Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-17 / 239. szám, kedd

6 PÉNZVILÁG 2017. október 17.1 www.ujszo.com Tippek a számlanyitáshoz Pozsony. Ma már egy vállalko­zás elindításához, működtetéséhez elengedhetetlen a bankszámla nyi­tása. A bankok széles kínálattal várják az ügyfeleket, így sokszor nem is egyszerű eldönteni, hogy nekünk éppen milyen típusú számlára van szükségünk. Döntés előtt érdemes átgondolni, milyen igényeink vannak. Az első és egyben legfontosabb feladat, hogy megnézzük, vállal­kozásunknak pontosan milyen számlára lenne szüksége. Ehhez érdemes több szempontot is figye­lembe venni: Mikor alapította a céget? Fontos szempont lehet, hogy milyen élet­szakaszban van vállalkozásunk, ugyanis ennek függvényében ban- kolási szokásaink is eltérőek lehet­nek. A kezdő vállalkozások még kevesebbet utalnak, ezért a költsé­gek elsősorban a számlavezetési díjból erednek, míg egy már bejá­ratott, nagyobb cég esetében in­kább a tranzakciók díjából. Mekkora a forgalma? Az sem mellékes, hogy mekkora vállalko­zást vezet. Az eltérő méretű cégek eltérő ajánlatokat kaphatnak a bankoktól. Nézzen körül az ajánlatok kö­zött. Ma már szinte minden bank honlapjáról letölthetők a kondíciós listák, de számos kalkulátor is se­gíthet bennünket az egyes bankok által kínált termékek összehasonlí­tásában. Minden költségre figyel­jen oda. A számlavezetési díj mel­lett érdemes azt is megnézni, hogy az egyes tranzakciókhoz (utalások, pénzfelvétel) milyen költségek kapcsolódnak. Nem árt az aktuális akciókra, kedvezményekre sem * ť- \ Mindig alaposan tanulmányozzuk át a számlacsomaghoz kapcsoló­dó feltételeket (Jozef Jakubčo felvétele) odafigyelni, hiszen ezekkel is sokat spórolhatunk. Ügyeljen a részletekre is. Ter­mészetesen az apró részletekről sem szabad megfeledkezni: mindig ala­posan tanulmányozzuk át az adott számlacsomaghoz kapcsolódó fel­tételeket. Lehet, hogy egy adott ter­mék ára alapján igen megnyerőnek tűnik, de később kiderül, valami­lyen egyéb szempont alapján még­sem az volt a legjobb választás. Ké­sőbb egy másik számlacsomagra való átállás sokkal macerásabb, és drágább folyamat lehet. Ha sikerült kiválasztani a leg­jobb számlacsomagot, nincs más hátra, mint a szerződéskötés. Eh­hez természetesen be kell fáradni a bankfiókba, vagy a mobilbankár segítségét kell igénybe venni. Nem árt persze elolvasni az apró betűs részt is, a legtöbbször ugyanis itt vannak elrejtve a turpisságok. Nem biztos, hogy a legolcsóbb megoldás lesz a legmegfelelőbb számunkra, lehet, hogy a jobb minőségű szol­gáltatásért megéri bevállalni a pluszköltségeket. (mi) Kevés bank bízik meg a kezdő vállalkozókban Pozsony. A vállalkozói hitele­zésről elmondhatjuk, hogy tel­jes mértékben különbözik a lakossági hitelezéstől. Mivel egy vállalkozó élete igencsak összetett, és sokkal bonyolul­tabb, mint egy nem vállalko­zóé, ezért a kölcsönök feltéte­lei is mások. Egy vállalkozás megkezdése nap­jainkban nagyon nehéz, ha nincs elég fedezetünk, amelyet gyakran csak a kölcsön tud biztosítani. Jelenleg na­gyon kevés olyan vállalkozó van, aki képes arra, hogy projektjeit saját ma­ga finanszírozza, általában minden vállalkozó megpróbálkozik a hitel- felvétellel. Kezdő vállalkozóként azonban erre rendkívül kicsi az esé­lyünk. Akik vállalkozói hitelre vágy­nak, azoknak legalább egy évet kell működtetniük a vállalkozásukat, és pozitív eredményeket kell felmutat­niuk. A bankok ugyanis csak abban az esetben folyósítanak kölcsönt, ha lát­ják, hogy az adott vállalkozó meg­bízható, és a későbbiekben képes lesz törleszteni a felvett összeget. A bankok óvatossága teljesen megalapozott. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a kis- és közepes szlovákiai vállalko­zások nem egész fele, egész ponto­san 48 százaléka bírja a versenyt két évnél tovább. Az Európai Unióban ezzel az elsők vagyunk a bedőlt kez­dő vállalkozások arányát tekintve, Akik vállalkozói hiteire vágynak, azoknak többnyire legalább egy évet kell működtetniük nyereségesen a vállalkozásukat (Jozef Jakubčo felvétele) amit persze a bankok is figyelembe vesznek. „Tegyük fel, hogy egyéni vállalkozóként otthon szeretnék ru­hákat varrni, amelyeket azután egy e- shopon keresztül értékesítenék. Ami biztos, hogy varrógépvásárlásra nem kapok vállalkozói hitelt. Ám, ha sa­ját géppel vágok neki a vállalkozás­nak, és sikerül bebizonyítanom, hogy az általam varrt ruháknak si­kere van, már nagyobb eséllyel igé­nyelhetek egy hitelt a vállalkozásom fejlesztésére” - nyilatkozta Renáta Kiselicová, a Centire tanácsadó tár­saság igazgatója. Persze, mint szinte mindenben, a vállalkozói hitelek esetében is van­nak kivételek. Az egyik ilyen a Slo­vak Business Agency (SBA) mik- rohitelezési programja, a vidékfej­lesztésre fordított uniós támogatá­sokkal pedig a kezdő gazdákon és az agrárturizmusban vállalkozókon is segítenek. Külön programja van a kezdő vállalkozók számára a Szlovák Ta­karékpénztárnak is. Ez olyanoknak is nyújt kölcsönt, akik még el sem kezdték a vállalkozást vagy csak rendkívül rövid ideje vannak a pia­con. Nekik is bizonyítaniuk kell azonban, hogy életképes vállalko­zást szeretnének üzemeltetni. Hogy ez korántsem olyan könnyű, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a projekt kétéves működése alatt ugyan 1500-an érdeklődtek a köl­csön iránt, azonban csak a tizedük, vagyis 150 vállalkozó járt sikerrel. A többi banknál azonban még ennél is szigorúbbak a feltételek. A Tatra banka például háromfajta vállalkozói hitelt is kínál, ezek el­nyeréséhez azonban legalább egy éve kell működtetnünk a vállalko­zásunkat. Az UniCredit Bank szin­tén megköveteli ez utóbbi feltételt, és persze aprólékosan felülvizsgál­ja a vállalkozó fizetőképességét, a vállalkozás bevételeit és nyeresé­gét is. A ČSOB azt is feltételül szabja, hogy a hiteligénylőnek nem lehetnek elmaradt tartozásai az ál­lami intézményekkel és a pénzin­tézetekkel szemben. (mi) Ma már könnyebb egy céget beindítani, vagy egy vállalkozást bővíteni Álmodott valaha saját váltakozásról? Talán csak egy kis cukrászdáról, netán egy nagyobb cégről termelési csarnokokkal? A saját maga ura szeretne lenni? Minden lehetséges. Manapság egyszerű megoldásokat talál ötletei megvalósítására, vagy már meglévő vállalkozása bővítésére. Vállalkozni szeretne és nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Tud esetleg egy érdekes üzleti lehetőségről, de nincs elegendő pénze ahhoz, hogy éljen vele? Ne hagyatkozzon csupán saját magára, a Szlovák Takarékpénztárnál szívesen adnak tanácsot és segítenek a finanszírozásban. Kezdjük egy történettel. Hol volt, hol nem volt...De nem, ez nem tündérmese. Igaz megpróbáltatásokkal kezdődik és saját vállalkozással ér véget. A szenicei Michaela Baumann számos foglalko­zást kipróbált már. Volt már rendőr­nő, dolgozott bankban, volt pincérnő. Egyedülálló anya, aki beteg édesapjáról gondoskodott. Mindezek ellenére min­dig a jobb élet lehetőségét kereste. Még akkor is, amikor pincérnőként dolgozott és a munkahelyét tönkretették a huli­gánok. A tulajdonos nem akarta rendbe hozni az épültet, Michaela előtt pedig megnyílt a lehetőség arra, hogy meg­valósítsa álmát, egy saját kávézót. Aranyat érő tanácsok Mivel már dolgozott a Szlovák Takarék- pénztárnál tudta, hogy van egy olyan tanácsadói részleg, ahol a kezdő vál­lalkozóknak nem csak pénzt kölcsö­nöznek, hanem tanácsokkal is ellátják őket a kezdetekkel kapcsolatban. Úgy döntött, kipróbálja. És