Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-25 / 271. szám, szombat
PRESSZÓ ■ 2017. NOVEMBER 25. www.ujszo.com SZTÁRVILÁG 13 Oliver Stone filmrendező tagadja, hogy zaklatta Melissa Gilbertet Oliver Stone Oscar-díjas amerikai filmrendező rádióbeszélgetésben tagadta, hogy egy meghallgatáson megalázta volna Melissa Gilbert színésznőt. A zaklatási ügyek sorában újabb vádlott a Backstreet Boys énekese, Nick Carter is. M elissa Gilbert, akit A farm, ahol élünk című tévésorozatból is ismerhetünk, azzal vádolta meg Stone-t, hogy „megalázó és szörnyű” meghallgatási procedúrának vetette alá az 1991-es The Doors című film szereplőválogatásakor. Stone az Andy Cohennek adott interjúban elmondta, a színésznő „tudta, miféle film meghallgatásán jár”. A rendező hangsúlyozta, hogy a próba „biztonságos volt minden jelentkező színész számára”. „Minden színésznek elmondtuk, hogy a zabolátlan, szakadt rock and rollról szól a film. Mindenkivel tudatták, a forgatókönyvből kell elpróbálni egy részletet. Risa Bramond Garda, a szereposztás vezetője végig jelen volt” - írta közleményében Stone a deadline.com filmes portál kérdésére. Garda szintén eljuttatta közleméOliver Stone mindent tagad Melissa Gilbert sírva távozott a meghallgatásról nyét a laphoz: „Egyeden színészt sem kényszerítettünk semmire, ami kellemeden lett volna, a legtöbbjük elfogadta a kihívást, elismerte Oliver Stone elképzeléseit. Nem tapasztaltam, hogy megbántottak volna egyeden színészt is.” Melissa Gilbert a Meg Ryan játszotta karakterre pályázott abban a filmben, ahol Jim Morrisont, a The Doors egykori legendás énekesét Val Kilmer személyesítette meg. Gilbert szerint Stone külön az ő meghallgatására írt egy jelenetet, ahol négykézlábra kellett volna ereszkednie és aktusra felszólítania valakit. Amikor erre kérte, Gilbert ezt visszautasította és sírva távozott. A Harvey Weinstein nagy hatalmú hollywoodi filmproducer október elején kirobbant botránya óta hírességek egész sorát érték hasonló vádak. Nick Cartert, a Backstreet Boys amerikai fiúegyüttes énekesét Melissa Schuman egykori tinédzser popsztár kedden vádolta meg azzal, hogy megerőszakolta 2002-ben, amikor a lány 18 éves volt. A most 33 éves Schuman hosz- szú blogbejegyzésben írt az esetről. Eszerint az együttes menedzsere azt Nick Carter: „Megdöbbenve és szomorúan állok Schuman kisasszony vádjai előtt" (sita/ap, Twitter) Melissa Schumant állítólag megerőszakolta a Backstreet Boys énekese javasolta neki, kezdjen találkozgat- ni Carterrel. A lánynak akkor volt partnere, ezért figyelmen kívül hagyta a felszólítást. Néhány évvel később egy tévéműsort forgattak, amikor Carter meghívta Schumant és egy barátját Santa Monica-i házába „kikapcsolódni”. A házban az énekes egy stúdióba hívta, hogy megmutassa neki a dalt, amit neki írt. Amikor kettesben maradtak, megerőszakolta. Schuman a történtek minden részletét felelevenítette blogjában. Nick Carter szerdán közleményben tagadta a vádat. „Megdöbbenve és szomorúan állok Schuman kisasszony vádjai előtt. Miközben együtt voltunk és azóta sem adta Melissa soha tudtomra, hogy amit tettünk, az nem közös megegyezésen alapult. Természetemmel és mindennel, ami számomra kedves ellentétes, hogy valakinek szándékosan kellemetlenséget okozzak vagy ártsak neki” -írta. A londoni rendőrség közben szerdán bejelentette, hogy újabb nyomozást kezdett egy Kevin Spacey által 2005-ben elkövetett szexuális bántalmazás ügyében. A rendőrségi szóvivő ugyan nem nevezte meg Spaceyt, de mint hozzátette, ugyanarról a férfiról van szó, akit november elején egy másik férfi megvádolt egy 2008-ban elkövetett szexuális bántalmazással. A rendőrség néhány nappal az után jelentette be a nyomozás ki- terjesztését, hogy a múlt héten a londoni Old Vic színház - amelynek 2004 és 2011 között Spacey művészeti igazgatója volt - közölte, 20 ember vádolta meg szexuális zaklatással Kevin Spaceyt. A bejelentést tevők mindegyike férfi volt, ám egyikük sem számolt be szexuális erőszakról. (MTI) Nagy örömet szereztek a találkozások a régi barátokkal Kóbor János feleségével, Zsókával és kislányukkal, Lénával (Fotó: Kubány Éva) M inden idők legsikeresebb magyar rockegyüttese, az Omega a Volt egyszer egy Vadnyugat című új lemezzel és december 28-án a budapesti Papp László Sportarénában egy nagyszabású koncerttel ünnepli 55. születésnapját. A kassaiak is örülhetnek, december 16-án a helyi Steel Arénában is fellép az Omega, ahol a tavalyi karácsonyi koncertjüknek óriási sikere volt. Idén, szeptember elején, egy prágai fellépés is belefért az együttes zsúfolt programjában. Kóbor Jánost, az Omega frontemberét a decemberi nagy koncertek előtt a zenei berkekben kialakult cseh- magyar-szlovák kapcsolatokról, valamint az új lemezről kérdeztük, a legendás zenész pedig szeretettel beszélt feleségéről és kislányáról is. Hányszor is koncerteztek már Prágában? Először 1971-ben szerepeltünk Prágában, erre pontosan emlékszem. Aztán valamikor a hetvenes évek közepén. Az utóbbi tíz-tizenöt évben pedig szinte minden harmadik évben. Az idei prágai koncerten is bemutattatok néhány dalt a Volt egyszer egy Vadnyugat című lemezetekről. Mi adta az ihletet, hogy elkészüljön egy ilyen lemez? Tulajdonképpen az ötvenötödik év nem olyan kerek, mint az ötven, ezért úgy gondoltuk, hogy ez ne is kimondottan rólunk szóljon, hanem tényleg erről az ötvenöt évről. És ennek az ötvenöt évnek az első felére koncentráltunk. Ez a szocializmus korszaka volt, ami hát olyan volt, amilyen. De akkor voltunk fiatalok, ezért azt az időszakot nem vetjük meg. Politikával nem foglalkoztunk és most sem foglalkozunk. Viszont arra gondoltunk, hogy mivel nagyon sok barátot szereztünk a pályafutásunk során, az ő dalaik is rajta lehetnének az új lemezünkön. Nem a nyugatiakra, például a Scorpionsra vagy a Queenre gondoltunk, hanem a kelet-európaiakra, akik még megszólíthatok. így az idei decemberi kassai és budapesti koncertjeinken először fogunk együtt játszani a lenyelországi SBB és csehországi Olympie zenekarral, valamint németországi kollégáinkkal is. Mi volt számodra a legkellemesebb meglepetés a lemez készítése közben? Mi az, ami különösen örömet szerzett neked és az Omega tagjainak is? Az újbóli találkozások a régi barátainkkal szereztek nekem és az Omega többi tagjának is valóban nagy örömet. A szóban forgó új albumon csehül is énekelsz egy dalt, mégpedig Petr Janda Olympie zenekarának egyik slágerét Ki tanított meg csehül énekelni? Pár szlovákiai gyerek, akik inkább szlovákok, mint csehek, de azért tudják, hogyan kell csehül elénekelni. Persze Petr Janda is besegített, amikor Magyarországra érkezett, hogy összeegyeztessük koncertjeink időpontjait. Leírta, hogy mire figyeljek különösen. A cseh nehéz nyelv, nem megy