Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-19 / 241. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2017. október 19. ISKOLA UTCA 117 A történelmi vetélkedő résztvevői Szombathy Viktor rimaszombati házánál. A középiskolások ellátogattak Sajógö- mörre, Ajnácskőre és Fülekre is. (A szerző archívuma) Száll a rege várról várra Gyermekeink biztonságáért CSÚSZ BALÁZS Október 6. ós 8. között zajlott Rimaszombatban a Száll a rege várról várra című törtónelmi vetélkedő, apropóját Rimaszombat híres szülötte, Szombathy Viktor születásánek 115. ós halálának 30. évfordulója adta. A rendezvényen, amit a Lilium Polgári Társulás és a rimaszombati 4. számú Hatvani István cserkész- csapat tagjai szerveztek a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázatuk révén, három gimnázium csapata vett részt: a putnoki Gomba Levente Gimnázium csapata, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium és az Ivan Krasko Gimnázium diákjai. A rendezvényt a Lilium Polgári Társulás elnöke, Csúsz Balázs nyitotta meg pénteken a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében, utána Varga Gábor, a rima- szombati cserkészek parancsnoka ismertette a diákokkal Szombathy Viktor életútját, majd Vörös Előd Pásztorok ösvényén című filmjét tekinthették meg, fülüket igencsak hegyezve az ízes beszédű gömöri pásztorok palóc táj szólásának hallatán. Másnap a résztvevők három gömöri, valamint nógrádi várat, illetve várromot látogattak meg. Az interaktív történelemóra ötletét Szombathy Viktor híres könyve, a szlovákiai vármondákat összegyűjtő Száll a rege várról várra adta, és ezért látogattak meg a diákok a kötetben is szereplő három várat, várromot. Sajógömörön B. Kovács István tartott nagyon szép, tartalmas előadást a diákoknak, bemutatva Sajógömör nevezetes épületeit, emlékeit és a hozzá kapcsolódó meglepő történelmi érdekességeket. Ajnácskőn a várrom tövében Dr. Gaál Lajos beszélt az egykori vár történetéről, valamint a várdomb és a környék tűzhányóinak eredetéről és keletkezéséről, bemutatva a Csereshegység és Ajnácskő természeti szépségeit és kincseit. A jól megérdemelt ebéd után a diákok meglátogatták a füleki várat, ahol a vármúzeum idegenvezetője kalauzolta végig a társaságot, elmesélve Fulkó lovag és a vár gazdag történetét. A résztvevők egy igazán tartalmas napot zárhattak, miközben mindenki élvezhette a szép őszi időt és a szikrázó napsütést. Visszatérve Rimaszombatba a vacsora után egy kötetlen beszélgetésen Vörös Attila, Szombathy Viktor fogadott unokája mesélt a diákoknak Viktor bácsiról és a rimaszombati cserkész kezdeteiről. A történelmi vetélkedő vasárnap délelőtt volt a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében, s a diákok kamatoztathatták mindazt a tudást, amit előző nap felhalmoztak a meglátogatott várakról, valamint Szombathy Viktorról és Hatvani Istvánról, Rimaszombat másik híres szülöttéről, a helyi cserkészcsapat névadójáról. A vetélkedő kreatív kérdéseit és a kincskeresés ötletét a pécsi Rákos Ágota, a rimaszombati Gömör-Kishont Múzeum Egyesület Petőfi-ösztöndíjasa dolgozta ki. Ezután a csapatok egy várostörténeti sétán egymásnak mutatták be Rimaszombat nevezetességeit, majd megkoszorúzták Szombathy Viktor emléktábláját, végül minden csapat megkereshette a számára elrejtett kincset a város egy-egy pontján. Visszaérkezve a gimnázium dísztermébe a csapatok bemutattak még egy-egy szabadon választott várat Szombathy Viktor könyvéből. Ezután nem maradt más hátra, mint a kiértékelés és a díjátadás. Mindenki nyertes volt, aki részt vett ezen a vetélkedőn, mert minden diák élményekkel gazdagon, sok új információval felvértezve és ajándékokkal megrakva térhetett haza. Bátran kijelenthetjük: méltón megemlékeztünk városunk híres szülöttéről, Szombathy Viktor íróról, műfordítóról, cserkészről. De ami talán még fontosabb, hogy megismertettük őt a mai ifjúsággal, és így emléke, munkássága tovább élhet az új nemzedékben. A gútai Tündérkert ovisai az idei tanóv első hónapjában közlekedni tanultak. A közlekedési eszközökről, azok fajtáiról, a közlekedési szabályokról, az útjelző táblákról beszélgettek, és arról, mennyire fontos a biztonságos közlekedéshez, hogy ők is megismerjék azokat a szabályokat, amelyeket a közlekedés résztvevőiként nekik is be kell tartaniuk. Ezeket az ismereteket a városi rendőr az óvodásoknak tartott előadásában kibővítette a bicikli felszerelésének ismertetésével, továbbá a sisak és a láthatósági mellény viselésének fontosságával. Ezeknek az alapismereteknek a birtokában a közelmúltban kora reggel autóbuszra szálltunk ovisa- ink egy csoportjával, és ellátogattunk a galántai gyermek közlekedési parkba. A kicsik a fényjelző villogófényeit, az útburkolati jeleket, a közlekedési táblákat figyelve biciklin, rolleren közlekedve a gyakorlatban is alkalmazhatták ismereteiket. Már az óvodából elindulva tudtuk, hogy csodás napnak nézünk elébe, amit megkoronázott A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola nagy hangsúlyt helyez a nyelvek oktatására is. A nyelvoktatást nemcsak hagyományos módon végzik, hanem interaktív tábla használatával, angol lektorok, vendégek bevonásával, angol színdarabokkal. Az iskola idén is megünnepelte a nyelvek európai napját. A diákok egy angol nyelvű interaktív színdarabot nézaz őszi ragyogó napsütés. Fontosnak tartjuk felkészíteni a gyermekeket arra az időszakra, amikor felülnek saját biciklijükre, és aktív részeseivé válnak városunk közlekedésének. Mi, a gútai Tündérkert Óvoda pedagógusai azt valljuk, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalat mindig maradandóbb. Magyarics Szépe Ildikó óvónő Korán kell elkezdeni (Fotó: gto) tek meg a prágai The Bear Educational Theatre előadásában. A társulat egy krimidarabot hozott, s a diákok segítették Frank Novotny nyomozót, hogy megtalálja az ékszerbolt rablóját a befejezett jelen idő használata révén. A diákok nagyon élvezték a színdarabot, aktívan nyomoztak, és a befejezett jelen időt is jobban megértették. Kiőr Levente angoltanár A dunaszerdahelyi diákok aktív részesei voltak az előadásnak (Fotó: dszgy) Angoltanulás - másképp Uj Szóval az Program a tudás közvetítésére - szórakoztató formában Jelentkezési adatok Téma: Globális környezeti problémák, klímaváltozás, környezetvédelem Az iskola neve és címe: Globális környezeti problémák, klímaváltozás, környezetvédelem A programban részt vevő tanulók és pedagógusok a munkafüzetet és az Új Szót a program időtartama alatt (2017. november 2-30.) naponta ingyen kapják. Ha az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni a programba, kérjük, az adatokat 2017. október 20-ig küldjék el a marketing@)ujszo.com címre. Telefon: ........................................ E-mail: A programba bekapcsolódó tanulók száma: A tantárgyat oktató pedagógusok száma: