Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-09 / 258. szám, csütörtök

t PIHENŐ 22 | .o Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Ön is látja, mennyire ráférne a lakásra egy nagytakarítás, felújítás. Még nincs elkésve, ugyanis az ün­nepek előtt sikerülhet elképzelései szerint átalakítani és berendezni a lakását. Fel a fejjel! Nem aggodal­maskodni kell, hanem cselekedni! Bika (IV. 21.-V. 21.) Talán túlságosan is gyakorlatias, bár ebben a nehéz időszakban pont erre van szüksége. Kitartásával még azt is elérheti, amit szorgal­mával nem sikerült. Nem kell mindig mindent egyedül csinálnia. Engedjen másokat is kibontakozni! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Tele van életkedvvel, energiával, így sokkal könnyebben sikerül bol­dogulnia a felmerülő problémák­kal. Sőt, párkapcsolatában is újra harmónia, nyugalom uralkodik. Elmondhatja, hogy boldognak és kiegyensúlyozottnak érzi magát. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Bizonyos időközönként önnel is előfordul, hogy egy-egy remek ötlete miatt izgalomba jön, és teljesen megfeledkezik a külvi­lágról, mivel minden energiáját és figyelmét igyekszik az elképzelés megvalósítására összpontosítani. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Bizonyos dolgok érzékenyebben érinthetik, mint máskor, ezért legyen óvatos és türelmes. Most inkább egy jó masszázsra van szüksége, ahol tökéletesen ella­zulhat. Ezt egy hétvégi wellnessen kedvesével együtt meg is tehetnék! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Nem kellene kétségbeesnie amiatt, hogy most éppen nem tökéletes a párkapcsolata. Minden bizonnyal ez is csak egy átmeneti állapot, amit hamarosan sikerül megbeszél­niük. De ha ismét ön volt a hibás, akkor mielőbb kérjen bocsánatot! Mórleg (IX. 24.-X. 23.) Ne akaija kisajátítani a párját. Mindkettőjüknek szüksége van kikapcsolódásra, társaságra. Men­jenek el vacsorázni, vagy hívja meg a barátaikat és igyekezzen a kedvükbe járni. Remek estéjük lehet, ha megpróbálnak lazítani! Skorpió 0C.24.-XI. 22.) Ez egy remek időszak fontos döntések meghozatalára. Ameny- nyiben szerepel ilyen döntés meghozatala a napi programjá­ban, tegye meg. Jobb időpontot úgysem választhatna! Használja ki a helyzetet, amíg módjában áll! Nyilas 0«. 23.-XII. 21.) Jót tenne önnek egy séta a termé­szetben. Ettől nemcsak feltöltődhet energiával, de ha egyedül megy végig ezen az úton, akkor jobban megértheti magát. Ez az egyetlen módja, hogy rendezni tudja gondo­latait és megtalálja önmagát! Bak (XII. 22.-1.20.) Ha úgy látja, főnökének szüksége van segítségre, mert a problémát gyorsan, diszkréten és határozottan kell orvosolni, ne habozzon! Ajánlja fel a segítsé­gét, s biztos lehet abban, hogy főnöke ezt a szívességet nem felejti el, és nem marad az adósa. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Tisztában van saját értékeivel, így azt is tudja, hogy ön sem tökéletes. Éppen ezért nem szabadna túl nagy igényeket támasztania partnerével szemben. Szálljon magába és be fogja látni, hogy nem érdemes kicsinyes dolgok miatt veszekedni! Halak (II. 20.