Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-17 / 239. szám, kedd
SPORT www.ujszo.com | 2017. október 17. James (fehérben) és Durant. Az előszezon után vélhetően a júniusi nagydöntőben is szembe fognak találkozni, (sita/ap) Golden State-Cleveland versenyfutás negyedszer is OROSKYTAMÁS A tengerentúli profi kosárlab- da-bajnokság (NBA) ma éjjeli rajtja előtt úgy tűnik, akár a tavalyi, a két évvel ezelőtti vagy a 2014/15-ös szezonfelvezetőt is újrahasznosíthatnánk. Igaz, néhány név nem passzolna a mostani játékoskeretekben, de a végkövetkeztetés sorozatban negyedszer is ugyanaz: az nba.com szakértőitől kezdve a fogadóirodák bukmékerein keresztül az egyszerű drukkerekig mindenki azt várja, hogy ismét a megszokott nagydöntős páros, a címvédő Golden State Warriors és a 2016-os győztes Cleveland Cavaliers feszül egymásnak az újabb aranygyűrűkért. „A ligában van két kitűnő csapatunk, ami viszont azt jelenti, hogy a további huszonnyolc csak hulladék, illetve hogy nagyon nehéz dolguk lesz” - morgott a legendás Michael Jordan. A Harcosoknál mind a két vezérbika (Stephen Curry, Kevin Durant), mind a „kiszolgálószemélyzet” (Iguodala, Green, Thompson) között remek az összhang, így Steve Kerr edző joggal bízhat abban, hogy negyedik szezonjában harmadik bajnoki címét is megszerzi a klubbal. A Gavalléroknál továbbra is minden LeBron Jamesről szól: pont miatta távozott a csapattól a sztárirányító, Kyrie Irving (Boston), és pont miatta jött Clevelandbe a haver Dwyane Wade, akivel anno Miamiben két aranygyűrűt is nyertek. Ha ehhez hozzávesszük a 2010/11 -es MVP, Derrick Rose érkezését, tényleg egyet lehet érdeni Jordan értékelésével. Habár a „hulladékból” azért érdemes még négy gárdát kihalászni, leginkább az Oklahoma Cityt. A Thunder minden eddigi rekordot megdöntve 205 millió dollárért láncolta magához öt évre az elképesztő statisztikákat produkáló Russel Westbrookot, aki neves segítőket is kapott az új szezonra: Carmelo Anthony és Paul George is 23-as meccsenkénti pontátlaggal jött New Yorkból, illetve Indianá- ból. A fiatal bostoni gárda a már említett Irving érkezésétől vár sokat, a houstoniak a Clipperst otthagyó Chris Paulban remélik megtalálni James Harden tehermentesítőjét. A San Antonio pedig már talán nem is tud igazán rosszul teljesíteni, tekintve, hogy az elmúlt 18 idényben mindig túllépték a mágikus 50 győzelmet a 82 meccses alapszakaszban. Változások az NBA-ben ► A szokásosnál egy Nőttél korábbi rajt lehetővé teszi, hogy egyetlen csapatnakse kelljen 5 nap alatt 4 meccset játszania. ► 9 helyett 7 időkérése lesz egy-egy csapatnak, 90 helyett 75 másodperces, hogy picit folyamatosabb lehessen a játék. ► 100 ezer dollárra büntethetik azt a klubot, amely a kiemelt tévés meccseken nem játszatja egészséges sztárjait. ► Bő két héttel korábban, még az All Stars-hétvége előtt lezárul az átigazolási időszak. ► A meccsek nagyszünete szigorúan csak 15 perces lesz. 115 Már nem Radványi a Mezőkövesd edzője SZABÓ ZOLTÁN ^_____________ A mezőkövesdi futballcsapat