Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-18 / 265. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. NOVEMBER 18. 12 Tóth László Széljegyzetek elszelelt napokhoz Valamit nosztalgia és örökség kettős természetéről Már elfelejtettük: több órás sorbanállás az új Favorit versenybicikliért T anult s becsült kollégám és barátom legújabban közzétett, egyébként 2014-es naplójegyzetei közt olvasom: neki nincs Trianon- nosztalgiája. (Nem akarom most eldönteni: bánkódik-e miatta, vagy kérkedik vele - maradjon ez az ő ügye, dolga.) Amihez csupán annyit jegyeznék meg: nekem sincs. Mi több, akárcsak neki, nekem is sokkal inkább Csehszlová- kia-nosztalgiám van, ha lehet ezt egyáltalán így mondani. De. Jóllehet Trianon-nosztalgiám valóban nincs (habár éveim száma szerint már az idősebb korosztályhoz tartozom, annál jóval fiatalabb nemzedék vagyok, minthogy közvedenül megélt tapasztalataim, személyes élettörténetem alapján ilyetén nosztalgiám lehessen), ám Trianon, mint magyarnak - nekem is örökségem. Sőt, nemcsak örökségem - része az identitásomnak is. (Mint annyi minden más nemzetem történelméből, beleértve a Don-kanyart is meg a holocaustot is, bár egyikben sem volt családom közvedenül érintett, mégis - valahol személyiségembe is beépülve - mindkettő az én örökségem is, s mindkettő terhét cipelem, jegyeit viselem is becsülettel.) Megjegyzem, Csehszlovákia is az örökségeim közé tartozik, sőt, mindent összevetve, életem lényegében pozitív örökségei közé. Annak ellenére, hogy nem is ebben az országban születtem, s felnőtt fejjel el is hagytam azt (s amikor két évtized múlva újból visszatértem egykori városomba, azt már nem ugyanabban az országban találtam). S annak ellenére, hogy az 1945-1948 közti itteni magyarüldözések már közvedenül is beleszóltak a családom életébe, magam pedig a sztá- lini-gottwaldi, később Zápotocký-, majd Novotný-féle kommunista párt irányítása alatt nőttem fel, de 1968 röpke epizódját leszámítva, nincsenek jó emlékeim Husák elvtársék meglehetősen hosszúra nyúlt posztsztálinista rezsimjéről sem. Mi több, még az a furcsaság is megesett velem, hogy az ország szintén az identitásom részévé vált, s máig, szétesése után lassan negyedszázaddal is csehszlovákiainak tudom (hiszem) magam, vagyis az még mindig egy, már rég nem lé(Képarchivum) tező országalakulathoz köt. Viszont családom is, magam is mindig igyekeztünk nem összemosni rendszert és országot, hazát; s jóllehet sokszor jártak errefelé, ezen a mi huzatos vidékünkön cudar idők, és bőven megtapasztalhattuk, hogy ilyen-olyan-amolyan helyzetekből, látószögekből, életekből nézve milyen sokféleképp tudnak cudarok lenni az idők, s bizony még azt sem mondhatjuk, hogy a mostaniak, innen-onnan szemlélve, nem azok. ... nem keverendő össze nosztalgia és örökség s ha történetesen valamiről - akár jóról, akár rosszról (főleg ha rosszról!)- meg is emlékezem, nem feltétlenül kell vele kapcsolatban nosztalgikusnak lennem. Szóval, gondolom én, nem keverendő össze nosztalgia és örökség, s ha történetesen valamiről — akár jóról, akár rosszról (főleg, ha rosszról!) - meg is emlékezem, nem feltédenül kell vele kapcsolatban nosztalgikusnak lennem. Egyszerűen csak az emlékezés és az örökség megtartása, észben tartása, ápolása- őrzése, tanulságainak hasznosítása rendeltetett minden egyes - akár nemzeti, akár más - közösség fiának, s ezen nem is lehet, és ne is akarjunk változtatni. Illetve, természetesen, lehet is, meg akarni is lehet, meg feladni (feledni) is lehet ezt is, azt is... mért ne lehetne? Ám úgy látom, szétnézve magunk körül a vüágban, akik azt kívánják, hogy ezt tegyük, a sajátjukénak vallott történelemhez kötött örökséghez, eszméhez, értékekhez, emlékeikhez (emlékezetükhöz) ugyanúgy - foggal-körömmel? csökönyösen? hittel? - ragaszkodnak, aminek a jogát tőlünk elvitatják, eltagadják (-nák)... Mit olvas? Laboda Róbert, slam poetry költő, tanár Érdekes módon, nem is olyan régen a „mit olvasok mostanában?” kérdést saját magamnak is feltettem, vagyis sikerült ezt olyan formában megkérdeznem magamtól, hogy valamiért jobban ki tudtam térni a miértekre, a miértjeire. Merthogy vannak neki azok is, és