Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-23 / 244. szám, hétfő
Cseh abszurd SZALAY ZOLTÁN 4 J A lighanem a derék Švejk is borogatásra szorulna, ha látná a hétvégi csehországi képviselőházi választások eredményeit. Hogyha mi itt a szomszédban kiborultunk azon, hogy másfél éve a parlamenti választásokon a szavazatok 15 százalékát olyan rendszerellenes pártok szerezték meg, mint Boris Kolláré és Marian Kotlebáé (az aktuális felmérések szerint jelenleg már minden ötödik szavazó választaná őket), most akár meg is könnyebbülhetnénk, hogy lehetne ez még így se. A bohókás cseheknél ugyanis a szavazatoknak több mint a fele kiszámíthatatlan, nem hagyományos pártokhoz került. Andrej Babiš győzelmét borítékolni lehetett, ugyanakkor közvetlenül a választások előtt egyes hangok azt rebesgették, már a 25 százalékot is sikerként könyvelheti el a szlovák származású cseh milliárdos. Ehhez képest csak hajszálnyival csusszant 30 százalék alá az ANO, és bár tegnap a legtöbb parlamentbejutott párt vezetője egyre csak azt bizonygatta, ők ugyan nem lépnek koalícióra a pénzügyi visszaélésekkel gyanúsított Babišsal, láttunk már tájainkon érdekes pálfordulásokat. Hasonló fogadkozásokat hallottunk mi is 2016-ban, a választások után mégis villámgyorsan összeállt Robert Ficóval két addigi ellenzéki erő. A gyakorlatiasság érvei várhatóan Csehországban is felülkerekednek, így aztán sok kétség nem férhet hozzá, hogy Babiš miniszterelnök lesz. Az üzletember „természetesen” a korrupcióellenes harc jelszavával nyerte meg a választásokat, programját emellett némi unió- és migráns- eilenességgel bolondította meg - egyes elemzők ugyanakkor azt állították, az ANO-nak valódi programja nincs is, az ANO valódi programja Babiš túláradó személyisége. Külföldi lapok máris a „cseh Trump”-ként emlegetik, ami persze kézenfekvő párhuzam, és azt mutatja, bár a holland és a francia választások után fellélegezhettünk, hogy a populizmus futótüze elakadt, most ismét lángra kapott egy jókora földterület. Babiš győzelme ugyanakkor nem minden. A harmadik és negyedik legerősebb párt is rendszerellenes. Előbbi a kalózpártok családjából került ki, amelyek tájainkon nem igazán ismertek, annál inkább viszont tőlünk nyugatra, északnyugatra. A cseh Kalózpárt nyugati testvérpártjaihoz hasonlóan a személyi szabadságjogok védelmét, a könnyű drogok dekriminalizálását stb. szorgalmazza, s ezzel meg is szerezte a városi fiatal liberális szavazók voksait. Ennél meghökkentőbb viszont a morva-japán-koreai származású Tomio Okamura sikere. A karizmatikus Okamura kifejezetten az idegengyűlöletre építette fel pártját, amely a szavazatszámlálás során sokáig a második helyen állt, míg végül - a kalózokkal szoros versenyben - a negyedik helyre esett vissza, de így is csaknem 11 százalékot szerzett, amivel jelentős erővé válik a cseh törvényhozásban, garantálva a szélsőséges hangnem jelenlétét a következő választásokig. A Denník N a cseh választások előtt egyébként összeállította a leg- bizarrabb induló pártok listáját. Van köztük olyan is, amelynek a 200 szóból álló (!) nevében benne van az egész programja, elgondolkodtató viszont, hogy a húsz legelképesztőbb párt közül legalább hét nyíltan követeli az EU-ból és a NATO-ból való kilépést, és a migránsok ellen uszít. Mintha 2017-ben ezekkel ajelszavakkal lehetne a legbiztosabb politikai karriert építeni Közép-Kelet-Európában. Ha egy ilyen