet felé fordult. New Yorkba ment, ahol egyszerre tanult és dolgozott, színházban és filmben is több lehetőséget kapott, a szíve mégis Budapestre húzta. A rendszerváltás után érkezett két hónapra, végül több mint hét évig maradt. Szerephez jutott a Goldberg variációk című filmben, s onnantól fogva jobbnál jobb lehetőségekkel halmozták el. A Sose halunk meg „husikás” Nusikájaként hatalmas népszerűség övezte, s bekerült számos jelentős filmbe. Aztán fordult a kocka. Ő fordított rajta. A ki tudja, hányadik amerikai nő szerepe után úgy döntött: ad magának egy újabb esélyt, megpróbálja Hollywoodban. Nem sokkal később már a legnívósabb sorozatokba hívták. Született feleségek, Mentalista, 24, Vészhelyzet, Dr. Csont, NCIS, General Hospital, Hazudj, ha tudsz. Robert De Nirótól Ben Stillerig, Tom Hankstől Búrt Reynoldsig, Kevin Kline-tól Tim Rothig több nagy amerikai sztárral játszott egy fűmben. Eleinte Irenát és Polinát, Mariska Kopeckit és Natasa Lenkovot, Olgát és Raj- szát, Anyát és Kátyát. Időbe telt, míg kilépett a messziről jött idegenek sorából. Volt prosti és apáca, orvos és nővér, háziasszony és rendőrnő, cseléd és házmester. „Amerikai az agyam, kanadai a szívem, de a lelkem magyar - mondja. *- Apai nagyapámnak, Österreicher Ignácnak pékségei voltak Temesváron, egy egész utcát kitettek a boltjai, de a háború után mindent elveszített. Elkobozták tőle. Budapesten, az akkori párommal nekünk Nusi Nasi boltunk volt. Sü- tiket készítettem saját receptek alapján. Los Angelesből azonban nem lehet irányítani egy üzletet. El kellett adnom.” New Yorkban, amikor az első lépéseit tette a színészi pályán, hentesüzletben és egy ázsiai szőnyegeket árusító boltban is dolgozott. Maradt valami az ott szerzett tapasztalataiból? A hentesnél könyvelnem kellett, annak még ma is hasznát veszem. Néha megkértek, hogy süssek egy steaket vagy virslit, de a húshoz nem igazán értek. Mivel a férjem vegán, én pedig vegetáriánus vagyok, a finom saláták a kedvenceink. De egy paprikás csirkét még meg tudnék főzni. Ami pedig a másik állásomat illeti, abból csak annyi maradt, hogy továbbra is imádom a perzsaszőnyegeket. Az amerikai újrakezdés évében, 1998-ban mekkora lendületet kapott a Szabó Istvánnal forgatott Sunshine-tól, amelynek világszerte óriási sikere volt? Lelkileg többször is meg tudtam kapaszkodni benne, de kinti lehetőségekhez nem juttatott hozzá. Sok castingrendezőnek büszkélkedtem vele, de mivel mindannyian fiatalok voltak, egyikük sem hallott róla. Először ügynököt kellett találnom, aki csak nagy nehezen vállalta, hogy egy „idősebb” színésznőt képviseljen. Hozzáteszem: negyvenegy éves voltam akkor. És arra kért, senkinek ne mondjam el, hogy Magyarországon dolgoztam, mert azzal beskatulyáznak a külföldi nő szerepkörébe. Tudtam, hogy kockáztatok, mégsem fogadtam meg a tanácsát, és ez volt a szerencsém. Nagyon sok idegen ajkú, orosz, német, magyar nőt játszottam így el. Ezzel tudtam bejutni a szakma sűrűjébe. Hittem magamban. Éreztem, kire kell hallgatnom és kire nem. Hollywoodban valóban az a fontos, amit az adott pillanatban képvisel? Hogy éppen most mit játszik és kinek a filmjében? A múlt senkit nem érdekel. Az a fontos, amit ma csinálsz, hogy éppen most kivel dolgozol, és