vezetősége tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott Radványi Miklós vezetőedzővel. A DAC és a Myjava korábbi trénere idén májusban, négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt Tomiszlav Szivics utódaként érkezett a kiesés elkerüléséért küzdő tolnai együtteshez. A 48 éves szakember sikeresen benntartotta a csapatot az NB I-ben (egy győzelem, két döntetlen és egy vereség volt a mérlege). A Mezőkövesd remekül, két győzelemmel kezdte a 2017/18-as bajnokságot, de az azóta lejátszott 10 fordulóban egyszer sem nyert (három döntetlen, hét vereség), és visszacsúszott a kiesést jelentő 11. helyre. Radványi Miklós a DVŠC elleni hétvégi hazai kétgólos vereség után a következőket nyilatkozta: „A sok kudarc mentálisan megviselte a csapatot, nem tagadom, engem is. Át kell gondolni, mi az, ami még nem káros az ember egészségére. Azt gondolom, a hét elején leülünk az elnök úrral, nyugodtan átbeszéljük a helyzetet, és egyeztetünk a folytatásról.” Radványi, akinek jövő nyárig szólt a szerződése, összesen 16 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen irányította az együttest: 3 győzelem mellett 5 döntetlen és 8 vereség volt a Mezőkövesd mérlege. A tegnap délutáni gyakorlást Elek Norbert, Radványi eddigi segítője és a mezőkövesdi U19-es csapat edzője, Bocsi Zoltán tartotta. A klub honlapjának beszámolója szerint ma jelentik be az új trénert. A Nemzeti Sport értesülései szerint Kuttor Attila váltja Radványi Miklóst. A 47 esztendős, játékosként 19-szeres magyar válogatott két évvel ezelőtt ideiglenes megbízással a Haladásnál már dolgozott NB I-es csapat vezetőedzőjeként. SPORTMENÜ H csoport - 20.45: Real Madrid-Tottenham, APOEL Nicosia-Borussia Dortmund. ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 3. forduló. E csoport - 20.45: Maribor-FC Liverpool, Szpartak Moszk- va-FC Sevilla. 1. Real Madrid 2 2 0 0 6:1 6 Tottenham 2 2 0 0 6:1 6 3. Dortmund 2 0 0 2 2:6 0 4. APOEL 2 0 0 2 0:6 0 1. Sevilla 2 1 1 0 5:2 4 2. Liverpool 2 0 2 0 3:3 2 3. Szpartak Moszkva 2 0 2 0 2:2 2 4. Maribor 2 0 1 1 1:4 1 F csoport - 20.45: Feyenoord-Sahtar Donyeck, Manchestér City-SSC Napoli. 1. Manchester City. 2 2 0 0 6:0 6 2. Napoli 2 1 0 1 4:3 3 3. Sahtar 2 1 0 1 2:3 3 4. Feyenoord 2 0 0 2 1:7 0 G csoport - 20.45: RB Leipzig-FC Porto, AS Monaco-Besiktas. 1. Besiktas 2 2 0 0 5:1 6 2. Porto 2 1 0 1 4:3 3 3. Leipzig 2 0 1 1 1:3 1 4. Monaco 2 0 1 ■1 1:4 1 OTP BANK LIGA, 10. forduló (pótolt mérkőzés) -18.00: Vasas-Haladás. SLOVNAFT CUP, nyolcaddöntő-16.00: Poprad-lnter Bratislava (a továbbjutás egy meccsen dől el). ■ Kézilabda FÉRFI SLOVNAFT HANDBALL EXTRALIGA, 7. forduló 18.30: Hlohovec-Malacky. FÉRFI SZLOVÁK KUPA, negyeddöntő - 10.00: Martin- Prešov (a továbbjutás egy meccsen dől el). ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, 12. forduló -17.00 (Pöstyén): U20-Nové Zámky. 