Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-28 / 273. szám, kedd
Aei y///Mz ro 2017. NOVEMBER ÚJ SZÓ Az energetikai növényeket az energiagyártás céljából termesztik. Elsősorban fás szárú növényekről van szó, melyeket feldolgozva juttatnak el az erőművekbe. E nergia-előállításhoztováb- bá fűféléket is termesztenek, melyek biomasszáját a fermantációs folyamat során a biogázállomásokon biogáz, majd ezt követően elektromos energia előállításához használják fel. „Szlovákiában azonban nem nagyon termesztenek fűféléket biogáz-előállításra, sokkal inkább a fás szárú növények termesztése jellemző erre a célra. Az SZK 2007-2013-as Vidékfejlesztési Programja 2015-re két projektet támogatott a gyorsan növő fás szárú növényekre vonatkozólag 17,2 hektárnyi termőterülettel 150 642 euró értékben. Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy az 543/2002 Tt. sz. környezetvédelmi törvény értelmében kizárólag olyan fás szárú növények termeszthetők energetikai célokra, melyek szlovákiai eredetűek" - tájékoztatta lapunkat Zuzana Peiger Aqaková a mezőgazdasági minisztérium sajtóosztályáról. Kivételt képezhet néhány nem szlovákiai eredetű növény, de azok termesztését a környezetvédelmi minisztériumnak külön kell engedélyeznie. Viszont csakis olyan esetben lehetnek kivételek, ha az engedélyezett növényzet nem lesz káros hatással a környezetre. „Az energetikai növények hasznosítása vagy közvetlenül a hő- és a villamosenergia-előállí- tásnál, vagy pedig a biogáz-előállításnál érvényesül. Emellett a vegyiparban is hasznosíthatók az energetikai növények. Európában mindenekelőtt a skandináv országokban hasznosítják energia előállítására az energetikai növényeket"- részletezte az agrárminisztérium sajtóosztályának munkatársa. A gyors növésű fás szárú növények termesztése nem igényes az éghajlati és természeti körülményeket illetően, s éppen ebből eredően alkalmazzák azokat a gyors ütemű erdősítés céljából, mondjuk a természeti katasztrófák után. Jelentős szerepet tölthetnek be például a talajerózióval szembeni védelemnél is. Szlovákiában a jó minőségű talajok védelmét és ebből eredően az ország élelmiszerbiztonságát előtérbe helyezve az 1-4-es besorolású (bonitású) talajokon nem engedélyezett a fás szárú növények termesztése. A hatályos jogszabály értelmében gyors növésű fás szárú növényeket a 5-9-es besorolású talajokon engedélyezett termeszteni. Az 1-4-es talajbesorolásnál abban az esetben engedélyezett a fás szárú növények termesztése, ha a mezőgazdasági földterület árvíz sújtotta régióban található, felázott, vagy pedig szélerózió veszélyezteti a területet. „A fás szárú növények szántóföldön való termesztését a 220/2004 Tt. sz. jogszabály novellája engedélyezte. A 342/ 2014-es kormányrendelet értelmében a közvetlen kifizetésekből is támogatják a fás szárú növények termesztését. A fás szárú növények termesztésének távlatait illetően elmondható, hogy az agrárerdősítés területe jelenthet perspektívát, amikor is a fás szárú növényeket szántóföldön termesztik összhangban a mezőgazdasági rendszerekkel, ami Szlovákiában egyelőre nem terjedt el, A fás szárú növények mezőgazdasági földterületeken történő termesztését megfontoltan szükséges végezni. Ugyanis a szántóföldeken elsődlegesen az élelmiszergyártáshoz szükséges alapanyagokat kell kitermelni. Minden fás szárú növény kiültetése ideiglenes, maximum 20 évre szól. A 220/2004-es törvény értelmében a jelzett húszéves határidő lejártán belül, vagy rögvest, ha a termelő befejezni tervezi a fás szárúak termesztését, a mezőgazdasági földterületet rekultiválni szükséges, visszaállítani eredeti állapotába" - magyarázta Zuzana Peiger Ačjaková. (sb) 12