Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-14 / 237. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON 2017. OKTOBER 14. S TÁRCA A SZALONBAN Nagy Hajnal Csilla Hét: Lilla Lu Cong: Portré 3. Lilla ma közömbös. Alig élvez­hető uzsonnákat készít, megeszi a hetedik kocka csokoládét, ezt a kockát most meglepően élvez­te, a szokásosnál néhány perccel később is indul el munkába miat­ta. Dolgozó nő vagyok, mosolyog, megfeszülnek az izmai. Behoznak néhány új rabot, nincs semmi az arcukra írva, Lilla próbál rájuk mosolyogni, az egyikük nagyon ijedten néz vissza rá. Eszébe jut valaki, akinek nem em­lékszik a nevére, pedig olyan érzése van, hogy senkinek nem mondta ki a nevét annyiszor, mint annak a lánynak. Valamikor sok-sok évvel ezelőtt találkozott vele, a lány akkor két fiúval élt, egy fiatal, magas, nyú­lánkkal és egy idősebb, merengő, enyhén kopaszodóval. Akkor, sok­sok évvel ezelőtt néhány hétig Lilla is velük élt, de már nem emlékszik sem arra, hogyan került oda, sem pedig arra, hogyan került el onnan. Ahogy egyikük nevére sem. Külö­nös, jut eszébe, mint ekkortájt ál­talában. Emlékszik a lány bizonyos testrészeire, emlékszik a fülére, a csípőjére, a nyelvére. De a nevére nem. Fel kéne hívni, gondolja Lil­la, aztán elneveti magát, mert nem kéne felhívni. Délben eszik egy kocka csokit, ez most elég keserű, és egyenletes négyzeteket nyír ki egy gyűrött pa­pírból. Szinte minden nap elkoboz­nak egy ollót valakitől, eszébe jut az ollógyár, amiről néha álmodik. Az ollógyárban reszkető papírfigurák dolgoznak, nagyon kevés pénzért, hogy etetni tudják a mindenféle papírkölykeiket és papírdarvaikat, akik pedig talán soha nem is éhe­sek, de egyik papírfigura sem meri ’ otthon megkérdezni, hogy valóban akarnak-e enni, vagy csak illemből, hogy az életveszélynek, aminek minden nap kiteszik magukat, ér­telme legyen. Jó étvágyat, mondják, és majdnem sírnak. Már útközben hazafelé eszébe jut egy mondat, sietve készíti el a va­csorát, sietve olvas egy kis Beckettet a fürdőszoba csempéjén, oda sem figyel, de Molloy összejátszik vele, ő sem figyel, aztán beül a kádba és még ki se hűl a víz, mire gyönyörű­en felírja a mondatot a papírra. 4. Lilla ma péntek. Ma ő az egész nap. Mosolyog, izmok nélkül, ma jön be a börtönbe a legjobb barátnője, Ste­fi. Stefi nem tud róla, hogy ő Lilla legjobb barátnője, de Stefi a maga kis csúnyácska, érődén hajával, mu­száj volt, hogy Lilla legjobb barát­nője legyen. O biztos mindig tudja, milyen színű a haja, mivel nincs színe. Izgatottan eszi meg a tizedik kocka csokit, és nem sokkal utána érkezik is Stefi. A férjét látogatja, ol­csó parfümjéből rengeteget magára fúj ilyenkor. Stefi fecseg, Lillának is, mint bárkinek, mesélt már neki az abortuszairól, tudja, miért ül a férj, nem lényeges, sorozatos lopás.- Lelopott ez nekem mindenfélét az égről — nevet Stefi. Majd elko­morul, és úgy folytatja. - Meg ki­lopta belőlem a gyerekeket. Lilla nem szólal meg, elragadtatva, csillogó szemekkel hallgatja a csú­nyácska, fecsegő fiatal nőt. Mikor kijön a férjétől, ad neki egy kocka csokit, azokból, amiket nem lehe­tett elosztani héttel. Együtt esznek meg egy-egy kockát, mert már mindjárt dél, koccintanak is vele.- Honnan szerzed te ezeket az iste­ni csokikat? - ájuldozik Stefi, Lilla megvonja a vállát. Háromszögeket vagdos ki egy pa­pírból, unalmas vagyok, mosolyog, hazamegy, vacsorát főz, fürdik, leír egy mondatot, megeszik egy kocka csokit, alszik. 