Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-03 / 253. szám, péntek

www.ujszo.com IZVILAG ■ 2017. NOVEMBER 3. 15 Kolozsvári rakott káposzta Töltött kel levelek - kölessel Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 50 dkg darált sertéshús (pl. lapocka), 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg füs­tölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 20 dkg rizs, 4 dl tejföl, só, őrölt bors, pirospaprika, majoránna. Elkészítés: A káposztát - ha túl savanyú - átmossuk, kinyomkodjuk. A rizst sós vízben félpuhára főzzük, leszűrjük. A kolbászt felkarikáz- zuk, kevés zsiradékon átsütjük. A szalonnát zsírjára olvasztjuk, a szalonnapörcöket kiszedjük, a visszamaradt zsiradék felén meg- dinszteljük az egyik (apróra vá­gott) vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, beleforgatjuk a savanyú káposztát. Őrölt borssal és majoránnával fűszerezzük. Kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára pároljuk, időnként pótol­juk alatta a vizet. A megmaradt zsiradékon meg­fonnyasztjuk a másik, apróra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát, meghintjük piros- paprikával, beleforgatjuk a darált húst. Sózzuk, borsozzuk, kevés vizet aláöntve, fedő alatt puhára pároljuk. Egy tepsit vagy hőálló tálat hideg zsírral kikenünk, elkezdjük rétegezni a hozzávalókat. Az edény aljára tesszük a káposzta egyharmad részét, rásimítjuk a rizs, majd a hús felét, erre kerül­nek a kolbászkarikák és a kisülő zsír fele. Újabb káposztaréteg következik, amit meglocsolunk tejföllel, erre megy a rizs és a hús másik fele, a maradék kolbász és zsírja, amit befedünk az utolsó réteg káposztával. A tetejét bőven meglocsoljuk a maradék tejföllel, megszórjuk őrölt borssal és pirospaprikával. Sütőben 180 fokon 50-60 perc alatt készre sütjük. Kicsit állni hagyjuk, majd nagyobb kockák­ra vágva tálaljuk. Hozzávalók: 50 dkg darált hús (a legjobb sovány húsból - pl. pulykából vagy csirkéből), 20-25 dkg kö­les (egy bögrényi), 1 nagyobb fej vöröshagyma, só, bors, majoránna, őrölt kömény, olaj, 12 db kelkáposztalevél, 50 dkg tejföl, 1 tojás, továbbá tejföl a tálaláshoz. Elkészítés: Az átmosott kölest főzzük meg a leírásnak megfelelően (azaz kétszeres, két és félszeres mennyi­ségű vízben). A hagymát vágjuk apróra, dinszteljük üvegesre. Adjuk hozzá a fűszereket, majd a húst. Süssük fehéredésig. Ha készen van a köles, keverjük össze a hússal, egy kicsit pirítsuk meg, majd tegyük félre hűlni. A káposztaleveleket egyenként öblítsük le, és forró, lobogó sós vízben kb. 4 percig főzzük. Csöpögtessük le, és hagyjuk egy picit hűlni. A levelek közepére halmozzunk a köleses-húsos . masszából annyit, hogy szépen összegöngyölhetők legyenek. A „csomagokat” szorosan egymás mellé fektessük egy kiolajozott tepsibe. Csorgassunk pici olajat a tetejére is. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. A tejfölt keverjük ki a tojással, és kenjük egyenletesen rá a káposztára. Rázzuk meg egy kicsit a tepsit, hogy a tejföl mindenhol befedje a hézagokat. (A tojásos tejfölt ízesíthetjük zöldfuszerekkel is, ízlés szerint.) Süssük kb. 20-30 percig, amíg megbámulnák a szélek. Ha kész, tálalhatjuk. Tejfölt adjunk mellé. Savanyú káposztás tócsni Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 2 tojás, 2 ek liszt, 10 dkg savanyú káposzta, őrölt bors, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, snidling, 20 dkg húsos szalonna, 0,5 dl olaj. Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, egy tálba reszeljük. Hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet és a finomra vágott káposztát. Megborsoz­zuk, majd alaposan összedolgoz­zuk. A tejfölt a zúzott fok­hagymával és a finomra vágott snidlinggel simára keverjük. A felszeletelt szalonnát ropogósra sütjük, majd kiemeljük a serpe­nyőből, és melegen tartjuk. Az olajat felforrósítjuk a szalonná­ból visszamaradt zsiradékkal. Evőkanállal kis adagokat hal­mozunk a burgonyás-káposztás masszából a forró zsiradékba. Kissé ellapítjuk, és a korongok mindkét oldalát pirosra sütjük (kb. 5-5 perc alatt). Végül a tócsnikat konyhai papírtörlőre szedjük. Forrón tálaljuk, a fok­hagymás tejföllel meglocsolva, a szalonnaszeleteket is mellé adva. (Összeállította: as) Amerikai káposztasaláta Hozzávalók: 1 kisebb fej káposzta (kb. 70 dkg), 2 db közepes sárgarépa (kb. 20 dkg), fél fej hagyma, 1 ek só, 8 ek majonéz, 4 ek tejföl, 4 ek tejszín (tej is lehet), 2 ek méz, 2 ek citromlé, fél csokor petrezse­lyemzöld, 1 csapott mk őrölt fehér bors, 1 mk ecetes torma. Elkészítés: A káposztát, a sárgarépát és a hagymát durván lereszeljük. Egy tálba rakjuk, jól megsózzuk, 40 percet állni hagyjuk. Ezután vízzel átmossuk, majd alaposan kinyomkodjuk. Egy tálban összekeverjük a majonézt, a tejfölt, a tejszínt, a mézet, a frissen facsart citromlevet és az ecetes tormát. Sóval, borssal ízesítjük, valamint ízlés szerint megszórjuk a frissen aprított petrezselyemmel. Az így kapott majonézes keveréket összeforgatjuk a zöldségekkel, és még legalább 1 órát állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. Sültek vagy grillételek mellé kínáljuk. Színes káposztasaláta Hozzávalók: 30 dkg lila káposzta, 2 szál sárga­répa, 1 savanykás alma, 1 fej lila hagyma, fél fej jégsaláta, 3 szál újhagyma (vagy póré), 2 kis pohár natúr joghurt, 2 ek majonéz, 1 ek mustár, 1 ek olívaolaj, 1 ek citrom­lé, só, bors, friss oregánó. Elkészítés: A joghurthoz adjuk a majonézt, ........... ........ a mustárt, az olívaolajat és a citromlevet. Sóval, borssal, finomra vágott oregánóval fűszerezzük, az egészet jól kikeverjük. Félretesszük. A káposztát, a sárgarépát és a cikkekre vágott almát uborkagyalun vékonyra szeljük. A lila hagymát, az újhagymát felkarikázzuk, a jégsalátát vékony csíkokra vágjuk. Minden hozzávalót egy nagy tálba teszünk. Leöntjük a joghurttal, jól átkeverjük, majd néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Tálalás előtt friss oregánóval díszítjük. Édes-sava ny ú -csípős káposztasaláta Hozzávalók: Fél fej káposzta (kb. 80 dkg), 1 kis fej lila hagyma, 5 cm gyömbér­gyökér, 1 púpos tk csilipehely, 1 dl rizsecet, 1 dl nádcukor, 2 dl víz, 4 ek szezámolaj, jó csipetnyi só. Elkészítés: A káposzta külső leveleit lefejtjük, a torzsáját kivágjuk, a többit vékonyra gyaluljuk. A lila hagymát apró kockákra vágjuk, megszórjuk a sóval és leöntjük az ecettel. A gyömbért finomra reszeljük, a levét kinyomkodjuk és a hagymához adjuk. A vizet elkeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a hagymához a csilipehellyel együtt. A salátát meglocsoljuk a hagymás salátalével, az olajjal, összeforgatjuk. Hideg helyen, hűtőben legalább 1 órán át pihentetjük tálalás előtt, de még jobb, ha egy egész napot érlelődik. (A káposzta mellé a salátába kerülhet durvára reszelt répa is.) ÚJ KÖNYV a VASÁRNAPTÓL! A Vasárnap szerkesztőjének jól bevált receptje szerint jön Olvasóink legjobb receptjeinek következő gyűjteménye, most Bugár Krisztinával, a Vasárnapi Asztal szerzőjének közreműködésével Vasárnap az asztalon hatodszor! • Több mint 200 receptleírás képekkel • 152 oldalon • A már ismert, ajándékozásra is alkalmas kivitel • Gasztronómiai szómagyarázó • Változatlan, család- és konyhabarát ár • Vasárnap-előfizetőknek még arra is kedvezmény Már most rendelje meg, ha karácsonyi ajándéknak szánja! A megrendelt könyveket a kiadó által küldött csekk befizetése után folyamatosan postázzuk. cn cd s 1 a rányár 9,90 rányár 9,90 ányár 13,90 ; *1 .53 '«i "ni Pfll J SC J M M M 'i □ □ □-1 j §■ i> *Ö i > 5© ■M <U £ 50 I I 2 »© 4-i 0» £ £ w 2 s © Z «□ □ □ II .a Š i-s _ -a > » S Postaköltség a Szlovák Posta érvényes tarifája, súly alapján

Next

/
Thumbnails
Contents