11. forduló (pótolt mérkőzés) -18.00: Žilina-Banská Bystrica. A Napoli tulajdonosa pihentetné a legjobbjait Milánó. Aurelio de Laurentiis, a Napoli labdarúgócsapatának tulajdonosa azt szeretné, ha Maurizio Sarri vezetőedző pihentetné a legjobbjait ma a Manchester City elleni BL-csoportmérkőzésen. A klub első embere szerint legalább olyan fontos az Intemazio- nale elleni szombati bajnoki rangadó, s véleménye szerint az európai kupában csak arra kell figyelniük, hogy továbbjussanak csoportjukból, miközben a Serie A-ban minden összecsapás számít. A Napoli nyolc forduló után százszázalékos a Serie A-ban, amelyben története során kétszer, 1987-ben és 1990-ben végzett az élen. A BL-ben két játéknap után 3 ponttal jelenleg a 2. a gárda. (MTI) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 12. forduló: Žillna-Nítra 2:0, g.: S. Mráz (22.), Krizán (58. - öngól). Játékvezető: Marhefka, 3927 néző. Sárga lap: Kaša, ill. Steinhübel, Niba, Hroššo. ŽILINA: Volešák- Vallo, Kaša, Králik, Mazáň-Káčer, I. Díaz, Škvarka (57. Otu- banjo)-5palek (72. Holúbek), S. Mráz (79. Cociuc), L. Jánošík. NITRA: Hroššo-Kuník, Križan, Niba, Ján Chovanec-Šimončič, T. Kóňa-Steinhäbel (76. R. Valenta), Charizopulos (60. A. Fábry), A. Ivančík (46. Balaj)-Ngeyitala Lola. A bajnokság állása: Urnává 12 10 0 2 22:9 30 2. Slovan Bratislava 12 7 4 1 28:16 25 3. DAC 12 7 3 2 18:13 24 4. Žilina 12 7 0 5 30:19 21 5. Nitra 12 6 3 3 14:8 21 6. Ružomberok 12 5 4 3 20:14 19 7. Trenčín 12 5 3 4 28:20 18 8. Zlaté Moravce 12 5 1 6 14:15 16 9. Michalovce 12 3 1 8 10:17 10 10. Podbrezová 12 3 1 8 10:19 10 11. Prešov 12 2 2 8 11:34 8 12. Senica 12 0 2 10 8:29 2 FIFÁ-RANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Né- 7 metország 1631 pont; 2. (2.) Brazília 1619; 3. (3.) Portugália : 1446; 4. (4.) Argentína 1445; 5, (5.) Belgium 1333; 6. (6.) Len- ; gyelország 1323; 7. (8.) Franciaország 1226; 8. (11.) Spanyolország 1218; 9. (9.) Chile 1173; 10. (12.) Peru 1160; 11. i (7.) Svájc 1134; 12. (15.) Anglia 1116; 13. (10.) Kolumbia 1095; j 14. (13.) Wales 1072; 15. (17.) Olaszország 1066... 24. (19.) ; Szlovákia 885;... 53. (59.) Magyarország 642. ■ Jégkorong NHL: Las Vegas Golden Knights-Boston Bruins 3:1, Los Angeles Kings-New York Islanders 3:2, Jaroslav Hálák (I) 27 lő- : vésből 24-et fogott meg, Anaheim Ducks-Buffalo Sabres 1:3. TIPSPORT LIGA, 12. forduló: Poprad-Košice 0:1 (0:0,0:0, 0:1), g.: Hovorka (52); B. Bystrica-Trenčín 5:2 (2:0,0:1,3:1), g.: Bubela (9.), Hohmann (12.), Bartánus (46.), Surový (50.), I Ďatelinka (57.), ill. Bezúch (32.), Dlouhý (49 ); Detva-Zvolen 0:5 (0:2,0:2,0:1), g.: Sišovký (17.), Drgoň (18., 34.), Jurfk (26.), Ďaloga (55 ); Nitra-Žilina 2:3 (0:1,0:2,2:0), g.: Pau- lovií (48.), Mezei (52), ill. Konečný (17.), Jurfk (28.), Poulin : (36.). A bajnokság állása: 1. Trenčín 13 10 2' 0 1 39:15 34 I 2. Banská Bystrica 12 8 0 3 1 48:28 27 i 3. Košice 13 8 0 1 4 34:29 25 4. Poprad 13 5 4 1 3 38:29 24 5. Zvolen 13 5 2 2 4 38:36 21 6. Nitra 13 4 2 1 6 46:48 17 7. Nové Zámky 13 4 2 0 7 33:36 16 8. L. Mikuláš 13 4 1 2 6 27:32 16 9. Žilina 12 4 0 2 6 37:37 14 10. Detva 13 0 0 1 12 16:48 1 U20 10 3 1 1 5 25:43 12 ■ Kézilabda FÉRFI BL, 5. forduló, B csoport: Vive Kielce-Telekom Veszprém 32:32 (16:15), a Veszprém gólszerzői: Tönnesen 6, Hies, Blagotinsek 5-5, Lékai 4, Marguc, Gajic 3-3, Manaszkov, Nilsson 2-2, Accambray, Ugalde 1-1. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 5. forduló: Nitra-Trenčín 3:0 (11,16,35). ■ Tenisz FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1.(1.) Rafael Nadal (spanyol) 10 465 pont; 2. (2.) Roger Fe- derer (svájci) 8505; 3. (3.) Andy Murray (brit) 5290; 4. (5.) Marin Cilic (horvát) 4505; 5. (4.) Alexander Zverev (német) 4400; 6. (7.) Dominic Thiem (osztrák) 3935; 7. (6.) Novak Djokovics (szerb) 3765; 8. (9.) Grigor Dimitrov (bolgár) 3590; 9. (8.) Stanislas Wawrinka (svájci) 3450; 10. (10.) David Goffin (belga) 2885;... 83. (81.) Gombos Norbert (szlovákiai) 643,103. (104.) Fucsovics Márton (magyar) 531; 117. (110.) Lukáš Lacko 478, 138. (140.) Martin Kližan (szlovákok) 403. HONGKONGI NŰI TORNA, döntő: Pavljucsenkova (orosz, 6.)- Gavrilova (ausztrál, 7.) 5:7,6:3,7:6. SEVILLAI NŐI TORNA, elődöntő: Daniela Seguel (chilei, 1.)- Juhász Vivien (szlovákiai) 6:7,6:2,7:6. LUXEMBOURGI NŐI TORNA, 1. forduló: Anett Kontaveit (észt, 3.)-Jana Cepelová (szlovák) 6:0,6:2. NŐI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Simona Halep (román) 6175 pont; 2. (2.) Garbine Muguruza (spanyol) 6135; 3. (3.) Karolina Plisková (cseh) 5605; 4. (4.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5465; 5. (5.) Venus Williams (amerikai) 4642; 6. (6.) Caroline Wozniacki (dán) 4540; 7. (7.) Jeleňa Ostapenko (lett) 4510; 8. (8.) Szvetlána Kuznyecova (orosz) 3950; 9. (9.) Caroline Garda (francia) 3860;10. (10.) Johanna Konta (brit) 3795;... 12. (11.) Dominika Cibulková 3110; 26. (28.) Magdaléna Rybáriková (szlovákok) 1952; ...45. (45.) Babos Tímea (magyar) 1210. ■ Sportfogadás L0T0 41. játékhét (vasárnap) -1. HÚZÁS: 11,22,31,37,47, 49; pótszám: 25. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1736,50 euró (5 nyertes); 4. díj: 29,80 euró (465); 5. díj: 18,60 euró (558); 6. díj: 5,70 euró (6324); 7. díj: 5 euró (8268). II. HÚZÁS: 1,9,16,18,27,31; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (12); 4. díj: 25 euró (794); 5. dij: 10 euró (1023); 6. díj: 5 euró (9371), 7. díj: 3 euró (10974). JOKER-szám: 490958. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (14); 4. dij: 33 euró (118); 5. díj: 3,30 euró (1211). L0T0 5 a 35-ből: 3,14,16,31,35. NYEREMÉNYEK: 1. dij: nincs nyertes; 2. díj: 255,30 euró (76); 3. díj: 3,30 euró (1370). KENŐ - vasárnap: 1,7,8,9,12,16,21,22,25,35,37,39,41, 42,52,53,59,72,76,77. Kenő Plusz-szám: 37. KENŐ JOKER - vasárnap: 804403. Nyeremények: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (9); 5. díj: 2,50 euró (72); 6. díj: 0,50 euró ** A T0TÚ 41. heti második fordulójának helye tipposzlopa: X, 1,1,2,2, X, 2, X, 2,2,2,1,1 -1. Nyeremények: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosokra 965 970, a 11 találatosokra 74 305, a 10 találatosokra 12510 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 ta- lálatosok 26140 forintot érnek.