Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-04 / 228. szám, szerda

2 KOZELET 2017. október 4. | www.ujszo.com A pályázónak jó, de a régiót nem menti meg LAJOS PJÁNOS Traktort nem, de ekét tudnak venni a 15 ezer eurós támogatásból Pozsony. Két pályázati felhívás alapján osztaná el Széchenyi Programiroda a szlovákiai kisvállalkozóknak és mezőgazdasági termelőknek szánt közel 16 millió eurót. A maximális pályázati összeg viszonylag alacsony, a határidő pedig szoros. Legfeljebb 15 ezer euróra pályáz­hatnak két felhívás alapján Szlovákia 18 déli járásában bejegyzett vagy ott fiókteleppel rendelkező vállalkozá­sok, egyéni vállalkozók illetve itt ál­landó lakhellyel rendelkező ősterme­lők. Mindkét felhívás keretösszege azonos: 2,425 milliárd forint, vagyis jelenlegi árfolyamon számítva mint­egy 7,8 millió euró. A támogatást a magyar állam biztosítja, elvben a Magyar Közösség Pártjának (MKP) regionális fejlesztési tervéhez, a Ba­ross Gábor Tervhez kapcsolódóan. A pályázatot a magyarországi Széche­nyi Programiroda bonyolítja le, a ha­zai tájékoztatást az MKP által létre­hozott Baross Alapítvány (BA) vég­zi. „A gazdaságélénkítő program a Baross Gábor Terv megoldásaira és prioritásaira épül” - tájékoztatta la­punkat Iván Tamás, az alapítvány ügyvezetője. Az alapítvány összesen 23 helyszínen tájékoztat a tervről és a pályázati felhívásról. „Már 16-17 ta­lálkozón vagyunk túl, több mint ezer vállalkozóval tudtuk felvenni a kap­csolatot” - mondta Iván. Az alapít­vány honlapján valójában semmilyen tájékoztatás nincs a felhívásról, ott csak a Baross Terv szerepel, illetve a meghívók a Baross-fórumokra. De minimis A pályázati felhívás csak a prog­ramiroda honlapján szerepel, Iván nem tudott információval szolgálni arról sem, hogy miért így írták ki a pályázatot. „A támogatási összeg RÖVIDEN Kiska megvétózta Fico és Danko díjait Pozsony. Andrej Kiska államfő nem írta alá a Jozef Miloslav Húr­ban és Alexander Dubček állami díjak megalapításáról szóló jog­szabályt. Kiska szerint az elisme­rést gyakorlatilag ugyanazon cé­lokra lehetne kiosztani, mint az ál­tala évente kiosztott állami kitün­tetéseket. Az államfő szerint ezért a jogszabály nincs összhangban az alkotmánnyal. A két új állami ki­tüntetés egyikét a házelnök, a má­sikat pedig a kormányfő ítélhetné oda. Ajavaslatot egyébként smeres képviselők dolgozták ki. (tasr, ie) : Plusz 60 milliót kérnek az egyetemek Pozsony. Martina Lubyová (SNS- jelölt) oktatási miniszter a rektori konferencia képviselőivel tárgyalt a felsőoktatási intézmények költ­ségvetésének emeléséről és a ter­vezett közoktatási reformról. A rektorok februári deklarációjukban évi 60 millió eurós emelést fogal­maztak meg, nem titok az sem, hogy a Tanuló Szlovákia névre ke­resztelt reformban több tervezett módosítást nem támogattak. Szó nagysága tekintetében a program- iroda kompetens” - mondta la­punknak az alapítvány ügyvezetője. Szerinte az úgynevezett de minimis támogatási korlátozás miatt szabták ilyen alacsonyra a támogatási összeget. Ez valóban igaz a mező- gazdasági vállalkozásokra, amely az egyik felhívás célcsoportja, ál­talánosan azonban az ilyen formá­ban adható támogatás felső határa 200 ezer euró három év alatt. A leg­feljebb 15 ezer eurós támogatás a 30 százalékos minimális önrésszel mintegy 21 400 eurós befektetést tesz lehetővé. Iván szerint, ha eset­leg ajövőben folytatódik majd a pá­lyázati program, változhat a támo­gatás maximális összege is. Leszakadó régió A Baross Gábor