Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-15 / 263. szám, szerda
N RÉGIÓ Kelet- és Közép-Szlovákia 2017. november 15., szerda, 14-15. oldal A tervek szerint legkésőbb jövő márciusban megkezdődhet Kassa hírhedten ronda épületének átalakítása. Az Aupark bevásárlóközponttal szemközti, Obchodný dom Tuzex Praha névre keresztelt épületet 1995-ben adták át. Néhány évvel később gazdát váltott, az új tulajdonosnak nagy tervei voltak vele, de a cég csődbe ment, a tervekből pedig nem lett semmi. 2002 óta az épület állaga egyre romlik. A jelenlegi tulajdonos a föld alatti részeket is kihasználva ötemeletes bevásárlóközpontot akar kialakítani benne, Citadela néven. Élelmiszerüzletek, butikok, éttermek és kávézók, fitneszcentrum és irodahelyiségek kapnának helyet benne. A vállalat honlapján olvasható információk szerint két emeletet már lefoglaltak. Az épület átalakítása megközelítőlegesen 5 millió euróba kerül, a projektre mára városi önkormányzat is rábólintott. A komplexum megnyitását 2019 szeptemberére tervezik. (Németi Róbert felvétele) Az Ung-vidékröl elhurcoltakra emlékeznek Cseh, szlovák, magyar és lengyel énekkarok léptek fel (A szerző felvétele) Kórustalálkozó Kassán NÉMETI RÓBERT Vasárnap rendezték meg a V4-ek Nemzetközi Kórustalálkozóját a Művészetek Házában. A Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából megrendezett koncerten cseh, szlovák, magyar és lengyel kórusok mutatkoztak be. KASSA „Az idei esztendő Kodály- emlékév, és a visegrádi négyek elnökségi tisztét idén Magyarország tölti be. Ennek apropóján próbáljuk közelebb hozni az emberekhez a visegrádi együttműködést, valamint megmutatni, hogy nem csak a politika területén van szükség együttműködésre. Ezt az együttműködést Kassán is igyekszünk elmélyíteni” - mondta Haraszti Attila kassai főkonzul, a rendezvény fővédnöke. A műsor első részében a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kicsinyek Kórusa mutatkozott be Velkey Mária vezénylésével, majd Obbágy Márta nyíregyházi zongoraművész előadásában Kodály-művek hangzottak el. Az est folyamán fellépett még a Márai Gimnázium ötvenéves Csengettyű kórusa Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia karnagy vezénylésével, a kassai Jozef Adamovič Konzervatórium Tempo leánykara és a brünni Ars Bru- nensis vegyes kar. Az ünnepi hangverseny második felében bemutatkozott a lengyelországi Oc- tava Ensemble és a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Cantemus Gyermekkara Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezénylésével. LECZO ZOLTÁN Tizenhét település százkilencvenkilenc áldozatára emlékeznek. NAGYKAPOS/SZOLYVA Emléktáblát avarnak a hét végén a kárpátaljai Szolyván azon elhunytak tiszteletére, akiket a II. világháború után Ung-vidéki településekről hurcoltak d szovjet munkatáborokba. Nagyszelmencen gyűlnek össze szombat reggel a hozzátartozók, közéleti személyiségek és érdeklődők, majd az ukrajnai Kisszelmenc- ről busszal szállítják őket a Szolyvai Emlékparkba. Itt többek között Zu- bánics László történész és Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke tart beszédet, az áldozatok tiszteletére ökumenikus gyász- szertartás is lesz. Az ukrajnai, magyarországi és szlovákiai politikusok, önkormányzati és társadalmi szervezetek képviselői részvételével zajló rendezvényen ezután emléktáblát avatnak annak a 199 áldozatnak a tiszteletére, akiket 17 Ung- vidéki településről hurcoltak el. Gabri Rudolf, a Nagy kapós és Vidéke Társulás elnöke lapunknak elmondta, az emléktábla avatása annak a folyamatnak egy állomása lesz, melynek szervezetük is részese volt egy kiadvány összeállításával és kiadásával. Munkatársaik, Vályi Edit és Lakatos Denisza 2016 májusa és szeptembere között Abarán, Bés- ben, Budaházán, Csicserben, Dobó- ruszkán, Iskén, Kaposkelecsényben, Kisráskán, Mátyócvajkócon, Mok- csamogyoróson, Nagykaposon, Nagyráskán, Nagyszelmencen, Veskócon és Vajánban összesen 18 interjút készítettek, valamint két túlélővel, a nagyszelmenci Gilányi Jánossal és a bési Fekete Gézával is rögzítettek egy beszélgetést. A kutatás keretében pontosították az adatokat és a névjegyzékeket. Az Ung- vidékiek a gulágon című kiadványt később eljuttatták a régióbeli önkormányzathoz és magyar oktatási intézményhez is. A Szolyvai Emlékparkban nemsokára az Ung-vidéki áldozatok neve is olvasható lesz (A szerző felvétele)