-III. 20.) Érzékszervei érzékenyebbé válnak, szinte minden porcikájában érezni fogja, főleg, ha komoly és fontos döntést kell meghoznia. Kivétele­sen hallgatnia kellene a megér­zéseire, mert hatványozott erővel igyekeznek segíteni önnek! 2017. november 9. | www.ujszo.com Gigi Hadid neve alatt új kozmetikumcsaládot adott ki a Maybelline nevű cég, és ebből az alkalomból egy partit Is rendeztek Londonban. A háziasz- szony természetesen maga Gigi Hadid volt, aki meglepetést is szerzett vendégeinek: pizzát rendelt nekik... (siTA/AP-feivétei) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 8 5 1 3 7 4 9 6 2 9 3 7 6 5 2 1 8 4 2 6 4 8 1 9 5 3 7 7 8 5 9 4 1 3 2 6 4 1 6 2 3 7 8 9 5 3 2 9 5 8 6 4 7 1 6 7 8 4 9 5 2 1 3 5 9 2 1 6 3 7 4 8 1 4 3 7 2 8 6 5 9 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Szóvarázs: CSELLENGŐ FŐZELÉK GÖCSÖRTÖSEN HÍRADÁS KELESZT KERTECSKE KUTASS LETIPOR NEKEM OSZTOK PÁLINKÁS PATIKUS PONTATLAN SZALAGCÍM SZALTÓZIK SZEMEM TURKUT Előző feladványunk megfejtése: hatvan. B Ö S E N I 0 L C N R T E C S K E S A E E R P T Z S E L E K K Ö Ó Á A L T G H E É S z A L A G C í M L C L E T I P 0 R E E Ö N N Ó I N A A M Z G O S z T 0 K D E Ő P A T I K U S Á Z F T U R K U T A S S Mai receptünk Egyszerű körtés bögrés Hozzávalók: 2 bögre finomliszt, 1 bögre cukor, 5 dkg vaj, 3 db tojás, 3 nagy db körte, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor, 1 késhegynyi szódabikarbóna, 1 kávéskanál fahéj, 1 kávéskanál mézeskalács-fűszerkeverék, 0,5 dl tej, 10 dkg tortabevonó Elkészítés: A körtéket meghá­mozzuk, negyedeljük magházát eltávolítjuk, majd kockázzuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojást habosra keveijük a cukor­ral, vaníliás cukorral, a fahéjjal, a mézeskalács-füszerkeverékkel, majd a vajjal és a tejjel. Hozzá­adjuk a felkockázott körtét, utána pedig a sütőporral és szódabikar­bónával elkevert lisztet. A masszát összedolgozzuk, és kikent-kiliszte- zett formába öntjük. Előmelegített sütőbe rakjuk, és 25-30 percig sütjük. Ha kihűlt, bekenjük a tetejét tortabevonóval. (nosal) EPERJES 9«C POPRÁD ÉRSEKÚJVÁR 11 #c Mai időjárás Túlnyomórészt borús idő, helyenként csapadékra számíthatunk. A nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 5 fok várható. ZSOLNA “C “C- A. KASSA 10 "C TRENC3ÉN 10 #c LOSONC 10 #c Nappali hőmérséklet 6 °C POZSONY 10 °c 11 °c 7 °C Szélirány: Változó irányú szél. Éjszakai hőmérséklet 2°C Előrejelzés Q met ~A Európai nagyvárosok időjárása Oslo 10 °C Helsinki 8 °C London Varsó 13 C Berlin 9«c-- - 8°C — _ Párizs . Budapest 12 CC 12 °C Madrid 13 °C Rómá Pc . - , ■ Athén 20°©­Moszkva 4 °C Csütörtök Gyűgy 9 °C Rozsnyó 9 °C Péntek 10 °C 5“C Szombat SS?11 *C Ifi 5*C Időjárás a Mallorca kiemelt üdülőhelyeken wr 19 °C Isztria 12 °C Dunaszerdahely 10 °C Szene 10 °C Változóan felhős égbolt. Borult égbolt. Ibiza 5r 18 °C Dubrovnik 17 °C Komárom 11 °C Csorbató 4 °C Török Riviéra 24 °C Várna 15 °C Ógyalla 11 °C Párkány 11 °C Pozsony 9 °C Pozsony Sr 10 °C Kréta 22 °C Zadar 16 °C Léva 10 °C Nagyszombat 10 °C Érsekújvár 10 °C Érsekújvár Ä-11°C Rodosz 22 °C Kairó 26 °C Nagvmihály 10 °C Losonc 10 °C Losonc 9 °C Losonc Sfc 10 °c Ciprus 24 °C Malaga 20 °C Nagvrőce 9 °C Tőketerebes 9 °C Kassa 9 °C Kassa SčlO°C Szicília 21 °C Tunisz 23 °C

Next

/
Thumbnails
Contents