Terv célja a le­szakadó régiók felzárkóztatása, és Iván szerint ez egységesen kezeli a teljes déli régiót, a mintegy 2,04 volt az uniós alapok merítéséről, illetve a nyáron kirobbant botrány miatti korrekcióról. Sürgetik a fel­sőoktatási intézményekről szóló jogszabály módosítását is. (TASR, ie) Pozsony. Tíz euróra emelkedhet a kórházakban a sürgősségi ellátás illetéke, és több mint 15 ezer euró­ra büntetnék azt az orvost, aki tör­vénysértő módon illetéket szedne a páciensektől - egyebek mellett ezekre a módosító javaslatokra bólintott rá tegnap a parlament al­kotmányjogi bizottsága az egész­ségügyi ellátásról szóló jogszabály kapcsán. Az utolsó szó a plénumé lesz októberben. (sita, ie) Vita a szociális otthonokról Pozsony. Az ellenzék szerint a munkaügyi minisztérium módosító javaslata nem oldja meg a szociális otthonok helyzetét, ezért sajátja­vaslattal áll elő. Soňa Gáborčáková (OĽaNO) rámutatott, jelenleg mintegy 60 ezer rászoruló van szociális otthonokban, ugyanakkor 8 ezren várólistán vannak. (SITA) százalékos munkanélküliséggel rendelkező Galántai járást és a Ri­maszombati járást, ahol még min­dig 20 százalék feletti a munkanél­küliek aránya. „Mások a specifiku­mok, a Dunaszerdahelyi járásban 14 ezer vállalkozás van, a Nagymihá- lyiban 2 ezer, de a Baross Terv alapján minden déli járás hátrányos helyzetű, leszakadó” - állítja Iván. Minden pénz jól jön A vállalkozók örülnek a pályázati lehetőségnek, még ha úgy látják le­hetne több is a felső határ. „Kisgé­pekre megfelel ez a támogatás is, eb­be beleférnek az egyszerűbb, vonta­tott berendezések - mondta lapunk­nak Fazekas Attila pelsőci mezőgaz­dasági vállalkozó. — Egy traktor 80 ezer, egy kombájn 200 ezer euró, de egy ekét már tudunk venni ebből az összegből.” Szerinte a pályázat fel­tételei egyszerűek, tartható az októ­ber 20-i határidő. ÖSSZEFOGLALÓ A főügyész nem erősítette meg a kormányfő állításait, mely szerint az államfő megpróbálta elsimítani a cégével szembeni nyomozást. A Smer szerint bizonyosságot nyert, hogy Kiska próbálkozott. Pozsony. Jaromír Čižnár fő­ügyész is megszólalt a Robert Fico kormányfő és Andrej Kiska államfő között kirobbant vitában. Čižnár le­szögezte, hogy a vitás találkozóra, melyen a kormányfő, az államfő és az SIS korábbi vezetője mellett a leg­főbb ügyész is jelen volt, 2015-ben, nem pedig 2016-ban került sor, aho­gyan azt Fico állította. „Kiska elnök úr maga vetette fel, hogy a testvéré­vel közös cégével szemben vizsgálat folyik. Attól tartott, hogy mivel ő is érintett az ügyben, a nyomozás nem lesz objektív. Közöltem vele, feles­legesen aggódik, és az ügyészség ré­széről garantálom, hogy a vizsgálat törvényes lesz” - mondta a legfőbb ügyész. Čižnár leszögezte, nem érezte úgy, hogy Andrej Kiska nyo­(Ján Krošlák felvétele) Felzárkóztatási álom A közgazdászok is elismerik, hogy a kis- és középvállalkozásoknak minden támogatás megfelelő, de úgy vélik, nagy hozzáadott hatást nem le­het tőle várni. „Nagyobb támogatás biztosan jobb lenne, de 15 ezer euró is segít egy egyéni vállalkozónak - mondta lapunknak Dudás Tamás, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója. - A foglalkoztatás terén viszont nem igazán várok tőle nagy hatást, de a támogatottnak a je­lenlegi munkaerőt meg kell tartania.” Gál Zsolt közgazdász, a Komenský Egyetem oktatója is el­ismeri, hogy hasznos lehet a vállal­kozóknak a támogatás, de nem várja tőle, hogy segíteni fog a valóban le­szakadóban lévő régióknak. „Ma­gyarország saját