Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-28 / 249. szám, szombat
www.ujszo.com I 2017. október 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Léptet fehér lován? Egy bűnös időszak kormányzójának tisztára mosási szándéka MIKLÓSI PÉTER F lni-kisebbségi közösségE ben, magyarként - minden körülmények között azért lehet(ett) valahogy (Cseh)Szlovákiában. A Trianon óta elillant egy híján kereken száz esztendőnk, gyakorlatilag a 20. század kiválóan bizonyítja ezt, noha szinte minden időben, miként mondani szokás, kötésig ért a sár. így lettünk még az első republikában, később sokan Tiso szlovák államában, illetve még többen a visszacsatolt területeken, majd mindannyian az 1945 utáni jogfosztottság éveiben, az ötvenes évektől pedig az intemacionalistale- ninista-kommunista-nacionalista évtizedekben Pozsonytól a Bodrogközig élő „sármagyarok”. Csak 1990-ben tűnt úgy, hogy mindez megváltozhat, helyzetbe hozhatjuk magunkat. Feltéve, ha akarjuk, ha tudjuk, ha nem szúrjuk el... Nos, hogy az utóbbi bő negyedszázadban hogyan éltünk ezzel az eséllyel, azt döntse el mindenki önmagában. Az viszont már távolról sem csak a magánvélemények kategóriája, hogy miként nézünk a még korántsem lezárt históriai fejezetnek tekintendő huszadik századi magyar történelem egyes szakaszaira, illetve a korszakok kulcsfiguráira. Akiknek nevét és az általuk képviselt rezsi- meket elég kimondani ahhoz, hogy táborok gyűljenek mögéjük (avagy ellenük). Napjainkban ugyanis nemegyszer megesik, hogy éppen egy, a maga korában főszerepet játszó autokratát választ példaképül az utókor egyik-másik szekértábora, és e hérosz szellemhangja s személye akár egy-egy csinoska szobor alakjában is megidéztetik. Ennek friss példája a szlovákiai magyarság esete Horthy Miklós Budapestről a hodosi református templom kertjébe „ajándékba” szánt szobrával. Szó ami szó, abban tényleg nincs okunk kételkedni, hogy Magyarország tenger nélküli ellentengernagy kormányzója vallási meggyőződésében szilárd hitű református volt. Horthy pályafutása viszont, sajnálatos módon, értelmezhetetlen anélkül, hogy a történelmi tények tudatában ne kerülne szintén szóba, hogy a kormányzó-a Felvidék 1938-ban nem történelmi, hanem etnikai alapon visszakövetelt területeinek zsidóságát is érintően - a legkevésbé sem volt ártatlan félmillió magyar zsidó halálba küldésében, további százezrek meghurcolásában. Ennek fényében pedig nincs értelme holmi sündisznóállásba gömbölyödött ‘ kommunikációval a politikusi gyarlóságra és súlyos vétkekre a múló idő meg az emlékezet kopásában bizakodva enyhítő érveket keresni. Mo- ralizálásra épülő magyarázkodásba fogni. Mert mind a jelenhez, mind a jövőhöz csupán a tényekkel való őszinte szembenézés, illetve a tanulságok levonása adhat erőt. Úgy hírlik, Hódosban október végétől nem a templomkertben, hanem „csak” a lelkészi hivatalban díszeleg majd a Horthy-szobor; az ügynek azonban akad több tanulsága. Az egyik: a Horthy-korszak előtti tisztelgés nem más, mint a 20. századi magyar múlt tragikusan bűnös időszakának és a háború alatti Magyar- ország kormányzójának tisztára mosási szándéka. A másik észrevétel: közösségünk különböző rendű-rangú, pártállású, választott és megbízott vezetőinek éberségéből, politikai érettségéből - akiket azért választottunk, hogy az éles helyzetekben is minket képviseljenek-nos, még egy kurta, de határozott, sajtónyilvánosságot érdemlő rosszallásra sem futotta. Kussolnak. Talán a focit nézik, vagy kampányolnak. A harmadik, nagyon egyszerűen levezethető konklúzió pedig, hogy eme hallgatáshoz, és persze a Horthy-szobor érkezéséhez - az értelmiségiek egy tiltakozó nyilatkozatán kívül - nincs különösebb hozzáfűznivalója a hazai magyar közéletnek sem. Ez részint a józan igazságérzetünk, részint közösségünk jövőbe vetett reményeinek okán is szomorú. Úgy tűnik, akármi történjék a jobbára egyszokású szlovákiai magyarság háza táján, akármit csinálnak köröttünk az érzelgős honfibú