Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-08 / 257. szám, szerda

www.ujszo.com | 2017. november 8. KÖZÉLET 3 A legtöbb magyar ellenáll Kotlebáéknak ÖSSZEFOGLALÓ Marian Kotieba ós a szélső­séges ILSNS látszélag csúfos vereséget szenvedett a hétvégi megyei választások­on, holott nagy reményekkel vágtak neki. Az eredményt azonban óvatosan kell értékelni: százezres nagyságrendben szavaztak rájuk az emberek. Köztük magyarok is - bér Dél- Szlovékia nagyobb részt ellenállónak bizonyult a zöldtrikésokkal szemben. Bár Kotlebáék mindössze két kép­viselői helyet szereztek országszerte - a legsötétebb jóslat szerint akár meg is nyerhették volna a választásokat eredményüket semmiképp sem lehet alábecsülni. Kotlebáék eredménye optikailag torzított a választási rendszer miatt - magyarázzák az elemzők. „Érdekes és jó dolog, hogy a me­gyei választásokon ki lehetett őket szorítani, de a parlamenti választás más, ott arányos a választási rend­szer, nem többségi” - mondja Rado­van Bránik szélsőségesség-szakértő. Figyelmeztetett: az ĽSNS jelöltjeire leadott szavazatok továbbra is száz­ezres nagyságrendűek, ők pedig po­tenciális szavazóknak számítanak más választásokon, például az egy év múlva esedékes helyhatósági válasz­tásokon is. „A megyei választások eredményét nem szabad felülértékel­ni. Nem ringathatjuk magunkat abba a hitbe, hogy minden rendben van” — mondja. Hozzáteszi: Kotlebáék időt szereztek, és most ellenzékből poli­tizálhatnak, ráadásul jó helyzetből, mert pénzük a 2016-os választási eredményük után van, ellenben Besztercebánya megye elvesztésével felelősségük egyáltalán nincs, így kritizálhatnak. Ha az ĽSNS nem sza­kad szét - márpedig a párt a látszat el­lenére nem egységes - feltételezhető, hogy támogatottságuk szempontjá­ból a vereséggel előálló helyzet még némiképp segíthet is rajtuk. Mazurekék bukása Az olyan parlamenti képviselők, mint Milan Mazurek és Peter Krúpa nem tudtak profitálni abból az is­mertségből, amit parlamenti képvi­selőként szereztek. Mazurek például óriásit bukott saját szülővárosában, Szepesbélán (Spišská Belá), a parla­menti pisztolyos esetéről elhíresült Peter Krúpa pedig Illaván (Ilava) sze­repelt gyászosan. Bránik szerint Kot­lebáék sok képviselőjéről bizonyo­sodott be, hogy nem politikusi alka­tok, hanem valójában kétbalkezesek, akiknek nincs valós politikai ereje és személyisége sem, s könnyen lecse­rélhetők. „Többosztálynyi különbség van Mazurek, és Kotieba vagy Uhrík közt” - magyarázza. Mindezt Grigorij Mesežnikov po­litikai elemző is megerősíti. Szerinte Krupa és Mazurek nem tudják olyan hatékonyan megszólítani a szavazó­kat, hiába ülnek a parlamentben. „Kotieba rendkívül jó szónok, még akkor is, ha szörnyű dolgokat hirdet, képes megfogni az embereket. Míg Krupa nem igazán tudja érthetően megfogalmazni, hogy mit is képvi­sel” - mutatott rá Mesežnikov. Uhríkot és Kotlebát azonban nem szabad alábecsülni. „Most az orrukra koppintottak, ám összeszedik és ki­pihenik magukat, és új stratégiával állnak elő” - teszi hozzá Radovan Bránik. „Kotlebás" magyar falvak Furcsa helyzet álltelő a nagy­kürtösi körzet több magyar falvában - itt Kotieba a szlo­vákiai magyar átlagnál jobban szerepelt, és az alábbi közsé­gekben meg is verte ellenfelét, Ján Luntert - igaz, néhol csak egy hajszállal. ► Inám 38/36 ► Kőkeszi 68/37 ► Apátújfalu 87/51 ► Tótgyarmat 40/22 ► Nagyzellő 40/32 ► Zsély 120/117 ► Lukanónye 170/135 ► Rárósmulyad 11/4 ► Kiscsalomja 21/19 ► Dacsókeszi 65/41 ► Kővár 25/12 ► Ipolyharaszti 31/9 adatok: Kotlaba/Lunter Kotieba otthon égett Besztercebánya megyében Kotie­ba elveszítette megyeelnöki posztját, és a várakozásokkal szemben pártja is leszerepelt. Az egyetlen megyei képviselői posztot Kotieba szerezte meg 6737 szavazattal, miközben négy éve képviselőjelöltként megyei szinten a legtöbb voksot, 8678 kari­kát szerzett. A szélsőséges pártelnök 2013-ban letarolta a megyét, a sza­vazás második fordulójában 71 397 szavazatot szerzett, s alig lehetett olyan települést találni, ahol nem ő vitte el a pálmát. Most Kotieba leváltása érdekében megmozdult a megye. Egyrészt ed­dig példátlan összefogásnak köszön­hetően több jelölt visszalépett a leg­esélyesebb ellenjelölt javára. Más­részt pedig országos szinten is min­den idők rekordrészvételét produ­kálta a megye lakossága a szombati 40,3%-os részvételi aránnyal. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a déli területeken azért mérsékeltebb volt a szavazókedv. Besztercebánya déli szavazókörzeteiben Marian Kotieba kikapott. A nagyrőcei sza­vazókörben például Ján Lunter és Marian Kotieba szavazatai között 1215 szavazat volt a különbség, Lun­ter javára. A körzet magyar telepü­lései közül csak két helyen, Fügében és Oldalfalában tudott nyerni az ĽSNS vezére. A rimaszombati választókörzetben kétszer annyi szavazattal is Ján Lun­ter nyert. A régió települései közül, melyhez a nagyrőceinél jóval több önkormányzat tartozik, Marian Kot­ieba Cakóban, Hidegkúton, Kerek- gedében, Korlátiban, Serkén, Zádor- ban, Zsípben tudta megnyerni a vá­lasztásokat, bár ehhez a győzelemhez azt is hozzá kell tenni, hogy jobbára kis falvakról van szó, ahol a magyar ajkú lakosság mellett jelentős a roma lakosok aránya is. A losonci szavazókörzetben ma­gasan Ján Lunter nyert. A déli régió településein az ĽSNS szélsőséges vezére Pincén, Sőregen, Rátkán és Somoskőújfalun kapott több karikát, mint kihívója. Ugyanakkor ezt a trendet a nagy­kürtösi szavazókörzet magyarlakta települései egy az egyben felrúgták. Marian Kotieba több magyar ajkú községben megszerezte az elsőbbsé­get. Kotieba magasan nyert például Apátújfaluban, ebből a községből lesz egyetlen magyar megyei képviselője a körzetnek, Jámbor László (MKP) személyében. Grigorij Mesežnikov szerint egyébként Marian Kotieba visszaad­ja képviselői mandátumát, mert a megyei képviselő-testületben pusz­tán nevetség tárgya lenne. „Kotieba parlamenti képviselő és pártelnök, nincs értelme, hogy az új megyei képviselő-testület kritikájának és tá­madásának célpontjává váljon” - vélte. Uhrík elvérzett délen Milan Uhríkról, a párt második emberéről Nyitra megyében sokan beszéltek úgy, mint aki képes lehet „második Kotlebaként” megyefő­nöki posztot szerezni. Bár a felmé­rések nem mutatták, hogy magas lett volna a támogatottsága, ezek a szá­mok nagyon csalókák voltak. Uhrík választási eredményei pedig azt bi­zonyítják, ha nem is elég még a tá­mogatottsága a megyefőnöki poszt­hoz, az elmúlt években széles vá­lasztói bázist épített ki magának. Bránik szerint beigazolódott, hogy a választások előtti felmérések sokkal alacsonyabb számokat mutattak Uh- ríknak, mint amennyit valójában szerzett. Az ellenkampány kissé ár­tott neki, de ennek ellenére komoly eredményt ért el. Ez is tanúsítja, hogy az ĽSNS a látszat ellenére életképes és veszélyes. Uhrík, az ĽSNS „mér­sékelt szakpolitikusa”, aki Kotieba jobbkeze volt Besztercebánya me­gyében, több mint 23 ezer karikát gyűjtött be Nyitra megyében. Ezeket a szavazatokat azonban el­sősorban rendre az északi szavazó­körzetekben gyűjtötte be. A magyar­lakta déli városokban és falvakban totális bukás volt a szereplése. A Ko­máromi járásban ugyan a harmadik helyen fűtött be 1264 szavazattal - hajszállal megelőzve az ellenzéki Ján Greššót is - ám a települési bontás­ban vizsgált eredmények szerint a magyarlakta falvakban és városok­ban többnyire alig kapott néhány szavazatot. Gútán például, ahol Far­kas Iván (MKP) csaknem 900 voksot gyűjtött be, Uhrík 69 karikát szer­zett. Riasztóbb a helyzet ugyanakkor Ogyallán és Komáromban: előbbi városban csak