mennyi rajongód van. Ök fognak ugyanis megnézni a készülő filmben. Kinti kollégái körében mi számít nagyobb elismerésnek? Bekerülni egy színvonalas sorozatba, amely a világ több országába eljut, vagy egy nagyszerű játékfilmbe? Bonyolult kérdés ez. A mai színészeknek Amerikában sincs már annyi lehetőségük, mint régen. Színházban is, filmben is, sorozatban is szerepelni - ez egyáltalán nem megy. Dönteni kell. Itt, ott, vagy amott. A mi szakmánkban a pénz az úr. Fontos a legújabb technika is, de a leginkább a nézőszámokra figyelnek. Hol van nagyobb közönség? A televízióban? A moziban? A neten? Óriási sztárok játszanak mostanában tévésorozatokban. Susan Sarandon, Geofifey Rush, Jessica Lange, Kevin Costner, Jennifer Lopez. Választani csak a felkínált lehetőségek közül lehet, ott pedig anyagi szempontok is közrejátszanak. A Trónok harcának már szerte a világon nagyobb közönség- sikere van,- mint egy átlagos játékfilmnek. Mozi és televízió között óriásira nőtt a konkurencia. A Trans- formers és a Star Wars-féle filmek természetesen továbbra is nagy sikerrel futnak a plázákban, hiszen olyan technikai eszközök bevetésével készülnek, amelyek nem mindennapi vizuális élményt kínálnak a nézőknek. Én továbbra is imádom a színházat, ahol együtt lélegezhetek a közönséggel, de már nagyon kevés az igazán jó színpadi szerep, és New Yorkban sem igazán fizetik meg. Én gyerekkorom óta képeztem magam erre a pályára, a színészet mellett a táncnak, az éneknek és a mozgásnak is komoly teret adtam. Nekem ez a hivatás nem valamiféle hobbit jelent, hanem az életemet. Egyszer panaszkodtam az énektanámőmnek, hogy nem tetszik a dal, amelyet meg kell tanulnom. Azt felelte: „Neked azt nem szeretned kell, hanem kiválóan előadni! ” És igaza volt. Az amerikai nézők milyen viszonyban vannak mostanában a televíziós sorozatokkal? Jobban szeretnek otthon ülni, vagy inkább moziba menni? Mi a féijemmel minden pénteken moziba megyünk. Nekünk ez heti élmény, kikapcsolódás. Nincs jobb annál, mint elveszni a sötétben egy jó film előtt, aztán lelkileg követni a színészeket, a történetet. Egy öttagú család már nehezebben jut el moziba, az ő életükben ez már luxusnak számít. A sorozatokat egyébként szeretik a nézők. A General Hospi- talba már öt éve bekerültem. Azok az ismert színészek, akik már húszharminc éve szerepelnek a sorozatban, nagyon jól vannak fizetve. A fő színész, aki nyugdíjba ment egy éve, legalább hússzor annyit keresett, mint bármelyikünk. Ha pedig egykét részbe behívnak egy jól ismert arcot, akkor a történetet úgy kell alakítani, hogy életét veszítse néhány szereplő, mert meg kell fizetni azt az egyet, a legdrágábbat. Érdekes, nem? Rosszul esik, de meg kell értenem. Hét évet töltött Magyarországon. Ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy elfelejtsék az embert. Nekem sem volt könnyű visszailleszkedni a szakmába. Szép lassan ment, de ma sem könnyebb a dolgom. Nem pihenhetek a babérjaimon. Itt egy percig sem hiheted el, hogy sikeres vagy, mert minden múlandó. A siker is, a sikertelenség is. Egyikről sem tudod, meddig tart. A General Hospitalben elsőre kétnapos szerepet kaptam. De úgy megszerettek, hogy azóta 250 részben játszottam az elmúlt öt év alatt. Volt