programhoz egy karizmatikus jó médiaháttérrel rendelkező személyiséget és nagy vagyont párosítunk, a választási siker garantált. A következmények? Érdemes lesz figyelni a következő években Csehországot, amelyre az elmúlt időszakban a kiváló gazdasági eredmények és az uniós összehasonlításban is alacsony munkanélküliség volt ajellemző. Ezt tették most kockára a csehek rendszerellenes ámokfutásukkal. Elvégre: sranda musí být i kdyby na chleba nebylo. Az ő baja, a mi bajunk VERES ISTVÁN ddig úgy tűnik, az év eseménye, pontosabban jelensége a #Metoo kifejezéssel fémjelzett cselekvési modell. Semmi más nem történt: egy hollywoodi színésznő elkezdett beszélni arról, hogy egy ismert producer szexuálisan zaklatta őt, több alkalommal is. Mire egyre többen jöttek elő hasonló történetekkel az illető producerről. Majd más országokban is elkezdtek beszélni ismert vagy kevésbé ismert nők arról, hogy ismert vagy kevésbé ismert személyek zaklatták őket. Egy magyar színésznő szintén beszámolt hasonló esetről, majd követték őt többen. Aztán, mint a piramisjáték, terjedt tovább: cikkekben vagy a Facebookon egyre többen számolnak be arról, hogy velük is történt már ilyen, vagy hasonló, csak épp nem beszéltek róla, mert nem mertek. De most, hogy más is elmondja, ők is elmondják. Tehát ott tartunk, hogy szinte minden nőnek van egy, de inkább több története arról, hogyan zaklatták, pusztán azért, mert nő, és mert kiszolgáltatott helyzetben volt. Buszon, vonaton, kiállításmegnyitón, munka közben. Amikor az ember ismert emberek történeteit hallja vagy olvassa, kicsit távolságtartóan tekint a dolgokra: hát igen, ilyen a sztárok élete. Aztán amikor közvetlen ismerőseink csatlakoznak a Facebookon a VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 2017. október 23. i www.ujszo.com Mečiar egy új generáció szemével Nem a politikusok jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a szavazók LUCIA MOLNÁR SATINSKÁ R endkívül fontosnak tartom T ereza Nvotová új dokumentumfilmjét, a Mečiart. A film nem egy sima történelmi dokumentum, hanem egy generáció vallomása. Mivel ugyanabban a korban nőttem fel, mint a rendező, rólam is szól. Gyerekkorunkban Mečiar mindenhol jelen volt, de mi még nem értettünk, miről van szó. Kicsit vicces figurának láttuk őt, nem féltünk tőle, mint a szüléink. Igaz, hogy olyan családokból származunk, amelyekre hatott a Mečiar-korszak, a szüléink nyilvánosan is felléptek ellene. Lehet, hogy nem az egész generációnkat képviseljük, hanem csak egy részét. Tereza Nvotová bátran megvizsgálta ezt a gyerekkori képet Mečiarról, és szembenézett a történelmi valósággal. F éltem, hogy a film unalmas lesz, de másfél órán keresztül megmozdulni sem bírtam. Számomra is sok mindent megmagyarázott a film, kontextusba helyezte a dolgokat. Arra gondoltam, lehet, hogy ez így működik a mi generációnkban, és lehet, hogy az idősebbek, akik nem gyerekként élték át ezt a korszakot, nem fogják ezt a filmet elfogadni, túlságosan leegyszerűsítőnek fogják látni. Szerencsém volt, hogy a moziban mögöttem ült pár idősebb ember, és hallani lehetett, mennyire hatott rájuk a film. Egyrészt érzelmileg, mert különböző hangokat hallattak, például mintha bizonyos részek fájdalmat okoznának nekik. Máskor hangosan nevettek. Közben hangosan kommentálták, kik szerepelnek az archív felvételeken. Általában nem szeretem, amikor a moziban ülők belebeszélnek a filmbe, de