nagyon szorosan, a szavazatok több mint húsz százalé­kát begyűjtve lett harmadik, a szlo­vákiai magyarság egyik bástyájának tartott Komáromban pedig ugyan csak ötödik lett a szavazatok 7,34 százalékával, de ez is a komáromi já­rásbeli szavazatainak harmadát, 406 karikát jelenti. Az érsekújvári körzetben Uhrík még jobban szerepel, itt több mint négyezer voksot söpört be, ebből 1365-öt Érsekújvárban. A párkányi választási körzet zö­mében magyarlakta településein két falu - Garampáld és Ipolyszalka ki­vételével - mindenütt kaptak szava­zatot Kotlebáék. A választások előtt több magyar városban is kampányol­tak. Kevés önkormányzat döntött úgy, hogy megnehezíti a dolgukat, és nem engedi, hogy városi épületben toborozzanak támogatókat. Röviddel a megyei választások előtt Párkány­ban és Zselízen a városi művelődési központban, Ipolyságon a városhá­zán tartottak kampánygyűlést. Ennek meg is lett az eredménye. Milan Uh­rík megyeelnökjelöltként mindhá­rom városban közel 10 százalékos tá­mogatottságot szerzett. Párkányban 132 (szavazatok 7,51 százaléka), Zselízen 134 (szavazatok 9,99 szá­zaléka), Ipolyságon 125 voksot (sza­vazatok 10,68 százaléka) kapott. A párkányi választási körzetben Farkas Iván (4301 szavazat) és Milan Belica (1236 szavazat) mögött 319 szava­zattal a harmadik lett. Garampáld és Ipolyszalka kivételével a körzet min­den településén kapott szavazatot. Köbölkúton 32, Szőgyénben 28, Csúzon 27 támogatója volt. Nem az a Berényi Nagyszombat megyében az ĽSNS-nek nem volt megyefőnökje- löltje, ám a dunaszerdahelyi válasz­tási körzetben négy magyar nemzetiségű képviselőjelöltje is volt. Köztük a legeredményesebben Be­rényi Ferenc buszsofőr szerepelt, aki az egész körzetben csaknem 2000 karikát szerzett, csaknem ezer sza­vazattal megelőzve társait - így is több mint 4 ezer szavazattal maradt le a bejutást érő helyről. A kiugró ered­ménynek több magyarázata is lehet: lehettek, akik azért szavaztak rá, mert vezetékneve megegyezik Berényi Józsefével, az MKP megyei elnök- jelöltjével. Országszerte megfigyel­hető trend ugyanakkor, hogy az ĽSNS viszonylag ismeretlenjelöltjei közül azok szerepeltek jobban, akik a képviselőlistán magasabban szere­peltek az ábécésorrendben. Berényi Ferenc a nagyobb ma­gyarlakta településeken nem szere­pelt kiemelkedően, ám karikáinak száma így is meglepő: Dunaszerda- helyen 268 voksot kapott, Somoiján 161-et, Bősön 117-et (ezzel meg­előzve a legtöbb hidas jelöltet), Nagymegyeren pedig 80-at. Radovan Bránik szerint egyér­telmű, hogy Kotlebáék továbbra sem tudnak nagyobb támogatást szerezni maguknak a magyarok közt annak ellenére, hogy magyar jelölteket is indítottak - ez elsősorban azért van, mert az ĽSNS továbbra is kifeje­zetten szlovák nacionalista párt, ez pedig azokat is elfordítja tőlük, akik esetleg az eszméikkel egyetérte­nek. „Inkább csak anomália, hogy néhány magyar nemzetiségű vá­lasztó rájuk szavaz. A magyar sza­vazók továbbra is főleg az MKP és a Híd között döntenek” - véleke­dik. Hozzáteszi, nem hiszi, hogy az ĽSNS berkein belül magyar jelölt valaha is komolyan labdába rúgna. (ie, fm, guzsu) Marian Kotieba és Ján Lunter eredményei Besztercebánya megye déli régióiban I Választási körzet/város Marian Kotieba Ján Lunter jj Nagyrőce (körzet) 2537 (27,8%) 3752 (41,12%) Tornaija (város) 229 (15,62%) 652 (44,47%) Rimaszombat (körzet) 4636 (22,58%) 8686 (42,31%) Rimaszombat (város) 1429 (23,03%) 2721 (43,85%) Losonc (körzet) 3668 (20%) 8543 (46,6%) Losonc (város) 1281 (17,24%) 3984 (53,62%) Fülek 293 (15,52%) 1051 (55,69%) Nagykürtös (körzet) 3669 (31,55%) 4948 (42,55%) Nagykürtös (város) 890(29,12%) 1485 (48,59%) ® Forrás: volbysr.sk Zöld matricás autókból nincs hiány - Kotlebáék megyei bukását nem szabad felülértékelni (TASR-feivétei)

Next

/
Thumbnails
Contents