olyan szerepe, amelyet hihetetlenül kalandos úton szerzett meg? A Vejedre ütök című filmben egy terhes orosz nő szerepére hívtak be próbafelvételre. Párnát dugtam a ruhám alá, mintha valóban babát várnék. Akkora lett a hasam, hogy azt hihették rólam, már a nyolcadik hónapban járok. Ott lihegtem a rendező előtt, aki segített leülni, és még egy másik széket is tett elém, hogy kényelmesen feltehessem a lábamat. Bizonyára a feleségének is sokat segített, amikor várandós volt. Érdekelte, milyen szerepeket kaptam Magyarországon, hány éve vagyok Amerikában, én meg erős magyar akcentussal válaszolgattam neki. És végig, minden kérdésére az igazat mondtam. A forgatás végén, amikor már nem bírtam tartani a magyar akcentust, ami jól jött a figurához, be: vallottam neki, hogy párnát tömtem a ruhám alá, amikor először látott, majd megköszöntem, hogy engem választott, döbbenten kérdezte, hogy: „Semmi sem volt igaz abból, amit mondtál?” De igen, minden igaz volt, csak az akcentust és a párnát tettem hozzá, feleltem. Ha már szóba jött az akcentus, Los Angeles-i életében mennyire van jelen a magyar nyelv? Sajnos nem eléggé. Van itt egy-két magyar barátom, de ritkán találkozunk, nagyon keveset beszélgetünk. Többször beszélek a budapesti barátaimmal, akik telefonon gyakran hívnak. Az interneten olvasok magyarul. Az utcán, az üzletben mindig meghallom a magyar beszédet. Olyankor szinte letámadom az embereket, hogy én is magyar vagyok, beszélgessünk egy kicsit! Nekem ez olyan családias érzés, azoknak viszont, akiket megállítok, nem hiszem. A félj cm et tanítom magyarul. Mindennap egy kicsit. „Nagyon imádlak.” „Éhes vagyok.” Kell menni munkába.” „Elfáradtam.” Ilyeneket tud. Azóta, hogy társra talált, köny- nyebb szívvel építgeti a pályáját? Egy jó társ, egy barát, egy családtag rengeteget ér. Lelki támaszt és szeretetet ad. Építészmérnök a férjem. Nemrég bevallotta, sosem akarta, hogy színésznő legyen a felesége. Erre találkozott velem. Rengeteget tanultam tőle az elmúlt tíz évben. Pihenni is ő tanított meg. Amíg nem ismertem őt, csak a munkával foglalkoztam, semmi más nem érdekelt. A fodrászom jegyezte meg épp a minap, hogy: „Te soha nem fogod abbahagyni ezt a szakmát, mert minden sejteddel imádod.” Igaza van. Lassítani ugyan tudok már, de csak munka után. Ma is harminc oldal szöveggel a fejemben mentem forgatni, és izgultam, izzadtam, a gyomromban dobogott a szívem, remegtem az örömtől, hogy Istenem, mennyire imádom, hogy ezt csinálhatom! Érez még honvágyat Magyar- ország iránt? De még mennyire! Ez az érzés nem csillapodik bennem soha. Ott éltek a szüleim, ott voltak boldogok. Néha kimondottan árvának érzem magam nélkülük, de ha Budapesten vagyok, még a levegőben és a finom ételekben is őket érzem. Michael, a féljem már jobban érzi magát Budapesten, mint Los Angelesben. O is imád ott lenni, lakni, sétálgatni, élvezi a szuper társaságokat, csodálja az embereket, a pompás épületeket. Én szívesen visszaköltöznék Magyarországra, ha megint sok munkám lenne otthon. De most Los Angelesben látnak el szerepekkel. Talán majd egyszer. A gyökereitől sosem szakad el az ember. „Én szívesen visszaköltöznék Magyarországra, ha megintsük munkám lenne otthon..." (Taiabér Tamás felvétele)
