Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-21 / 267. szám, kedd
www.ujszo.com I 2017. november 21. KÖZÉLET I 3 Elzárt falvak: egyre reálisabb a vajkai alagút Acsatornák a szivárgó víz felfogására és elvezetésére szolgálnak (Somogyi Tibor felvétele) FINTA MÁRK Vaj ka. A szakértők méréseinek eredményei szerint ét lehet alakítani közúti alagúttá a hősi erőmű felvízcsatornája alatti vízáteresztőket. Az új alagutak nagyjából 20 millió euróba kerülhetnek, európai pénz azonban nem akad rájuk. Egyre reálisabb, hogy az erőmű tározója és felvízcsatomája által 25 éve elkerített három falu, Vajka, Doborgaz és Bodak lakosai kompozás vagy több kilométeres kerülők nélkül, egyszerűbben juthatnak el a „külvilágba”. A felvízcsatoma alatt Vajkánál öt vízáteresztő alagút fut, a csatornák a szivárgó víz felfogására és a Duna- ágakba való elvezetésére szolgálnak - már a vízlépcső tervezésénél tudni lehetett, hogy ezen feladat ellátására három ilyen csatorna is elég. Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter még májusban jelentette be, vizsgálják a lehetőségét annak, hogy a fennmaradó két csatornát közúti közlekedésre alkalmassá tegyék. Jó állapotú szerkezet Azóta a Vízgazdálkodási Építő- vállalat (Vodohospodárska výstavba) és a pozsonyi Műszaki Egyetem szakértői mérték fel az alagutakat. Az eredmények szerint a terv megvalósítható, a betonszerkezet ugyanis nagyon jó állapotban van, egy esetleges robbanásnak is ellenállna, és a vízáteresztők aljzata is stabil. Sólymos László tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, az alagutakat jelenlegi szerkezeti állapotukban 60 évig lehetne közúti alagútként használni, következetes karbantartással pedig még tovább. Ahhoz azonban, hogy közúti alagútként szolgáljanak, biztosítani kell a szivárgások, a rezgések és a hőmérséklet ingadozásának folyamatos megfigyelését, emellett pedig védő- és tűzálló bevonatot kell kapniuk. Egyirányú út A tervek szerint az egyik alagúton az autók, a másikon pedig a gyalogosok és kerékpárosok közlekedhetnének a felvízcsatoma alatt. A több mint 400 méteres, 4,5 méter széles és 2,5 méter magas alagút az autók számára egyszerre csak egyirányú forgalmat tesz majd lehetővé, így a közlekedést lámpáikkal szabályozzák majd. Sólymos László szerint a megnövekedő forgalommal elbír majd az alagút - mire elkészül, addigra megépül az R7-es gyorsforgalmi út, és ez véleménye szerint teljesen megváltoztatja a csallóközi közlekedést. Az alagút mindkét oldalán tűzoltóállomás és mentőállomás lesz majd. Az, hogy mikor kezdődhet el a csatornák átalakítása és a felvízcsatoma két partján lévő úthálózathoz kapcsolása, egyelőre kérdéses, mivel a műszaki mérések csak az előkészületek első etapját jelentették. Ezután a közlekedési felülvizsgálat, a műszaki tanulmány elkészítése, valamint a környezetvédelmi hatásvizsgálat következik. Sólymos azonban valószínűtlennek tartja, hogy az alagutak átalakítása komolyabb akadályba ütközne. A miniszter szerint, ha nem lesz felesleges időhúzás, az építkezéshez 2019 elején minden készen áll majd. A projekt összköltsége az előzetes becslések szerint 20 millió euróra rúghat, ám pontosabb számokat csak a teljes dokumentáció és felülvizsgálat után mond majd a tárca. A forrásokat azonban a Vízgazdálkodási Építővállalatnak saját költségvetéséből kell kigazdálkodnia, EU-s forrásokat erre a projektre nem kaphat Szlovákia - mondta az Új Szónak Sólymos, aki szerint azonban a finanszírozással minden bizonnyal nem lesz probléma. A Vajka és Keszölcés közti kompjárat üzemeltetése ennyi pénzből több mint egy évtizedig lenne biztosított - ám a komp nem jár például éjszaka, vagy rossz időjárási körülmények között, és kapacitása is korlátozott. Mi lesz a komppal? A komp sorsa jelen pillanatban bizonytalan - Sólymos szerint azonban az alagút elkészültével biztosan nem működik majd ingyenesen, ahogy eddig. Az illetékesek úgy gondolják, a komp a teherforgalmat segítheti — 65 tonnáig terhelhető ugyanis -, illetve személy- forgalmat is bonyolíthat, ám azt már csak fizetősen. Végleges döntés erről csak akkor születik majd, mikor átadják és működtetik az alagutat, ekkor tudják majd felmérni a valós igényeket. Elzárt falvak Vajka, Bodak és Doborgaz, a három elzártfalu huszonöt évvel ezelőtt szorult az erőmű felvízcsatomája mögé - s hiába tiltakoztak, nem sok választásuk volt. Azzal hitegették őket, hogy majd hasznot hoz nekik a fejük felett hömpölygő sok millió köbméter víz - olcsó villanyáramot ígértek nekik - ám ezidáig nem sok előnyük származott a bősi vízi erőműből. Hátrányuk annál több: hosszú kilométerekkel többet kell utazniuk, vagy a kompot kell használniuk, ha munkahelyükre vagy orvoshoz mennek. (fm) TALÁLKOZZON AZ Ú) SZÓ SZERKESZTŐIVEL ßartalos Éva Czajlik Katalin Szalay Zoltán • November 22-én 18:00-kor Somorján a Moziban • November 23-án 18:00-kor Dunaszerdahelyen a Buena kávézóban ÚJ SZÓ Az ön nyelvén beszélünk. megegyezés ífcsaásotors Kaliňák nem ; Kiderült, «erő nyomoz a reöttöisSg 3 Interjú Albert Sándorral ÍK látja a Az alagút a mérések szerint egy robbanást is kibírna