érdekszövetkezetei - mi hallgatunk. Szélesebb körben most a Horthy Miklós Társaság „ajándékáról” nem veszünk tudomást. A legközelebb talán a Vitézi Rend, a Magyar Tengerész Egyesület, a Kikötők Szentjei Apácarend, vagy a Vidraprémes Legény erő hős vértől pirosuk és „árnyalt emlékű” lovagjait találomra dicsőítő szobrokat is szemrebbenés nélkül fogjuk elfogadni. Sőt, ha igazán ki akaijuk húzni a lutrit, akkor azokon a szoboravató istentiszteleteken is még a saját egyháza által pár éve megrótt, a magyar szélsőjobbhoz köthető Hegedűs Lóránt hirdeti majd az igét... De akkor ki mondhatja majd, hogy a szobrok mellett a szégyen is nem bennünket illet. Meztelen briganti O któber elején a New Y ork Timesban több színésznő arról vallott, hogy az Oscar-díjas producer, Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket. Az ügy hihetetlen sebességgel gyűrűzött tovább, pár nap múlva Asia Argento, Rose McGowan és Lysette Anthony színésznő már nemi erőszakkal vádolta a filmmogult. A férfit menesztették saját cégétől, a Weinstein Company- tól, kirúgta a brit filmintézet (BAFTA) és az Oscar-díjakat kiosztó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia is. Az újabb fordulat pedig, hogy a kultikus rendező, Quentin Tarantino tudott Weinstein ügyeiről. Azt mondta a New York Timesnak, eleget tudott ahhoz, hogy többet tegyen, mint amennyit tett. Hozzátette, ha megszólalt volna, könnyen lehet, hogy nem tudja megcsinálni a filmjeit. De nem büszke erre. Na most, ezek után az igazi filmrajongó, akinek van lelke, hogyan fog viszonyulni Taratinóhoz vagy a Ponyvaregényhez és az Aljas nyolcashoz? Mindkettőt Weinsteinnel készítette. Ugyanolyan elragadtatással tudja majd nézni? Persze, a művészeti értékükből nem vesztettek egy fikarcnyit sem. De ha újranézzük a filmeket, vagy egy új Tarantinót, vajon a tudatalattinkban lesz egy apró szilánk, amely a kétórás játékidő alatt nem túl feltűnően, de kényelmetlenül szúrni fog? Jelezve, hogy valami aljassággal van dolgunk. Tarantinb szavaiból az is kiderül, hogy a szereposztó díványok létezése mindig nyílt titok volt Hollywoodban. Remélhetőleg ez a botrány magával hozza azt, hogy a szereposztó díványt végleg tűzre vessék az Álomgyárban és mindenütt. Erre talán most a legnagyobb esély, hisz a közösségi oldalakon #metoo gyűjtőcímke alatt szexuális zaklatások áldozatai írják ki magukból a traumákat. Az elmúlt napokban félmillió tweet és tizenkétmillió Facebook- bejegyzés született. És ez jó, a téma lebeszélésével és a köztudatban tartásával kezdődik minden. Ez az első lépés az egész felszámolására. Weinstein több mint 300 filmnek volt a producere, köztük Az angol betegnek, a Good Will Huntingnak, A Gyűrűk Ura-trilógiának. Ezek a filmek már sosem lesznek olyanok, mint eddig, mert Weinstein azzal, amit tett, a filmrajongókat is megalázta. Persze ez csak másodlagos. De akkor is. Katalónia: feszültség mint megoldás MÓZES SZABOLCS F jabb fázisába lépett a spanyol-katalán válság, amelyben a U fuggetlenségpártiak azt teszik, amit tenniük kell: élezik a feszültséget. Es lehet, hogy még így sem nyernek. Függetlenné válni sok nemzet és nemzeti kisebbség álma, ám csak keveseknek adatik meg. A katalánok, akiket a 20. században évtizedeken keresztül durván elnyomtak a spanyolok, most olyan területi autonómiát élvezhetnek széles körű önkormányzatisággal, amelyet Európa keletebbik tájain nagyon sokan elfogadnának. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság viszont megmutatta, hogy még igy is alaposan ráfizetnek a spanyol egységre. Az azóta felerősödő függetlenségi hullám pedig nem apadt, sőt, az utóbbi hónapokban új dimenziót kapott. Ehhez nagyban hozzájárult a madridi kormány, amely a központilag kivezényelt rendőrséggel végigverette az aktív katalán választókat. A spanyol kormány érvelése racionális volt - a katalán népszavazás alkotmányellenes -, ám a katalán lépés is az volt: más lehetőségük a jelenlegi törvényi keretek között ugyanis nincs a függetlenség elérésére. A madridi kormányzat csak olajat öntött a tűzre több ezer rendőr kivezénylésével és a durva fellépés elrendelésével. Most hiába ír ki új regionális választásokat, mert ha azokra sor kerül, várhatóan a feltüzelt fuggetlenségpártiak győzelmével fog végződni. És akkor mi lesz? Ismét szélnek engedik a helyi kormányzatot, hogy még nagyobb többséggel nyerjenek a katalán nacionalisták? A függetlenségpárti barcelonaiak pont azt teszik, amit ilyenkor szükséges: megpróbálják kiélezni a helyzetet. Van, amikor párbeszédre van szükség, ám ez nem az a helyzet. A spanyol kormány egyértelműen kinyilvánította, hogy bármiről tárgyal, csak az elszakadásról nem. Ebben pedig egyetért vele a legtöbb spanyol ellenzéki párt. Ha Barcelona egyezkedni akarna, először el kellene állnia függetlenségi terveitől. Vagyis kukáznia a fő célját. Ebben a helyzetben csak előre menekülhet. Harca most még kilátástalannak tűnik - az uniós vezetők és a főbb nyugati hatalmak sem támogatják az elszakadást -, ám az eszkalálódás új helyzetet teremthet. Az új választásokon a függetlenségpártiak szerezhetnek többséget, ha pedig Madrid elveszi vagy szűkíti a katalán autonómiát, az még masszívabb többséghez juttathatja a szeparatistákat. Egy modem, 21. századi nyugati országban pedig elképzelhetetlen, hogy egy 8 milliós tartományt a központi katonaság és a rendőrség „szálljon meg”, és központilag kinevezett hivatalnokok irányítsanak. Ezen az úton járva a függetlenségpártiak eljuthatnak oda, hogy a passzív ellenállás és a „madridi megszállás” olyan költségeket és elmérgesedett viszonyokat teremthet, amelyek láttán a spanyolok egy része eljuthat addig a pontig, hogy inkább engedjék el a katalánokat. S ami még fontosabb: a nyugati nagyhatalmak és Brüsszel is véleményt változtathat. Békeidőben jellemzően a külföld a status quót támogatja, ám egy folyamatosan elmérgesedő helyzetben, állandó feszültséggóc láttán - egy ponton túl - hajlandóak pozíciót váltani és inkább a másik oldalra nyomást gyakorolni. Akkor, amikor úgy látják, egyedül a függetlenség hozna megnyugvást. Éttől a ponttól még messze vagyunk, ám jelen helyzetben úgy néz ki, a katalánok csak akkor érik el nemzeti céljukat, ha elindulnak az ide vezető rögös úton. FIGYELŐ Visegrádi populisták A Spiegel Online német hírportál a csehországi és ausztriai választásokkal kapcsolatban foglalkozott térségünkkel. A Populisták a visegrádi országokban - Brüsszel félelme az új keleti blokktól című írás kiemeli: Andrej Babiš csehországi választási győzelme miatt azért aggódnak Brüsszelben, hogy egy jobboldali populista tömb keleten elmélyíti az Európai Unió megosztottságát, esetleg Ausztria támogatásával. Robert Fico szlovák miniszterelnök szavait idézve hozzátette, hogy Szlovákia Európa-párti sziget a régióban, az ország a visegrádi csoport legkisebb tagja, és az utolsó, amelyet nem jobboldali populisták vezetnek. Emellett Sebastian Kurz ausztriai választási győzelmével a visegrádi négyeket Ausztria is erősítheti, és mindez rosszkor jön az EU számára, mert az Európai Bizottság a holland és francia jobboldali populisták választási veresége révén esélyt lát a mélyreható reformok elindítására, de egyáltalán nem illene bele ebbe a képbe egy kelet-európai fundamentális ellenzékiség, például a migránsok igazságos elosztása ügyében. Azonban „Kaczynski, Orbán és Babiš gyakran már egymás között is csak két dologban tudna megegyezni: nem akarnak migránso- kat, és akarják az EU pénzét” - tette hozzá a Spiegel, felidézve, hogy a visegrádi csoport három tagja a negyedik tag, Éengyelország tiltakozása ellenére támogatta Donald Tusk megerősítését az Európai Tanács elnöki tisztségében. A visegrádi országok a napokban még egy számukra igazán fontos ügyben sem tudták megőrizni egységüket: Szlovákia és Csehország támogatta, Lengyelország és Magyarország elutasította a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításáról többéves vita után kidolgozott megállapodást. (MTI)