olyan könnyen az ember fejébe a cseh szöveg, de örülök, hogy megbirkóztam vele. Régóta ismered Petr Jandát? Ha jól emlékszem, a hetvenes évek első felében volt egy közös turnénk, akkor még Csehszlovákia-szerte, ahol mintegy hat-nyolc koncertet játszottunk együtt. Aztán több alkalommal is találkoztunk Csehországban, Szlovákiában és Lengyel- országban is. w ... sosem leszek egy hatradolos, tevenezos, nyugdíjas nagypapa. Melyik cseh vagy szlovákiai énekest ismered még személyesen? Természetesen Karéi Gottot, akivel még az akkori Nyugat- Németországban találkoztunk a hetvenes években, aztán eljött egyszer az egyik koncertünkre is, amely a prágai Fučík parkban volt. Legutóbb, azt hiszem, öt évvel ezelőtt, Frank Schöbel 70. születésnapján, Berlinben találkoztunk. Jól ismerem Helena Vondráčkovát is, akivel 1970-ben együtt voltunk a tokiói Yamaha- fesztiválon. Helena Csehszlovákiát, mi pedig Magyarországot képviseltük. Am a hetvenes években együtt koncerteztünk Lengyel- országban és Törökországban is. Csak sajnos, egyre többen mennek el a kollégáim közül, nemrég például Marián Varga távozott körünkből, nálunk meg Somló Tamás vagy Laux Józsi. A koncertekre feleséged, Deme Zsóka és kislányod, Léna is elkísér. Házasságotok példa rá, hogy nem csak fiatal korban találhatja meg valaki igaz társát Egyáltalán nem volt betervezve, hogy másodszor is megnősülök, de így lett. Zsókában valóban igaz társra találtam. Egyébként mindkettőnknek ez a második házassága. Amikor 2007-ben Lénácska megszületett, hatvannégy éves voltam, ez persze nem volt akadálya annak, hogy jól bírjam az apasággal járó teendőket és feladatokat. Mivel rendszeresen sportolok, már évtizedek óta a vitorlázás a kedvencem, a kondíciómmal nincs baj. A kislányom születése pedig megfiatalított. Mi a titka a harmonikus kapcsolatnak? A sorsnak köszönhető-e vagy inkább a szerencsének? Szerintem a sors szerepe biztos. Ha nincs is megírva, hiszek abban, hogy valahol valami vagy valaki irányítja az ember életét. A találkozásunk véledenszerű volt, azt viszont tervbe vettem, hogy sosem leszek egy hátradőlős, tévénézős, nyugdíjas nagypapa. Ez ellen mindig harcoltam. Szerencsére még mindig aktívak vagyunk az Omegával, így van elég dolgunk Léna örökölt valamit a zenei tehetségedből? Zongorázni tanul, nagyon szereti a zenét. Nem akar zongorista lenni, de szeretne komolyabb szinten megismerkedni a zongorával. Most mindennel, ami érdekli, így van. Tehát megadjuk neki a lehetőségeket, és Lénácska majd eldönti, milyen hivatást fog választani. Nekem csak egy dolog volt fontos, hogy anyanyelvi szinten tanuljon meg angolul. Ezért már az óvodától kezdve mostanáig - jelenleg egy amerikai iskolába jár Budapesten - nagy hangsúlyt helyeztünk és helyezünk arra, hogy a lehető legjobban megtanulja ezt a nyelvet. Mert szerintem ezt nem lehet felnőttkorban bepótolni. Szimpatikus nekem az a nézeted is, hogy nem foglalkozol a múlttal és a jövővel sem, hanem igyekszel a jelennek élni. Ez egy folyamat volt, amíg megérlelődött benned ez a felismerés? Igen, ez valóban egy folyamatnak az eredménye. Ugyanis nagyon hamar rájöttem, hogy a múlt is meg a jövő is a jelenekből rakódik össze. A múlt pedig már megvál- tozhatadan, nem érdemes rágódni rajta. De ha az ember tudatosan ügyel arra, hogy a jelen mindig jó legyen, akkor jó lesz a múlt is, és remélhetjük, a jövő is. Kubány Éva