tudom, hogy maga ez a kialakult helyzet elég skizofrén, mégis megkerülhetetlen szerintem. Mostanában Gazdag József Egy futballfüggő naplójából című könyvét lapozgatom, amit már tavaly is elolvastam egyszer, de valahogy kifogyhatadan a mondanivalója. A mai világban szeretek egy függőséget erényként megélni, ezért is olvasok Visz- szatérve az említett könyvhöz, mintha szaga lenne neki, mintha végig tökmagozva ott állnék Jóska mellett egy valószínűden, járási bajnokság kieséses rangadóján, mondjuk valahol Csallóközben, Gömörben, vagy akárhol máshol, ahol még minden focilabda egy külön bolygót jelent... Közben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az erény amitől úgy gondolom, hogy függök, az kőkeményen párosul Závada Péter költészetével, ami mindig tud adni minimum egy Boldog órát, hisz: „Élek, s ez ritka alkalom”. A Roncs szélárnyékban című legújabb verseskötetét olvasom, ami a korábbi köteteihez képest (Ahol megszakad, Mész) egy teljesen új hang, teljesen más megszólalás. A szavak ereje mögött végig ott van a természet tiszta ábrázolása, a hegyek, a tenger, a színek, a vihar, a szél. Egészen hatásos, egy pillanatra sem erőltetett. Miközben olvastam, annyira természetesnek éreztem, hogy olykor úgy esett, mint egy pohár tiszta víz. Legutoljára ilyet Oravecz Imre Távozó fa című köteténél éreztem. Visszatérő vendégeim kategóriában Csider István Zoltán Rendrakás és Szászi Zoltán Belenéz című kötete szerepel. Náluk a személyesség az, ami megfogott, ritka közelségbe engednek. Fontosak a pontos érzelmek. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Összerakni Jugoszláviát próbáltam a nyáron a Tito mauzóleuma (Kuéa eveid) melletti tárlat asztalán. (Muzej Jugoslavije, Beograd) A puzzle kerete megvolt, de Jugoszlávia csipkés szélű hiányba veszett, helyén a fekete asztallap tátong. Jugoszlávia mellette, darabok halmában állt. Egy darabot Isztriából és az Ohridi-tó felét sikerült a helyére illesztenem. Töredékkel járulhattam csak hozzá, mint bárki, a találkozás és továbbhaladás pillanatnyiságában. A keret fájdalmasan üres volt, a környezet pedig kínosan közönyös. De szeretném hinni, hogy az Ex-Ju nosztalgiát ébresztő korabeli használati tárgyaktól a Titónak szánt ajándéktárgyak felé menet, legalább elhaladóban, kiszúrják a határokat nem jelölő térkép-puzzle allegorikus jelentéstöbbletét. De ugyan ki tenné hozzá a következő darabot? Ki tudná kiválasztani a megfelelő darabot a halomból? A túl harsány párizsi csapat, akik fiatalságbolondság alapon jöttek (... ils arriv'erent l’ouest sauvage Serbe*.) és már az Eiffel torony mását csodálják Tito emléktárgyai között a szuvenírpolcon? Vagy az idősebb orosz pár, akikről leheteden eldönteni, hogy kerültek ide és miért, s akik az újjáalakuló Jugoszlávia háború utáni cirillbetűs kampányplakátjait böngészik (.. .nocMompu na imo, m He noHUMaw!) a jelentés keresésében a szláv bábelben, a közös gyökerekre hagyatkozva? Vagy Milica néni, aki elhozta növi beogradi unokáinak megmutatni drug Titot (. ..nemogu da verujem, Bojane, sačekaj malo, videcemo Titovu štafetu!) de túl fáradt már tőlük, és a türelme is fogytán? És vajon mióta hever itt a kirakatban ez a kirakott keret arra várva, hogy tartalmát valaki összerakja? Hogy vajon kinek kell összerakni, csak az egyik kérdés azok közül, amelyekre inkább nem kell válaszolni. Egy letűnt kor köznapi tárgyai a nosztalgia ereklyéivé válnak Ajugó puzzle köztük nyíltszíni provokációnak hat, az apokalipszis fájdalmas emlékeként. Legalábbis Milicaaiéni számára, aki végignézte a kirakósjáték széthullását, azt, amint a mohó kezek kupacokba gyűjtik az alkotóelemeket. Provokatív, mert az összerakás játékára való felhívással arra a másik - könnyebb, gyorsabb és kegyedenebb - játékra emlékeztet, amely a szétszedés volt. Összerakni csak közös erővel sikerülne. Ha minden elhaladó hozzátenne egy darabot. Az üresség közepén, ahol bevégződhetne az összerakás, ahol a beeső fényben ásít a komor asztallap mattja, ott van Bosznia. Oda fogok menni. Megint. Leguggolok az asztal mellé; az ablakrésen besüt a nap. Nézem a kirakott kereten a finom porréteget. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