ezek az idősek nagyon jó hátteret adtak. Én például nem vettem volna észre, hogy egy tüntetésen a névtelen aktivista Karol Ježík volt. Ezért gondolom, hogy ez a film jó alap a generációk közötti párbeszédre is. Mivel Tereza Nvotová nem mondja ki saját végleges véleményét, a nézők különféle benyomásokkal hagyják el a mozit. Ä barátnőm például, akivel a filmet láttam, azt mondta, mennyire pesszimista a film,és neki kedve támadt most rögtön elhagyni Szlovákiát. Nem látott reményt. Bennem pont ellenkező folyamatot indított el a film, elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne befolyásolni a választásokat úgy, hogy az emberek üres szlogenek helyett víziókra szavazzanak. Számomra a film legerősebb üzenete, hogy nem a politikusok a legnagyobb veszély egy demokratikus országra nézve, hanem a szavazók. És a szavazók mi vagyunk. A film nagyon fontos kérdéseket tesz fel, amelyekre nekünk fog kelleni válaszolni. így nemcsak a múltról szól, hanem a jövőről is. A mi jövőnkről. Andrej Babiš (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Köszönöm, hogy a képviselői immunitásomra v szavaztak! #Metoo-hoz, felidézve saját esetüket, eseteiket, kicsit ledermedünk. És jönnek a kérdések. Hogy ha ezek a bátor nők be merik vallani, el merik mesélni, milyen megalázó helyzetekben volt részük, mi van azokkal a nőkkel, akik kevésbé voltak bátrak, és nem tudták megúszni ezeket a helyzeteket, illetve soha nem lesz bátorságuk beszélni róluk? Mert félnek hozzátartozóik, ismerőseik reakcióitól, jogosan. Valószínűleg ők vannak többen. A legjobb védekezés a támadás, ezekben a helyzetekben pedig az áldozathibáztatás. Ilyesmi a férfiakkal is megtörténhet, ne feledjük, próbálják meg elviccelni néhányan. Rosszul teszik, mert ez nem az a téma, amelyet érdemes elviccelni. Ez itt történik velünk, ismerőseinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal. Ha egy színházban vagy egy politikus irodájában megesik, biztosak lehetünk benne, hogy megesik a gyárakban, a boltokban, a raktárakban, és szinte mindegyik munkahelyen, ahol az alkalmazott még kiszolgáltatottabb, a női alkalmazott pedig még annál is inkább. Az iskolák egy következő kategória. Köztiszteletben álló tanáremberekről is keringenek történetek, mi történt anno a szertárakban, osztálykirándulásokon, és hogyan lett eltusolva. Az érintettek nagy többsége még így sem fog beszélni róla soha. Ezért fontos, hogy akik vették a bátorságot, és elmondták, vagy leírták, milyen helyzetekbe kerültek, mi több, meg is nevezték zaklató- jukat, minden támogatást megkapjanak, hiszen csak ezek az esetek, ezek a vallomások és esetleges a felelősségre vonások tudnak változtatni a helyzeten, minél több esetre és zaklatóra derül fény, annál jobban meggondolja a jövőben valaki, hogy mit mond vagy csinál. Mert úgy tűnik, a jelenség sokkal többeket érint, mint gondolnánk. Nyilván, ha törvényszigorításra kerül sor nálunk vagy régiónban ezzel kapcsolatban, azt nem férfiak, hanem nők fogjákja- vasolni, bölcs és nagy múltú társadalmi szervezeteink pedig majd ellenzik, mint afféle genderprob- lémát, amely nem fér össze a hagyományos értékrenddel. Nem baj, megszoktuk. Innentől fogva viszont a folyamat visszafordíthatatlan, és úgy tűnik, ezek a bátor nők azzal, hogy felvállalják, ami velük történt, sokkal többet segítenek ennek a problémának a kezelésében, mint bármilyen szervezet, intézmény vagy jogszabály.
