Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-22 / 268. szám, szerda
o N Mi a különbség a nappali és a levelező tagozat között? 21. oldal 2017. november 22., szerda Megéri továbbtanulni? Sok végzős diák tanácstalan, mihez kezdjen a középiskola befejezése után. Első ránézésre úgy tűnhet, a kérdéssel még bőven van idő foglalkozni, hiszen az érettségi vizsga csak tavasszal lesz, valójában azonban a többségüknek már pár héten belül meg kell hoznia élete egyik legfontosabb döntését. T öbb felsőoktatási intézménybe ugyanis 2018 elején postázni kell a jelentkezési lapot, úgyhogy a negyedikeseknek már el kell gondolkodniuk legalább arról, hogy a középiskola elvégzése után szeretné- nek-e továbbtanulni. Vajon megéri-e főiskolára, egyetemre menni? Vitát nyitni arról, hogy az életszínvonal javítása céljából van-e értelme továbbtanulni, nagyon nehéz és bonyolult doEgy egyetemi szintű szakirányú továbbképzésre szeretnénk felhívni szíves figyelmét, melynek magyarországi, erdélyi és kárpátaljai sikeres meghonosodása után, februárban itt a Felvidéken is újabb évfolyama indul majd el. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának „Mentálhigiénés Segítő” Szakirányú Továbbképzését 2002 óta, 24 évfolyam fejezte be, illetve kezdte el. A „mentálhigiénés segítő szakember” oklevelet már megszerzett, illetve most megszerző kollégák mintegy 1000 fős köréből épül és terebélyesedik a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat elnevezésű szakmai hálózat. 2018 februárjától Léva ad otthont az induló, immár harmadik felvidéki évfolyamnak. (Közel 10 éve Hanván volt az első felvidéki képlog, mivel rengeteg szempontot kell figyelembe venni. A főiskolai tanulmányokról mindenkinek más az elképzelése, különbözik a fiatalok értékrendje, mások az okok is, ki miért dönt az egyetem mellett. Sokszor nem elsősorban az oktatási intézmény apusáról és presztízséről vagy arról van szó, melyik országban képezzük magunkat, hanem a diákok hozzáállásáról és világlátásáról. Van, akinek titulus kell, másokat a diákélet vonz, megint mások igazi tudásra vágynak, és saját értéküket a munkaerőpiacon az egyetemen szerzett ismeretekkel akarják növelni. Titulus vagy tudás Ennek megfelelően egyesek a tanulmányokat komolyan veszik, mások viszont a tanulást csak a záróvizsga után átvehető oklevél felé vezető kikerülheteden úrnak tartják. Az egyetem befejezése után sokan azt állítják, az iskola az akadémiai címen kívül semmit sem adott nekik. Kérdéses, az igyekezetükért, a szorgalmukért vagy ellenkezőleg, a hanyag hozzáállásukért valóban azt kapták-e, amit tényleg megérdemeltek. Mindenki maga dönti el, milyen területen szeremé tökéletesíteni a tudását, a képességeit és a készségeit, hogy olyasmivel akar-e foglalkozni, ami valóban érdekli, vagy inkább olyan szakmát választ, ahol jó fizetést remél. Ugyancsak mindenki maga választhatja ki az intézményt is, ahol képezni szeremé magát, s a fiatalokon zés. Az első lévai évfolyam hallgatói pedig most készítik szakdolgozatukat, melyet januárban államvizsgán fognak megvédeni Budapesten.) A 2013-ban alakult Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség részt vállal a képzés szervezésében és koordinálásában, ebben az elkötelezett kezdeményezésben. A mentálhigiénés szemlélet, élet- felfogás, illetve szakmai gyakorlat gyújtópontjában a személyes és közösségi önazonosság vállalása, a lelki egészség megőrzése és előmozditása, a kapcsolati- és magatartáskultúra fejlesztése állnak Mindezek - a hatékony konfliktuskezelés, az újszerű projektszemlélet, a belső erőforrások mozgósítása révén - alkalmas módon szolgálhatják a személy, a közösségek illetve az egész nemzeti közösség lelki újjászületését. A képzésben megszerezhető szakmai ismeretek a gyakorlatias tudás, az emberközpontú megközebtés elsajátítása, a segítő hivatású szakemberek eszköztárát gazdagítja. Hatékonyan szolgálja az egyén, a közösség épülését, szemlélet-formálódását. A „mentálhigiénés segítő szakember” oklevél megszerzése egy szakmailag igényesen felépített, a gyakorlatban is bevált négy féléves tanulmányi program keretében, a kollegiahtás, az elfogadás bizalmat erősítő légkörében zajlik A szakirányú képesítés hazai honosítása folyamatban van, és az a jövőben a továbbképzési kreditpont- rendszerbe is beépülhet. Jeíentkezési ha tó ridő: 20Í7. november 30-ig A képzésre azok jelentkezhetnek, akiknek már van felsőfokú: BA / vagy MA szintű végzettsége. További részletes információkat az egyetem honlapján, itt találhat: http://www.kre.hu/btk/images/Mentalhigienes_segito_szakember_Leva.pdf. Szívélyes üdvözlettel, Szathmáry Zsuzsanna s.k. dr. Grezsa Ferenc s.k. Elnök, a képzés koordinátora Központvezető Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség KRE Pszichológiai Továbbképző Központ múlik, igényes iskolát választanak, vagy olyat, ahol a diplomát szinte ingyen adják Az iskolaügyben - az élet egyéb területeihez hasonlóan - érvényes, hogy a kereslet és a kínálat szorosan kapcsolódik Vagyis amíg lesz igény az olyan intézmények iránt, ahol nagyobb nehézségek nélkül, viszonylag gyorsan szerezhető egyetemi végzettség, addig lesznek ilyen iskolák. Amint nő az érdeklődés a színvonalas intézmények iránt, a számuk nőni fog. A főiskolák és az ott szerzett diplomák közötti különbséget a munkaadók is tudatosítják, ezért gyakran nem a név elé írt titulus, hanem az állásajánlatra jelentkező személyek tényleges szakmai tudása alapján töltik be a pozíciókat. Vagyis egyáltalán nem mindegy, ki milyen iskolát választ. Mire jó a diploma? Sok szülő szerint főiskolai végzettséggel jobban lehet érvényesülni. Az igazság az, hogy aki oklevéllel rendelkezik, annak az elhelyezkedési esélyei biztosan nem csökkenw Mindenki maga dönti el, milyen területen szeretné tökéletesíteni a tudását, a képességeit. nek, viszont a diploma nem is garantál automatikusan jól fizetett, kényelmes állást. A szülők gyakran nem rendelkeznek időszerű információkkal az iskolákról, amelyeken a múltban esedeg maguk is tanultak, és a véleményük az oktatási intézményekről, valamint a művelődés szükségességéről sincs feltédenül összhangban modern korunk követelményeivel és a jelenlegi helyzettel. Éppen ezért a pályaválasztást nemcsak a szülőkkel, hanem a pályaválasztási szaktanácsadóval, a tanárokkal, a kiválasztott ágazatokban dolgozó szakemberekkel is meg kellene vitami. Nem létezik egyértelmű és univerzális válasz arra a kérdésre, érdemes-e továbbtanulni, sem arra, hogy milyen iskolát jobb választani: könnyebben elvégezhetik, ahol kevesebbet kell tanulni, viszont nagy hangsúlyt helyeznek a megfelelő gyakorlat elsajátítására, vagy egy nehezebb, jó hírnévvel rendelkező, színvonalas intézményt. Minden eset egyedi, mindenkinek valami más felel meg. Mindenesetre érdemes kipróbálni a főiskolai életet, s ha menet közben tudatosítja valaki, hogy mégsem akar továbbtanulni, vagy nem megfelelő intézményt választott, a korábbi döntést módosítani lehet. Noha a jelentkezési lapokat a legtöbb felsőoktatási intézménybe csak a jövő év elején kell eljuttatni, már most tanácsos elkezdeni tájékozódni a lehetőségekről, az egyes iskolák kínálatáról, a tanulmányi programokról. Mellékletünkkel ebben próbálunk némi fogódzóval szolgálni, (sza) MP170690