5. Lilla ma nem dolgozik. Egész nap bolyong a lakásban, főz, szörnyen főz, és gondol. Emberekre gondol, gondolatban az emberek is őrá gondoltak, különböző testrészeire és a nevére sohasem. Ébredés után bekapja az első kocka csokit, utána fél percig nem vesz levegőt, egészen lelassul az érzékelés, lelassul az íz, megáll. Fél perc után ismét lélegez­ni kezd. Semmi különös. Nem akar látni ma engem, nem akar tudni a létezésemről. Kimegy az udvarra, figyeli a szomszédokat, elképzeli, hogy átjönnek hozzá, némelyek tegezik, némelyek ma­gozzák, a férjéről és a gyerekeiről kérdezik, elmondja, hogy az ál­latkertben vannak, a beszélgetés közben éppen hazaérkeznek, ne­vetnek, csak úgy, Lilla nem tudja meg, min, elköszönnek a szom­szédtól, bemennek a házba, ebédet esznek, borzalmas ebédet, délután is nevetnek, néha Lilla is tudja, hogy min. Ilyesmik történnek a fejében, de a valóság sem túlzottan más, gondolja Lilla, nevet, nem tudja, hogy min. Nem jönnek át a szomszédok. Nem tud róluk sokkal többet, mint a börtön lakó­iról, talán amúgy is csak annyiban mások, hogy ők nem ugyanabban a ruhában csinálják ugyanazt min­den nap, de talán mégis. A szombatok furcsák, gondolja Lilla, majd felsorolja magában a férje és a gyerekei nevét. Azután még kétszer. Eddigre már egészen furcsán hangzanak a fejében, de negyedszerre tárgyas ragozásban mondja végig, és azt is elé mondja, hogy szeretem. így újra ismerősek lesznek a nevek, visszaidézi, mikor együtt kitalálták őket. Névadó va­gyok, mosolyog, kicsit torz íze lesz tőle az izomzatnak. Kicsit megijed, körbenéz, magasak és kuszák a bok­rok a kerítés mentén. Suttog vala­mit, de nem értem, sajnos, hogy mit. Szombaton nem akarja, hogy halljam.- Köszönöm az ebédet, nagyon fi­nom volt. Lilla kedvesen bólint, fejbúbot simogat, tányérokat mosogat, és amíg a többiek a tv vagy a számí­tógép előtt ülnek, ő elbújik a te­kintetük elől, fél percig nem vesz levegőt, és lenyeli a második kocka csokit. A szombat délutánt várakozással tölti. Este lesz idejük, most bizto­san összebújnak majd. Nincsenek kifáradva, biztosan megkívánja őt a férje, miután megfürödtek és ágyba bújtak a gyerekek, és miután Lilla is megfürdött. Egészen biztos. Ezt fel is írja, már a kádban ülve, felhúzott lábakkal, hogy más is odaférne, egy elázott Kunderával a csempén, ezzel kezdődik a vers: „Egészen biztos.” Alaposan meg­mosakszik, mint egy macska. Kicsit fáj a hasa, talán a szörnyű vacsorától, gondolja, nevet, valamin. * Igen, ma egészen biztosan odabújik hozzá a férje, mosolyog, az izmai nyugodtak, mélyeket lélegzik, már amikor éppen képes rá, egy kocka csoki, hálószoba, igen, ma, ma egé­szen biztosan, suttog is valamit a sötétben, mosolyogva alszik el. Mit olvas? Karafiáth Orsolya költő, író Az utóbbi időben - mivel a napokban jelenik meg az új regé­nyem, a Szirén - a legtöbb időt a szerzői korrektúrával töltöttem. De a viccet félretéve: az elmúlt hónapokban minden időm való­ban az új munkám körül forgott, hiszen készítettünk két előadást, több fotósorozatot, illetve egy dalt is videóklippel, valamint egy hangoskönyvet - a regény mellé. E mellett az óriás­projekt mellett nemigen fért bele más, holott én nagy olvasó vagyok, hetente három-négy re­gényt benyelek. De most, hogy oszlik a köd, újra betáraztam. Persze nálam a szenvedély kapaszkodik a munkákba, most is így kerültek a 1 ^ . jelenlegi olvasmá- Jf nyok hozzám. Mi- \ . vei én moderálom majd a bemutatót, A , éppen a híres i egykori botrány- fl J*fí; szerző, Radcliffe Hall nagyregénye, a leszbikus irodalom alapműve a betevőm, A magány kútja. A maga idején a könyvet betiltották, és nem kisebbek álltak ki mellette, mint Hemingway. Joggal. A Step­hen nevű nő küzdelmét bemutató, gyönyörű lírai nyelvet beszélő könyv katarktikus olvasmány. A november eleji szokásos Szépírók Fesztiválja idén Esterházy életmű­vére épül. A műsor, amelyben én magam is részt veszek a Semmi művészet köré épül, amit igen rég olvastam, hát most újra kézbe kell vennem. Az őszi meg­jelenések közül már nálam Horváth Viktor Tankom című regénye, alig várom, hogy belekezdhessek. Nyáron együtt voltunk egy művésztáborban, ott már mutatott belőle részleteket, legszívesebben azonmód elolvastam volna! És ami szintén nem maradhat ki, az Gerlóczy Márton új könyve, a Mikecs Anna: gEffifeUft. Altató című. Nagy- s V Tj.j, szabású családregény NAV.ya» ez, jó