leszakadó régióit sem tudja felzárkóztatni, Észak- kelet-Magyarországtól a Dél- Dunántúlig sok régió van, ahol nem sikerült a felzárkóztatás, merész do­mást akarna gyakorolni rá a vizsgálat eredményével kapcsolatban. Hozzá­tette, Kiska még további két alka­lommal érdeklődött a vizsgálat felől, de akkor sem annak végkimenetelét firtatta, pusztán arra volt kíváncsi, miért nem zárult még le. „Közöltem vele, hogy a nyomozás szempontjá­ból minden szükséges intézkedést megteszünk.” Robert Fico kormányfő vasárnap azt állította, hogy az említett talál­kozón Kiska megpróbálta elsimítani a cégének ügyeit. A főügyész elmondta azt is, hogy Kiska cégével kapcsolatban két nyo­mozás indult. Eddig azonban csak a 2015-ben indított vizsgálatról lehe­tett tudni, amely alapján a KTAG 15 ezer eurónyi adót illetéktelenül igé­nyelt vissza. A cég tevékeny meg­bánást gyakorolt, és kifizette a bün­tetést. Čižnár szerint a második vizs­gálatot 2017 elején ad acta tették, azt viszont nem volt hajlandó elárulni, pontosan mi volt a vizsgálat tárgya. „Az egyik ügy aktái már megérkez­tek a Főügyészségre, a másik októ­ber 6-án lesz itt. Mindkét eljárás tör­vényességét felülvizsgáljuk” - zárta Čižnár, aki csak ezt követően haj­landó bővebb tájékoztatást adni a Baross­pályázat Mezőgazdasági vállalkozá­sok - pályázati összeg: ► 15 ezer euró- mező- gazdasági gépek, kerté­szeti technológia ► 10 ezer eurá-üveg-és fóliaházaktelepítése ► 5000 euró-méhészet létrehozása, fejlesztése ► 10 ezer euró- borászati eszközök beszerzése ► 12 ezer euró-ültet­vényfajok fajtaszerkezet­változtatása Kis- és középvállalkozások- pályázati összeg: ► 15 ezer euró a vállalkozások eszközbeszerzése Pályázati határidő: 2017. október 20,16.00 óra Elektronikus regisztráció: www.baross-palyazatok.eu log lenne, hogy a határon túl ez si­kerülhet - mondta lapunknak Gál. - Nyilván minden pénz jól jön, segít, de itt nagyon kicsi a felhasználható pénzösszeg is.” A támogatás elap- rózása szerinte azt bizonyítja, hogy a támogatásnak elsősorban politikai céljai lehetnek. „Most lesznek a me­gyei választások Szlovákiában, a magyar kormány több módon is tá­mogatná itteni szövetségesét, az MKP-t. Minél több pályázó részesül olyan támogatásban, ami az MKP- hoz is köthető, az segíthet a pártnak” -magyarázta Gál. második vizsgálattal kapcsolatban. A főügyész azt is leszögezte, nincs tu­domása arról, hogy az államfő bárki mást megszólított volna az ügyész­ségről a vizsgálattal kapcsolatban. Ugyanakkor a Smer állásfoglalá­sa szerint Jaromír Čižnár megerő­sítette, hogy Robert Fico igazat mondott, amikor azt állította, Kiska megpróbálta leállítani a cégével szembeni vizsgálatot. „Többször érdeklődött a nyomozás iránt, ami megengedhetetlen. A helyzet meg­nyugtatása érdekében az államfő­nek nyilvánosságra kellene hoznia az elnöki kampányával kapcsolatos, illetve az adóellenőrzésről szóló összes dokumentumot” - állítja a Smer. Andrej Kiska szóvivőjén keresztül jelezte Ficónak, fejezze be az intri­kákat. , At főügyész több alkalommal egyértelműen nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az államfő nem kérte, hogy beavatkozzon a cégét érintő nyomozásba. Andrej Kiska ál­lamfő azt várja Robert Fico kor­mányfőtől, hogy végre befejezi a po­litikai intrikákat és az ország irányí­tásának szenteli a figyelmét” - rea­gált Roman Krpelan, az államfő szó­vivője. (TASR, SITA, ie) Emelkedik az illeték és a büntetés Čižnár: Kiska nem próbált meg nyomást gyakorolni rám

Next

/
Thumbnails
Contents