milyen jól tette! A bankban ellenőrizték, hogy üzleti ter­ve reális-e. Segítettek ellenőrizni azt is, hogy az épületet, amelyben kávézót szeretne nyitni, nem terheli-e végre­hajtási jog, vagy más problémák. Azt is ellenőrizték, hogy az adott helyen van-e potenciál saját kávézó megnyitására. Végül segítették a kezdetek finanszíro­zásában. Ma Michaela saját kávézójá­ban ül, amely a Felicita nevet kapta. Nagyobb felelősséget kellett tanulni, hi­szen a vállalkozásban nem csak a saját, hanem az alkalmazottak fizetését is biz­tosítani kell. Saját kávézóban ülni azon­ban megfizethetetlen érzés. Igaz, főnök, az nincs, de a piac minden hibát számon tart. Másrészt az ügyfelek minden tevé­kenységet azonnal értékelnek. A legelégedettebb ügyfelek Ez a Szlovák Takarékpénztár egyik tör­ténete. A GfK felmérései szerint idén a legelégedettebb vállalati ügyfelek bankjává vált. Valószínűleg azért is, mert nem csak anyagi támogatást nyújt, hanem tanácsokat is azzal kap­csolatban, hogy miként lehet a leg­eredményesebben értékesíteni a fel­vett pénzösszeget a vállalkozásban. A következő történet főszereplője há­rom nagyszombati fiatal, Miloš Ma- gula, Ondrej Sulin és barátnője, Vero­nika Paceková. Ők hárman egy olyan helyet szerettek volna létrehozni, ahol a szülők idősebb gyerkőceikkel is jót szórakozhatnak és ahová cégek is el­járhatnak csapatépítésre. így jött létre a Heroes laser aréna egy használaton kívüli épületben, nem messze a köz­ponttól az alagsorban, amely ma úgy néz ki, mint egy hely a jövőből, léze­rekkel kivilágítva, telis tele érdekes játékokkal, a lézeres játéktól a virtuális valóságig. Csak felteszi a szemüveget és a fülhallgatót és hirtelen egy másik világban találja magát. Mikor a két alapító rájött arra, hogy a lézerjáték további lehetőségeket kínál a fejlődésre, nem akartak újra kölcsönkérni a családtól. A bankban megemlítették, hogy laser arénáju­kat virtuális játékokkal szeretnék bő­víteni. Azt a javaslatot kapták, hogy konzultáljanak a Takarékpénztár üzleti tanácsadójával. Azt mondták, egy pró­bát megér. Igazuk volt. A bank segí­tett a vállalat további növekedésének finanszírozásában. A két tulajdonos pedig újra nekiveselkedett a munká­nak. Ugyanis a sikeres üzlethez nem elég egy jó ötlet, kemény munka is kell hozzá. A banknak köszönhetően nagyobb Egy vállalkozás elindítása csak az egyik segítségnyújtási forma, amely- lyel a Szlovák Takarékpénztár ta­nácsadói foglalkoznak. A másik a növekedés fenntartása, amely az ügyfelek részéről szintúgy keresett. Ezt a GreenCoop Vidám paradicsomá­nak történetével mutatjuk be. Ez egy márka, amelyet már valószínűleg is­mernek, ha szlovákiai termesztésű bio paradicsomot vásárol. Amikor Bindics Zsolt, a tulajdonos bővíteni szerette volna az üvegház termelését, a bank segítségére volt szüksége. És ne egy olyan üvegházat képzeljen el a kedves olvasó, mint amilyen a nagymamá­nak volt vidéken. Hatalmas üveghá­zakról van szó, hi-tech berendezések­kel, nagyfokú automatizálással, ahol a séta az üvegház egyik végéből a másikba több mint tíz percig is eltart. Az ilyen üvegházak felépítése milliók­ba kerül, saját forrásból finanszírozni nem volna okos ötlet. Főleg manap­ság, amikor alacsony kamattal vehe­tünk fel hitelt és a törlesztés költségei kevésbé terhelik a készpénzforgalmat, mint egy egyszeri nagy befektetés. Mellesleg a mezőgazdasági beruhá­zások gyakran keresett támogatások a mezőgazdasági termelők és vál­lalkozók körében. Például az európai uniós támogatás kérvényezése mellet is. Bizonyos időt vesz igénybe, míg a gazdálkodó a támogatást megkap­ja, ám a betakarítás és a vetés nem várhat és egy csomó pénzbe kerül. Ez azonban egy másik történet. RE 170464

Next

/
Thumbnails
Contents