vastag, direkt a ÉlSKwl'- hideg estékre való. FEUEGYZESEK ÚTKÖZBEN Un petit souvenir M ivel összerak­hatok és szét­szedhetők, a fatemplomok nemcsak prak­tikusak, migrációra is képesek. Ez egyáltalán nem szokadan jelenség, amelynek legkülönösebb példája azonban a „keleti végek” helyett a „nyugati végeken” található. Ez a petnni parkban álló fatemplom esete, amely szétszedve és össze­rakva megelőzte az ikea és a leg­nyugatibb csücsökben gyártott csehszlovák csoda, az szétszedhető eska biciklik korát is. A templomot eredetileg a 17. sz. második felében építették egy ruszin faluban, a Munkács mel­letti Nagylucskában. A görög ka­tolikus hitközség azonban 1793- ban eladta a gazdagabb Fagyalos- nak. így hát darabjaira szedték a templomot, majd új helyén pon­tosan összerakták. A falu, tehát az új tulajdonosok közakaratának megfelelve azonban 1929-ben szuvenírként Prága városának adományozták, mondván, a Re­publika központjában is legyen egy rendes görög katolikus temp­lom, majd szerényen megbújik a hatalmas angyalkás barokk vagy tornyocskás gótikus katolikus templomok mellett. Památka na Podkarpatskou Rus. Hadd lássák azok a furcsa nyelvű fővárosi né­pek, hogy a nyomor is emel pom­pás katedrálisokat! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a község­nek ekkor már „rendes”, falazott temploma volt... A templomot így másodszor is szétszedték, megszámozták a da­rabjait, amelyekkel négy vagont telepakolva kezdetét vette az uta­zás. Az újraösszerakás pontosságát személyesen a medvedovcei pap felügyelte. Az átadásra a Kár­pátalját Csehszlovákiának „jutta­tó” (ajándékozó?) saint-germaini békeszerződés tízéves évfordu­lóján a népviseletbe öltözött medvedovceiek és Anton Beskid kormányzó jelenlétében került sor. A templom új helyén a Nép­rajzi Múzeum gyűjteményét gaz­dagította. 2008-ban a Cseh és Szlovák Pravoszláv (tehát a ro­mán) Egyház használatára bocsáj- tották, hétfőnként és vasárnapon­ként román és cseh liturgia van. A szuvenír ősikea-szentély, így ha némileg más környezetben (ere­detileg Erdős Kárpátok), némileg más felekezet által, némileg más nyelven is (eredetileg egyházi szláv), de ma is eredeti rendelteté­se szerint szolgálja az Úr dicsősé­gét. Slava Isusu Christu! S ha már souvenir, hát elég vi­gyázó szemeteket Párizsra vetni - a Concorde térre. Máig itt áll a Luxori templom bejárata előtti két obeliszk egyike, s a rajta lévő párizsi szmogtól megszürkült hie­roglifák itt hirdetik máig II. Ram­szesz évezredes dicsőségét. A két obeliszket a nagylucskai fatemp­lom utazása előtt éppen száz évvel, 1829-ben ajándékozta Franciaor­szágnak Muhammad Ali, Egyip­tom alkirálya - ám csak öt évire érkezett meg a Lajos Fülöp által kijelölt Place de la Concorde-ra. Mondván, ennyi rom birtokában a régi pogányok két obeliszkje úgysem fog hiányozni, adjuk hát a fetisiszta európaiaknak. Un petit souvenir d’Égypte! A Keleti-Kárpátok használatból kiszorult fatemplomainak Cseh­országba és az egyiptomi obelisz- kek Európai városokba való kora­beli „migrációi” inkább divatnak minősíthetők, mint párját ritkító jelenségnek. Mindkét esetben az ajándékozás a szimbolikus politi­ka aktusa, sőt, speciális esete. (A szuvenír - vö: souvenir: emlék, emlékezés, emléktárgy, ajándék- tárgy.) A periféria ajándéka a cent­rumban azonban pillanatnyi, s élő emlék helyett elfeledett emlékké válik. Egyszerűbben, a szuvenír otthon elveszíti a varázsát. Tor­zóvá válik, érthetedenné, a pilla­natnyi érdeklődés után a közöny tárgyává. A másik obeliszk Egyiptomban maradt, hála az utazás technikai nehézségének és főképp költséges­ségének. Mitterand elnök 1990- ben visszaadományozta az otthon maradt obeliszket Egyiptom né­pének. így máig fél pár obeliszk díszíti a luxori templom bejáratát. A Concorde téren pedig a közle­kedés zajában, a turisták vakujától villogva párját siratja egy obeliszk. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Thumbnails
Contents